Ecsed
Ecsed (Nagy-), nagyközség Szatmár vmegye mátészalkai járásában, az ecsedi láp (l. o.) és a Kraszna vize mellett, (1891) 3133 magyar lak., kik a lap kákájából kosarakat, méhkasokat és gyékényeket fonnak s azokkal nagy kereskedést üznek; marhatenyésztése jelentékeny. E. vára; a Kraszna vizétől táplált ecsedi láp egyik szigetére a Gutkeled-nemből származott Báthory testvérek 1325. építették, akiknek erre Róbert Károly adott királyi engedélyt. A kezdetben Hivség várának nevezett erősség közel 300 évig volt a Báthoryak birtokában, kiknek címere is: a sárkánytól körülfogott három farkas- v. sárkányfog, a rege szerint annak az emlékét tartja fenn, hogy ősük Gutkeledi Vid egy sárkányt itt e vár táján megölt. 1492. Báthory András koronaőr nagy költséggel építette föl a belvárat, az egykoru latin felirat szerint: «honfitársainkat nyugalmára és védelmére kérvén örököseit, hogy a «Bátor» névről ne feledkezzenek meg». Örökébe hasonnevü fia lépett, kit 1527. Ferdinánd tárnokmesterré nevezett ki. Ettől, mint Ferdinánd buzgó hivétől, a következő 1528. évben János király E. várát a hozz tartozó javadalmakkal együtt, országgyülési határozatnál fogva elvétette. A béke helyreálltával azonban ismét visszakerült a vár a Báthoryak birtokába. 1613. a Váradon meggyilkolt Báthory Gábor erdélyi fejedelem holttestét Nagy Balázs, a hajduk kapitánya e várba hozta, mely holttest - a krónika szerint - «Ecsedben sok ideig verítékezett minden emberkének csudájára és álmélkodására, ugy hogy kezkenőcskével törölték; de ugyan verítezett, talám vindictát példázott». Kevéssel ezután országos jelentőségü lett e vár amiatt, hogy Bethlen Gábor 1619. a pozsonyi várat elfoglalván, az ottan birtokába jutott magyar szent koronát ide hozatta, s E. várában mint biztos, erős helyen őriztette. 1624. a vár és uradalma királyi adományképen adatott át Bethlen Gábornak. Családja, az iktári Bethlenek kezén maradt 1648 jan. 10-éig, amikor is Bethlen István, volt erdélyi fejedelem itt a várban meghalván, E. vára és uradalma, a linci béke értelmében, I. Rákóczy György erdélyi fejedelemnek adatott át, szintén királyi adományban. Az öreg Rákóczy György nagy gondot fordított e vár jókarban tartására. A lápot kitisztíttatta, ugy hogy a várat csak hajókon lehetett megközelíteni. Magát a várat ujjáépíttette, s elrendelte, hogy faragott kövekből épített szögletes bástyákkal erősítsék meg. Az öreg fejedelem még ugyanabban az évben meghalt, de a vár erődítését folytatta fia, II. Rákóczy György fejedelem is, kinek később, 1660., mikor sebei következtében Váradon elhunyt, holttestét hivei, a töröktől való féltökben nagy hamarsággal hozták a bevehetetlennek tartott E. várába. A következő időszakban már királyi kézen találjuk. 1672-ben Kobb császári tábornok erősítette meg, Szuhay, Petrócy, Kende és Szepessy kurucaitól való féltében. Ettől fogva egyre jelenléktelenebb a vár, fentartására is kevés gondot fordítanak, s végre 1701. I. Lipót parancsára lerombolják. Azonban csak kevés ideig maradt romjaiban. Mert már 1705. II. Rákócy Ferenc meghagyja Lőcse, Késmárk, Eperjes, Bártfa és Kassa városoknak, hogy a fölépítendő E. vára munkájához kőműveseket és téglavetőket küldjenek. Még ebben az évben országos költségen hozzá is fogtak a nagyszabásu építkezéshez, melyet egy franci mérnök tervei szerint végeztek. 1707. egészen kiemelkedett mát omladékaiból a vár. Parancsnokává Galambos Ferencet, a Tiszántúl vice-generálisát nevezte ki a fejedelem, ki ugyanez év nov. 25. Károlyi Sándorral együtt szemlélte meg a francia mérnök munkáját, s ennek szóbeli utasítást adott a további teendőkre nézve. 1711. a szatmári béke értelmében átadták az uj várat a király szolgáinak. Egy kevés ideig volt is még benne «német», de már 1718. az udvari hadi tanács rendeletére bontani kezdték s rövid időn, Szatmár és a szomszédos megyék népe segítségével egészen lerombolták. Szép, faragott köveit a szomszédos községekbe hordták szét építő anyagul, s egyebek közt ezekből építették a Károlyiak a nyirbátori minorita templomot. A puszta várat a nép képzelme, mely azon a vidéken kiválóan hajlik babonás hiedelmekre, boszorkányokkal népesítette meg. Olyanféle szerepet juttatott neki, mint a Gellért-hegynek, hol a boszorkányok diabolica konzultációikat tartották. Ezért irta Gvadányi Falusi nótáriusában Tóty Dorkáról, a géci boszorkányról:
Eddig pemetére ült, mint képzelt lóra,
Mint maga asszonya, ült most szénvonóra,
Eztet ugratta ő mind télbe, mind nyárba,
Ezen nyargalt mindég az ecsedi várba.
Itten társaival leginkább vigadott,
Kígyók, békák között nagy bálokat adott.
Mint maga asszonya, ült most szénvonóra,
Eztet ugratta ő mind télbe, mind nyárba,
Ezen nyargalt mindég az ecsedi várba.
Itten társaival leginkább vigadott,
Kígyók, békák között nagy bálokat adott.
