Építészet

Teljes szövegű keresés

Építészet, építő művészet (l. a mellékelt 28 képet), tágabb értelemben bármely épületnek célszerü megépítése; szorosabb értelemben - mint építő művészet - az építés művészete a formai szépség törvényei szerint, mely a szerkezetek alakját esztétikailag és logikailag helyesen használja föl és azokba életet önt. Minthogy azonban a szépség törvényei a legegyszerübb épületnél is éppugy érvényre jutnak, mint a legdíszesebbnél, viszont a legpompásabb épület sem művészei alkotás, ha az kitüzött céljának meg nem felel és szerkezete funkcióját megtagadó alakot ölt: Azért az É.-nek és az épitő-művészetnek tényleg ugyanazon fogalmat kell kifejeznie. Az É. a képzőművészetek között az első és a legnehezebb, mert mig a szobrászat és festészet a szépet a természetben közvetetlen utánozhatja, addig az É.-nek oly formákkal kell az érzelemre és lélekre hatnia, melyeket - mert a természetben föl nem találhatók - magának kell teremtenie és ezen formákat és szerkezetöket természetes szervezetté gyurnia, ha velök az emberekre hatni akar. É. alatt manapság majdnem kizárólag az ugynevezett magasépítmények É.-ét értjük, vagyis egyáltalában csak épületekét, melyeket a föld felülete fölött emelünk (p. templomok, házak és egyéb emlékek) vagy egy ily épülettel kapcsolatosan, ha föld alatt is (p. kripta). Régbebben a mai mérnöki tudományok is az É. kiegészítő részét képezték, de számuk és terjedelmök utóbb annyira megszaporodott, hogy külön kellett azokat választani; igy képeznek most a magas-É.-től vagy röviden az É.-től különváló szakokat: az ut- és vasut-É., a gépészet, a bányászat, a várépítés stb. Az É. körébe tartoznak tehát a templomok, a nyilvános- és magánépületek, a gyárak, a gazdasági épületek, a vasuti magas építkezések (pályaházak) stb. Megkülönböztetünk még vallásos É.-et (templomok, zárdák, temetők stb.) és profán É.-et (mely a polgári élet szükségleteiből folyik). Az É. két tényezőből áll, a teoriából és a prakszisból. A teoria magában foglalja az É. tudományait és művészetét, a jóizlés és a hagyomány szolgáltatta szabályokat. A prakszis a teoriát a szükségletekhez alkalmazza, az É. tudományát és művészetét az építőanyagok természetével, az éghajlattal, a szokásokkal és a pillanat szükségeivel egyezteti össze.
Az É. technikája.
 
Minden épületnél megkülönböztetjük az alapozást, az épülettestet, a betetőzést és a belső megépitést. Az alapozás egyszerü, ha a teherbiró talajra ráfektetjük az épület alapfalát, mesterséges, ha teherbiró talaj hiányában cölöpökre, cölöprácsra, pillérekre stb. alapozunk. Az épülettest az épületnek körítőfalaiból és válaszfalaiból áll, a betetőzés a tetőszerkezetből. A belső megépítéshez tartoznak a födémszerkezetek, a lépcsők, burkolatok, ajtók, ablakok, vizvezetés, fütés, világitás stb. Nálunk az épület falait többnyire téglából készítik, ritkábban kőből, néha pedig téglából egy külső kőburkolattal. Közönséges 3-4 emeletes házaknak homlok-falvastagsága a legfelső emeleten 48 cm. és minden egyes alsó emeletnél 16 cm.-el vastagabb; a középső, kéményekkel átlyukasztott falnak legkisebb vastagsága 63 cm., mely azonban elég ha lefelé csak két emeletenkint vastagodik 16 cm.-el. A szomszédos falak - ha külön terhet nem visznek - vékonyabbak lehetnek: több emeleten át csak 48 cm. vastagok; a válaszfalak 16 cm. vastagok, Megmunkálatlan kövekből készült, v. hosszabb távolságokban válaszfalak által össze nem tartott falak vastagsága nagyobb az említettekénél . Az építés megkezdésének időpontja célszerüen választassék meg, hogy az épület építési ideje (l. o.) a lehető legkedvezőbb időszakokra terjedjen ki. Ez különösen lakóházakra nézve fontos, hogy azok a legrövidebb idő alatt jövedelmezőkké legyenek, de azért a helyiségek kellőképpen kiszáradva adathassanak bérbe. Tulságosan gyors építkezés az épületre nézve inkább káros, mint hasznos; igen czélszerü, ha az alapfalakat egy kissé ülepedni hagyhatjuk, mielőtt a többi emeletfalakat reájuk raknók, nemkülönben célirányos a falakat száradni hagyni, mielőtt azokat bevakolnók. Egy lakóháznak a tél beállta előtt tető alá kell jönnie, nehogy a késő őszi és téli esőzések, fagyok azt födetlenül találják. Ellenben a fagy az épület vakolatlan falait a nagy melegségnél is jobban szárítja. A tető alá került épületben az ősz folyamán még elvégezhetők a födémboltozások, a jövő tavaszszal pedig a feltöltések, a külső és belső vakolások, a belső megépítés stb. A profán É. a város v. falu polgárainak egymáshozi viszonyával, egymás iránti kötelezettségeivel annyira összenőtt, hogy minden jogállamban külön törvények, rendeletek vagy legalább is megállapított birói prakszis szabályozza. Ily viszony áll fenn az építtető és az építőmester, vagyis a vállalkozó közt, az építőmester és a munkások között, ugyszintén együttesen az építtető és építőmester és egy 3-ik személy között (legtöbbször a szomszéd), kit az építkezés által tulajdonában háboríthattak vagy személyi biztonságát veszélyeztethették. Legfontosabbak természetesen a szomszédos viszonyok, az esetleges szolgalmi jogok stb.
Az építkezési viszonyokat szabályozzák és az építésnél követendő eljárást előirják az építkezési szabályrendelete, melyek lehetnek ugyan országosak is, de az építő anyagok, szokások, klimatikus különbségek miatt inkább megyeiek és városiak (l. Építészeti rendészet). Ha városok nagyobbodása, tereknek v. utcáknak létesítése, v. csak azoknak kiszélesítése forog szóban és e célra magánkezekben lévő telkek megszerzése vagy házak lebontása szükséges, ugy az itt fölléphető viszonyokat a kisajátítási törvények szabályozzák, melyek amellett, hogy a birtoktulajdonosok jogos igényeit biztosítják és azokat a tulajdonukon esett sérelemért méltányosan kártalanítják, egyszersmind a közügyet sem tévesztik el szem elől és nem engedik, hogy üzérkedés vagy akadékoskodás a közérdeket hátráltassa v. annak megvalósítását nagyon megdrágítsa. Ha egy városnak vagy városrésznek emelkedését a közügy kivánja, az állam a polgárok építkezési kedvét különös kedvezményekkel is élénkiti. E kedvezmények abban állanak, hogy az építtetőknek v. bizonyos építőanyagokat (fát, téglát stb.) olcsóbban ad, mint azok a kereskedésben kaphatók, v. pedig bizonyos számu évekre (30-15-10) a házaknak adómentességet biztosít. Igy p. Budapesten az Andrássy-uti és köruti házak 30 évre adómentesek, egyébként az uj házak 15 évre adómentesek stb.
Az É. története.
Az É., mint minden más művészet, történelmének kezdetét homály borítja és bölcsőjét mondák, mesék és legendák állják körül. Az éghajlat minősége szerint bizonyára barlangok vagy lombsátrak szolgáltatták az első lakóhelyeket, egy egyszerü kő képezte az istenség oltárát és kövek vagy halmok jelölték meg az elhunyt hősök sirjának helyét. Az É.-nek ezen három ős-teremtményével az emberiségnek már a történelmi korszak előtti telepeiben is találkozunk. Az ős emberek legkevesebb sulyt lakóhelyiségeikre fektettek - amit nomád pásztoréletük eléggé megmagyaráz; nem is maradt reánk azokból semmi sem. De az istenség és a halottak kultusza számára emelt alkotásokból még ezen ősrégi korszak is hagyott reánk emlékeket. Ilyenek az Ázsiában, Európában és Afrikában szétszórva található kelta emlékek (l. o.), a mesterséges halmok (tumulusok), a menhirek, a dolmenek (l. o.), a cromlechek (l. o.) stb. mind megannyi siremlék vagy kezdetleges áldozó hely. A Csöndes oceán szigetein - Ázsia és Amerika között - a kelta emlékekhez hasonló alkotások találhatók, mint p. a husvétszigetbéli megmunkálatlan kövekből összehordott piramisok stb. - A történelmi korszakok építészetét legegyszerübb az építészeti stilusok szerint követni.
Az amerikai ősnépek É.-e
Leginkább Közép-Amerikában, a mai Mexikóban hagyott hátra jelentékenyebb, bár a spanyolok által barbár módon szétdult emlékeket. Ezen emlékek a Mexikó birtokában egymást követő olmekek, toltekek és aztekek művei és stilusuk részben egyik a másikból keletkezik. Az olmekeknek voltak piramisalaku sirhalmaik földből, kiklopsz-müves falaik, vizvezetéseik és templomaik (a teokallik) kőből és téglából. A toltekek, kik Mexikót Kr. u. a VI. században hódították meg, már nagyobbszabásu építőművészeti tevékenységet fejtettek ki. Magas, lépcsőzetes piramison fölépült templomaik, a teokallik (l. 1. szövegábra)

1. ábra. A papantlai teokalli.
fallal körülzárt téren emelkedtek, kertekkel, kutakkal, papok lakásaival és arzenálokkal környezve. Igen jellemző palotahomlokzatuk. A siremlékek rendesen olyan magas, lépcsőzetes alapon épülnek mint a teokallik. A toltek építészeti művek erőteljesek, mérsékelt diszítéssel, nagyhatásu arányokkal. Falaik vakolva vannak, a boltozatot nem ismerik, a nagy nyilások kő-architravokkal vannak áthidalva. Házaik többnyire kétemeletesek voltak, lapos födéllel, lövőrésekkel; nevezetes, hogy fürdőszoba majd minden házban volt. Az aztekok a XII. sz.-ban jöttek Mexikóba és egészen a spanyol hódításig uralkodtak; ők alapították Tenochtitlant - a mai Mexikó városát. E.-ük, mely részben az őket megelőző két nép művészetéből keletkezett, rendkivül erőteljes és igen díszes volt. A teokallik mindig pontosan vannak orientálva és magas lépcsőzetes alapon emelkednek. A terasszok porfir lemezekkel vannak burkolva, kivül gazdag domoruműves diszítéssel. A teokalli tornyos volt, a torony tetején gyakran az istenség szobrával. Siremlékeik szintén lépcsőzetes gulát képeztek, fölül széles teraszszal templom nélkül. Boltozott hidakat, nagy gabonaraktárakat építettek; házaik (l. 2. szövegábrát, egy domboru mű után)

2. ábra. Aztek ház homlokzata.
2-3 emeletesek voltak, kivül tarkára festve, belül fafödémekkel, márványoszlopokkal stb. Széles, rendezett utcáju városaik fallal voltak körítve; a közepén volt a fő teokalli külön lekerítve, mellette több kisebb teokallival. A Peruban a XII.-XVI. században virágzott É.-ről igen kevés emlék maradt reánk. Az ottani városok falai zeg-zugos kiklopszművüek voltak óriási sziklatömbökkel; a templomok falai kőkockákból malter nélkül voltak szerkesztve pilléreken nyugvó kaszettás dödémmel; diszítésükben az arany és ezüst nagy szerepet játszott. A siremlékek négyszögletesek, lapos vagy csonkapiramis alaku tetővel. Az országot minden irányban jókarban tartott, kövezett széles utak szelték át.
A keletázsiai népek É.-e.
Khinai épitészet. Meglehetős szegény képzelőtehetség, bizarr, de az ország talajalakulásaihoz, éghajlati viszonyaihoz jól alkalmazkodó formák, nagy ragaszkodás a hagyományokhoz, abszolut szimmetrikus elrendezés, óriási, a sátorra emlékeztető tetőzetek jellemzik a khinai É.-t, mely igen gyakran tul van halmozva diszítő részletekkel a vonalak nagy harmoniája nélkül, és bevonva kiáltó polichromiával. É.-ük anyaga eleinte a kő; már ősidőktől fogva ismerték a boltozást, de csak nagy kapuknál, erődítvényeknél alkalmazták. A tatárhódítás után a fa lesz a fő építő anyag szinekkel, lakkokkal bevonva. A khinai É.-t az ország nagyobb politikai átalakulásai szerint átalában 4 szakra lehet fölosztani. Az első a történelemelőtti időktől kezdve a tatárhódításig Kr. u. 386-ig terjed. E korszakba esik az emberi nem legóriásabb munkájának, a khinai falnak az építése, melyet Kr. e. a III. sz. első éveiben kezdettek építeni az ország határa mentén a tatárok betörései ellen. Az ugynevezett khinai fal átlag 7 méter magas és 4 méter vastag kőfal, sok helyütt azonban oly széles, hogy nagyobb csapattestek mozoghatnak tetején. Minden 500 méterre tornyokkal van erősítve, és 3000 kilométernél hosszabb. A 2-ik korszak Kr. u. 386-tól 1368-ig terjed. Ebben az épületek inkább téglából, piséefalakból zománcos téglaburkolattal, majd fából készülnek. A 3-ik korszak 1368-tól 1800-ig terjed, melyben a szerkezeti anyagot majdnem kizárólag a fa szolgáltatja, pazarul van alkalmazva a porcellán és nagy szerepet játszik a bambusznád is, melyből egész hidak, épületek készülnek fantasztikus építészeti formákkal. A 4-ik - 1800-tól maig terjedő - korszak már erős európai befolyást árul el. A khinaiaknak vallásos és profán E.-e alig különböztethetők meg egymástól, külső formáik annyira azonosak. A profán É. fejlődését megakasztják a merev szabályok, melyek az építtető rangja szerint az épület szélességét, magasságát, még az alkalmazható oszlopok számát is stb. pontosan előirják. Nagy mesterek a khinaiak a kertek É.-i diszítésében, melyben szokott szimmetrikus alakjaiktól egészen eltérnek; a kioszk ezen É.-nek a legtipikusabb képviselője. Hidjaik is sokban elütnek a mieinktől, mint azt a 3. szövegábrában

3. ábra. Khinai hid a XVII. századból.
mutatott hid bizonyítja. Nemzetük nagyjainak tetteit megörökítendők, tereiken, utcáikon kőből vagy fából diadalivszerü kapukat emelnek (l. I. képmelléklet 2. ábra).
ÉPITÉSZET. I. (khinai, japáni és sziami épitészet).

2. Emlékkapu Pekingben.
Vallásos E.-ük a Konfucse és Buddha tiszteletére épített templomokban és siremlékekben nyilvánul.
A két vallás templomai külsőleg nem sokban különböznek egymástól; a buddha templomokat mégis különösen a «Taa» jellemzi, egy magas, toronyalaku pagoda, 3-13 emeletre osztva, szines porcellánnal burkolva (l. I. képmelléklet l. ábra).

1. Khinai Pagoda.
A Taa-k legnevezetesebbike a 671/2 méter magas naukingi porcellántorony volt, mely a XV. sz.-ban épült, azonban 1853. egészen elpusztult. A templomok rendesen udvarokkal, oszlopcsarnokokkal vannak körülvéve. Az oszlopok a késő indiai építőművészet oszlopait utánozzák, fából vannak, fényes vörös lakkal bevonva; az oszlopközök aranyozott rácsozattal vannak elzárva. Az architravot az oszlopfőt helyettesítő gyámok tartják. A régibb siremlékek kerek kőalapzaton emelkedő egyszerü tumulusok, az ujabbak - különösen a nagyoknak és a császároknak siremlékei - már templomokkal, oszlopcsarnokokkal vannak körülvéve.
Japáni építészet; ez bár nagyon sokat kölcsönzött Indiától és Khinától, az átvett formákat önálló alapon fejleszti tovább és azoknak egységes, logikus kiképzést és harmonikus diszítést ad. A természetet mindenekfölött kedvelő japániak É.-i formái egészen a természethez simulnak, annak mintegy kiegészítő részét képezik. Templomaik, palotáik, siremlékeik kertekben, százados fák, sziklák között vannak szétszórva, és É.-i szerkezetök, de különösen ritka művészies érzékü polikrom szinezésük az azokat körülvevő természettel pompásan megegyezik. Építészetöknek három fő jellemvonása van: 1. A fának mint építési anyagnak majdnem kizárólagos alkalmazása, 2. a falsikokban az üres nyilások többsége s a faltömegek kisebbsége és 3. az egész épületet uraló fölkunkorodó sarku nagy tetőzet. Japán É.-e nem dicsekszik oly ősi történelemmel mint Khináé; a hagyományok alig mennek vissza Kr. u. az I. századig, mig tényleges adatokkal csak a VII. sz.-tól kezdve birunk; fénykora a XVII. sz.-ban volt. A shinto vallás kultuszát szolgáló templomaikat «nuijának » hivják, melyek nagy kertekben, lépcsőzetes alapon emelkedő oszlopos magas födelü faépítmények.

4. Japáni Buddha templom.
A Buddha-templomok (l. I. képmelléklet 4. ábra) sokban hasonlók az előbbiekhez és sokszor kolostor-teleppel vannak körülvéve; környékükön fölös számban vannak mindenféle fantasztikus állatok képmásai. A japániaknak mindenekfölött kiváló diszítő érzéküket különösen a XVII. század méltán hires pagodái hirdetik (l. I. képmelléklet 7. ábra), a legkisebb részletet is lelkiismeretes gonddal kidolgozó türelmüket pedig p. az I. képmelléklet 3. ábrájában, a nikkói templom kapujánál csodálhatjuk.

7. Nikkói Pagoda.

3. A Nikkói templom kapuja.
Városaik erődítettek és a sok kert miatt igen terjedelmesek. A nagyok palotái háromszoros védőfal-övvel vannak körítve, az egyszerü lakóházak alacsonyak - többnyire csak 1 emeletesek - belül elmozdítható válaszfalakkal, jól szellőztetett szobákkal; minden látható szerkezeti alkotórész festve, lakkozva, aranyozva van. Siremlékeik stele-alakuak. A japáni É. jelenleg erős európai befolyás alatt áll és nagy átalakulásnak néz elébe.
A maláji É., mely Keletindiától nagyon befolyásoltatott, három csoportot foglal magában: a szoros értelemben vett malájit, a sziamit és a birmait. A szoros értelemben vett maláji É.-et oszlopos tornácok, magas, piramisalaku tetőzetek jellemzik, mely utóbbiak nagy csonka kontyfödelek, vagy sátorfödelek, és - szellőztetés céljából - többszörösen megszakítva, fölfelé fokozatosan keskenyednek. Főépítő anyaguk a fa; épületeik tope-alaku tornyokkal ellátott buddhista templomok vagy mohamedán mecsetek, diszes nagy paloták, oszlopcsarnokos lakóházak stb. - A sziámi É. a Lauák vidékére, Malakka félsziget közepére, Kambodsára és a Menam folyó mellékére - a szorosabb értelemben vett Sziamra - terjed ki. A Lauáknál csak paloták és pagodák romjaira találunk már a Kr. e. I. sz. közepéből; e paloták kőből állottak, vastag falakkal, de faoszlopokkal és fa-oromzatokkal, ez utóbbiak finom diszítményü fürészelt, áttört ornamentikával. A Buddha vallásnak behozatalával (Kr. u. 100) a keletindiai pagodák magas, toronyszerü építményei, az iv alaku tetők honosodnak meg, mig a maláji befolyás a fa-É.-et hozza be. A sziámi É.-nek virágzását leginkább a kambodsai romok tanusítják. Ezek óriási, lépcsőzetes piramisalaku alapzatokon vulkanikus mészkőből emelt tornyos épületek voltak fényezett pillérekkel és párkányokkal. Példa erre a nakhomi templom és kolostor, Kr. u. a 400. évben Brahma tiszteletére emelve, de később (1040.) Buddha követői által átalakítva. A Nakhon-Wat (kolostor) három óriási kő-terasszon emelkedik a magasba; az első 15, a 2-ik 30, a 3. 60 méter magas, és az alsó terassz 248 m. hoszszu és 180 méter széles. A legfelsőn van maga a templom, a középen egy 75 méter magas és a sarkokon egy-egy 46 m. magas lépcsőzetes kupolával. A kőbe szorgosan vésve, alakos és ornamentális disz gazdagon van a felfelületekre, kupolákra, ajtókra és pillérekre hintve. A kolostor a XV. sz.-ban pusztulhatott el. A szorosabb értelemben vett sziámi É. (a Menam folyó melletti) a buddhista tipust követi, pagodái azonban sokkal karcsubbak az indusokénál. A fővárosban - Bangkokban - kő- és fatemplomok, paloták találhatók, nyulánk tornyokkal, tultömött diszítéssel. Példának fehozhatjuk a bangkoki királyi temetkezési pagodát (Mahaprasat, I. képmelléklet 5. ábra), melynek falai mázos téglával vannak burkolva, tetőzete azonban fából van, tarkára festett faragványokkal és aranyozott toronycsucsokkal.

5. Mahaprasat vagy királyi temetkezési Pagoda Bangkokban.
- A birmai É. szintén nagyban és egészben a buddhista tipust követi. Pagodái lépcsőzetes alapon emelkednek kup- vagy kupolaalaku tetővel, és kőből építvék. A bemenetelt sokszor óriási griffek képmásai őrzik. A főpagoda a legfelső terasszon gyakran kisebb pagodákkal van körülvéve. Paghan fővárosnak óriási romhalmazában nem kevesebb, mint 800 pagodára és templomra akadhatni, melyek négyszögletes alaprajzuak, mindegyik oldalukon egy-egy toldással, ugy hogy keresztalakot képeznek. A kisebb templomok az igazi imádkozó helyek; ezeknek keresztalaku alaprajzuk van és terasszaik mindenféle szörnyek képmásával vannak diszítve. A királyi paloták és kolostorok fa- vagy kőpilléres alapzaton egészen fából épülnek és a maláji tetőképzést mutatják (l. I. képmelléklet 6. ábra), a több emeletsorban egymás fölé helyezett és részben egymásba tolt nyeregfödéllel. Az ereszek és oromzatok gazdag, fürészelt és faragványos diszítéssel vannak ellátva.
Az egyiptomi É.
ÉPITÉSZET II.

14. Philei templom előudvara.
Az ó-kor népei között az egyiptomi tett szert legelőször megállapodott közműveltségre és É.-e a legelső volt, mely egy határozott építészeti stilus karakterét vette föl. A Nilus folyam völgyében lakván, országukat egyrészt az afrikai sivatag káros befolyása ellen kellett óvni, másrészt városaikat a folyam szabályos időközökben ismétlődő áradásai ellen megvédeni, de viszont ezen áradásokat a talaj termékenyítésére felhasználni; e folytonos küzdelem a természettel a népet komolylyá, szorgalmassá tette, és szellemi tevékenységét is egy bizonyos irányban fejlesztette, melynek vallás és kormányforma szabott határt. Mindez az építőművészet formáiban is kifejezésre jutott, mely formák évezredeken keresztül ugyanazok maradtak mindaddig, mig a vallás a szigoru papi uralom által támogatva ugyanaz maradt. Építményeik óriási akaraterőt, kitartást és energiát árulnak el okos fölhasználásával az ország építő anyagainak, bölcs alkalmazkodással az éghajlati viszonyokhoz (sziklás földjükhöz alkalmazkodik építészeti formáiknak kő-stilusa, az erős napvilághoz a polikromia és a födött, félhomályos termek); minden örök időkre látszik számítva és megépítve lenni. Egyiptom története és művészete egymással szorosan összefügg, korszakaik összeesnek. E korszakokat a dinasztiák szerint szokás számítani. Kr. e. körülbelől 4000 évvel, a memfiszi korszakkal kezdődik a régi birodalom; e korszak tart a 10-ik dinasztia végéig; ezt követi a tébai korszak a huszadik dinasztia végéig; a harmadik a saisi, melyet a 31-ik dinasztia fejez be és végre a 4-ik a persa, a makedon és a római hódoltság korszaka Kr. u. 381-ig, amikor a régi Egyiptom megszünt; a két utóbbi korszak az ugynevezett uj birodalom korába esik. Az Egyiptomiak művészete, ugy a vallásos, mind a profán és egyéb közhasznu építkezésekben nagyokat alkotott. - Vallásos építészet. Az egyiptomiaknak fölfogása szerint a lélek tulvilági élete összefüggésben volt a holttest sorsával és azért azt minden viszontagságtól megóvni és lehetőleg hozzáférhetetlenül eltemetni iparkodtak. E fölfogás képezte alapját a halottak iránti tiszteletnek, melynek szolgálatában fejlődött ki az annyi bámulatos műveket alkotott sirépítkezés, különösen az első korszakból reánk maradt, szinte elpusztithatatlan emlékeivel. Legegyszerübb alakja az egyiptomi sirnak a masztaba (l. II. képmelléklet 8. ábra).

