Egyháztörténelem
Egyháztörténelem alatt mai napság azon tudományt értik, mely a Jézus által alapított egyháznak, vagyis a Jézus tanításait és példáját alapul elfogadott vallás-erkölcsi egyesületnek keletkezését, elterjedését, belső fejlődését, tanait, szertartásait, külső szervezetét, a világra gyakorolt hatását, ezzel folytatott küzdelmeit, a mai állapotra való jutását hiven, tehát megbirált s hiteleseknek talált adatok alapján, továbbá oknyomozólag - pragmatice - vagyis az események között az okszerü összefüggést kikutatva és feltüntetve s lehetőleg részrehajlatlanul előadja. Az e. forrásai részint eredetiek, nevezetesen az emlékek, p. az egyházi épületek, szerek, érmek, általában az egyházi életre vonatkozó képzőművészeti tárgyak; továbbá az okmányok, a minők: az egyházi gyülések ügyiratai és határozatai, a pápák hivatalos kibocsátványai és okmánygyüjteményei, a püspökök pásztorlevelei, az egyházi ügyekre vonatkozó állami törvények, szerzetesrendek szabályai, szertartási könyvek, hitvallások, egyházi szónoklatok, iskolakönyvek; részint másodrendüek, minők: az elveszett eredeti forrásokból merített történelmi művek, hagyományok, sőt némi tekintetben a népmondák és legendák is, csak hogy erős birálat rostélyán keresztül eresztve. Mint a világ - ugy az egyháztörténelemnél is idő - és tárgyszerinti felosztás van, mindegyiknél önkényt értetőleg az iró felfogásához képest különböző. Legtöbben három kort szoktak megkülönböztetni, ó-, közép- és ujkort, mindegyiknél ismét több-kevesebb korszakot véve fel. A főbb korszakalkotó pontok gyanánt a következőket szokták felvenni: Nagy Konstantin, IV. Károly uralkodása, VII. Gergely, III. Ince pápa, a reformácio, vesztfáliai béke, francia forradalom. A tárgyszerinti felosztást tekintve a szokottabb részek vagy fejezetek a következők: A ker. egyház megalakulása, annak terjedése, s korlátozása; vagy később különféle felekezetekké (gör. keleti, protestánsok) szétválása; az egyház társadalmi szervezete; az egyházi élet, isteni tisztelet, ünnepek; az egyházi tudományosság; az uralkodó egyháziasság ellenei; a pápaság.
Az E. első csiráit az evangeliumokban, főként pedig az apostolok cselekedeteiről irt könyvben, Pál apostol némely leveleiben találjuk; a II. sz. utóbbi felében Hegesippus kisázsiai áttért zsidó rendezett egy gyüjteményt az apostoli kor hagyományaiból, de ezen munka elveszett, igy az E.-irás tulajdonképeni atyja Eusebius caesariai püspök (megh. 340), ki felhasználásával a római levéltáraknak is, melyeket előtte az őt kiválóan kegyelő N. Konstantin feltárt, megirta az első 324 év egyháztörténetét 10 könyvben, mely művet az V. sz.-ban a görög egyháznak több tudósa, mint Sokrates, Sosomenos, Theodoretus, majd a VI. sz.-ban Theodorus és Evagrius tovább folytattak vagy kivonatoltak. A latin egyházban ezen időben önálló egyháztörténelmet nem irtak, csak a görög műveket fordították le, vagy dolgozták át, mint például Rufinus aquiléjai presbiter Eusebius művét lefordította és folytatta saját koráig (395-ig), az V-ik században pedig Cassiodorus római államférfi, majd szerzetes készített Historia tripartita cim alatt oly érdekes kivonatot, mely majdnem ezer éven át tankönyvül szolgált. Az egész középkoron keresztül alig történt valami ezen a téren, kivált nyugaton, legfeljebb megemlíthetők Gergely toursi püspök (megh. 594), ki a frankok s Beda Venerabilis, ki az angolok egyháztörténelmét irta meg, és a krónikák készítői, kiknek a pápákról, püspökökről, szentekről, szerzetesrendekről irott műveik, mint anyaggyüjtemények szigoru birálattal felhasználhatók és sok korrajzra vonatkozó elemet tartalmaznak.
A humanisztikus műveltség uj életre ébredésével, még inkább a XVI. sz.-beli reformáció megkezdésével hatalmas lendületet nyert az E.-irás, A vallásjavítás hívei a biblián kivül főként az E. által igyekeztek a reformáció jogosultságát bebizonyítani; de viszont a kath. egyház tudósai is az E. világánál törekedtek a katolikus egyházat mint kizárólag keresztény egyházat, a protestánstizmust pedig mint eretnekséget feltüntetni, mely törekvések egyszersmind birálatát is képezik ezen kor E.-műveinek. Mindegyik fél tudósai az eddig ismeretlen adatok s okmányok előkutatásában, a források alapos tanulmányozásában rendkivüli munkásságot fejtettek ki, műveiket mégis óvatosan, szigoru birálat alkalmazásával használhatjuk, mert hiszen ezekben nem a feltétlen történelmi igazság felkutatása és felmutatása volt a főcél, hanem egyházuk megvédelmezése, igazolása. Korszakalkotó munka ez időből a Placcius Mátyás (Illiricus) magdeburgi lelkész által, több evangelikus tudós támogatásával irt (1569-1574. megjelent) Magdeburgi centuriák cimü E., mely 13 folio kötetben a XIII. sz. E.-ét adja; a másik pedig az Annales eccelesiastici (1598 Róma), melyen szerzője, Caesar Baronius vatikáni könyvtárnok, később bibornok 30 évig dolgozott. A reformátusok közül, Béza Tódor kivételével, ki a francia reform. egyház történelmét irta meg, alig tettek mások a XVI. sz. alatt az E. érdekében kiválóbb szolgálatot; hanem a XVII. sz.-ban annál nagyobb érdemeket szereztek a svájci, francia, holland és angol ref. történészek az E.-i kutforrások felkutatásával, egyes időszakok alapos tanulmányozásával s évezredes téves állítások alaptalanságának kimutatásával. Ilyenek voltak Hostinger, Spanheim, a két Basnage, Dallens, Blondel, Claude, Bayle, Pearson, Burnet, Dodwel stb. De ugyancsak a kat. egyház körében is a XVII. sz. utóbbi fleében az E. mezején ritka élénkség uralkodik; Noël (Natalis) Sándor, dömés Pagi Antal ferencrendi, Pillemont janszenista tudós, a magasállásu és műveltségü Bossuet, Fleury püspökök, az oratoriumi Mabillon, Montfaucon a régi kutfők összeállítása, józan itészet, ritka ékes előadás által maradandó érdemeket szereztek maguknak. Az E.-irásnak a felekezeties szinből való kivetkőztetésére és helyesebb irányba való vezetésére sokat tett Calixtus György (megh. 1656.) helmstädti tanár, szabad tudományos szellemet, de másrészt a különböző felekezetek iránt keresztényi türelmet tanusító monografiáival; továbbá a tulzó pietista, Arnold Gottfried «az egyház és eretnekek részrehajlatlan történelmével; de a tulajdonképeni megalapítója ezen ujabbkori iránynak Mosheim Lőrinc (megh. 1755.) a göttingai egyetem korlátnoka «az E.-irás mestere», Institutionum historiae eccl. ... Helmstädt 1755 cimü művével, ki mellett megemlítendők még: Weissmann, a két waleh, a magyarországi származásu Schrökh Mátyás, 45 kötetes művével, Semler, Spitler. A XIX. sz. történetiróinak nagyobb részét a kútfők szorgalmas tanulmányozása s a tárgyilagos, néha nagyon is száraz előadás jellemez. A protestánsok közül nevezetesebbek Schmidt giesseni tanár, Gieseler (Göttinga, megh. 1854), kinek Lehrbuch der Kirchengeschichte (Bonn 1824-53) c. műve tudományos egyháztörténelmi kincstár, a görög és latin irók műveiből közölt számos kivonattal; Hase Károly jénai tanár, kinek szellemes, élénk, kevés szóval sokat mondó művészies előadás jellemzi számos kiadást ért Kirchengeschichte-jét; Marheincke, Gförrer, a pietista irányu angol Milner, az ugyanily irányu Neander berlini, Guericke és Jakobi hallei, Kurz dorpati, Hagenbach bázeli, Schaff amerikai, Bauer tübingai tanárok, Nippold, Herzog, Merl d'Aubigné, Pressensé, Ranke. A katolikusok közül gr. Stolberg Lipót, a költői lelkü s az egyházért erősen lelkesülő s a század elején kedvenc irója a katol. közönségnek; a kutfőket alaposan ismerő Katerkamp, a mondhatni uj korszakot alkotó Möhler, Hortig, Döllinger, Alzog, Ritter, Renan.
Hazánkban az E.-irás mezeje teljesen el volt hanyagolva; még ha készültek vagy fordíttattak E.-mi művek, azok a szigoru könyvvizsgálatok miatt sajtó alá nem juthattak. Bod Péter (l. o.) magyar-igeni reform lelkész volt az első, kit a magyar nyelvü E. hiánya arra indított, hogy a sok ekklésiai historiából formáljon egyet, «amely lenne Nemzetünknek könyvtelen állapotjához alkalmaztatott» s megirta: az Isten vitézkedő Anyaszentegyházának rövid historiáját (Basel 1760). Később Mindszenti Sámuel révkomáromi ref. lelkész lefordította Broughtonnak a religióról való historiai Lexikonát, Farnos György pedig Seilernek E.-i táblázatát. A XIX. sz.-ban Breznay Pál szigeti ref. tanár irta meg a ker. ekklézsiának historiáját (1 köt., Kolozsvár 1836). Kálniczky Benedek s.-pataki tanár Schröckh után készített egy Közönséges ker. egyh. történettant (2 köt., S.-Patak 1848 és 1850), melyben a magyar reformáció történetét is aránylag bőven tárgyalja. Heisler Jós. s.-pataki tanártól megjelent 1862. és 1863. Egyháztörténelmi kézikönyv (2 köt.). A Kereszténség és a ker. E. cimü művéből 1 köt., Révész Imrétől: Egyetemes E. 1. köt. az Egyház alapíttatásától a reformációig (Debrecen 1865); Farkas József bpesti teolog. tanár Hase Kár. E.-t átdolgozta és 2 kötetben kiadta (Pest 1865-67); Balogh Ferenc debreceni tanár Kereszt. E. cim alatt (Debrecen 1872-90) adott ki becses dolgozatot; de terjedelmét és a benne felhalmozott anyag gazdagságát tekintve, tulhaladja az eddig megjelenteket Warga Lajos s.-pataki ref. teolog. tanár Keresztény E.-e (2 köt. S.-Patak 1870-76., a 2. kiadás u. o. 1880-87. 529+820 lap). A katolikusok közül Molnár János irt a mult század végén: Az anyaszentegyháznak története (4 köt., N. Szombat és Kolozsvár 1769-88) c. alatt egy nagyobb művet, sz.-ban Cherrier Miklós és Körmöczy Imre irtak egy-egy kisebb munkát. Nagy Zsigmond egermegyei áldozópap s képezdei tanár lefordította Alzog J. jeles művét és Egyetemes E. cim alatt 3 kötetben kiadta (Eger 1857).
