Abonyi,
Abonyi, 1. Árpád, szépirodalmi iró, szül. Bars-Szt-Kereszten 1865 szept. 11-én, iskoláit és jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Az irodalmi körök figyelmét «Füst» c. elbeszélésével vonta magára, melylyel pályadijat nyert («Ország-Világ» 1887). Novellisztikai dolgozatai, melyeknek főleg drámai ereje hatott, ettől fogva gyors népszerüségre tettek szert. Megjelentek a «Nemzet»-ben, «Főv. Lapok»-ban, «Pesti Napló»-ban, «Ország-Világ»-ban, «Magyar Szalon»-ban, «A Hét»-ben, «Magyar Géniusz»-ban, «Magyar Hirlap»-ban stb. Első szinművét A hirnév cimmel 1887-ben a kolozsvári nemzeti szinház mutatta be, ahol Mór herceg és György úr c. szinművei is előadattak. 1889 dec. 20-án a budapesti nemzeti szinházban Nehéz sebek c. drámája adatott először. Regényei közül: Egy lángocska (Ország-Világ 1885), A rajongó (ugyanott 1890), Fülöp házassága (Szépirodalmi Könyvtár 1891 X ) A Nagyasszony (u. o. 1892, 3. évf. III.), Forradalom (Magy. Hirl. 1892) említendők. Munkatársa kevés kivétellel valamennyi fővárosi lapnak: 1889-ben az «Erd. Irod. Társaság» 1891-ben a «Petőfi-társaság» választotta rendes tagjai közé. - 2. A. Lajos (családi nevén Márton Ferenc), szépirodalmi iró, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság tagja, földbirtokos Abonyban, Pestm., szül. KisTerenyén Nógrádm. 1833 jan. 9-én, vagyonos nemes szülőktől. Iskoláit a kecskeméti kollégiumban, a pesti ev. liceumban járta és a pesti egyetemen végezte (1852), időközben a szabadságharc alatt rövid ideig mint mozgó nemzetőr szerepelt, majd egy lengyel menekülttől franciául és angolul tanult. 1853 óta előbb apja oldalán, majd önállóan gazdálkodott, mi mellett szabad idejében a szépirodalmat is állandóan művelte. A közbizalom ezalatt kétszer is előszólította elvonultságából, s 1861-ben Pestmegye aljegyzője, 1867-72. pedig járási gyámfelügyelője volt; jelenleg nagyabonyi birtokán él. Az irodalomba Nagy Ignác vezette be, s alig husz éves korában számot tevő tagja volt annak az irói csoportnak, mely az 50-es évek elején fölserdült, s melynek tagjai közé Vadnai Károly, Balázs Sándor, Beöthy László és Kövér Lajos is tartoztak. 1850-1862-ig a Hölgyfutárba folyton dolgozott;főleg azonban 1857 óta fejtett ki nagy tevékenységet s azóta a legtöbb szépirodalmi lap és album tartalmát gyarapította elbeszéléseivel, melyeknek száma 80-nál többre megy. Ugyanez idő alatt számos önálló kötetben is közzé tette szépirodalmi műveit. Regényei: Észak csillaga 3 köt. 1855, Az egyetem pallosa 3 köt. 1859, A mi nótáink 4 köt. 1864 (a legjelesebbek egyike), Kenyér és becsület 3 köt. 1865, Magduska öröksége 2 köt. 1887, Az utolsó kurucvilág 3 köt. 1887, A pénzes molnár románca c. alatt jelentek meg; beszélygyüjteményei közül nevezetesebbek: A fonó krónikája 3 köt 1872, Itt a szép alföldön 1878 és Az özvegy tehénkénje 3 köt. 1882. Népszinmüvei: A betyár kendője (1872), Panna asszony leánya (1875) és Magduska öröksége (1888). Izmos elbeszélő tehetségének főtere a magyar vidéki élet, különösen az alföldi népélet rajza; népünk gondolkodásmódját hiven és szeretettel festi, felfogása egészséges, szelleme magyaros, előadásának eredeti népies zamata van, általán a népies elem irodalmi értékesítésében kevés iró áll fölötte.
