Csontbarlangok
Csontbarlangok, többnyire mészkő- és dolomit-hegyekben található barlangok, melyek rendesen vereses, homokos agyaggal, kőtörmelékkel és emlős állatok csontjaival telvék. A csontokat tartalmazó agyagrét g. fölött sokszor mésztufa van, mint védő réteg. A legkülönfélébb emlős állatok csontjai a legnagyobb rendetlenségben, össze-vissza egymásra hányva fekszenek az agyagrétegben. A csontokkal együtt gyakran találni az illető barlangban élt nagy ragadozó állatoknak megkövesedett bélsarát is, azaz koprolitjait. Hazánkban igen sok a csontbarlang, azokban tulnyomólag a barlangi medvének csontjait találják. Legismertebbek az igrici (pesterei) C. Bihar vmegyében és az oncsászai, a Vlegyásza dug-i oldalán a bihari hegység Ny-i szélén. A külföldiek közül nevezetesebbek a gailenreuthi, muggendorfi és hohlefelsi C. Németországban, melyekben ugyancsak a barlangi medve csontjait találták tulnyomó mennyiségben. Alárendeltebb mennyiségben találtak bennök barlangi hiéna-, oroszlán, farkas, továbbá rhinoceros, óriási szarvas, ős tulok stb. csontokat. Némely angol C.-ban, melyek között leghiresebbek a kirkdale-i (York közelében), és a Kent-barlang (Torquay mellett), a barlangi hiénacsontok a tulnyomók. Dél-Franciaország C.-jaiban a rénszarvas csontjait találják igen nagy mennyiségben. A ma ismeretes C. geologiai korra nézve mind diluviális korbeliek; bizonyára régebbiek is voltak, de azok a hegységeknek egyre tartó lehordásával tünhettek el.
A C. átkutatása a legnevezetesebb események közé tartozik az újabb őstörténelmi kutatások terén. Hazánkban is történtek barlangkutatások s ezek közül legnevezetesebbek a baráthegyi barlang (Liptó vm.), melyet Majláth Béla kutatott át 1871. és a haligóci barlang, melyben Badányi Mátyás talált 1874. két kőszerszámot. A C. leleteket Mortillet négy korba osztja be. A legrégibb a jogkor előtti u. n. Chelléen, ennek állatvilágát jellemzik a szarvas, a viziló, a rhinocerus Merckii (megarhinus) és az Elephas antiquus. Erre következik a jégkor u. n. Mousterien, melynek állatvilágát a pézsmaökör, barlangi medve, a Rhinocerus tichorchinus és az Elephas primigenius jellemzik. Ezt követi az utó-jégkor u. n. Solutréen, melyet a vadló és a rénszarvas jelenléte és a rhinocerus hiánya jellemez és végül a diluvialis kor legifjabb szakasza az u. n. Magdalenien, melynek az Elephas primigenius kihal. Ez utóbbi korszakban találjuk először a csontrégiségek egy más faját is t. i. az ember által fegyverré és szerszámmá faragott csonttárgyakat, habár némi kezdeteivel a Solutréenben is találkozunk. E csonttárgyak közt látunk: mammuth-bordákat, halászó szigonyokat (harpuna) tőröket, vezénylő v. parancsbotokat (Kommandó-Stäbe), sipokat, csiszolókat, továbbá hajócska alaku csontokat mindkét végükön hasítékkal, melyeket a szövésnél vagy a hálókészítésnél használtak, varró- és gombostűket és végül mindenféle csüngő ékszereket átfurt kagylókból és fogakból. E csonttárgyak legnagyobb részben rénszarvascsontokból, és elefántcsontból vannak faragva. Ami azonban a legcsodálatosabb rajtok, az azon műipari magas tökély, mely diszítésükben nyilvánul. Legnagyobb részük u. i. diszítve van faragott állatalakokkal és pedig részint azoknak pusztán bekarcolt körvonalaival, részint domborműben, részint kerek faragott műben adott alakjaikkal. Leginkább emlősállatokat ábrázolnak, ritkábban halat, v. kigyót, még ritkábban növényi mintát. Legtöbbször rénszarvas van rajtok, de van hód, sőt egy női alak is. A paleolít korra következő neolít tárgyakkal is fordulnak elő csontrégiségek, mindazonáltal ezek soha sincsenek ily díszes faragásokkal ékítve, faragásuk csak arra szorítkozik, hogy éppen a cél kivánta formájuk meglegyen. Hazánkban csak ez utóbbi fajta csontrégiségek fordulnak elő, de ezek aztán igen nagy számban vannak összes neolítkori telepeinken, melyek közül nevezetesebbek a szihalmi, pilini, tószegi, lengyeli stb. telepek.
