VIZSGA
VIZSGA, (vizs-g-a v. vizs-og-a) mn. tt. vizsgá-t. Aki valamit különösen figyelem alá vesz, megvigyáz, hogy bizonyos tudomást, ismeretet szerezzen állapota, mivolta felől; kutató, fürkésző, fityésző. Más kiejtéssel: visga. Az újabb korban fölelevenített szók közé tartozik. Vizsga kémek, őrök. Átv. vizsga szem, vizsga tekintet. Divatba jött főnevül is használni ,vizsgálat’ helyett; de ezt nem helyeselhetjük; mert a magyar a mellék- és fönevet – a részesülők kivételével – nem szereti összezavarni. A Molnár Albertnél eléforduló ,vizsgaság’ (visgaság) szóra Kresznerics azon megjegyzést teszi: Radix itaque hujus vocis esset: vizsga.
Eredetét és alapérteményet illetőleg l. VIZS, gyök. Azon ga ge, és ka ke képzőjü nevek osztályába tartozik, melyek gyakorlatos ígék részesülőiből módosúltak, mint: var(r)ga, ürge, fürge csörge; csacska, locska, fecske, czinke stb. Hasonlóan az önállólag nem divatos, de hasonlat szerént szabályszerü vizsog igéből, lett vizsoga, öszvehúzva: vizsga.
