Egység,

Teljes szövegű keresés

Egység, filozofiai értelemben igen fontos fogalom a filozofia több ágában, főkép a lélektanban, logikában, ismerettanban és metafizikában. Az egység fogalmának általában legmélyebb forrása az a tény, hogy azon egy tudatban többet foglalhatunk össze egybe, a mi nélkül az E. szónak semmi értleme nem volna. A fogalom, itélet nem egyéb mint a tudat az egységnek különböző nyilvánulása, formája, funkciója. Az E.-t tette Kant a «Tiszta ész kritikája» egyik alapvető fogalmává. Ettől az összekapcsolás utján támadt (szintetikus) E. különbözik a számbeli E. (mint ellentéte annak a mi több), ettől ismét a folytonosság egysége (ellentéte annak, ami különálló, egymással össze nem függő részekre oszlik). A tudományos ismeretek egységének kifejezése a rendszer. A filozofiának tendenciája az ismereteket mind a rendszer egységében összekapcsolni. - E. a mérésnél az a mennyiség, melylyel a megmérendő mennyiséget nagyságára nézve összehasonlítjuk. Igen nagy, valamint igen kis számok elkerülése végett ugyanazon menynyiségek mérésére többféle egységet szokás használni. Ezek egyikét alapegységnek nevezzük; a magasabb E.-ek az alapegységnek bizonyos többesei, az alacsonyabb E.-ek viszont bizonyos aliquot részei. P. az időmérésnél alapegységnek az órát tekintvén, a magasabb egységek: nap, hónap, év, évtized stb.; az alacsonyabbak: perc, másodperc. A számtalan 1 a pozitiv E., - 1 a negátiv E., i = -1 képzetes E. Valamely számrendszer E.-ei az alapszám egész kitevőjü hatványai. A közhasználatu decimális számrendszer E.-ei:
10° = 1, 101 = 10, 102 = 100, 103 = 1000,
1/101=0.1, 1/102= 0.01, 1/103=0.001

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem