Dunai hajóhadak.

Teljes szövegű keresés

Dunai hajóhadak. Nem szólva a rómaiakról, akik pannoniai határaik védelmére a Dunán állandó hajóhadat tartottak, a magyar történetben is, első királyaink ideje óta, nyomait találjuk annak, hogy a Dunán hadi célokra használt hajók és hajósok védelmi szolgálatot teljesítettek. A dolog természeténél fogva leginkább a Felső- és Alsó-Dunánál volt e hadaknak nagyobb fontosságuk s főkép a török háborukban teljesítettek jó szolgálatot (Galambóc m. 1428, Nándorfehérvár m. 1456, Buda visszavételénél 1686 stb.). Mátyás király jól felhasználta támadó hadjáratainál is. S mert fontosságukat felismerte, ő volt az első, aki e hadaknak is állandó szervezetet adott. A mohácsi vész után a dunai hajóhad I. Ferdinánd pártjára állt, a bécsi hadvezetés alá került s idegenné vált a hazai hadszervezetben. A török kiüzése után a hajóhad az Alsó-Dunára szorítkozott csupán, ahol a török határok őrizetében teljesítette utolsó szolgálatait (l. Csajkások kerülete). A dunai hajóhadak kérdéseivel történeti irodalmunkban először Szentklárayi Jenő dr. foglalkozott tüzetesebben e munkájában: A dunai hajóhadak története. M. T. Akad. kiad. 1886.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem