Ásvány
Ásvány (l. a mellékelt képet) minden szervetlen anyag, mely földünk alkotásában részt vesz. Megkülönböztetjük tőle a kőzetét (l. o.), mint olyan szervetlen anyagot, mely földünk alkotásában igen nagy tömeggel vesz részt. Az ásvány fogalmába az anyagbeli egyöntetüség is belé értetődik, vagyis az, hogy azt mindig bizonyos határozott összetételü és kémiai képletben kifejezhető anyag alkotja. Amint e tekintetben egyazon ásványnál eltérés mutatkozik, az anyag tisztátalan, idegen anyagokkal kevert, mit sokszor makroszkóposan, de mindig mikroszkóppal konstatálhatni. Az A.-ok együttvéve az ásványországot alkotják. Kezdetben az A. fogalma alá csak szilárd anyagokat soroztak, csak később jöttek rá, hogy a föld alkotásában résztvevő viz, kéneső, petróleum, valamint egyes üreget betöltő szénhidrogén és egyéb természetes gázok épp úgy ásványoknak tekinthetők, mint a szilárdak. A gázok általánosan ugyan még mindig nem szerepelnek az Á.-ok között de az Á.-i természetükön mitsem változtat. Az Á.-ok szervetlen anyagok ugyan szemben az állatokkal és növényekkel, de nem minden szervetlen anyag egyuttal Á., mert a leglényegesebb föltétele, hogy földünk alkotásában részt vegyen. Vannak olyan anyagok, melyek szerves eredésüek, eredetileg a föld anyagának alkotásában nem volt részük, de most mint olyanok szerepéelnek, azért éppen olyan Á: ok mint a többiek, csakhogy a szerves eredésüket különösen ki szoktuk emelni. Ezek v. növényi eredésüek, akkor fitogén Á: ok, v. állati eredésüek, akkor zoogén Á.-ok. Az ásványon meg szoktunk különböztetni alaki, fizikai és kémiai tulajdonságokat. Az alaki tulajdonságok szempontjából az Á.-ok v. kristályosak v. alaktalanok. Alaktalanok azok, melyek nemcsak hogy szabályos külső alakot nem mutatnak, de még belső szervezetükben sincs semmi szabályosság. Az alaktalan Á.-ok külseje a helyhez és a viszonyokhoz mért és ezért sokféle utánzó alakban találhatók. (L. Alaktalan alatt.) Alaktalan Á. p. az opál. A kristályos Á.-nak mindig megvan az a:ajátsága, hogy v. siklapokkal határolt alakban -kristályban terem, v. pedig belső szerkezetében van bizonyos szabályosság, az v. leveles, rostos, szálas, szemcsés, amikor szerkezetét röviden kristályosnak szokták mondani. L Kristály és Kristályos.
ÁSVÁNYOK
Az Á. fizikai tulajdonságai: a szin, a fény, a sugártörés, átlátszóság, hasadás, törés, keménység fajsuly, olvadás, mágnesség, elektromosság és mint fiziologiaiak áz íz, szag és tapintat. A szin lehet eredeti, vagyis olyan, mely az Á. kémiai összetételének megfelelő (idiokrómás Á.) és nem eredeti vagyis olyan melyet idegen anyag okoz allokrómás Á.), ez esetben az Á.-nak tkpi anyaga szintelen. Eredeti szine van, tehát idiokrómás Á. p. a cinóber, a veres vasérc, -a kék rézgálic a zöld vasgálic stb. Allokrómás Á. p. a füstquarc, melyet szerves anyagok festenek barnára v. feketére, a smaragd, melynek szine a berillium-aluminiumszilikáthoz kevert zöld krómoxidtól van; a veres szint gyakran okozza vasoxid, a sárgát és barnát vashidroxid, stb. A szineket mennyiségükre és minőségre való tekintetből lehet osztályozni. Menynyiség tekintetében szólhatni p. sötét, világos v. halványvörös szinről. A minőséget különféle megnevezésekkel illetik. Régebben, midőn az ásványokat leginkább külső ismertetőjegyeikkel irták le, a szinek megnevezésére egész szintáblázatokat állítottak össze. Ujabban azonban eltértek ettől s Fischer ajánlatára a Radde-féle nemzetközi szinsorozattal hasonlítják össze a szineket. Ez a mód. sem tökéletes ugyan, de jobb a réginél, az egységes megnevezést valamennyire megközelítik. A nem fémes Á.-okon a következö szinek tapasztalhatók: fehér, szürke, fekete, kék, zöld, sárga, vörös és barna, persze mindegyik különböző árnyalatokban. Szokás még a szineket bizonyos jelzőkkel ellátni, minők az eleven, szelid, lágy, hideg, stb. megnevezések. Egyazon Á.-on néha kétféle szint látni, nem értve a két- és többszinüséget (l. Pleokroizmus), hanem a rendes szint; igy p. vannak belül vörös, kivül zöld turmalin kristályok v. szintelen diopszid kristályok intenziv zöld végekkel, avagy fiuorit kockák, melyeken a kockacsúcsok más szinüek, mint a kristály többi része. Gyakoriak az Á.-okon foltok pontozások, felhőzetesség, erezet, szalagosság stb. Az Á. darab szinétől eltérő sokszor a por szine v. a karc (l. o.). Mig a szin kevéssé jellemző tulajdonsága az ásványoknak a karc nagyon jellemző. A fény minősége szerint az Á.-okon lehet: fémes fény, gyémántfény, üvegfény, zsirfény, szurokfény, gyöngyfény, selyemfény, utóbbi leginkább csak finoman szálas Á.-okon (rostos gipsz, azbeszt). A fényesség foka egyrészt a tükröző lap simaságától függ, másrészt az Á. természetével kapcsolatos. Szólnak erősen fénylő gyengén fénylő, bágyadt fényü és egészen fénytelen Á.-okról. Az Á.-ok fényv: sugártöréséről l. o. As átlátszóság fokait aszerint itéljük meg, amint az Á.-on keresztül nézve egy mögötte levő tárgyat meglátunk-e v. nem. Ha jól látjuk és mindent meg tudunk rajta különböztetni akkor az Á. átlátszó; ha csak homályosan látjuk a tárgyat, az Á. áttetsző;. ha egyáltalában mitsem látunk, átlátszatlan v. opál. Ez utóbbi sajátság rendesen a fémes fénynyel párosul. Igen vékony lemezekben minden Á: átlátszó, még a fémes fényü is. A finom arany-lemez (arany-füst) kékes zöld szinnel áttetsző. Legujabban (1888) Kundt a sulyos fémek egész sorozatából olyan vékony lemezeket készített, hogy a platina, ezüst, vas, réz stb. is átlátszóvá vált. Az átlátszóságnál tehát tekintettel kell lenni az Á. vastagságára is. Egyes ásványokon észlelhető különös optikai tulajdonságok még a szinjáték, a fluoreszkálás és a fószforeszkálás, ezeket l. külön-külön. Az Á.-ok alaki és optikai tulajdonságai között levő összefüggést pedig l. Kristály alatt. A hasadást, törést, keménységet, olvadást l. külön cikkekben; az Á.-ok egyéb hőbeli tulajdonságairól (hőkisugárzás, hővezetés, kiterjedés) 11 részint Kristály a., részint Adiatherman alatt.
A fajsuly.
A fajsuly az A.-ra nézve igen jellemző, de mert meghatározása igen körülményes, a gyors meghatározásnál nem közhasználatu. Az A. fajsulya igen széles határok között mozog; mig a termés platináé 17-18, az aranyé 15-19, addig p. a tajtékkőé 0,9-1,2. A gyakoribb Á.-ok, mint a kőzet képzők fajsulya 2.5-3. (Bővebbet l. Fajsuly.) Mágneses tulajdonsága csak kevés ásványnak van, de ezeknél igen jellemző. Megitélésére az szolgál, vajjon a szabadon lebegő mágnestűt magához vonja-e az Á. Mágneses a vas, a mágnes-vaskő, a pirrhotin és még néhány nagy mennyiségben vasat tartalmazó Á. Sok Á. izzítás után válik mágnesessé, így a sötét szinü gránát, az augit, az olivin. A mágnesvaskő sarki mágnesességet mutat, ugyanez tapasztalható, de igen csekély mértékben némely platinán és pirrhotinen. Faraday vizsgálatai szerint a mágnesség bizonyos mértékben általános tulajdonsága a testeknek, tehát az Á.-oknak is és ilyen értelemben, ha nagyon erős elektromágnest használunk ennek kitudására, akkor vannak olyan Á.-ok, melyeket a mágnes vonz és olyanok melyeket taszít. Előbbiek paramágneses A.-ok, utóbbiak diamágnesesek. Egyazon kristályon különböző foku vonzás és taszítás lehetséges, sőt vonzás az egy ik és taszítás a másik irányban. Kisérletek azt bizonyítják, hogy a mágneses hatás eloszlása a kristályokban ezek szimmetriai viszonyainak felel meg (l. Kristály). Az Á.-ok elektromosságára vonatkozólag az mondható, hogy mint minden mereven szilárd test, ugy minden mereven szilárd A. is bizonyos mértékben elektromos. Az elektromos tulajdonság kimutatása egyeseknél, nevezetesen, melyek rossz elektromos vezetők egyszerü módon sikerül, mint p. a borostyánkőnél, a quarcnál, másoknál ellenben csak akkor, ha gondosan izoláltatnak. Egyes Á.-ok pozitiv elektromosak ( p. a quarc), mások negativok (p. a borostyánkő, a kén). Csekély foku elektromosság kimutatására szolgálnak Á.-on az elektromos inga, a BehrensRiess-féle elektroszkóp és a Thomson-féle elektrométer. Egyes ásványok nemcsak dörzsöltetve válnak elektromosakká, hanem akkor is, ha hasítják, törik v. szakitják. A hasított gipsz és csillámlemezek egyik hasadási felülete pozitiv, a másik negativ elektromosságu. Nyomás szintén idézhet elő elektromosságot, amint azt aragoniton, fluoriton, quarcon, különösen pedig az izlandi páton észlelték. Turmalin kristalyok nyomás következtében sarki elektromosságot mutalnak. Rossz elektromos vezető Á.-ok kristályai melegítés v. lehütés által mutatnak elektromosságot (piroelektromosság). Legismertebb példa erre a turmalin. Átlátszó és félig átlátszó A.-kristályok közönséges hőmérséklet mellett nem elektromosak; melegítve őket az egyik végükön pozitiv, a másikon negativ elektromosakká lesznek. Amint hőmérsékletük az eredetire alászállt, megszünt az elektromosság, ámde a lehülés közben mindegyik végükön az elektromosság ellenkezője annak, amilyenné a melegítés által lett. Rose G. a melegítes által pozitiv elektromossá vált sarkot analog-nak, a másikat antilognak nevezi. A turmalinnál a sarkok a főtengely ellenkező végein vannak: a turmalinnak tehát egy elektromos tengelye van. Vannak Á.-ok több elektromos tengelylyel, p. a szabályos rendszerbeli boracit, melynek 4 elektromos tengelye van, melyek a négy trigonális közbenső téngelyeknek felelnek meg. Az Á.-ok sarki elektromossága rendesen a hemimorfizmussal (l. o.) kapcsolatos. Az Á.-ok elektromos viselkedése is összeesik különben a kristályok szimmetriai viszonyaival (l. Kristály).
Izük.
Izük csak olyan Á.-oknak van, melyek vizben feloldódnak p. a kösónak a szilvinnak, a réz- és vasgálicnak stb. Szaga egyes Á.-nak mindig van, p. a petróleumnak; másoknál a szag csak bizonyos behatások következtében jelentkezik. Igy az agyagra lehelve sajátságos szagot érzünk; ha egyes szerves anyagokat tartalmazó mészkövekre ütünk, bizonyos szag keletkezik (bitumenes v. büdös mészkő). A tapintat bizonyos ásványra nézve eléggé jellemző. Némelyik kézzel megérintve zsiros tapintatu (steatit v. zsirkő, grafit), másik sikamlós (tajtékkő), érdes földes sima stb.
A legjellemzőbb át Á.-re nézve a kémiai tulajdonság vagyis az anyag, mert minden Á.-t mint föntebb már említve volt bizoúyos határozott összetételü és kémiai képletben kifejezhető anyag alkot. Amig az Á. anyagát nem ismerjük, addig nem ismerjük magát az Á.-t sem: Az egy Á.-faj hoz tartozó Á.-ok anyaga mindig egy s ugyanaz és egyazon kémiai képlettel fejezhetők ki. Kivételt ezen szabály alól csakis a dimorf Á.-ok képeznek (l. Dimorfizmus), melyeknek anyaga egy s ugyanaz, de alakjuk s fizikai tulajdonságuk más. Az Á. kémiai tulajdonságát vagyis anyagát kémiai reakciókkal, kutatják, mely kiterjedhet az anyag minden alkotó részének minőleges és mennyileges meghatározására v. pedig egyes jellemző alkotó részek minőleges kimutatására. Az alsó esetben kémiai elemzés történt. A mineralogus a legtöbbször az Á. megállapítására a gyorsabb második eljárást veszi igénybe és ilyenkor az egyszerü vegyi reakciókkal kimutatott alkotások mellett a kérdéses Á. alaki és fizikai tulajdonságait veti latba. Igen jó s a mineralogusoktól leginkább használt munka az ilyen reakciók végzésére: F. von Kobell: Tafeln zur Bestimmung der Minerogénia mittelst einfacher chemischer Versuche. 12. kiad. München 1884. Egész pontos meghatározásnál a: kémiai elemzés nélkülözhetetlen. Van még a mikrokémiai elemzési módszer is melyet 1. külön cikkben. Az Á.-ok kémiai rendszerével szorosan kapcsolatos képződési módjuk, melyről l. Mesterséges és Minerogénia c. alatt.
Termőhely.
Az Á. ismeretére nézve fontos a termőhely is és ama viszonyok megállapitása; melyek között az a természetben található. Az Á.-okot v. eredeti termőhelyeken találni, tehát ott ahol eredetileg képződtek (a legszebb Á.-okot ott találni) v. másodlagos fekvőhelyen, ahol a talált Á.-ok nem eredetük helyén vannak, hanem viz v. egyéb erő szállította oda őket. Az aranyat és sok drágakövet (gyémánt, rubin stb.) találni ilyen másodlagos fekvőhelyen. Az eredeti termőhely lehet ér, telér, tömzs, telep; üreg, közetrepedés. Aránylag a legkevesebb A. képezi lényeges elegyrészét az összetett kristályos kőzeteknek. Ilyen a vagy 800 Á. közül alig van 50 s ezek közül is gyakoribb csak 20, a többi ugy is ritka. Igen sok Á. mint mellékes elegyrész bénnőve található kristályos kőzetekben, nevezetesen pedig a kristályos palákban. A termőhelyen igen fontos az egymás mellett található Á.-ok egymás között való viszonya, vagyis az Á.-ok paragenézise, mit l. e szó alatt. Az A.-ok változásoknak is vannak kiteve, amiről l. Metamorfizmus és Átalakuság alatt.
Mégnevezés.
Az Á.-ok mégnevezésére nézve nincsenek ponto san megállapított elvek. Aránylag kevés Á. neve fejezi ki egyuttal valamely lényeges tulajdonságát (így p. az ortoklasz a derékszögü, az oligoklasz a ferdeszögü hasadást, az auripigment jellemzi a szint), a legtöbb, ha sajátságot kifejez is, v. nem jellemzőt, v. pedig tévesen alkalmazottat fejez ki. A legtöbb Á.-t v. termőhelyek v. tulajdonnevek után neveztek el «it.» v. «lit» szócska hozzáadásával. A megnevezésben nagy lévén az önkény, elég a szinonim megnevezés is. Az Á.-okot künn a természetben figyelik meg és tanulmányozás céljából gyüjteményekben helyezik el. Nemzeti muzeumunk A.-gyüjteménye egyike a leggazdagabbaknak és legszebbeknek egész Európában; kiváló gyüjtemény a budapesti egyetemi Á.-gyüjtemény is (l. Egyetemi ásványtani intézet). A leghiresebb Á.-gyüjtemények Európában a londoni, a bécsi, a berlini és a budapesti, (muzeumi). Az A.-okot rendszerbe szokták foglalni éppen ugy mint az állatokat és növényeket. Jóllehet az Á.-fajok nem felelnek meg a fajfogalomnak olyan értelemben, amint azt az állatoknál, és növényeknél értelmezzük mindazonáltal bizonyos rokonság úgy alaki, mint fizikai és kémiai tulajdonságokban az egyes Á.-ok között megállapithátó lévén, a rendszerbe foglalás majdnem azon általánes elvek szerint történik, mint az állat- .és, növény-világban. Az Á.- rendszerek közt is vannak természetes, mesterséges - kevert - rendszerek, vannak tisztán morfologiai, tisztán fizikái és tisztán kémiai rendszerek. Természetesen egyik rendszer sem tarthat tökéletességre igényt. Annyi bizonyos, hogy sem az alaki, sem a fizikai alapon való csoportosítás nem nyujt olyan biztos alapot mint a kémiai, lévén az anyagi összetétel az Á.-ok leglényegesebb tulajdonsága. E században a kpvetkező mineralogusok s kémikusok csináltak nevezetesebb Á.-rendszereket: Werner, Haüy, Hausmann, Berzelius, Naumann Mohs, Haidinger, Zippe, Necker, Rose, Beudant, Weiss, Glocker, Dufrénoy, Des Cloizeaux, Dana, Zirkel, Senft, Quenstedt, Blum, Tscherniak, Weisbach és Groth. Ezek közül a legelterjedtebb a Dana-féle és a Groth-féle kémiai rendszerek; utóbbi tulajdonképen Dana és Rose rendszerei nyomán készült és a legujabb; különösen Németországban hódít. Muzeumi és egyetemi ásványtani gyüjteményeink Dana rendszere szerint vannak felállítva. James Dwight Dana rendszerében (A System of Mineralogy. Descriptive Mineralogy comprising the most recent discoveries. 5. edition. New-York 1873) hat osztály van, melyek következök:
I. osztály: Termés elemek. Első sorozat. 1.aranycsoport (arany, ezüst), 2. vas-csoport (platina stb.), 3. ón-csoport (ón). Második sorozat. 1. arzén-csoport (arzén, antimon stb.), 2. kéncsoport (tellur, kén), 3. karbónium-szilicium csoport (gyémánt, grafit). II. osztály: Szulfidok, telluridok, szelenidek, arzenidek; bizmutidek. A) csoport: Kettes vegyek. B) csoport: Többszörös vegyek
III. osztály: Klór-, Bróm-, Jód-vegyületek. IV. osztály: Fluór-vegyületek
V. osztály: Oxigén-vegyületek. A) csoport: Oxidok. B) csoport: Sók. 1. Szilikátok. 2. Kolumbátok, tantatátok, titanátok. 3. Foszfátok, arzenálok, stibiátok, vanadátok, nitrátok. 4. Borátok. 5. Wolf
ramátok, mólibdenátok. 6. Szulfátok, kromátok, tellurátók. 7. Karbonátok. 8. Oxalátok.
VI. osztály: Hidrokarbon, vegyületek.
Groth P. ásványrendszere a következő (Tabellarische Uebersicht der Minerallen nach ihren krystallographisch-chemischen Bezeichnungen III. Aufi. Braunschweig 1889»):
I. osztály: Termés elemek.
II. osztály: Kén, Szelén, Tellur, Arzén, Antimon és Bizmut vegyületek.
III. osztály: Az elemek oxigén vegyületei. IV. osztály: Haloidsók.
V. osztály: Nitrátok, Karbonátok, Szelenitek. Marganitok.
VI. osztály: Szulfátok, Kromátok, Molibdátok. Wolframátok, Uranátok.
VII. osztály: Borátok, Aluminátok, Ferrátok, Arzenitek, Antimonitek.
VIII. osztály: Foszfátok, Arzeniátók Antimoniátok, Vanadátok, Niobátok, Tantalátok
IX. osztály: Szilikátok, Titanátok, Zirkoniátok. Thorátok, Sztannátok.
X. osztály: Szerves vegyületek.
Az 1892. megjelent uj kiadásban Dana a régi rendszert lényegesen módosította és Groth rendszeréhez közeledve a következő nyolc osztályt állítja fel:
I. osztály. Termés elemek: 1. Nemfémek. 2. Félfémek. 3. Fémek.
II. osztály. Szulfidok Szelenidok. Telluridok. Arzenidok. Antimonidok: 1. Félfémek. Fémek ilyen vegyei.
III. osztály. Szulfosók: 1. Szulfarzenitek Szulfantimonitok, Szulfobizmutitok. 2. Pentaszulfarzenitek, Pentaszulfostibitek stb.
IV. osztály. Haloidok: Kloridok, Bromidok. Jodidok, Fluoridok. 1. Anhidres Kloridok, Bromidok, Jodidok, Fluoridok. 2. Oxikloridok, Oxidfluoridok. 3. Hidres Kloridok, Fluoridok.
V. osztály. Oxidok: Szilicium oxidjai. 2. Félfémek (Tellur, Arzen, Antimon, Bizmut, továbbá Molibden, Wolfram) oxidjai. 3. Fémek oxidjai. H és Ti is ide van foglalva.
VI. osztály. Oxisók: 1. Karbonátok. 2. Szilikátok, titanatok. 3. Niobatok, tantalálók. 4. Foszfátok, arzenálok, vanadátok, antimonátok, nitrátok. 5. Borátok, uranátok. 6. Szulfatok, kromátok, telturatok. 7. Wolframátok, molibdátok.
VII. osztály. Orgános savak sói: Oxalátok, mellatok stb.
VIII. osztály. Hidrokarbon vegyületek. B.
