Duschek

Teljes szövegű keresés

Duschek Ferenc, a magyar szabadságharc pénzügyminisztere, szül. Radovesnicen, Bilin mellett Csehországban 1797., megh. Csornkovecen 1873 okt. 27. Már gyermekkorában Magyarországra került; Budán, Egerben és pesten tanult és a hivatalos pályára lépett. Szorgalma és képzettsége által annyira megnyerte Gr. Majláth József kincstári elnök kegyét, hogy ez maga mellé vette tollnokul, midőn kir. biztosul kiküldetett fiume és a tengermellék visszakebelezésére. Innét mint kamarai fogalmazó jutott vissza Budára; ott titkárságig emelkedett, azután a kancelláriánál lett titkár, végre résztvett az államtanácsnál, a monarchiának akkor legfőbb és legfontosabb közigazgatási hatóságánál. Ott tevékenysége által igen nagy befolyásra tett szert; Széchenyinek közgazdasági tervei keresztülvitelénél leginkább vele volt dolga. Polgári származása dacára 1845. a m. kir. udv. kamara alelnökévé neveztetett ki. E méltóságban találta őt a márciusi átalakulás, amidőn Kossuth mint pénzügyminiszter, a tapasztalat kiváló szakférfiut hivta meg maga mellé államtitkárnak. A régi rendszer próbált hivatalnoka bevált a forradalmi viszonyok közt is, s minthogy minisztere másfelé volt elfoglalva, valójában ő vezette az egész nagyfontosságu tárcát. Bár multjánál és koránál fogva épen nem volt forradalmi szellemü, elvállalta Kossuth kormányzósága alatt a forradalmi kormányban a pénzügyminiszteri tárcát. A temesvári csata után ő is menekülni igyekezett, de az arad-lugosi országuton feltartóztatták, s igy a vele levő irattal s kincstárral (körülbelül 5 millió frt), megadta magát az osztrák seregnek. Haditörvényszék elé állították, de csak rövid ideig szenvedett fogságot. Életét teljes magányban végezte. Abban a fekete könyvben mely Ács mellett Klapka birtokába jutott, és melyet Horváth Mihály látott, neve mellé az volt jegyezve: teljesen igazolt. Másrészt Kossuth teljesen meg volt elégedve működésével és nem szenved képséget, hogy a forradalom alatt a a lehető legjobban kezelte a pénzügyet, a régi osztrák bürokrata pontosságával s lelkiismeretességével. V. ö. Lukács Béla. A forradalom pénzügyei.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages