Eckardt
Eckardt (Eckhart), 1. mester a német miszticizmus megalapítója, mely a német filozofia fejlődésére nagy hatással volt. Szül. 1260 táján, valószinüleg Strassburgba, megh. 1329. A domonkosok rendjébe lépett s talán hallgatta Albertust. 1300. perjel volt Erfurtban, 1302. tanított Párisban. 1303. a rend provinciálisa lett Szászországban, 1307. generális vikarius Csehország számára, 1311. visszatért Párisba, 1316. Strassburgban találjuk mint a rend főmesterének helyettesét, onnét a Majna m. Frankfurtba ment. Itt érte először az eretnekség vádja, de fölmentetett. 1325. ujra vizsgálat alá fogták s ekkor meg is tiltották neki a nép előtt hirdetni spektulativ tanításait. 1327. a kölni érsek ujra vád alá fogta. E. a pápához fölebbezett s a kölni klastrom templomában föltételesen visszavonta tanításait, mondván, hogy nincs tudomása róla, hogy eltért volna az egyház tanításától, de ha valamely hibát találnak műveiben, itt nyilvánosan visszavonja. 1329 március 27-én jelent meg a pápai bulla «In Coena domini», mely 28 tételét E.-nak részint mint eretneket, részint mint félreérthetőt elitéli, de E. már akkor meghalt volt. Nem az erkölcsi tanítást tekinti fődolognak, hanem isten valódi megismerését. Istenről való tanítása igen közel áll a panteizmushoz. E. kiváló prózairó, aki nagy hatást tett kortársaira; iskolája két irányra szakad. Az egyik eretnek, panteista, a másik E. tanítását az egyházhoz közelíti. Közvetetlen tanítványai közül legnevezetesebb Tauler János (1300-1361) és a konstanzi Suso (1300-1365 l. o.). «A német teologia» (14. századbeli könyv) ismeretlen szerzője, kinek művét Luther találta meg s adta ki, E. gondolatait fejtegeti. De mindezek inkább vallási, mint filozofiai szempontból érdeklődnek E. tanítása iránt. V. ö. Lasson Meister E. Der Mystiker (Berlin 1868) s Ueberweg II. kötetében ugyancsak Lassontól a 36. §. Jundt Essai sur le mysticisme spéculative de maître E. (Strasburg 1871) Preger Geschichte der deutschen Mystik im Mittelalter. (I. Lipcse 1874).
2. E. Gyula, német publicista, szül. Wolmar livlandi városban 1836 aug. 1., Szt.-Pétervárott, Dorpatban s Berlinben tanult jogot, mire 1860. a livlandi evang. konzisztórium titkára lett Rigában. Itt szerkesztette (1860-67) előbb a Baltische Monatsschrift, utóbb a Rigasche Zeitung c. hirlapokat, melyekben a livlandi alkotmány reformját és Liv-, Esth- és Kurland egyesítését sürgette. A cenzura zaklatásai 1867. Lipcsébe üzték, hol három évig Freytag Gusztávval (l. o.) a Grenzboten c. tekintélyes hetilapot szerkesztette. Innen Hamburgba ment, hol szintén mint hirlapiró működött és a tanács titkára volt. De 1882. az orosz követ panasza folytán innen is távozni kényszerült, mig végre 1885. német főkonzul lett Tuniszban. Nagyon sokat irt; főművei: York u. Paulucci (1865); Die baltischen Provinzen Russlands (2. kiad. 1869); Baltische u. russische Kulturstudien (1869); Bürgerthum und Bureaukratie, vier Kapitel neuster livländischer Geschichte (1869); Russlands ländliche Zustände seit Aufhebung der Leibeigenschaft (1869); Juri Samarins Anklage gegen die Ostseeprovinzen (1871); Jungrussisch und altlivländisch (1871); Livland im XVIII. Jahrhundert (1876) stb. Tőle valók minden valószinüséggel a következő nagyjelentőségü névtelen munkák: Aus der Petersburger Gesellschaft (1873); Russland vor und nach dem Krieg (1879); Von Nikolaus bis Alexander III. (1881); Russische Wandlungen (1882); Aussischten des deutschen Parlamentarismus (2. kiad. 1882), Berlin-Wien-Rom (1892). A holttenger-melléki és orosz viszonyokat kitünően ismeri, ugy, hogy e körbe eső művei fontosak és megbizhatók.
