Efezus
Efezus (lat. Ephesus), a kisázsiai ion városok egyike a Kastros folyó torkolatánál. Állítólag athéni gyarmatosok építették Androclus alatt Kr. e. 102. Tény, hogy már a görögök megtelepedése előtt helység és különösen hires templom állott E. területén. A görögök az idegen istenségnek, melyet efezusi Artemis-nek neveztek, meghódoltak. A város gyors virágzásnak indult, melyet kereskedelemre felette alkalmas fekvése hathatósan előmozdított, ugy hogy a kisázsiai görög városok között a leghiresebbek és leghatalmasabbak egyike lett. Kr. e. a VIII. században az aristokrácia semmisítette meg a királyi uralmat, azt meg viszont a demokráciai mozgalmak szorították meg. Későbben, midőn Lidiában Gyges-sel a Mermnadok családja trónra jutott (719) E. a többi ion várossal együtt folyton ki volt téve a lidiai királyok támadásainak, mig végre Krösus királynak (560) körül meghódolt, de nemsokára (545) Cirus persa uralom alá hajtotta, mely alatt megmaradt, mignem N. Sándor a Granikus mellett a persákat legyőzte (334). A macedon király nagyon kedvelte és sok kiváltságban részesítette a várost és halála után is Lysimachos, aki elfoglalta (297 és 281 között) az által emelte, hogy a város központját, mely eddig a lapályon volt, a Prion hegyére áthelyezte. A későbbi harcokban Antigonos, a szeleucida kerítette hatalmába a várost és ennek következtében a sziriai birodalomhoz tartozott, mignem a rómaiak Kisázsiában a szeleucida uralomnak véget vetettek (189), kik E.-t az uj provinciának, Ázsiának főhelyévé tették s egyszersmind az egyik közigazgatási kerületnek (conventus) központjává. A keresztyén vallás terjedése kezdetén maga Pál apostol működött itt ismételve és hosszasan s a hellenizmus ellentállása dacára a keresztyén egyház egyik legtekintélyesebb gyülekezete alapíttatott itten, melynek legnevezetesebb tagja az első század végén János evangelista volt. Miután a gótok 262. a hires templomot elpusztították, még inkább növekedett az E-i egyház tekintélye; a IV. század első felében igen nevezetes püspöki, majd pátriarka székhely lett, de későbben a bizanciumi pátriarkának rendeltetett alá. 431. a harmadik szekumenikus-zsinat itt volt, 449. pedig az u. n. rablózsinat. Politikailag azonban már akkor kezdett sülyedi, mikor Diocletianus a kisázsiai Nikomediát tette székhelyévé, de még inkább 395 után, midőn a római birodalom ketté oszlásakor a keleti birodalomhoz csatoltatott.
E. legnevezetesebb épülete volt a hires temploma, melynek papsága elejétől fogva ugyszólván külön államot képezett és a polgársággal szemben mindig féltékenyen őrizte meg hatalmát, habár másfelől a város részben a szentélynek köszönhette emelkedését. A templom maga a város kiterjedése következtében 7 stádium (700 láb) távolságban állott a város kapuja előtt s 590. Kr. e. kezdték az efezusbeliek e templomot ujból diszesen felépíteni, mely munka vezetésével Chersikrates krétai építész bizatott meg. Az építés költségéhez hozzájárultak más görögök is, sőt E. elfoglaltatása után Krözus lidiai király is; a templom azonban csak 540. készült el Demetrios és Paeonios vezetése alatt, sőt még későbben is dolgoztak rajta, ugy hogy tökéletesen 470. fejezték be. Ezen ion stilusban emelt épület a későbbi művészetnek mintaképül szolgált; hossza 133, szélessége 69 m. volt s 128, 19 m. magas oszlop vette körül, melyeknek elrendezése szerint a templom dipterosz volt. 356., állítólag abban az éjszakában, melyben N. Sándor macedon király született, Herostrates felgyujtotta a templomot Deinokrates vezetése mellett, azonban csakhamar ujból és diszesebben felépült; a görögökön kivül még N. Sándor is hozzájárult a költségekhez. A gótok által elpusztított templom helye a legujabb időkig ismeretlen volt, mignem az angol Wood egy E.-ban talált felirat alapján a templomhoz vezető utat és magát a templomot is 1871. megtalálta Ajasulu falu mellett, a romba dőlt Selia mosé közelében. Az azóta folytatott ásatásokból kikerült nevezetes domborművek a londoni Britisch Mzeumba vitettek. V. ö. Wood, Discoveries at Ephesus (1877) és Fergusson, The temple of Diana at Ephesus (1883).
