Egyvágányu vasut,

Teljes szövegű keresés

Egyvágányu vasut, az a vasut, melynek nyilt vonalán - tehát az állomások között levő részeken - csak egy sinpár fekszik. Minthogy a forgalom, illetve a vonatok számának növekedésével a szembemenő vonatoknak - kitérés céljából - igen sokat kellene a szomszédos állomásokon egymás beérkezésére várakozni, idővel a vasutak főbb vonalain végig megépítik a második vágányt is. Költségkimélés végett a nehezebben és csak igen nagy költséggel átalakítható részeket: nevezetesen az alagutakat, nagyobb bevágásokat, hidakat ott az egyvágányu pályáknál is már eredetileg két vágány számára építik, sőt a kisajátításkor is figyelembe veszik ez eshetőséget. Kormányzati előrelátásból már az engedélyezéskor köteleztetnek a vasutak a második vágány megépítésére. Hazánkban két vágány van fektetve Budapest-Marchegg, Budapest-Miskolc és részben Budapest-Bruck között. A Budapest-Marcheggi vonalon a Garam és Ipolyon átvezető hidak építésekor nem számoltak a második vágánynyal, a nagy költségek megkimélése végett kénytelenk voltak tehát most vágányölelkezéseket létesíteni, mi a forgalom lebonyolítását megnehezíti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem