Campania
Campania (lat. ) a. m. síkság, hajdan vidék Itália nyugati partján; magába foglalta azt a síkságot, mely a Massicus hegységtől Sorrentum (Sorrento) félszigetig terjed s amelyet ÉNy-ra Latium, ÉK-re Samnium és DK-re a picentinek vidéke környezett. Körülbelől a mai Napoli és Caserta tartományok. A Mons Massicus tövében terjed el, a jó borairól hires Falernus ager, Capuatól É-ra a Mons Tifata Diana templomával. A vidéken átmenő folyók közül a legjelentékenyebb volt a Volturnus (Volturno) - a kisebbek: Clanius (Lagno) és Sarnus (Sarno), mely utóbbi közelében állt Pompeji. Tavai közül felemlítendő a Lacus Avernus (Lago di Averno). C. termékeny vidék volt gabonanemüekben, borban állattenyésztésben és pompás halakban ugyanazért a rómaiak C. felix-nek nevezték, Bajoe (l. o.) fürdőhelyén az előkelő világ tartózkodott. Egyéb helységei: Cume, Puteoli, Neapolis, Herculanum, Pompeji, Stabie, Salernum, Volturnum, Sorrentum, Liternum, Capua (főváros) Suessula, Casilinum, Teanum, Cales, Atella, Acerre, Nola, Abella, Nuceria stb. A vidék első lakól az oszkok voltak akik később a bevándorolt műveltebb népbe olvadtak be. Ős-régi időben egy görög kolónia alapította az ipara és kereskedelme által hiressé vált Kyme (Cume) várost, melyből Dikearchia(Puteoli), Paleopolis, Neapolis és más városok keletkeztek. C. állam megalapítói voltaképen a vitéz samniaiak voltak (440-420 közt). Mikor a népvándorlás Róma hatalmát megdöntötte a bizanciak csak néhány parti városban tartották magokat. A IX. és X. sz.-ban a régi C.-ban Benevento, Capua és Salerno fejedelemségek voltak; a XI. sz.-ban a normannok fészkelték be oda magukat. (V. össze Beloch K., Topographie, Geschichte otc. Berlin 1879.)
