Dalegyesület,
Dalegyesület, dalárda vagy dalegylet, dalkör olyan testület, melynek tagjai oly célból szövetkeznek, hogy a dalt önképzés, szellemi szórakozás s társadalmi, nemzeti és kulturális célból műveljék s ezáltal kiható közegei legyenek az általános közművelődésnek. A mai értelemben vett D.-ek Németországban keletkeztek s azért specifikus német találmánynak, német intézetnek mondható. A D. legrégibb nyomára Greiffenbergben, Alsó-Pomerániában találunk, melynek hire messze terjedt már 1673. s amely a társas életnek hazafias s világi dalokkal való fűszerezését tüzte ki céljául. Művészeti értelemben vett D.-ről azonban Németországban is csak azóta lehet szó, mikor Zelter Károly Frigyes, a Göthével való szoros barátsága és nagyérdekü levelezéseiről hires zenész s akadémiai tag a Fasch tanár által még a mult sz. végén alapított s ma is virágzó berlini «Énekakadémia» (Sing-Verein) igazgatását átvette 1809. s annak kebelében tisztán férfiénekesekből álló daláregyletet szervezett, mely aztán későbben az összes németországi dalegyleteknek mintául szolgált.
Magyarországon a dalegyleti intézmény meghonosulását egy félszázadnál alig lehet messzebb időre visszavezetni. Igaz ugyan, hogy főleg németajku műveltebb vidéki városainkban már a 40-es évek előtt is alakultak énekegyletek az egyházi és világi énekek, karok és dalok művelésére, mint pl. Budán, Pesten, Pozsonyban, Kassán, Pécsett, Sopronban, Temesvártt s másutt, de minden kihatóbb eredmény nélkül a magyar szellemi s művészeti élet fellendítésére Havi Mihály volt az első, ki jól szervezett férfikart állított össze s azzal a 40-es évek kezdetén nemcsak a hazában, hanem a külföldön is sok elismerést aratott s ez alakban először mutatta be a magyar dalokat. Havi példája nyomán azután ugy a fővárosban, mint a vidéken számos magán énektársulat alakult a műének ápolására. Az 1848/9-i események azonban egyszerre véget vetettek e szép törekvéseknek is. A D.-i intézmény intenzivebb meghonosulása hazánkban az 50-es évekre esik, hol az elnyomott nemzet értelmisége ugyszólván rá volt utalva, mint a nemzeti érzület ápolásának egyedüli aziliumára. A legelső alapszabályilag szervezett és működő dalegyletet «Pestbudai dalárda» cimen Thill Nándor alapította Pesten, az akkori német policáj-rendszerrel szemben, számtalan nehézséget és akadályt győzve le. Ennek példájára azután egymásután alakultak a dalegyletek az ország minden részében s főleg a magyar városokban elannyira, hogy 1861. már egy orsz. dalünnepély megtartásának az eszméje is foglalkoztatta ugy az akkori szabadabb sajtót, mint az érdekelt köröket. 1863-ban a soproni D. volt az első, mely tényleg meg is hivta az ország összes dalegyleteit ily ünnepség megtartására Sopronban. Komolyabb eredménye azonban nem lett. Ez a pécsi dalárdának lett feltartva, mely 1864. ugyan ily célból Pécsre hivta meg az ország összes dalegyleteit, melyek száma akkor már megközelítette a százat. Az ünnepély fényes eredménynyel folyt le s ott indítványozta legelőször Ábrányi Kornél az országos magyar daláregyesület megalapítását, mely azonban csak 1867. öltött testet az ott tartott harmadik orsz. dalünnepély alkalmával. (L. Daláregyesület). A D.-i intézmény manapság már hazánkban is fontos kulturális és nemzeti missziót teljesít. A tisztán magyar alapon álló dalegyletek száma megközelíti a 200-at. De rajtuk kivül még csaknem annyi más nemzetiségü egylet is van ténykedésben. Országos szövetséggé azonban csak is a magyar dalegyletek tömörültek. Más országokban is nagy mérvben ki van már ez intézmény fejlődve, mint a közművelődés, társulás és nemzeti érzület erős és közvetlen kihatásu közege.
