Államadósság.
Államadósság. Az állam mint gazdálkodó alany, épp úgy képesítve és utalva van hitelügyletek kötésére, mint a magános, és az államadósságnak a szó tágabb értelmében épp annyi faját lehet megkülönbözteni, mint a hitelügyleteknek általában. Igy ide tartoznak az egyes állami igazgatási ágakból szükségkép folyó tartozások, p. a birói letétek, hivatalnokok vagy szállítók óvadékpénzei, postatakarékpénztárak betétei, esetleg gondnokság alatt levő pénzek, stb. De Á.-ról a szó szorosabb értelmében csak akkor szólunk, mikor az állam szükségleteinek kielégítése céljából pénzt vesz kölcsön. Ilyen értelemben az Á. az államok gazdálkodásában kezdettől fogva jelentékeny tényező volt, de fontosságában még hovatovább egyre emelkedik. Az Á.-ok óriási szaporodása a jelen század folyamán egyrészt a roppant áldozatokkal járó hadviselés következménye, mint p. Franciaországban és Ausztriában, másrészről következménye a rendkivüli arányokban megnövekedett állami beruházásoknak, p. a vasutak építésének, illetőleg államosításának, mint Magyarországban s Poroszországban az ujabb időkben. Az Á.-ok osztályozása függőkre és állókra (fundáltakra) régebben más szempontból történt, mint jelenleg. Eredetileg ugyanis azokat az Á.-okat nevezték fundáltaknak, melyeknek fedezésére az állam bevételeinek bizonyos meghatározott faja szolgált, esetleg jogilag is lekötve, elzálogosítva. Ahol az ily alap hiányzott, ott függő Á.-ról szóltak. Miután ujabb időkben a jelzett értelemben vett alap kikötése Á.-oknál egyáltalán nem szokásos, az elnevezés jelentése megváltozott, oly értelemben, hogy most a megkülönböztetés több-kevesebb .élességgel a kölcsön célja, vagy ezzel összefüggőleg a visszafizetés határideje szerint történik. Függő Á. e szerint az, mely főleg gyorsan megszünő szükséglet átmeneti hiány fedezésére tétetik, p. a pénzügyi év folyamán belül a bevételek elkéséséből felmerült pénztári hiány kiegyenlítésére felvett kölcsön; az állam itt a fizetést rövid időre, v. éppen tetszés szerinti időre, esetleg azonnal, bemutatásra p. a beváltható papirpénznél igéri. A dolog természeténél fogva az ily Á.-ok folytonos változásban, hullámzásban vannak; megszünnek és megújulnak. Máskép áll a dolog az álló Á.-oknál, melyek az államháztartás állandóbb v. nagyobb és így csak lassankint visszafizethető összeg felvételét igénylő feladatainak kielégítésére, tehát már eredetileg hosszabb időre vétetnek föl, amelyeknél a visszafizetés előre megállapított, hosszabb időre köttetik ki, v. egyáltalában nem köttetik ki. Sajátságos helyet foglal. el az Á.-ok között a tulajdonképi papirpénz (l. o.). A függő Á.-ok jellegzetes alakja a kincstári jegy (ang. exchequer-bill, fr. bon de trésor, ném. Schatzschein v. Schatzanweisung), mely az állampénztárra intézett, rendesen néhány, 3-6, 9-12 hónapra szóló, bemutatóra v. rendeletre kiállított utalvány, amely v. tartalmaz kamatfizetési igéretet vagy nem; utóbbi esetben a vevő ugy, mint váltóknál, leszámítja az időközi kamatot, s a kincstári jegy megfelelőleg olcsóbban adatik a névértéknél. Jó hitelü államok kincstári jegyei mint muló befektetések a nagy tőkések előtt kedveltek. A függő Á. fogalma alá tartoznak az állam váltóadóssága, a bankoktól vett nyilt vagy folyószámlahitel, esetleg kézi zálogadással.
Az álló adósságok régebben rövidebb, ujabban hosszabb időtartam alatt törlesztendő, v. egyáltalán minden törlesztési kötelezettség nélkül felvett kölcsönök. A törlesztés történhetik: 1. Életjáradékok (tontinák) alakjában, hol a hitelezők egyenkint vagy csoportonkint kaptak bizonyos meghatározott járadékot, mindaddig, mig az illető vagy a kérdéses csoportból egy hitélező él; a legutolsó hitelező halálával megszünt az Á. Ez az alak ma már nem szokásos. 2. Évjáradékok (annuitas) alakjában, hol az állam a kamattal együtt a tőkének bizonyos hányadát is lefizeti, úgy, hogy a hitelezők a tőkét apró részletekben kapják vissza. Ez az alak Angliában és Franciaországban volt szokásos és előbbi helyen legujabban ismét nagyobb mérvben alkalmaztatott. 3. Előre meghatározott idő alatt a névleges érték szerint való visszafizetés, esetleg a mindenkori árfolyamon való visszavásárlás által; a beváltandó kötelezvények sorozata rendszerint sorsolás utján állapíttatik meg. 4. Az ú. n. törlesztési alap (sinking-fund) segélyével. Ez alatt külön jogi személy jellegével biró pénztárt értünk, melyet az állam bizonyos összegekkel lát el, melyeket a törlesztési alap az államkötvények megvételére, beváltására tartozik fordítani; a megszerzett kötvények után esedékes kamatot a törlesztési alap kapja, mely ekkép a kamatos kamatszámítás szerint egyre fokozódó arányban képes törleszteni az Á.-okat. Price utmutatása nyomán 1786. Angliában alapította Pitt az első törlesztési alapot; Franciaország 1816., Ausztria 1817. követte az angol példát. A célt, az Á.-ok törlesztésének biztosítását, az intézmény sehol sem érte el s az önműködésre szánt gépezet csakhamar felmondta a szolgálatot, mihelyt a viszonyok nyomása alatt másnemü, szükségletek kielégítése előbbrevalónak mutatkozott, mint az adósságtörlesztés; a törlesztési alapot ilyenkor megrövidítették, majd előbb-utóbb végképen feloszlatták. 5. A törlesztésnek különös neme fordul elő az ú. n. sorsolási v. nyeremény-kölcsönöknél, hol a tőke visszafizetése nem a kötvény névértékének megfelelően, hanem bizonyos sorsolási terv szerint nyeremények alakjában történik. E kölcsönök v. egyáltalán nem kamatoznak v. alacsonyabb kamatot biztosítanak, mint amely az állam hitelének megfelelően adott viszonyok közt adandó volna, azonban egy része a kötvényeknek többé-kevésbbé jelentékeny nyereménynyel sorsoltatik ki, mi a kamatmegtakarítás által fedeztetik. A nyereménykölcsönök az állam szempontjából azért kedveltek, mert az emberi természetben levő vágy a szerencsés véletlen esélyeinek kihasználására, azaz a játékszenvedély azt hozza magával, hogy e kölcsönök jobban elhelyezhetők és drágábban kelnek, mint az egyszerü kamatozó kölcsönök. A játékszenvedély élesztése s a velejáró bajok miatt azonban e nyereménykölcsönök a közerkölcs és közgazdaság szempontjából rosszalandók. Ez itélet , kisebb mérvben sujtja a kamatozó, mint a nem kamatozó nyeremény-kölcsönöket.
A törlesztésnek bármely módja választassék is, könnyen beállhat az az eset, hogy az állam kötelezettségének rendes bevételei elégtelensége folytán meg nem felelhet, illetve, hogy megfelelhessen, kénytelen lesz ujabb kölcsönt felvenni, ami esetleg nagyobb áldozatokat ró rá, mint aminőkkel az eredeti kölcsön fenmaradására járt volna. Hogy az ily uj kölcsönnel történő u. n. névleges törlesztés szüksége elkerültessék s az államnak szabad keze legyen arra nézve, hogy akkor és oly mérvben eszközölje a valódé törlesztést, amint és amikor azt jónak látja: a törlesztéses kölcsönök helyett visszafizetési kötelezettséggel nem járó u. n. járadékadósságot (rente) köthet az állam. A járadék-adósság ismét kétféle: v. felmondhatatlan, örökjáradékadósság, melynél az állam nincs jogosítva a kölcsönt névértékben visszafizetni, v. felmondható járadékadósság, melynél az állam e jogot kikötés hiányában fennállónak tekintetik, magának fentartja. Előbbi esetben az állam a törlesztést csak a kötvények összevásárlása által (a tőzsdén) eszközölheti. A felmondható járadék-adósság az államra nézve előnyösebb, amennyiben kedvező hitelviszonyok közt lehetővé teszi a konverziót (l. o.), mig a felmondhatatlan járadék-adósság amaz előnye, hogy a hitelezők, tekintettel a befektetés állandóságára s a remélhető s ez esetben nem korlátolt árfolyamemelkedésre többet adnak, illetőleg kisebb kamatlábbal megelégszenek: válságos időkben legalább is nagyon kétes és, ha kimutatható is, ellensulyoztatik a konverzióban rejlő előnyök kizárása által. A gyakorlatban a felmondható járadék-adósság van szokásban.
Az Á.-ok a kölcsön felvételének módozatai szerint lehetnek u. n. tőzsde-kölcsönök, melyeknél az állam kötvényeit saját számlájára adja, illetve adatja el a tőzsdén, inkább csak kisebb összegeknél ajánlatos eljárás, vagy lehetnek nyilvános aláirás alá bocsátott kölcsönök, melyek gazdag népeknél és kifogástalan hitelnek örvendő államok részéről teljes sikerre vezetnek de e feltételek nélkül csak némi nyomás, a hazafiságra való hivatkozás stb. által támogatva vezetnek célhoz; az utóbbiak az u. n. nemzeti kölcsönök. Vannak továbbá közvetítők által nyujtott kölcsönök, melyeknél a bankárok, bankok, illetve ezek egyesülései (konzorciumai) bizonyos nyereség fejében átveszik és értékesítik az állam kötelezőit. Az utóbbi eljárás biztosabb, bár az államra nézve drágább; különösen a külföldön fölvett adósságoknál mutatkozik szükségesnek. Az állam szempontjából kivánatos, hogy a közvetítők versenyre hivassanak föl ajánlatok fogadtassanak el, hogy igy az állam a lehető legelőnyösebb feltételek mellett köthesse meg az ügyletet. Különös eljárás dívik Franciaországban, hol a főadószedők a départementokban közvetlenül árusítják el a járadékleveleket.
Ami azt a felettébb fontos államgazdaságtani kérdést illeti, hogy minő esetekben eszélyes az állam részéről adósságot csinálni: e kérdés a legszorosabban összefügg azzal a kérdéssel hogy minő közgazdasági hatása van a kölcsönvételnek. Eltekintve a szélső nézetektől, melyek egyike minden adósságcsinálást károsnak tart, másika ellenben aggálytalannak látja az adósságok bármily nagymérvü felhalmozódását is: az ujabb elmélet az adósságcsinálás hatását egyrészt a kölcsönnel fedezendő kiadások természete, másrészt a kölcsönt nyujtó forrás szempontjából itéli meg. Helytelenítendő az adósságcsinálás az állam rendes kiadásainak fedezése céljából, mert itt a kölcsön az állam oly szükségleteinek fedezésére fordíttatnék, melyek évről-évre ugyanabban a mértékben megujulnak. A rendkivüli kiadások fedezése kölcsönnel ha más, alább emlitendő tekintetek nem szólnak ellene elvileg nem kifogásolható, miután itt oly kiadásokról van szó melyek hosszabb időre terjedő hatással birnak. Különösen áll ez az elv az államgazdaság szempontjából termelő (produktiv) kiadások fedezéséről, úgy a közvetlenül gyümölcsöző (u. n. magángazdasági) befektetésekről, p. vasutépítésre, állami bányák felszerelésére szolgáló kiadásokról, mint a közvetve gyümölcsöző (u. n. államgazdasági) befektetésekről, p. vízszabályozásokról (hol t. i. a szabályozás által biztosított telkek hozadéka emelkedik s igy a birtokosok adóképessége s igy közvetve az állam bevételei is növekednek). Az állam szempontjából nem gyümölcsöző rendkivüli kiadások, p. a háboruk, nagyobb elemi csapások okozta költségek fedezése kölcsönnel a gyakorlatban alig lesz ugyan elkerülhető, de, miután itt a kölcsön terhét ellensulyozó előny, nevezetesen a bevételek megfelelő fokozása úgy, mint az előbb említett esetekben elő nem fordul: az államgazdaság állandó egyensulyának érdekében a rendes bevételekből, tehát p. adóemelésből kell pótolni a szenvedett veszteséget, visszafizetni az esetleg felvett kölcsönt.
Tekintettel a forrásra, melyből az állam a kölcsönt meríti, különböző megitélés alá esik az adósságcsinálás akkor, ha e forrás gyanánt a külföldi tőke, avagy belföldi szabad (disponibilis) tőke, v. belföldi de már lekötött, alkalmazásban álló s igy előbbi alkalmazásától elvonandó tőke szolgál. Az első esetben a nemzeti tőke meg nem rövidíttetik, sőt amennyiben az állam gyümölcsöző célokra használja fel a kölcsönvett pénzt, szaporíttatik s a nemzeti termelés növeltetik, p. vasutak, vízszabályozások céljaira külföldön felvett kölcsönöknél. Politikai szempontból annyiban aggályos lehet ez eljárás, amennyiben bizonyos függőségbe hozza az országot a külfölddel szemben s a kölcsönadó ország ellenséges magatartása veszélyt hozhat még a belföldi gazdasági életre is, p. az államadóssági kötvények hirtelen piacra dobása által; mire a legközelebb múltban példa a Bismarck által befolyásolt német tőke magatartása szemben az orosz értékekkel. A belföldi szabad tőkék felhasználása Á.-oknál mindenesetre kedvező megítélés alá esik, de nem szabad itt sem feledni, hogy a kérdéses tőkék. előbb-utóbb átmentek volna a közforgalomba s minden attól függ, az állam vagy a magánosok kezében találnak-e jobb alkalmazásra. A belföldi lekötött tőkék elvonása az Á.-ok céljaira zavarja a nemzeti termelést megdrágítja a tőkét s egyenlőtlenül hat a társadalom különböző osztályaira, amennyiben a tőkéseknek megadja ugyan tőkéik előbbi gyümölcsözését, esetleg a réginél nagyobb kamatot is biztosít számukra, de a vállalatokban alkalmazott tőkének megrövidítése folytán csökkenti a munkások keresetét s általában sujtja a nem-tőkés osztályt. Ez okból az ily Á. kedvezőtlenül hat a javak megoszlására s ily esetekben jobban tesz az állam, ha adóemeléssel fedezi szükségletét; mert igaz ugyan, hogy az adó szintén von el tőkéket a nemzettől, de arányosan terheli meg a különböző osztályokat (feltéve t. i., hogy az adórendszer helyes) s e mellett a tőkés osztályt megtakarításokra, fogyasztásának megszorítására s még inkább fokozott termelésre ösztönzi, mely ösztön az adósságcsinálás esetén hiányzik, miután ez utóbbi esetben, mint említők, a tőkésosztály megkapja az államtól tőkéje régebbi hozadékát mig az adó ezt megrövidíti.
Az Á.-ok bel- vagy külföldön való felvételét illetőleg a mondottak mellett még kell jegyezni hogy a belföldön felvett, tehát névleg belföldi kölcsön még nem szükségkép tényleg is az és viszont, mert megtörténhetik és szegény országokban rendesen meg is történik, hogy a belföldön jegyzett államkötvények külföldi tőkések számára vétetnek v. legalább eladás utján csakhamar ilyenek birtokába kerülnek s általában számolni kell az A: ok irányzatával, ott helyezkedni el, hol legkedvezőbb becslésben részesülnek: innét az államadóssági kötvények nemzetközi vándorlása, mi a szelvények beváltási helyei után indulva, legalább megközelítőleg, megállapítható. Az Á.-ok törlesztésére nézve a kölcsön hovafordításának tekintetbe vételével szintén állapíthatni meg általános elveket. A nem gyümölcsöző rendkivüli kiadásokra szolgált Á.-oknak törlesztéséről még megjegyezhetjük, hogy itt kivánatos, hogy a törlesztés megtörténjék árra az. időre, mikor új hasonlónemü kiadás, tehát p. új háboru következik be. A gyümölcsöző kiadásoknál a befektetés természete határoz olykép, hogy a törlesztés befejezése aggály nélkül halasztható azon időig, amikor a befektetés, mint ilyen, létezni megszünik, az előidézett érték-, illetve hozadékképesség véget ér: p. vízszabályozásnál, mikor a védművek ujjáalakításának szüksége merül föl. Képzelhetők azonban olyan, nevezetesen államgazdaságilag gyümölcsöző kiadások is, melyek a nemzetre állandó, soha el nem enyésző befektetést képeznek, p. a gazdasági képzésre v. a társadalmi reformok (földváltság, rabszolgafölszabadítás) keresztülvitelére tett kiadások, hol is az ország a fejlődés magasabb fokára emeltetvén, egyenértékkép amennyiben ilyenről itt szólni lehet örökre megmarad a fokozott jólét s így az adósság törlesztésének elmulasztása nem jelenti az államgazdaság mérlegének romlását. Egyébiránt a tényleges fejlődés, a közel multban az Á.-ok szükségszerü szaporodására vezetett s így a tényleges törlesztés kérdését is háttérbe szorította. Különben is az állam, mely az anyagi javakat szellemiekké változtatja át akkor, mikor polgárait az állami élet áldásaiban részesíti, más megítélés alá esik, mint a magános gazda s nála a tett kiadások haszna és hatásának megszünése nem számítható ki úgy, mint amannál, mely oknál fogva a törlesztés szükségét nem lehet szabatosan megállapítani. Hozzájárul mindezekhez annak a megfontolása, hogy a nemzetek rendes viszonyok közt gazdaságilag előrehaladnak s így bízni lehet abban, hogy a jövő nemzedékek nagyobb megterhelése, mi az adósságok törlesztésének elmulasztásával jár, aránylag könnyebben elviselhető lesz. Ez utóbbi szempont egyébiránt általánosságban is felhozható az adósságcsinálás mellett s az adóemelés ellen. Ugyanez áll arra a szempontra is, hogy a pénz értéke s a kamatláb szintén csökkenő irányt követnek, miért is az Á.-ok terhe idővel önmagától könnyebbedik.
Fontos gyakorlati kérdés az Á.-ok felvételénél még az, hogy vajjon az állam minő kamatlábat állapítson meg, nevezetesen mindenkori országos kamatlábnak és saját hitelképességének megfelelő vagy annál alacsonyabb kamatra vegyen-e fel? Első esetben az állam megkapja az egész tőkét, melyről kötelezettségei szólanak, az utóbbi esetben kevesebbet kap. P. 5%-os országos kamatláb mellett az állam vehet fel 5%-ra, de vehet fel 4% v. 3%-ra is; első esetben 100 frtról kiállított kötelezvényére kap 100 forintot (al pari), második esetben 80 frtot, a harmadikban 60 forintot. Az első esetben magas kamatozásu, az utóbbi két esetben alacsony kamatozásu Á.-ról szólunk. Az utóbbi mellett fel szokták hozni, hogy a tőkepénzesek aránylag, többet adnak az államnak alacsony kamatozásu A.-nál, mint a magas kamatozásunál, mert számítanak a nyereségre, melyben az Á.-nak névértékben való beváltása esetén részesülnek. Ámde válságos időkben azonban ez a kilátás oly távol fekvő, hogy hatására számítani nem lehet; míg ellenben kétségtelen az alacsony kamatozásu Á.-ok ama hátránya hogy törlesztéses adósságoknál nagy tőkeveszteséget rónak az államra a névértékben való beváltás kötelezettségénél fogva, amikor is az állam p. a 3%-ra tényleg kapott 60 forintért 100 forintot kénytelen fizetni s hogy általában kizárják v. legalább is csak rendkivüli árfolyamemelkedés esetén engedik meg a kamatleszállítást. Az Á.-ok átváltozásáról 1. Konverzió. A következő összeállítás néhány nagyobb állam összes adósságait egybefoglalva tünteti fel, amennyiben az évszám külön megjelölve nincs, az 1891. évre:
| Ország | korona | fillér | egy-egy főre esik: |
| korona | fillér |
| Nagy-Britannia | 16,431.384,435 | 18 | 435 | 26 |
| Franciaország | 28,785.772,914 | 30 | 775 | 20 |
(1890)
| Poroszország | 6,826.696,646 | 68 | 210 | 49 |
(1892)
| Olaszország | 11,210.431,802 | 55 | 371 | 45 |
| Oroszország | 12,980.991,454 | 80 | 112 | 32 |
| Spanyolország | 6,244.253,557 | 90 | 356 | 25 |
| Belgium | 2,375.000,000 | - | 386 | 65 |
| Németalföld | 2,190.763,202 | 54 | 485 | 10 |
(1892)
| Ausztria | 8,307.672,000 | - | 348 | - |
| Magyarország | 3,774.167,864 | - | 216 | - |
| Románia (1892) | 921.096,466 | 60 | 167 | 20 |
| Észak-Amerika | 4,461.888,705 | 20 | 74 | 10 |
Megjegyzendő, hogy e kimutatásban az ú. n. közös függő államadósság Ausztria és Magyarország közt 70%, illetve 30% arányában van felosztva; a papirpénzforgalomnak 312 millió frtot meghaladó része azonban Ausztria terhére van felvéve. További részleteket l. az egyes országoknál.
