Dall' Ongaro

Teljes szövegű keresés

Dall' Ongaro Ferenc, olasz költő és politikus, szül. Mansuéban (Treviso) 1808., megh. Nápolyban 1873 jan. 10. Papnak készült, de csakhamar kivetkőzvén, mint hirlapiró és költő egész lélekkel az olasz szabadság harcosai közé állott. 1836. Triesztben telepedett meg, ahol La Favilla cimű ujságot szerkesztett és néhány drámát irt, melyek közül főkép a hatásos Fornaretto tett szert nagy népszerüségre. 1848. fegyvert is fogott és Rómában tagja lett az alkotmányhozó gyülésnek, majd Garibaldi hadsegéde és az első Garibaldi-légiók szervezője. Róma elveszte után száműzetésbe ment, ahonnan csak 1859. térhetett vissza; ez időtől fogva egész haláláig mint az olasz irodalom tanára működött előbb Firenzében, később Nápolyban. Legjelentősebb mint lirikus volt; költeményei, különösen a Stornelli italiani-k erős élesztői voltak az olasz mozgalmaknak. Színdarabjai közül a már említetten kívül még Orian Cappello c. tragédiájának és Fama c. vigjátékának volt sikere; végre irt számos novellát és irodalomtört. dolgozatot. V. ö. Barbiera, Mongeri és De Gubernatis róla szóló monografiáit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem