VÁNY
VÁNY, v. VÁN, elvont törzs, melynek két különnemű, de alapfogalomban némileg egyező származékai vannak: a) Melyek az állati test fonnyadó, száradó, sinlődő állapotát fejezik ki, u. m. ványad, ványadt, vánszorog, vánszorodik; a törzsben rövid őnhangzóval: venyiga. b) Melyek holmi bozontos, kóczos szövetek dömöczkölésére, illetőleg koptatására vonatkoznak, u. m. ványol, ványoló, ványolódik stb. Az első jelentésben vett vány-ból osz képzővel lett ványosz, s ebből ványosz-ol, ványszol, mint unoszol unszol, vonoszol vonszol, s keményebb hangon ványszor s innen ványszorog, ványszorodik, vagy lágyitás nélkül és közösebb szokás szerint vánszorog, vánszorodik. Mennyiben a vány testi fogyatkozásra, aszásra vonatkozik, egyezik vele azon fony v. fonny, melyből a fonnyad, fonnyaszt szók származtak. A második jelentésü vány, ványol abban egyezik vele, hogy a ványolóban, azaz, kallóban az illető szövet szintén elébbi terjedelméből veszt, midőn tömöttebbé, összevonttá leszen, hogy továbbá bozontos, kóczos részei elhullanak, honnan a ruháról, s más nemű testekről mondjuk, hogy elványolódnak, vagy elkallódnak, midőn kopnak s vékonyabbakká lesznek, vagy épen lassankint szétmállanak. Szanszkrit nyelven van am. Ferire, laedere. Budenz J. szerént a finnben: vanilta-, az észtben: vanuta, a lívben vant-am. ványolni.
