Caligula

Teljes szövegű keresés

Caligula Gaius Caesar, római császár, Germanicus és Agrippina fia, szül. Antiumban Kr. u. 12 aug. 31. Ifjukorát atyja táborában a Rajna vidékén töltötte. Mivel a katonaicsizmát (caliga) előszeretettel viselte, kapta a katonáktól a C. melléknevet. Később elkisérte atyját Sziriába is, annak halála után pedig Rómába, Tiberius udvarába került. A gyanakvó császár kegyetlenségének áldozatul estek anyja és testvérei, csak Caligula maradt életben, amit tettetésének és hizelgésének köszönhetett. Szolgai magaviseletével annyira megnyerte Tiberius kegyét, hogy magával vitte Capri szigetére s végrendeletében ugy neki, mint másik unokájának, a kiskoru Tiberius Gemellusnak kilátásba helyezte a trónt. Tiberius 37. meggyilkoltatván, a nép örömmel fogadta a trónon, amelyet a befolyásos Macro segítségével minden nehézség nélkül hatalmába kerített. Az öröm, legalább ami uralkodásának első idejét illeti, éppenséggel nem volt jogosulatlan. Rokonai gyilkosainak megbocsátott, a számüzötteket visszahivta, a nép jogait annyiban helyreállította, hogy a köztársásági hivatalok ismét a nép gyülései által töltettek be, a hatalmat maga és a szenátus között szigoruan megosztotta. A népnek azzal kedvezett, hogy a Tiberius által kitiltott külföldi kultuszokat, nevezetesen Isisét elismerte államinak. Rokonai közül épp ugy a halottaknak, mint az élőknek megadta a szokásos tiszteletet. A változást, mely uralkodásában mintegy 8 hó mulva beállott, veszélyes betegségnek szokták tulajdonítani, mely megzavarta volna elméjét. Meglehet, hogy azok a hódolatok, melyeknek tanuja volt fölépülésekor, vezették arra a meggyőződésre, hogy mindent tehet, ami tetszik. Ezentul lényének alapvonása a határtalanig menő hatalmi hóbort: Istennek tartva magát Jupiterhez hasonlóan vélt cselekedni, midőn testvérével Drusillával, kit istennővé (Dea) emelt, vérfertőző viszonyban élt. Ugy Rómában, mint azonkivül isteni megtisztelést követelt a maga számára, sőt mi több, versenyre szólította fel Jupitert, mely döntsön, kit illet meg a világuralom. Rokonaival és barátaival szemben a legvéresebb kegyetlenséggel dühöngött. Tiberius Gemellusnak meg kellett 37. halnia, mert betegsége idején állítólag azt remélte, hogy utódja lesz. Meghaltak Macro s felesége gyermekeikkel együtt, nemkülönben igen sok férj, kik a halált azért érdemelték meg, mert előzőleg nejük volt az, kivel egy császár viszonyt kezdett. Szellemi dolgok nem érdekelték, legszivesebben a cirkuszi kocsisok és gladiátorok társaságában időzött. Hogy a vérontásban talált gyönyörét kielégítse, a legelőkelőbb polgárokat mint gladiátorokat léptette fel v. pedig a vadállatok elé dobatta. Az emberek iránti megvetése annyira ment, hogy lovát konzultársává akarta megtenni. Azokat az óriási pénzösszegeket, melyeket Tiberius összegyüjtött és reá

Caligula,
hagyott, esztelen pazarlással játékokra, a nép megjutalmazására és építkezésekre, minő a baiei öböl fölött épített hid volt, harácsolta el. Háromnegyed év mulva üresen állott minden pénztár. C. egyszerüen ugy segített e zavarán, hogy mások vagyonát elszedte s az illetők még örülhettek, hogy életben maradhattak. Rablásai kiterjedtek egész Itáliára és Galliára. Megérezte pazarlásait a nép és katonaság is. Az előbbi többféle adó fizetésére köteleztetett, a katonák pedig zsoldban szenvedtek rövidséget. 39 őszén hadjáratot indított az Alpe- seken tul fekvő tartományokba. Beérte azonban azzal, hogy katonáival Gallia északi tengerpartján kagylókat szedetett s mint győztes tért viszsza Rómába. Visszatérése után nemsokára 41 junius 24-én orvul megöletett. Az összeesküvés élén, mely különben nem az első, több pretoriánus tiszt, köztük Cassius Cherea állott, kit C. ismételten személyesen megsértett volt. C.-nak sikerült mellképe látható Rómában a kapitoliumi muzeumban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem