SZÓKURTÍTÁS

Teljes szövegű keresés

SZÓKURTÍTÁS v. ~KURTITÁS, (szó-kur-títás) ösz fn. Általán, a szónak megrövidítése, midőn annak lényegéhez tartozó egy vagy több hangot, illetőleg szótagot a népszokás kihagy vagy öszveolvaszt, pl. sohase so se, azután aztán v. osztán, kovács kács, nem tudom nem tom, hova há, alma óma, Asszonyfalva Asszonyfa, hadd lássam hadd lám, de hiszen dejszen. Különösen, ha egyik szó végén s a másik szó elején közvetlen következő két önhangzó kikerülése végett az elsőt elhagyjuk, mint ifj’asszony v. ifi’asszony e helyett: ifju asszony od’adnám = oda adnám, gazd’uram = gazda uram, fogadj’ Isten = fogadja Isten, teremt’ ugy se’ = teremtő ugy se(géljen) stb. Tájdivatosan még több is hallható: ís apám = édes apám, e’ ruha = előruha (előkötő), Isten bocsá = Isten bocsássa meg, csés jó napot = szerencsés jó napot, asszongyák = azt mondják, ű keme v. ő kelme = ő kigyelme, kelmed = kigyelmed (kegyelmed), hallga hogy zúg = hallgasd hogy zúg, jed, jeszt = ijed ijeszt mecczesz vele = mit teszesz vele, jó karatja = jó akaratja, mest ram = mester uram, jábo = hiába stb. (Vass József: Dunántúli nyelvjárás). A régieknél: lől, lőnk = levél, levénk stb. Némelyek szókurtitásnak veszik az ilyeseket is: dics, gyönyör, árny, béke, remény stb., ezek helyett: dicsőség, gyönyörüség, árnyék, békeség, reménység; de ezekben csak a régi törzsszók vannak visszaállitva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem