Cornelius
Cornelius, 1. Károly Adolf, német történész, szül. Würzburgban 1819 március 12-én. 1846-1849. a történelem tanára volt a Hosianum liceumban Braunsbergben s 1848-49-ig tagja volt a frankfurti nemzetgyülésnek. Miután 1852-ben Boroszlóban magántanárrá képszíttetett, előbb a bonni, majd 1856-tól a müncheni egyetemen működött mint a történelem tanára. Tagja volt a bajor akadémiának. 1871-ben az ó-katolikus mozgalomhoz csatlakozott. Művei: Die Münsterschen Humanisten und ihr Verhältniss zur Reformation (Münster 1851); Der Antheil Ostfriselans an der Reformation (u. o. 1852); Gesch. Des Münsterschen Aufruhrs der Wiedertäufer während der Belagerung Münsters 1534-35 (u. o. 1869); Die Verbannung Calvins aus Genf (1886); Rückkehr Calvins nach Genf (1888-89); Gedächtnissrede auf Döllinger (1890); Die Gründung der calvin. Kirchenverfassung in Genf (1892).
2. C. Károly Sebestyén, német fizikus, szül. Ronshausenben 1819 nov. 14. A természettudományok, mekánika, fizikai geográfia és meteorologia tanára Halleban. Munkái: Dei Lehre ovn der Elektricität und dem Magnetismus. Versuch einer theoretischen Ableitung der gesamten magnetischen und elektrischen Erscheinungen (Lipcse 1855); Über die Bildung der Materie aus ihren einfachen elementen (u. o. 1856); Theorie der Sebens und räuumlichen Vorstellens von phusik., phusiol. U. psychol. Standpunkte aus betrachtet (Halle 1861); Zur Theorie der Shens mit Rücksicht auf die neusesten Arbeiten in diesem Gebiete (u. o. 1864); Über die Wechselwirkung zwischen Leib und Seele (u. o. 1875); Grundzüge einer Molekularphysik (u. o. 1866); Zur Molekularphysik (u. o. 1875); Über die Bedeutung des Kausalprincips in der Naturwissenschaft (u. o. 1867); Meteorologie (u. o. 1863); Grundriss der physik. Geographie (u. o. 1886); Über die Entstehung der Welt, mit besonderver Rücksicht auf die Frage: ob unserm Sonnensystem, nametlich der Erde und ihren Bewohnern ein zeitlicher Anfang zugeschrieben werden muss (u. o. 1876); Abhandlungen zur Naturwissenschaft und Psychologie (Langensalza 1887).
3. C. Péter, német festő, szül. Düsseldorfban 1783., megh. Berlinben 1867. Atyja ki szintén festő és a düsseldorfi képtár felügyelője volt, a fiuban korán felköltötte a vonzalmat a festészethez. Csakhamar be is lépett a düsseldorfi akadémiába, de annak igazgatója, Langer, oly kevéssé ismerte föl tehetségét, hogy az ifju csak önbizalmának köszönhette, hogy nem mondott le pályájáról. Atyha halála után (1799) családja föntartásáról kellett gondoskodnia. Ebből az időből (1802) való első nagyobb műve, a neussei templom festményei, melyek még elég kezdetlegesek voltak, különösen formai tekintetben.1809. Frankfurtba költözött s ott készítette híres illusztrációi nagy részét Goethe Faustjához, melyekben még sok a fogyatkozás, de igaz érzés, eredeti fölfogás van. 1811. Rómába megy. Itt befejezi a Faust-ciklust és megrajzolja a Nibelung-énekhez való hatalmas illusztárcióit. Rómában benső barátságot köt az u. n. nazarénus-festőkkel, Overbeckkel, Veittel, Schadowval stb. Ezeknek a társaságában a bibliai József életéből vett jelenetekkel diszíti a Monte Pinción fekvő Casa Bartholdyt, majd Massimi villájában fest freskókat, melyeknek eszméit Dante Paradicsomából merítette. Ezen művek a freskófestészet föléledését jelzik. Alig kezdhette meg Dante-freskóit, mikor kettős meghivást kapott Németországba. Elfogadta mindkettőt. 1819. elment Münchenbe, hogy ott Lajos trónörökös megbizásából az uj gliptotéka freskóit elkészítse, de minthogy időközben a porosz kormány a düsseldorfi akadémia izazgatói állását ajánlotta föl neki, müncheni tartózkodását a nyári hónapokra tartván fenn, azt is elfogadta és 1821. el is foglalta. Sok tehetséges tanítvány sereglett a mester köré, ki velök egyetlen célját , a monumentális festészet fölvirágaztatását akarta elérni. De a kisérletek nem igen akartak sikerülni. 1825. Langer halála után Lajos trónörökös meghivására a müncheni akadémia igazgatója lett és végleg a bajor fővárosba költözött. Lajos király 1825 decemb. 31. a koronarenddel és a nemességgel tüntette ki a művészt, ki velejött tanítványaival teljesen reorganizálta a müncheni akadémiát. Míg tanítványai több monumentális művön dolgoztak, addig a mester elkészítette freskóit a gliptotékában. Az Istenteremben Hesiodos nyomán ábrázolta a görög istenvilágot, összetartozó, nagyrészt szimbolikus freskókban, melyek közül legmegkapóbb az alvilág borzalmas képe. Az u. n. Hősök termében a trójai mondakörből merítette freskóinak tárgyait; legkitünőbb a Trója bukását ábrázoló festmény. Ennek a műnek a befejezése után a régi képtár 25 loggiájának kifestésével bizta meg a király, de C. csak a vázlatokat készíthette el, a festmények elkészítése Zimmermann K. tanárnak jutott. 1829. a Lajos-templom karzatának és kereszthajójának kifestésével bizták meg. 1830-ban Rómába ment, tanulmányokat tett ezen kedvenc munkájához és a vázlatok egy részét is elkészítette, 1834-35-ban ismét Rómában tartózkodott, 1836. a freskók megfestéséhez fogtak és 1840. az egész mű elkészült. A boltozatokon a teremtést, az angyalok karát, az evangálistákat és egyházatyákat festette, a kereszthajó falaira Jézus születését és halálát, a kar falára az utolsó ítéletet. Ez utóbbi kivételével a freskókat tanítványai festették. A kompozícióban van gondolatmélység és költőiség, de hiányzik belőle a festői elem, úgy hogy sem a királyt, sem a közönséget nem elégítette ki. A művész önérzetében mélyen megsértve, 1841. IV. Frigyes Vilmos porosz király meghivására Berlinbe ment. Kezdetben itt sem volt munkáival szerencséje, csak akkor jutott valódi elemébe, mikor a király a tervezett Campo santo (a királyi ház temetkezési helye) négy falának freskókkal való diszítésével bizta meg. 1843-45. részben Rómában készítette el a vázlatokat, azután a kartónokon dolgozott, míg a halál véget nem vetett munkájának és küzdelmének. Bár az egész Campo santo tervével a freskók is abbanmaradtak, a kartónok, melyek jelenleg a berlini nemzeti muzeumban vannak felállítva, tekinthetők C. legtökéletesebb alkotásainak. Leghiresebb közülük a négy apokalipszisbeli lovas hatalmas, fantasztikus ábrázolása. V. ö. A. von Wolzogen, Peter v. C. (Berlin 1867); Förster E., peter v. C., ein Gedenkbuch etc. 2 köt. (Berlin 1874); Riegel H., C. der Meister der deutschen Malerei (Hannover 1870); U. a., P. C., Festschrift etc. (Berlin 1884).
4. C. Péter, német zene- és versköltő, a nagy festőnek unokaöcscse, szül. Mainzban 1824 de. 24., megh. u. o. 1874 okt. 26. Berlinben tanult, főleg Dehnnél; nagy filologiai készültségre tett szert, míg egészen a zenéhez fordulván, Liszt Ferenchez csatlakozott és Wagner Rikárdnak öntudatos követője lett. 1859-62-ig Bécsben élt, 1863 óta Münchenben a kir. Zeneiskolában tanárkodott. Művei: A bagdadi borbély, Cid és a töredékben maradt Gunlöd (operák), dalok s karénekek. Versei először Lieder cím alatt Pesten jelentek meg (Heckenast G.-nál, 1861); hagyatékából tetemesen bővítette Stern adolf (Lipcse 1890). C. sokat fordított németre barátjának, Lisztnek francia iratai közül. Pályáját Kretzschmar (Lipcse 1880) és Sandberger (u. o. 1887) irták meg külön kis könyvben.
5. C. a Lapide (van den Steen), belga jezsuita, szentirás-magyarázó, szül. Bocholtan, Lüttich közelében, megh. Rómában 1637. Löwenben és Rómában hires előadásokat tartott a szentirástanból. Az egész szentiráshoz (a zsoltárokat és Jób könyvét kivéve) nagy terjedelmü kommentárt irt, mely, bár az ujabb kommentárok nyelvészeti és történelmi értékével nem bir, mégis kivált a Mózes könyveire és szt. Pál leveleire vonatkozó részében ma is igen becses munka a benne összehalmozott gazdag anyag folytán. A mű számos kiadást ért.
