Arácsai apátság

Teljes szövegű keresés

Arácsai apátság vagy aracsi. Nagyon keveset tudunk felőle, sőt már címben sem létezik. Alapítási éve ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy 1256-ban már létezett, minthogy az ugyanezen évben tartott esztergomi zsinaton Nicolaus de Aracha apát is jelen volt. A templom szt. Miklós tiszteletére volt emelve és így valószinü, hogy eredetileg a bencések lakták, míg később Erzsébet királyné révén a ferenciek birtokába jutott, akik azt még a mohácsi csata után is birták. 1551-ben török kézre került, amely alkalommal a zárda maga elpusztult, a templom azonban még a mult század végén is fedél alatt állott s mint szemtanuk állítják, az egyik oltárkép szt. Mihály arkangyalt ábrázolta magyar ruhában, bajuszszal és sarkantyús csizmával. Létezett e zárda mellett hasonló nevü helység is, Racha név alatt, de Aracsnak is neveztetik az a puszta, amely ezen a helyen ma is fennáll. Fekszik Torontálmegyében, Beodra mellett. Ipolyi leírta a templomot archeológiai szempontból. (Baudenkmale 1857. Bővebbet l. Katona, Hist. Crit. X. 674. 1. Sigler Bélnél, Adpar. 72. 1., hol Aratha-nak neveztetik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem