Bánóczi

Teljes szövegű keresés

Bánóczi József dr. tanár, filozofiai s irodalomtörténetiró, az orsz. rabbiképző-intézet tanára, szül. Szent-Gálon, Veszprém vármegyében 1849. Gimn. tanulmányait Veszprémben s Budapesten végezte, egyetemre járt Budapesten s Bécsben s a tanári vizsgálat letétele után Berlinben, Göttingában, Lipcsében. Végül egy évet töltött Párisban és Londonban. Eleinte a budapesti VIII. k. reáliskolában tanárkodott, azután a rabbiképző-intézet r. tanára lőn, közben helyettes igazgatója is volt az izr. tanítóképzőnek. 1878-ban a filozofiából magántanár gyanánt habilitálta magát a budapesti egyetemen. A magy. tud. akadémia 1879-ben választotta meg l. tagnak. Első műve Lipcsében irt doktori értekezése volt Kant tér és idő elméletéről német nyelven, majd lefordította az Akadémia könyvkiadó vállalata számára Lewes művét: A filozofia története Thalestől Comte-ig 3 kötetben. 1878 óta behatoan foglalkozik a magyar irodalomtörténettel is, mely téren fényesen kezdette pályáját Révai Miklós élete és munkái c. művével. E művel akadémiai dijra pályázott s e dijat a legnagyobb dicséret kiséretében nyerte meg. 1882-3. megjelent tőle Kisfaludy K. és munkái két kötetben, a Kisfaludy-társaság megbizásából és kiadásában, akire vonatkozik akad. székfoglalója is: A magyar romanticizmus (1885). Egyéb művei: Emlékbeszéd Greguss Ágost felett (Akad. emlékbeszédek V. 8.). Alexander Bernáttal együtt szerkeszti a Filozofiai Irók Tárát, melyben kiadta Erdélyi János bölcs. dolgozatait, lefordít. Schopenhauer néhány értekezését (2. kiadás 1892) s Alexanderrel együtt Kantnak A tiszta ész kritikáját. 1884-ben megindította Bacher Vilmossal együtt a Magyar Zsidó Szemlét, melyet 1889-ig szerkesztett. Számos tanulmányt irt a Magyar Nyelvőrbe (Egy magyar filozofiai szó), Magyar Tanügybe, birálatokat az Orsz. Középisk. Tanáregyes. Közlönybe, egyéb folyóiratokba s napilapokba, régebben a P. Lloydba is. Jelenleg kritikai kiadását készíti Kisfaludy Károly műveinek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem