Dumas
Dumas (ejtsd: dümász), 1. Ernő, franc. pénzügyi iró, szül. Párisban 1827., megh. 1890 febr. 27. Miután a bányászati iskolát elvégezte, 1850. a kereskedelmi miniszteriumban lett titkár, 1852. roueni érmeigazgató, 1860. Bordeauxba ment át ugyanebben a minőségben, 1869. pedig Párisba nevezték ki érmevizsgálóvá. A parlamentnek is tagja volt. Az érmékről szóló: Essai sur la fabrication des monnaies (1856); és Notes sur l'émission en France des monnaies décimales de bronze (1868) c. művein kivül egy pénzügyi munkát is adott; cime: Lois et réglements rélatifs au drainage en Angleterre (1854).
2. D. János Baptiste, francia kémikus, szül. Alais-ban 1800 jul. 15., megh. Cannes-ban 1884 ápr. 11. Mint gyógyszerész kezdette tanulmányait, utóbb Genfben a tudós Pictét, Décandolle és de la Rive tanítványa. Különösen fiziologiai-kémiai kisérletei révén vált ismertté. Humboldt tanácsára 1823. Párisba ment, hol a politechnikai iskolán, az Athenaeumon, az École centrale des arts et manufactures-ön, a Sorbonne-on és más tudományos tanintézetekben előadásokat tartott. Kémiai laboratorium nem állván rendelkezésére, saját költségén építtetett egyet 1832. Többször nyilvános hivatalokat is viselt; igy egy időn át miniszter is volt. 1849 okt. 31. alakult miniszteriumban a földművelési és kereskedelmi tárcát vállalta el, melyről a kabinet visszaléptekor 1851. lemondott. A magy. tud. Akadémiának is kültagja volt. Kisérleti dolgozatai igen nagy számuak. A gőzsürüség meghatározási módszere és eljárása a nitrogén meghatározására a szénvegyületekben általánosan használatos. A szénvegyületek tanulmányozásával is sokat foglalkozott; igy alkaloidákkal, etil- és amidvegyületekkel, a faszeszszel, az indigóval, a borkősavval, a zsirsavakkal. A fiziologiai kémiában is különösen járatos volt. Az általános kémia is sokat köszön buvárlatainak, az u. n. helyettesítési elmélet megalapítója. Több elem atomsulyát nagy pontossággal megállapította; több idevágó dolgozatát Stas társaságában végezte. Több kiváló munkát is irt; első nagyobb műve: Traité de chimie appliquée aux arts (1828). Másik műve: Leçons sur la philosophie chimique 1837. jelent meg. Egyéb munkái: Thése sur la question de l'action du calorique sur les corps organiques (1838); Essai sur la statique chimique des ętres organisés (német fordításban 1844).
3. D. Máté gróf, francia tábornok, szül. Montpellierben 1753 dec. 23., megh. 1837 okt. 16. Rochambeau alatt részt vett az észak-amerikai szabadságharcban, a francia forradalom kitörésekor pedig Lafayette-tel együtt a párisi nemzeti gárdát szervezte. 1790. ezredes, 1791. az alkotmányozó gyülés katonai bizottságának tagja, 1792. pedig dandártábornok és Metz parancsnoka lett. A törvényhoz gyülésben mérsékletre és békeszeretetre inté társait, mire őt is gyanusítani kezdték. Kénytelen volt tehát életét megmentendő Svájcba menekülni. A direktorium megalakulása után visszatért Párisba, ahol az öregek tanácsába választották. De miután fructidor 18. őt is gyanuba keverték, előbb Hamburgban, utóbb meg Holsteinban keresett menedéket. Bonaparte végre 1800. visszahivta és államtanácsossá (1802) meg hadosztálytábornokká tette. 1805. D. szervezte Olaszországnak Franciaországhoz csatolt országrészeit és ezután József nápolyi királynak hadügyminisztere és udvari marsalja lett. Innen Spanyolországba is követte királyát. 1809. Napoleon császár kiséretében résztvett az Ausztria elleni hadjáratban, melynek lezajlása után, mint a császár főhadsegéde, megköté a znaimi fegyverszünetet. (1809 jul. 12.) 1812. mint a hadsereg főintendánsa Drezdában maradt s u. o. 1813. a szövetségesek fogságába esett. Midőn 1814-ben Franciaországba visszatért, XVIII. Lajos államtanácsossá és a hadügyi bizottság elnökévé nevezte ki. Miután 1822. az államtanácsból elbocsátották, 1827. a kamarában az ellenzék soraiba lépett, 1830. pedig egyike volt azoknak, akik föliratukkal a juliusi forradalom kitörésének utját egyengették. Ekkor Lafayette-tel együtt ismét szervezte a párisi nemzetőrséget és bajtársának visszalépése után Franciaország összes nemzetőrségi zászlóaljainak parancsnoka lett, 1831. pedig pairré nevezték ki. Aggkorában majdnem teljesen megvakult. Mint iró nevét: Précis des événements militaires, ou essai historique sur le campagnes de 1799 á 1814 c. nagy művével tette ismeretessé (megjelent Páris 1817-26: 19 köt.).
4. D. Sándor, az idősebb (D. pére), francia regény- és szinműiró, Davy-D. Sándor tábornok fia, szül. Villers-Cotteretsban (Picardia) 1803 jul. 24., megh. Puy kis faluban, Dieppe mellett 1870 dec. 5. Özvegy anyja nevelte, de igen gyarló nevelésben részesült. Miután egy ideig egy közjegyző mellett irnokoskodott, 1823. Párisba ment, hol apja bajtársa, Foy tábornok, Lajos Fülöp orleansi herceg titkári hivatalában másolói állást szerzett neki. 1826. egy kötet novellát adott ki s másokkal együtt egy vaudevillet irt, a melyet a Pont St. Martin szinházban sikerrel adtak elő. Erre magasabb faju drámákkal próbálkozott. 1829. adták elő a Théâtre françaisban Henri III. et sa cour c. történeti drámáját. Ez a darab, mint az uj romantikus iskola terméke, nagy feltünést keltett. A fiatal kőtölt az orleansi herceg az első előadás után (1829 febr. 11.), melyet ő is végignézett, másnap könyvtárnokká nevezte ki. A juliusi forradalom után D. irói hirneve egyre emelkedett egymásután következett drámái révén: Charles VII. chez ses grands vassaux (1831); Napoléon Bonaparte (1831); Richard Daklington (Beduinnal és Goaubauxval együtt 1831); Antony (1831); Térésa (1832); és Angéle (1833). Ezek a művek a romantikus dramatika első fellendülését jelezték s excentrikus előadásuk s szenvedélyes nyelvezetök által nagy hatást gyakoroltak. Következő drámái: Cahterine Howard (1834); Don Juan de Marana (1836); Paul Jones (1838), a melyekben a borzadályt előidéző jelentek még sürübbek voltak, nem találtak olyan kedvező fogadtatásra. Szerencsésebb volt D. egy sereg vigjátékával, melyek közül különösen kiválnak: Un mariage sous Louis XV. (1841) és Les demoiselles de Saint-Cyr (1843). Drámairói tevékenysége mellett az irodalom más terén is előkelő helyet foglalt el D.; irt regényeket, novellákat, memoirokat, utirajzokat, korrajzokat stb., a melyek többnyire tárcaalakban jelentek meg a lapokban és rendkivül tetszettek. Ezek nagy számából kiemelendők: Les trois mousquetaires (Páris 1844); Vingt ans aprés (u. o. 1845); Le vicomte de Bragelonne (u. o. 1848-50, 26 köt.); Le comte de Monte-Cristo (u. o. 1844-45); La Reine Margot (u. o. 1845); Le chevalier de Maison-Rouge (u. o. 1846); La dame de Monsoreau (u. o. 1846); La Régence (u. o. 1849) stb. 1846. D. mint hisztoriografus elkisérte Montpensier herceget ennek nászutjára Spanyolországba, honnan Afrika északi partjaira is ellátogatott. Visszatérve, saját szinházat (Théâtre historique) nyitott a saját darabjai számára. Hires regényeit feldolgozta drámákká s ezeket nagy sikerrel adatta elő, de a februáriusi forradalom miatt kénytelen volt szinházát bezárni, s miután két lappal is, amelyeknél kötelezettségei voltak, rosszul járt, 1852. adósságai elől kénytelen volt Belgiumba szökni. Párisba 1853. visszatérve, egymásután két ujsággal is próbálkozott (Mousquetaira 1853. és Monte-Cristo 1857), de egyikkel sem volt szerencséje. Később résztvett Garibaldi sziciliai és nápolyi hadjárataiban, a mit Les Garibaldiens (1861) c. munkájában irt le. 1860. egyideig a nápolyi muzeum igazgatója volt. Nemsokára ujra megjelent Párisban s ujra egy szinházi vállalat (a Grand théâtre parisiens) élére ált. D. későbbi műveinek nincs olyan vonzó erejük, mint az elsőknek. Saját bevallása szerint nem is ő irta a neve alatt megjelent regények egy részét, hanem csak a tervezetet adta hozzájuk. De még igy is rá tudta nyomni azokra egyénisége bélyegét. Miután szindarabjai már hatástalanul maradtak, nyilvános felolvalsásokat kezdett tartani a Théâtre St. Germainban, de ezeket mihamar betiltották. 1865 után e felolvasásokat a külföldön folytatta; járt Bécsben, Pesten és Velencében, de ezek a felolvasások sem sikerültek. Kedvetlenül tért vissza Franciaországba. Két utolsó elbeszélése: Histoire de mes bętes (Páris 1867) és Nanon ou la guerre des femmes (u. o. 1867) már nem igen tetszett. Erre D. hátat fordított az irodalomnak és hurka-gyárat alapított, de ebben sem volt szerencséje, megbetegedett és Páris ostroma alatt halt meg. Emléket állítottak neki (Doré Gusztáv szobra) 1883 nov. 4. Párisban a Malesherbes-téren s egy másikat Villeres-Cotteretsben 1885 máj. 25. (ez utóbbi Canier Belluese műve). D. összes műveit többször kiadták; van egy 300 kötetes és egy 50 kötetes illusztrált kiadása. Drámái Théâtre d'Alexandre d. pére cim alatt 15 kötetben 1864. jelentek meg Párisban. Három testőr c. regényét Leloir 250 illusztrációjával most (1893 nov. vége) adja ki Calmann Lévy. V. ö. Dumas: Mes Mémoires (22 köt., 1852-54, uj kiad. 10 köt.); Glinel: A. D. et son oeuvre (Reims 1884); Blaze de Bury: A. D., sa vie, son temps, son oeuvre (Páris 1885). Magyarul megjelentek: Howard Katalin, dráma 5 felv., fordította Benke József (Pest 1836); A fekete tulipán, reg., ford. Majer Károly (Pest 1851), A párisi mohikánok reg., ford. Országh Antal (Pest 1858-60); Egy bretagnei nemes kalandjai a philippini szigeteken (Pest 1856 és 1863); Egy orvos naplója, reg., ford. többen (Pest 1857-58); Egy galamb története, reg., ford. Bereczk Béla és Hang Ferenc (Kalocsa 1858); Cecilia, reg., ford. Bereczk Béla és Hang Ferenc (u. o.); Paulina, reg., ford. u. a. (u. o. 1860); Utazás a Kaukázusban, ford. Székely Sándor (Pest); Egy szerelmi kaland, ford. Bereczk Béla és Hang Ferenc (Pest 1860); A nászruha, ford. K. T. (Pest 1860); Jehu és társai, ford. Huszár Imre és Nagy István (Pest 1860); Darlington Richard, dráma 4 felv., ford. Fekete Soma (Buda 1841); Lorenzino dráma 5 felv., ford. Egressy B. (u. o.); Paul Jones, dráma (Kecskemét 1851); Leslei torony, dráma (u. o.); A regens leánya, ford. Hang Ferenc (Pest 1861); Garibaldi emlékiratai, ford. Kassay Adolf (Pozsony 1862); A jávai orvos, ford. Csávolszky Lajos és György Elek (Győr 1862); A vivómester, ford. Podhajeczky Sándor (Pest 1862); Egy tengerész kalandjai, ford. Hang F. (Pest 1864); Gróf Monte-Christo, ford. Sió (Pest 1864); Egy orvos naplója, ford. többen (Pest 1860); A pokol torka, ford. Major Béla (Pest 1860); A vörös ház lovagja, ford. Csorba A. (Pest 1871); Margot királyné, ford. Sió (Veszprém 1869); A bandita, ford. Vincze Aladár (Debrecen 1871); A három testőr, fordította Ásványi Ferenc (Budapest 1875); Husz év mulva, ford. u. a. (u. o.); Bragelonne gróf, ford. u. a. (u. o.); Felhivás keringőre, vigj. 1. felv. (Nemz. szinh. könyvt. 1875); A jósnő, fordította Krajcsik Ferenc (Budapest 1879); Az apasági kereset, ford. Szokolai Kornél (Budapest 1884); Monsoreaui hölgy, ford. Mártonffy Frigyes (Budapest 1876); Negyvenötök, ford. u. a. (B udapest 1876). V. ö. Fitzgerald, The life of A. D. (2 köt., 1872).
5. D. Sándor, az ifjabbik (D. fils), francia regény- és szinműiró, az előbbeni fia, szül. Párisban 1824 jul. 28. Már 17 éves korában megkezdte irói pályáját Les péchés de jeunesse c. verses kötetével. Azután elkisérte apját Spanyolországba és északi Afrikába, s visszatérve, Aventures de quatre femmes et d'un perroquet (Páris 1846-47) c. regényt adott ki, amely azonban nem nagyon tetszett. Ezután a párisi élet feslett erkölcseit és jellemeit kezdte leirni s ezt éles megfigyeléssel, könnyü, tetszetős stilusban cselekedte, ügyes dialektikával az igazi morált védelmezve a nagyvárosi romlottság és az előkelő társaság erkölcskódexe ellen. Ilyen szellemü regényei: La dame aux camélias (1848); Le roman d'une femme (1848); Diane de Lys (1851); La boîte d'argent (1855); La vie á vingt ans (1856), melyek hirnevét nemcsak otthon, de külföldön is megalapították. Legnagyobb sikert ért el a La dame aux camélias, melyben egy tüdővészben elpusztult szabad leánynak kissé idealizált élettörténetét irja meg.D. ezt a regényét feldolgozta drámai formában is és a dabarja még mai napig is gyakran előadatik a szinpadokon. Tetszettek következő drámái is: Diane de Lys (1853); Le demi-monde (1855); ezeknek is bukott nők a hősei; La question d'argent (1857); Le fils naturel (1858); Une pére prodigue (1859); egyetlen darabja, mely megbukott: L'ami des femmes (1864). Később következtek: Le supplice d'une femme (1865, Girardinnal együtt); Les idées de Madame Aubray (1867); Le filleul de Pompignac (1869); Une visite de noces (1871); La Princesse Georges (1872); La femme de Claude (1873); Monsieur Alphonse (1873); L'étrangere (1873); Les Danicheff (1876, ezt Corvin orosz iróval együtt irta s Pierre Newki közös álnév alatt adatták elő); La comtesse Romani (1876, Gustave de Jalin közös álnév alatt Foald G.-vel együtt); Joseph Balsamo (1878). Későbbi darabjai közül Denise (1885) nem volt szerencsés, de annál jobban tetszett Francillon (1887). Mint drámai költő D. sajátságos fejlődési fokozatokon ment keresztül s igen különböző alkatu műveket irt. Első korszakából (1852-59) való darabjai gyorsan és határozottan változtatták meg a francia szini szellemet s előidézték az azóta felszinen maradt realizmust. Második korszakában, melyben a tendenciózus szinezés már jobban előtérbe lép (La visite de noces, La Princesse Georges stb.), még mindig a való élet szorgalmas tanulmánya látszik. Harmadik korszakának iránydarabjaiban azonban már hiányzik a való élet; minden csinált vagy ferde, épp ugy a helyzetek, jellemek, mint a szenvedélyek és a nyelvezet. D. mint a társadalom javítója, átformálója lép fel, s darabjait e céljainak elősegítésére irta. Hasonlóképen járt el L'affaire Clémenceau (1866) c. regényében is, (melyet 1890. drámának is feldolgozott), valamint következő röpirataiban: Une lettre, Nouvelles lettres sur les choses du jour; L'homme-femme; Tue-la! Les femmes qui tuent et les femmes qui votent (1872-80), és La question du divorce (1880) cimü polemikus iratában. Théâtre complet (Páris 1868-79, 6 kötet) c. munkájában minden darabjához előszót irt. D.-t 1875. a francia akadémia tagjai közé választották. Magyarul megjelentek: Printemps Zsófia reg. (Pest 1854); A gyöngyösi hölgy, ford. Irinyi József (Pest 1857); A kaméliás hölgy (Pest 1865); Érdekesebb novellái, ford. Hang F. (Kalocsa 1861); Clemenceau története (Pest 1866); A Clémenceaupör ford. Áldor Imre (Pest 1867); Férfi-nő (pest 1872); Két apa, ford. Halmay Ferenc (Pest 1878). V. ö. Lacour, Troîs théâtres (1880); Sarrazin Józs., Das moderne Drama der Franzosen (2. kiadás 1893); Houssaye H., D. Sándor és Türr tábornok (Egyetértés 1893 okt. 21.).
6. D. Sándor Davy de la Pailleterie, francia tábornok, szül. San Domingo szigjetén 1762 márc. 25., megh. Villers-Cotteretsben 1807 febr. 26. Természetes fia volt de la Pailleterie marquisnak és egy néger nőnek. Mint közhuszár kezdette meg katonai pályáját a francia hadseregben 1786. s 1793. hadosztálytábornok lett. Küzdött Olaszország határán és a Vendée-ban, de mérsékelt nézetei miatt elveszítette a rémuralmi kormány kegyét. 1795 óta ismét az olasz hadseregben harcolt, kitünt Tirolban a brixeni hid hősi védelmezésével, s résztvett az egyiptomi hadjáratban is. Visszajövet hajóját a szélvész a nápolyi partokra vetette s a nápolyi kormány két évig nyirkos börtönben tartotta. E miatt szolgálatképtelenné lett.
