Dunajewski,
Dunajewski, 1. Albin, krakkói püspök, a volt pénzügyminiszternek, D. Gyulának bátyja, szül. Stanislausban 1817. Viharos ifjuság után 1861. pappá szentelték, 1862. Varsóban a szeminárium rektora lett, 1879. krakkói püspök, 1881. pedig bibornok. Alatta a krakkói püspökség területe tetemesen nagyobbodott. Az urak házának élethossziglani tagja; 1883. megkapta a val. belső titkos tanácsosi cimet.
2. D. Gyula, osztrák pénzügyminiszter és politikus, szül. Uj-Sandec-ban 1822 jun. 4., jogot tanult Bécsben, Krakkóban meg Lembergben és 1852. a politikai tudományok magántanára lett a krakkói egyetemen. 1855. a bécsi kormány a pozsonyi jogakadémiához nevezte ki tanárnak, ahonnan 1860. eltávozott, amidőn előbb Lembergbe, 1861. pedig Krakkóba került mint a politika s a statisztika tanára. 1864. politikai pályára lépett, beválasztatta magát a gácsországi tartománygyülésbe, 1873. pedig a birodalmi gyülésbe, ahol különösen nemzetgazdasági és pénzügyi kérdésekhez szólt és rövid idő alatt a jobboldal legelső pénzügyi tehetségének és egyuttal jeles debatternek bizonyult. Midőn Taaffe miniszterelnök 1880. az alkotmányos balpárttal teljesen szakított, ily agressziv irányu, szónoki tehetségét s pénzügyi kapacitást nem nélkülözhetett minisztériumában s igy hát a tehetetlen Kriegsau csufos bukása után D.-ra bizta a rendezetlen pénzügyeket. D. azonfelül mint a lengyelek bizalmi férfia is szerepelt a minisztertanácsban. Hivatalában D. mindenekelőtt szükebb hazáját elégített ki, amennyiben Gácsországot a földadó szabályozása alkalmával rendkivüli kedvezményekben részesítette. A jobbpárt másik hatalmas tényezőjének, a cseheknek is sok szolgálatot tett, noha 1881. kénytelen volt a cseh szöveggel ellátott uj bankjegyeket magasabb parancsra a forgalomból kivonni. Igazi érdemet azonban csak egyet szerzett: helyreállította az osztrák állami költségvetésben a régóta sürgetett és óhajtott egyensulyt. Kevésbbé szerencsének mondható politikai szereplése. Kiméletlen gunynyal válaszolt a német alkotmánypárt kifakadásaira és azzal a megfontolatlan kijelentéssel, hogy a Taaffe-kormány a németek nélkül, sőt azok ellenére is képes leend Ausztriát kormányozni, a németeket vérig sértette. Tiz évig dacolt az ellenzék támadásaival, de midőn a «vas-gyürü» által összetartott jobbpárton a bomlás első jelei mutatkoztak és Taaffe miniszter kénytelen volt a felülkerekedő radikális ifju csehek és német nemzeti pártbeliekkel szemben a mérsékelt német párthoz visszatérni: D. e politikai fordulatnak áldozatul esett. 1891. febr. 4. elbocsátották és Steinbach lett utódja. Egyuttal ugyan az urak házának is élethossziglani tagjává nevezték ki.
