Betükölyü

Teljes szövegű keresés

Betükölyü v. betübélyeg (patrice), a betükölyümetszési művészetben a domboru alakkal ellátott betü, mely a betüodorba ütve, annak megfelelő homoru lenyomatát mutatja ((l. Betüodor). A B. acéljának könnyebb vésése végett mintegy 5 cm. hoszszu acélrudacskát légmentesen elzárt és faszénporral telt vasedényben 5-6 óráig lassu tűz mellett izzasztanak és csak ha az izzasztó szekrény minden külső befolyás nélkül, magától kihült, veszik ki. A vésendő felületet ezután tisztára csiszolják és a vésendő betü képét karcoló tűvel kikarcolják; ennek megtörténte után kivésik a betüt és finoman körülreszelik, hogy az teljesen sima legyen. A vésés után a már kész B-t szénporral telt szekrényben vörössé izzasztják, nem nagyon hideg vizben lehűtik, keményre edzik és ezután izzó vassal addig simítják, míg erősen sárgás lesz, mely·után ismét vizben hűtik le; gondosan megtisztíttatván, most már alkalmas arra, hogy B. üttessék róla.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem