Egyetemes gyülések,

Teljes szövegű keresés

Egyetemes gyülések, a magyarországi ág. ev. négy egyházkerület küldöttjeinek határozatképes gyülései, melyek Mária Terézia királynő amaz óhajtására szerveztettek rendszeresen, hogy a prot. kerületek ne külön terjeszszék fel sérelmeiket, hanem együttesen. Noha értekezleteket olykor már előbb is tartott mindkét prot. egyház, a ref. egyházban akkor nem sikerült az ilyen egyetemes jellegü gyülések szervezése, de a lutheránusok az 1774 ápr. 20. tartott alakuló közgyülésen kimondták az egyetemes gyülések rendszeresítését s évenként való megtartását. Azóta az egyház szervezetéhez lassanként mindinkább hozzásimultak ezek, s némi változáson, illetőleg fejlődésen már előbb is menvén át, a budapesti zsinat végre törvénybe iktatta s hatáskörüket határozottan megszabta. Az uj szervezetü E. elseje 1893 okt. tartatott s eredménye hű tükre volt az uj alakulás áldásos hatásának. Az E. 1848-ig mindig az egyetemes felügyelő által vitt egyes elnökség alatt tartattak; az ezután bekövetkezett provizórium elteltével 1860. már kettős elnökség vezette a gyüléseket, amennyiben a legrégibb szuperintendens társelnöke lett az egyetemes felügyelőnek. Habár ennek hivatala szoros összefüggésben van az egyetemes gyülésekkel, mégis előbb rendszeresíttetett azoknál, miután már 1758 megválasztott reá br. Zay Péter, ki 1788-ig folytatta azt. Utódai a következők voltak: Ócsai Balogh Péter (1788-1819), báró Prónay Sándor (1819-1839), gr. Zay Károly (1840- 1860), báró Prónay Gábor (1861-1875). Zsedényi Ede (1875-1879), br. Radvánszky Antal (1879-1882) és br. Prónay Dezső (1883-tól), ki a budapesti zsinat folytán sokban megváltozott viszonyokra való tekintettel 1893. lemondott, de az egyházak óriási többségével, szinte egyhangulag ujra megválasztatott. V. ö. Haán Lajos: A magyarországi ág. hitv. evangélikusok egyetemes gyülései és az egyetemes világi felügyelői hivatal (1883).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem