Egyezség

Teljes szövegű keresés

Egyezség (transactio), szerződés, mely a szerződő felek között fenálló bizonytalan vagy vitás jogviszonyt meghatározza, a római jog szerint akként, hogy az egyezkedő felek mindegyike igényéből valamit enged. habár kölcsönös engedés az E.-nél rendszerint mindig előfordul, azt a törvény határozott rendelkezése hiányában az E. lényeges elemének tekinteni nem lehet. Tévedés miatt felbontható az E. ha a menthető tévedés oly lényeges s az E.-nél irányadó körülményre vonatkozik, melyet a tévedő az E. megkötésénél kétségtelennek tartott. A kétségesnek elfogadott körülmény körüli tévedés ellenben az E. érvényét nem érinti. Az E. célja pernek elkerülése vagy már megindított pernek elintézése. Az E. lehet biróság előtti s biróságon kivüli. A sommás eljárásban, valamint a kisebb polgári peres ügyekben a törvény a birónak az E. megkisérlését kifejezetten kötelességév teszi. A biróság előtt egyezség végrehajtható kisebb polg. peres ügyekben azonban joghatálylyal csak akkor bir, ha az arról felvett jegyzőkönyvet a felek sajátkezüleg aláirják, s amennyiben erre nem képesek, kézjegyük alkalmazása mellett nevöket egy erre felhivott s magát névaláiróként megjelölő tanu aláirja, s ezenfelül az E.-t a biró aláirásával s a birói pecséttel is ellátja (1877. 22. t. c. 42. §-a.). Különösen fontos a csődnek E. általi elintézése, l. Kényszeregyezség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem