Élettartam
Élettartam, a különböző állatok és növények életének szerfelett különböző, de azért középszámításban minden egyes fajnál majdnem változatlan, időbeli kiterjedése, amely már a legrégibb néptörzsek figyelmét magára vonta és példabeszédekben is kifejezést nyert. Egy ilyen példabeszéd szerint például az ökörszem három évig él, egy kutya három ökörszem É.-ot (3X3=9), egy mén három kutya-élettartamot (3X9=27), egy ember három mén-élettartamot (3X27=81) és ezen számítás szerint egy cserfa 20 ezer évet is megérhet. A buvárok is sokat foglalkoztak azon okok kifürkészésével, amelyek a szervezetek ily különböző É.-ának okozói. Verulami Baco azt hitte, hogy a szervezet É.-a annak növekedési időtartamától függ, minél lassabban éri el valamely szervezet teljes fejlettségét, vagyis ivarérettségét, ahnál hosszabb életü s az állatok annál lassabban fejlődnek, minél nagyobbra kell nőniök; tehát a nagyobb állatok, minő például az elefánt, sokkal tovább élnek mint a kisebbek, mint például a rovarok, amelyek csak hónapokig, hetekig, napokig és órákig élnek. Egyes rovarok, mint például a kérészek (Ephemeridae) tudvalevőleg kifejlett ivarérett állapotban csak pár óráig élnek s aztán a közösülés után elhalnak anélkül, hogy életükben valami táplálékot vennének magukba. Flourens az embereken és néhány más szervezeten végzett megfigyelései alapján azt hitte, hogy az a fejlődés, növekedés idejének ötszöröse, mig más buvárok szerint az élet erélyességének, ezzel kapcsolatban a szervek elhasznásának foka határozza meg az É.-ot, amely felfogást azonban már csak az is megdönti, hogy a szerfelett élénk természetü, erélyes anyagcserét végző madarak a leghosszabb életüek, a legnagyobb élettartamuak. Igy p. állatkertekben és állatseregletekben nem egyszer láthatni 100 éves ragadozó madarakat. Ez utóbbi nézetet különben az ugynevezett involucio támogatja, amely szerint a test szöveti elemei az idők folyamában elhasználódnak s illetőleg lassanként működésképtelenekké válnak, általánosságban szólva a gép részeihez hasonlólag megkopnak és előidézik ezáltal a vénülést, aggkort és halált. Az a körülmény azonban, hogy különböző állatosztályokhoz tartozó és különböző életmódot folytató állatok ugyanolyan életkort érnek el (p. lovak, macskák és teknősbékák 40 évet), e feltevés ellen szól.
Ujabb időben már egészen tudományos nézőpontokból is kezdettek e tárgygyal foglalkozni. Dönhoff reámutat arra, hogy az É. meghatározásánál a természetes körülmények között elért közép életkort szorosan el kell választani a legkedvezőbb körülmények között elért legmagasabb életkortól. Mert p. egy edinburghi aquariumban egy tengeri anemone 60 évnél tovább élt, tehát oly életkort ért el, amelyet a szabadban hihatőleg meg nem érhet. Emellett ha tekintetbe veszük azt, hogy bizonyos olyan állatoknak egyénszáma, amelyeknél rendkivüli szaporaság egyáltalán nem áll be s amelyeknek természetes életkörülményeit az ember nem nagyon befolyásolhatja, mint bizonyos állandó madarakét és más vadállat fajokét, bizonyos kisfoku ingadozástól eltekintve, évről-évre jóformán ugyanaz, vagyis állandó: fel kell tételeznünk azt, hogy közülök ugyanannyi egyén pusztul el, mint amennyi születik. E szerint tehát a középéletkor és a szaporaság egy bizonyos viszonyban állónak látszik; a levonható következtetés azonban nem oly egyszerü, mint azt Götte A. hitte, aki a szaporodás ténykedésében magában kereste a gyorsabban, v. lassabban bekövetkező elhalás okait, minthogy egyes rovarok himei a közösülés után, nöstényei a peterakás után azonnal elhalnak, hanem mint azt Weismann kimutatta, a középélettartamnál összeműködnek a szaporodásképesség, fejlődéstartam, táplálkozási viszonyok s az ellenségek száma, sokasága stb. Ez okból tehát általában mindazon állatoknak, amelyek kevesebb számu utódot nemzenek, hosszabb életüeknek kell lenniök, mint a sok utódot nemzőknek. Fel kell tételeznünk tehát, hogy az említett külső körülmények, amelyek együtt a létért való küzdelmet teszik ki s amelyek megközelítőleg minden egyes fajra más-mások, de bizonyos határok között állandóak maradnak, a szervezetet, ugyszólván határozott erejü rugóvá módosítják, amelynek feszítőereje a valószinü élettartamnak csak bizonyos határáig müködik, amit aztán az ugynevezett alkalmazkodás jelenségeihez számíthatunk. Valószinüleg feltételezhetjük, hogy valamint minden szervezetnek a sejtszaporodás bizonyos határaitól megszabott bizonyos közép-testnagysága van, éppen ugy meg van minden fajnál a sejtek regenerációjának határa is, amelynek megközelítésével az elvénülés, az aggkor kezdődik s a lassu halál következik be. Minekutána azonban életében nyilván minden szervezet bizonyos foku oly sérüléseknek van kitéve, amelyekből nem épülhet ki teljesen, az É. korlátozását már ez okból is bizonyos foku szükségszerüségi berendezésnek kell tekintetünk, amely nélkül a magasabb alakok fejlődése alig lenne elképzelhető. Eme viszonyok behatóbb megfigyelése egynémely feltünő tényre vezetett, minő p. az egysejtü, vagy több, teljesen egyenlő értékü sejtekből összetett testü legalsóbbrendü állatok határnélküli élettartama. A folytonosan ismétlődő oszlás utján szaporodó előbenieknél, valamint az utóbbiaknál, amelyeknél a kötelékéből felszabadult minden egyes sejtből uj sejtcsoportok fejlődnek, az elvénülés következtében beálló természetes halálról szó sem lehet s ezek csak erőszakos halállal pusztulnak el.
E. A növényeket csirázásuktól gyümölcsérlelésökig, ill. végső elpusztulásukig a következőkép szokás összefoglalni: A) Egyszer virító (planta hapaxantha seu monocarpica), mely egyszer virágzás és gyümölcsérés után elpusztul. Ez 1. Egynyári növény (l. o.), ha életműködését a csirázástól kezdve a mag érleléseig 12 hónapon belül befejezi, többé ki nem hajt, hanem magról ujra csirázik. 2. A fejlődés a magvazásig 12 hónapnál tovább tart. Ezek ismét a) Kétnyári növények, ha életmüködésöket két nyáron befejezik (p. biennes, 🞊🞊, répa, mályva) b) Egyszer virító többnyáriak (p. hapaxanthae pluriennes), melyek két nyárnál tovább fejlődnek, de csak egyszer virítanak és gyümölcsöznek, p. Agave, az Orobanche 🞊-🞊 B) Többször virítók (p. perennes), ha ugyanaz a tő több éven át kihajt, virágzik és gyümölcsözik. Ezek ismét c) fünemüek, midőn légkörbeli tagjaik puhák, télen tönkre mennek, de tavaszszal a tőből ujra kihajtanak (herbae perennes, p. a hóvirág, tulipán). Ezek a kitelelő (évelő) növények. d) Fás növények, ha légkörbeli száruk fás és soká él. E az ember élettanában, l. Életkor.
