Cagot
Cagot (ejtsd: kagó), v. cagou, a nyugati Pireneusok franciaországi lejtőségein lakó, sokáig babonás megvetésben és utálatban állott néptöredék neve, mely alighanem a breton cacou, v. cacadd (a. m. bélpoklos) szótól ered, holott általánosabb elterjedésü népetimologiai magyarázat szerint a canis Gotus (gót kutya) összetétele. E magyarázat alapján a C.-k az ariánus eretnekségük miatt megvetett és kiközösített spanyolországi és északfranciaországi gótok maradékainak utódai lennének, ami mellett e. névmagyarázat gyenge lábon álló bizonyítékánál sokkal erősebben tanuskodik azon körülmény, hogy egész a francia forradalomig, amely a C.-kat is emberi jogaik elismeréséhez juttatta, olyan, az emberi társadalomból kiközösítő rendelkezéseknek volt e szerencsétlen népfaj alávetve, aminőkkel a vakbuzgó középkornak a világi kormányzattól támogatott keresztény egyházi fegyelme az üldözött és teljesen ki nem irthatott eretnekségek hiveit, vagy az ilyenek gyanujában állókat sujtotta. A századokon át reájuk nehezedő közmegvétés és a többi népekkel való érintkezéstől való teljes eltiltottság bizonyos sajátszerü antropologiai jellemvonásokat is fejleszthetett ki a C.-k testi-lelki alkatában, jóllehet az ezeket illető, nem szigoruan tudományos adatokban, kivált a róluk elterjedt népies vélekedésekben igen sok a tulzás, sőt alaptalan ráfogás is. Ilyen lehet p. az a meglehetősen elterjedt hiedelem is, hogy a C.-k egészen kerek szabásu fülüek, minthogy füleik cimpátlanok, s több másefféle. Megbizható leirások inkább szálas, ép és arányos termetü izmos, rendes koponyaalkatu embereknek jellemzik őket akik legfeljebb világos kék szemükkel és sima szőke hajukkal ütnek el a körülöttük lakó délfrancia népesség általában barna jellegétől. Némely helyütt még ma is kizárólag egykori hagyományos ácsmesterségüket gyakorolják, amiért is a vidékeken a C. szó egyértelmüvé vált az «ács» jelentésüvel. Másutt meg (alighanem a bigot szó hasonló hangzatának némi behatása alatt). C. annyit is tesz, mint «vakbuzgó». L. Michel, Histoire des races maudites de la France et de l'Espagne (Páris 1847); Rochas, Les parias de France et de l'Espagne, Cagots et Bohémiens (ugyanott 1877).
