Becsületérzés
Becsületérzés az az érzelem, mely az ember erkölcsi értékének tudatából fakad s másoktól is megkivánja ennek föltétlen elismerését. A társadalmi életben sokszor külsőségekhez tapad s igen gyakran képzeleteken táplálkozik. - Becsületérzés a nevelés intézésénél a kötelességek pontos teljesítésére szolgál ösztönzésül, amennyiben pedig ennek túlságos igénybe vétele könnyen a hiu becsvágyat honosítja meg a tanulóknál ennek elkerülésére a nevelő (szülő) a következőkre tartozik ügyelni: A növendékeknél a becsületérzést az a bánásmód van hivatva helyesen felkölteni és kifejleszteni, amelyben ő és környezete részesül előljárói vagy családja részéről. Minden gyalázkodás, nyilvános megszégyenítés, lealázó büntetés (verés) káros. A nevelőnek arra kell törekednie, hogy a becsületérzés a tanulókat ne ösztönözze arra, hogy erkölcsi értéküket első sorban a közelismeréstől tegyék függővé s azt mintegy kihivják, tehát külső elismeréseket (jutalmat) akarjanak elérni, hanem ellenkezőleg, hassanak annak belátására, hogy a zajtalan munkálkodás, a teendők hű teljesítése, lelkiismeretünk megnyugtató tudata képezi azokat a motivumokat, amelyek a becsület értékének megállapításánál mértékadók. Ezért kerülni kell az ifjak korai kitüntetését, rangszerinti elkülönítését, a vetélkedéseknek hiu mérkőzésekké fajuló nyilvános szerepeltetését. A folytonos elismerés, dicsérgetés a hiu dicsőség után való áhítozást eredményezik. A becsületérzés helyes fejlesztése a szerénységben és mások megbecsülésében nyilvánul első sorban, azután annak tudatában, hogy a közbecsülésre föltétlenül csak azok érdemesek, akik önzetlenül cselekszik a jót. Ezért a tanulókat korán kell arra figyelmeztetni, hogy a becsület független a vagyontól és származástól, hogy arra mindenkinek rá kell szolgálni életmódjával, tetteivel.
