Belisár,
Belisár, kitünő bizanci hadvezér, szül. Germániában (Szerbia területén), 505 körül, ismeretlen szülőktől, megh. 565 márc. 13. Justinianus császár neki köszönheti dicsőségének nagy részét. Kezdetben a császár testőrcsapatában szolgált és a persák elleni háboruban fővezér lett. 529. és 530. többször legyőzte I. Kosru királyt, ki pusztítva rontott be Mezopotámiába. Justinianus azonban egy másik vállalatra való tekintetből békét kötött a persákkal. A vandalok birodalma Afrika É-i részében ugyanis a bukás szélén állott és Justinianus azon ürügy alatt, hogy rendet akar csinálni, kinyujtá utána a kezét. Eközben a Nikalázadáskor (532) uralkodója életét és trónját megmentette. Azután 15.000 katonával kikötött. Afrikában s néhány órai ütközet után a vandal fővárost elfoglalta, Gelimer királyt pedig kincseivel elfogta. Nemsokára a keleti gót királyi családban is (Olaszországban) történt szakadás, mely a császárt arra ingerlé, hogy ezen tartományt is hatalma alá hajtsa. B. tehát 536. átkelt Alsó-Olaszországba, Nápolyt ostrommal bevette, és 536 dec. 10-én a lakossággal történt összejátszás folytán Rómát is elfoglalta. Arra, hogy a gótokkal nyilt csatában megküzdjön, gyönge lévén, általuk Rómában körülzároltatta magát, a várost pedig Vitiges gót király ellenében hősiesen védelmezte, mig végre a gótok fölhagytak az ostrommal. Később Ravennát foglalta vissza csellel a gótoktól (540). A közte és Narsés alvezér közt kitört egyenetlenségek azonban mindkét hadvezért meggátolták Milánó város felszabadításában, melyet 539. Braias, Vitiges gót király öcscse, meghódított és elpusztított. B.-nak azonfelül maroknyi és fegyelmezetlen katonáival nemcsak a gót nép nagy fegyelmezett hadi ereje ellen kellett harcolnia, hanem a császári udvarban szőtt ármányok ellen is. Annyit ugyan kivitt, hogy Narsest visszahivták, a császár és császárné bizalmatlanságát és féltékenységét azonban már nem birta leküzdeni, dacára annak, hogy a gótoktól neki felajánlott olasz koronát visszautasította volt. Dicsőségének tetőpontján a gyanakvó Justinianus visszahivta, minek következtében az elfogott Vitigest, a legelőkelőbb gótokat és a király kincseit magával vivén, visszatért Konstantinápolyba. Ezután a persák ellen vonult, kik Antiochia elfoglalása óta már Jeruzsálemet fenyegették, de a gyanakvó Justinianus ezen hadjáratából is hazaszólitá (542). Midőn a gótok Totilas vezérlete alatt ujból elfoglalták Olaszországot (544), B. ismét a gótok ellen indult, kikkel szemben magát elégtelen haderejének dacára 5 évig tartotta, sőt 547. Rómát ís elfoglalta. Mivel azonban a császár kérései dacára sem küldött neki segítséget, 548 elején maga kérte viszszahivatását. Utóda Narses lett, ki a gótoknak megadta a halálos döfést. B. azalatt, mint a testőrség vezére, Konstantinápolyban időzött. 10 évi pihenő után megint megmentette a birodalmat. A bolgárok ugyanis átkeltek a befagyott Dunán és magát a fővárost is fenyegették. Ekkor az ősz hadvezér polgárokból és menekvő falusi lakókból gyorsan hadsereget szervezett, melylyel az ellenséget teljesen megverte. Konstantinápolyba való visszatérése után ellenei és irigy versenytársai összeesküvésben való bűnrészességgel vádolták, mire a császár őt méltóságától és vagyonától megfosztotta (562). Miután ártatlansága kiderült, viszszanyerte ugyan rangját, de nemsokára ezután meghalt. B. történetét kortársa és titkára Prokopios irta meg. Schenk E. (költő) szomorujáték, Marmontel regény, Donizetti pedig operahőssé szemelték ki B.-t. Dávid és Gérard képiróktól a vak B.-nak hires képét birjuk.
