Bécsi kongresszus.

Teljes szövegű keresés

Bécsi kongresszus. Az első (1814 máj. 30. kötött) párisi békeszerződés utolsó cikkének értelmében mindazon hatalmak, melyek az I. Napoleon ellen folytatott háborukban résztvettek, a politikai és területi viszonyok rendezése végett Bécsbe küldték követeiket a kongresszusra, mely 1814 szept. nyilt meg. Személyesen megjelentek: Oroszország, Poroszország, Bajorország és Württemberg uralkodói. Ausztriát Metternich herceg és Gentz képviselték, Oroszországot Nesselrode gr. és Razumovszky, Angolországot Castlereagh lord s utóbb Wellington, Poroszországot Hardenberg herceg és Humboldt Vilmos, Franciaországot pedig Talleyrand képviselte.
Két főfeladat várt megoldásra: az európai államrendszer és a politika egyensuly helyreállítása, és Németország belső viszonyainak rendezése. Nehézséget főképen a lengyel kérdés okozott: Poroszország lengyel birtokrészeiről csak Szászország birtokáért akart lemondani, s ezzel a szász, illetőleg a német kérdés állott összefüggésben; Sándor cár pedig magának követelte a varsói hercegséget, hogy abból orosz protektorátus alatt lengyel királyságot alakíthasson. E tervnek Anglia és Ausztria szegült ellene. A pártok a lengyel-szász kérdésben oly mereven állottak egymással szemben hogy Európa 1814 dec. havában ujabbháboruhoz látszott közelegni. Talleyrand csodált ügyességével egymásnak uszította az ellenfeleket s 1815 jan. 3. titkos szövetséget hozott létre Anglia, Ausztria és Franciaország között, melynek éle Poroszország és Oroszország lengyel-szász tervei ellen irányult. Már a hadi terveken is dolgoztak. Azonban Metternich minden lehetőt megtett, hogy az ellentéteket kiegyenlítse és a békét fenntartsa. Poroszország megelégedett végre Szászországnak kevésbbé népes (közel 1 millió lakossal biró) északi részével s hozzájárult, hogy Szászország többi része mint királyság továbbra is a Wettini dinasztia jogara alatt maradjon. Természetes, hogy Frigyes Ágost király e megoldást sem helyeselte s csak nyakas ellenállás után egyezett bele (1815 máj. 18.) e föltételekbe. A varsói hercegséget is két részre osztották: a nyugati részt (Nagy-Lengyelországot) Thorn városával együtt Poroszországnak engedték át; a többi pedig a lengyel királyi cimmel együtt a cárra szállott.
Az erről szóló szerződéseket, valamint a parányi krakói köztársaságnak viszonyát meghatározó szerződést, 1815. máj. 3. irták alá a nagyhatalmak.
Ausztria és Poroszország területét a következőkben határozták meg; Poroszországnak jutott: Kléve, Berg, a Rajna balpartjának legnagyobb része a Saar folyóig, a varsói hercegség fele és Danzig, s svéd Pommeránia Rügen szigettel, és Neufchatel; ezek fejében Hannoverának, Bajorországnak és Dániának is átengedtek egy-egy kisebb területet. Poroszország egészben véve az 1805-dik évi állapotához viszonyítva, 30,000 km2-t vesztett s valami fél millió lakost nyert. Angolország Hollandiának és (az osztrák birtokban volt) Belgiumnak egy királysággá való egyesítését eszközölte ki, mégpedig az oraniai ház jogara alatt, magának pedig a hollandi gyarmatok jó részét követelte. Azonfelül még Maltát és Helgolandot és a jóni szigetek fölötti védnöki hatalmat is kapta. Németalföld uj királya, I. Vilmos Nassau helyett a luxemburgi nagyhercegséget kapta kárpótlásul, miáltal a német szövetség tagja lett. Dánia, mely 1813-ban Angliának Helgolandot, Svédországnak pedig a svéd Pommeránia fejében Norvégiát engedte volt által most ugyancsak azt a svéd Pommerániát és még Rügent is, Poroszországnak volt kénytelen átengedni; amit érte kapott: Lauenburg és két millió tallér korán sem ért fel a hozott áldozattal. Svédország megtartja a kieli béke értelmében Norvégiát, de lemondott Finnországról és a volt svéd pommerániai birtokról. Svájcot 22 kantonból álló szövetségnek nyilvánították s semlegességét ujabban is ünnepélyesen biztosították.
Olaszországra nézve a kongresszus azt az elvet követte, hogy a forradalom előtti állapotok helyreállíttassanak és a legitim uralkodó családok trónjaikat megint visszakapják. A dolgok tehát a következőleg alakultak: Ferdinánd főherceg megkapta Toscanát és ráadásul Piombinót s Elbát; Luccát pedig Károly Lajos spanyol hercegnek kellett átengedni, addig mig a pármai trón megürül. Pármát ugyanis a szövetségesek még 1814. Ápril 11. szerződésileg élethossziglani birtokul Mária Lujza főhercegnőnek, Napoleon nejének biztosították volt. Modenát estei Ferenc herceg kapta; Genovát pedig a helyreállított szárd királysághoz csatolták. - Talleyrand azon volt, hogy Murat Nápolyból elűzessék, s helyébe IV. (sziciliai) Bourbon Ferdinánd helyeztessék: Ausztria és Angolország eleintén idegenkedtek e tervtől, mivelhogy ők a nápolyi koronát még Napoleon bukása előtt, Muratnak biztosították volt. De midőn Murat 1815. a száz nap idején, fegyveres kézzel kisértette meg trónját visszafoglalni, s támadásával Ausztriát is fenyegette, a kongresszus Nápolyt a Bourbonoknak itélte oda. Az egyházi államot nagyjából előbbi terjedelmében állították helyre, csakhogy Ausztria Ferrarának a Pó balpartján fekvő területét tartotta meg s Ferrarában meg Comacchióban őrséget helyezett el. Ausztria megkapta továbbá Lombardiát, a velencei királyságot Friault, Isztriát és Dalmáciát. Megjegyzendő, hogy Dalmácia befolyásos körei arra törekedtek hogy országuk Magyarországhoz csatoltassék, de Metternich ezt meghiusította. Ezeken kivül Tirol és Vorarlberg, Salzburg és Galicia is visszakerült Ausztriához.
Még megjegyzendő, hogy midőn minden kis nemzetiség iparkodott a kongresszuson érvényt szerezni, ami hazánk önállása mellett senki sem szólalt fel. Ezóta kezdé a külföld Magyarországot Ausztria kiegészítő részének tekinteni.
Jóllehet, hogy a nagyhatalmak 1814. ápril 11. Elba szigetét Napoleonnak engedték át, az olasz fejedelmek, Ausztria, Franciaország és Anglia mégis azt kivánták, hogy a császár távolabbi vidékre számkivettessék.
A tárgyalások még javában folytak, midőn 1815 márc. 7. hire érkezett Bécsbe, hogy Napoleon Elbát titkon elhagyta; nemsokára pedig a meghökkent kongresszus arról értesült, hogy a Provence partján kikötött és Páris felé siet. E válságos pillanatban az eddigi ellenfelek kibékültek és sérelmeikkel felhagytak. A kongresszus egyértelmüleg azt határozta, hogy a tanácskozásokat folytatja, Metternich javaslatára pedig kimondotta (márc. 13.), hogy az 1814 ápr. 11. Napoleonnal kötött szerződés semmis, mivelhogy Napoleon az európai békét ujból megzavarta; márc. 25. pedig Ausztria, Anglia, Orosz- és Poroszország Napoleon ellen szövetséget kötöttek, melyhez a Bourbonok és a többi államok is hozzájárultak. A hadi ügyeket és előkészületeket külön bizottságra bizták, - a diplomácia pedig a tárgyalások gyors befejezésére törekedett. A helyzet komolysága azt hozta magával, hogy még a német ügyek rendezése is váratlan gyorsan sikerült, csakhogy a királyság rangjára emelt Hannovera, továbbá Bajorország, Württemberg, Baden, s a kisebb államok kárpótlási igényei végleges elintézését későbbre halasztották. Ezen ügyeket a frankfurti területi bizottságra bizták, mely csak 1819 jul. 20. készült el azokkal. A kongresszus még az európai folyókon való nemzetközi közlekedésről tanácskozott, és a német katonaügy ujjászervezését hozta javaslatba. Emlékezetes még azon körülmény, hogy a nyolc hatalom Anglia sürgetésére 1815 febr. 8. egyhangulag a rabszolgaság és rabszolgakereskedés ellen nyilatkozott.
1815 junuár 9-én még egy ugynevezett záróokiratot adott ki, mely a kongresszus eredményét összegezte. Spanyolország és a pápa, kik a kongresszus határozatai által megkárosítva érezték magukat, ez okirat ellen tiltakoztak. Az orosz, osztrák és porosz fejedelmek ellenben szept. 26: a szent szövetséget (l. o.) kötötték meg egymásköat. A bécsi kongresszus határozatait a szövetségesek waterlooi győzedelme és a második párisi béke (1815 nov. 20.) erősíté meg. A záradék csak annyiban szenvedett változást, amennyiben Franciaország kénytelen volt a párisi békében Savoyát, Landaut s a Saar-vidéket ellenségeinek átengedni.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages