Courbet
Courbet (ejtsd: kurbé), 1. Amadé Anatol Proszper, francia tengernagy, szül. Abbevilleban 1827 jun. 26., megh. a Halász-szigetek mellett 1885 jun. 11. A párisi politechnikumban tanult, 1849. tengerésznek ment, 1856. hadnagy, 1866. hajóskapitány, 1873. sorhajóskapitány és Uj-Kaledonia kormányzója, 1880. ellen-admirális és 1884. vice-admirális lett. 1883. Tonking főparancsolója volt, ő kényszerítette Anam királyát a békére és hathatósan támogatta a Tonking elleni vállalatot, amelynek sikerében Sontay és Bacninh meghódításával nagy része volt. 1885 márciusában hatalmába kerítette a Halász-szigeteket, de nemsokára a láz elragadta. Holttestét 1885. a Panthéonba hozták Párisba. Halála után megjelent irásai, melyekben a republikánus politikát erősen megtámadta, nagy feltünést keletettek. V. ö. Ganneron ödön, L'amiral C., d'aprés les papiers de la marine et de la famille (Páris 1885); Gervais, L'amiral A. C. (u. o. 1885); De la Faye, Hist. de l'amiral C. (Páris 1891).
2. C. Gusztáv, francia festő, született Ornansban, Besancon mellett 1819-ben, meghalt La tour de Peilzban 1877-ben Kezdetben a jogi pályára készült, de utóbb teljesen a festészetre adta magát és főleg a spanyol mesterek műveit tanulmányozta. Ifjukori művei, saját arcképe a párisi Louvreban és Ebéd után Ornansban c. festménye (1849, lillei muzeum) még klasszikus hatást tüntetnek föl, de azon két festményében, melyekkel 1851-ben föltünést keltett, teljesen szakít úgy a klasszicizmussal, mint a romanticizmussal. A Kőtörőkben a nyomoruságot és a súlyos munkát hatalmas vonásokkal állítja elénk, az Onransi temetésben pedig a szomoru jelenetet teljes részvétlenséggel ábrázolja. C. még tovább halad ezen az uton, a Visszatérés a lelkipásztori tanácskozásról, a Flagny-i részeg parasztok (1855), a Fürdő nők, a Cirkuszi birkózók (1853), a Hölgy a papagájjal (1866) és a Leányok a Szajna partján (1857) föltétlen valószerüséggel ábrázolják az életet. Társadalmi téren is a legradikálisabb irány hive, Zolához és Proudhonhoz csatlakozik, a császártól fölajánlott becsületrendet büszke szókkal utasítja vissza és 1871-ben élénk részt vesz a párisi Communeban. Mint a művészeti bizottság elnöke, lehordatta a Vendome-oszlopot, miért is 1877. Pörbe került , és Svájcba volt kénytelen menekülni. V. ö. H. d'Ideville, G. C., Notes et documents sur sa vie et son oeuvre (Páris 1878).