8. Egyiptomi masztaba.
Ez egy négyszögü, csonka piramishoz hasonló építmény faragott kőből v. téglából. Belseje egy v. több szobából áll, a halotti kamara a sziklába van vájva. Leginkább Memfisz és Gizeh mellett találhatók. A másik, nagyobbszerü alakja az egypitomi sirnak a piramis vagy gula, a királyok siremléke. A guláknak négyzetes alapja van és oldalaik 42-52° -nyi hajlással emelkednek a sziklába vágott sirkamara fölé. Magasságuk igen változó: a legnagyobb 145 m., a legkisebb 10 m. magas. Oldalfalaik eleinte bizonyára lépcsőzetesek voltak (mint az amerikaiaké), később azonban egyenes, sima burkolatu sikban építtettek. Anyagukkő, tégla, vagy téglamag kővel burkolva. A legtöbb és legrégibb gula Memfisz környékén, körülbelől 8 mfld. hosszuságban csoportokra oszolva található, mely csoportokat a mellettök fekvő falvakszerint dasuri, saccarai, mojduni és gizehi guláknak hivnak. A legrégibbek a dasuri gulák, a legimpozánsabbak a gizehiek és ezek között a Khéopsz gulája, melynek egyik alapoldala 228 m. hosszu és magassága 145 m. Tipikus belső berendezése következő: A temetés után egészen befalazott bemenete az északi oldalon, körülbelül 16 m. magasságban van. Innen egy 1 m. magas és 1,22 m. széles, lefelé erősen lejtő folyosó visz az üres sziklakamarába, s itt zsákutcában végződik. E folyosó mennyezetében a bejárattól 19 m.-re nyilik egy másik fölfelé lejtő folyosó, melynek szája óriási gránitkockával volt elzárva (E kocka oly erős volt, hogy a kutatók széttörni nem tudták s maguknak a felső folyosóba az ábrán pontozott vonallal jelölt utat vájták, mely puhább köveken vezetett keresztül). A fölfelé vezető folyosóból bizonyos magasságban egy vizirányos folyosó ágazik ki, mely egy szintén üres granit-kamrába (tévesen «királyné» kamarájának nevezve) vezet, mig a lejtős folyosó ez elágazásnál egyszerre magasabb, tágasabb lesz és egy kicsiny, kőlemezekkel kétszer is elzárt előszobán keresztül a királyi sirkamrába vezet, mely a mű legjelentékenyebb része. E kamra 10,43 m. hosszu, 5,20 m. széles, 5,81 m. magas és gránitból van építve lapos menynyezettel; benne gránitkoporsóban a fáraó mumiája volt eltemetve. Ilyen és ennyi elővigyázattal éltek a régi egypitomiak, hogy királyaik holttestéhez szentségtelen kezek ne férhessenek. A sirkamarát a fölötte lévő óriási suly nyomásától ötszörös teherhárító alacsony kamarácska védte, melynek legfelsőbbike két, egymásnak támasztott roppant kőlemez által képezett szöget alkot és a terhet a kamarától jobbra és balra hárítja. Magát a kamarát két kicsiny, az oldalakra függélyes csatorna szellőzteti. A memfiszi nekropoliszban a gizehi gulák mellett, azokat mintegy őrizve, áll a velük egy időből való kolosszális szfinx szobor (mintegy 50 m. hosszu és 21 m. magas) egyetlenegy sziklapadból bámulatra méltó biztossággal kivésve (l. II. képmelléklet 7. ábra).

7. A gizehi gúlák a Szfinx szoborral.
A tébai korszakban a gulát a sziklahegybe vizirányosan vájt sirok váltották fel, mely temetkezési módnak legérdekesebb emlékei Beni-Hassan és Sint mellett vannak. E sziklasirok egy többé-kevésbbé nagy kamarából állanak, melynek mennyezetét oszlopok tartják és melynek egy kisebb fülkéjében voltak a mumiák; a kamarát igen sok esetben egy kis oszlopos portikus előzi meg (l. II. képmelléklet 12. ábra).

12. Egyiptomi sziklasir előcsarnoka.
Minden alkotó rész: portikus, oszlopok, kamara, helyben a sziklatömbből van kifaragva. E sirformák azért érdekelnek bennünket annyira, mert bennük találkozunk legelőször az oszlopok kezdetleges formáival, az ugynevezett protodőr oszloppal. Ez oszlopok 6-16 szögletüek, talp nélkül. fölül négyszögletes abakuszszal és átmeneti formát képeznek a pillés és oszlop között.
A vallásos építészetnek második nagy alkotása a templom. Első formái ennek is egyszerübbek voltak: egy-két, a külvilágtól teljesen elzárt, belül oszlopos csarnok. Később a födött termekhez oszlopcsarnokos nyilt előudvarok jöttek; hátul a szentek szentje és az istenség számára külön udvarok, cellák és termek épültek, ugy, hogy egy meglehetős komplikált szisztéma fejlődött ki, mely azonban csekély változásokkal évezredek folytán ugyanaz maradt. Ilyen tipikus elrendezésü p. a 10. dinasztia idejéből való és Khonsu isten számára épült templom Karnakban (l. 4. szövegábra). Az emlékszerü főbejárat egy négyszögletes oszlopcsarnokon nagy nyitott előudvarba vezet, a hol tehát teljes napfény van. Az előudvarból egy födött, de felülről megvilágított oszlopos terembe jutunk, melyben félhomály uralkodik, s e teremből a födött folyosóval és sötét cellákkal körülvett szentek szentjébe, melyben már alig dereng valami világosság; végre a szentély mögött van az oszlopos, de teljesen sötét terme az istenségnek, hasonlóképen sötét cellákkal övezve. Igy jutottak a hivők okosan szerkesztett átmeneteken keresztül a külső éles napfényből az istenség miszteriumaihoz. A templom kivülről hatalmas falakkal van körítve, melyek befelé enyhén hajlanak; a tarka jelképes irással és domboru művü ábrázolásokkal borított felfelületet ajtó- v. ablaknyilás nem szakítja meg. Az emlékszerü főbejárat oldalfalai (a pilonok) a többi falaknál még magasabbak (l. II. képmelléklet 15. ábra, az edfui templom főhomlokzatát), és szintén jelképes irással, a falazatban hornyokba erősített nagy zászlós árbocokkal, néha kolosszális szobrokkal vannak diszítve.

15. Az edfai templom főhomlokzata.
A falakat fölül egy nagy, homoru vájt párkányzat koronázza (l. II. képmelléklet 1. ábra). Maga a bejáró ajtó meglehetősen szük. A főhomlokzat előtt gyakran jobbra és balra egy-egy obeliszk

1. Koronázó párkány.

4. ábra. A karnaki Khonsu templom alaprajza és hosszmetszete.
(l. o.) is állott, zárópontjait képezvén a kétsoros óriási szfinxek szobraiból álló sorfalnak, mely a főbejárathoz vezetett. Építészetileg jellemző alkotórésze az egyiptomi templomnak az oszlop, mely itt már nem a kezdetleges protodór, hanem teljesen kifejlődött formákat mutat. Keresztmetszete vagy teljesen köralaku, vagy több körszeletivből van összetéve; lába még egyszerü korong, de feje már a legváltozatosabb alaku. Vannak még ki nem nyilott lotosz-bimbóhoz hasonló oszlopfők (l. II. képmelléklet 5.) és (4. ábra), vannak nyilt virágkehely alaku (l. II. képmelléklet 2. ábra), pálmalevelekkel (l. II. képmelléklet 3. ábra) emberfejekkel (l. II. képmelléklet 11. ábra) stb. diszített oszlopfők.

2. Virágkehely alakú oszlopfő Karnakban.

3. Pálmalevelekkel diszitett oszlopfő Eszneh-ben.

4. Bimbó-alakú oszlopfő Karnak-ban.

5. Bimbó-alakú oszlopfő Medinet-Habuban.

11. Emberfejekkel diszített oszlopfő Dendrában.
Az oszlopfő alatt kötést utánzó bevágások, fölötte abakusz van; oszloptörzs, gerendapárkány és koronázó párkány sokszinü jelképes irással van diszítve (l. II. képmelléklet 9. ábra). Az egyiptomiaknak voltak egészen sziklába vájt templomaik is; ennek egyik példáját látjuk az abu-simbali sziklatemplomban, melynek homlokzatát (l. II. képmelléklet 10. ábra) kolosszális, ülő helyzetben ábrázolt alakok képmásai diszítik. Karnak, Lukszor, Medinet-Habu, Abu-simbal, Edfu, Dendrak, Philae és még számos más helységben találhatók a reánk maradt egyiptomi templomok legtökéletesebbjei. A későbbi időkben érvényesülő görög befolyás a templomok előudvarát elhagyja, és a templom vagy egymásba nyiló cellákból áll, oszlopcsarnokkal körülvéve, vagy egyszerüen egy oszlopcsarnokból, melynek oszlopközei alul fallal vannak kitöltve (l. II. képmelléklet 17. ábra).

10. Szikla-templom homlokzata Abu-Simbalban.

9. Oszlop és architrav a thébei korszakból.

17. A phile templom perspektivikus nézete.
Az egyiptomiak profán É.-e is minden tekintetben átgondolt és kitünő alkotásokat hozott létre, melyek azonban jobban elpusztultak, mint a vallásos építészet emlékei. Part-építkezéseiket, csatornáikat, kikötőiket az idegen irók is bámulva említik. Erődítvényeik igen gyakran kétszeres körítő fallal (l. II. képmelléklet 13. ábra) vannak ellátva; az ország nagyjainak óriási palotái voltak (l. II. képmelléklet 16. ábra) s a lakóházak gyakran több emeletesek (l. II. képmelléklet 6. ábra) fölül galériával.

6. Egyiptomi ház homlokzata.

13. Abidoszi erődítvény körfala.

16. Ai-i palota perspektivikus nézete.
A khaldeai É
A) A babiloni É., mint magának az országnak a története, egy régibb és egy ujabb korszakra oszlik. Mindkét korszaknak közös tulajdonságát képezi a templomoknak, palotáknak, tornyoknak stb. lépcsőzetes szerkezetü alapja, a vastag falak, a szines zománcu burkolat, rajta egyszerü ékítményes mintákkal, a kezdetleges faltagozások, az oszlopok teljes hiánya. Oka ennek az volt, hogy az Eufrates vidéke fában és kőben meglehetős szegény, de viszont jó minőségü agyagban igen gazdag volt. Az agyagtéglát a napon szárították, az képezte a falazások zömét; az égetett tégla burkolatul szolgált és sokszor az aszfalt pótolta a maltert. A szárított tégla roppant falvastagságokat követelt és még ezeknél is a lépcsőzetes építkezést, vagyis a fokozatos sulykevesbedést fölfelé szükségelte. Az ajtók, kapuk ércből voltak, a lakózázak 3-4 emeletesek. Az építészeti emlékekből alig maradt valami reánk. A régi birodalom egy városát jelöli a Mugeir melletti romhalmaz (l. III. képmelléklet 5. ábra) a romok között egy 7 méter magas terasszon lépcsőzetes templom maradványaival .
ÉPITÉSZET. III. (kháldeai épitészet).

2. Babiloni palota fala Varka mellett.

5. Babiloni város romjai Mugeir mellett.
Varka mellett egy palota romjait födözték fel, melynek falai kivül négyszögletes kiugrásokkal és körivszeletekkel vannak tagozva (l. III. képmelléklet 2. ábra) és szines burkolattal ellátva. A régi sirokban néha a boltozatnak egy kezdetleges nemét, az álboltozatot (l. o.) találjuk. Az ujabb birodalom, különösen Nebukadnezár alatt óriási építkezéseket teljesített. Fölépítette az uj fővárost az Eufrates nyugati partján, mely majdnem 100 km2 területet borított be, és körítőfalai vagy 40 km. hosszuak voltak; felesége, Amytis részére építette a függő kerteket (az ugynevezett Szemiramisz-féle függőkertek; lépcsőzetesen fölfelé keskenyedő terasszok, a fokokon növényzettel beültetve), a mai El Kor mellett egy nagy palotát stb. Nagy mennyiségben épültek lépcsőzetes gulák, tetejükön templommal, melyeknek legjelentősebbike a Bagdadtól délre, Hillah mellett emelkedő bábeli torony (l. Bábel tornya) Baál istenség temploma, ma «Birs Nimrud» vagyis Nimrud tornya. Egy ilyen lépcsőzetes gulaalapon emelkedő templomot mutat a III. képmelléklet 3. ábrában egy régi domboru mű, restaurációját pedig l. a III. képmelléklet 9. ábra alaprajzában és oldalnézetében.

9. Bábel-tornya képzeletileg helyreállitva.

7. Cyrus sirja.
B) Az asszir építészet ( l. o.).
C) A méd építészet asszir elemekből fejlődött önállóságra; a persa stilus által azonban még teljes kifejlődése előtt elnyomatott és művei Ekhatanával, az ország fővárosával együtt majdnem teljesen elpusztultak.
D) A persa építészet, mely alatt itt csakis az ó-persa É.-et értjük, Cirustól Nagy Sándorig. Az ó-persa építészet a babiloniaiktól, médektől, assziroktól, sőt az egyiptomiaktól és görögöktől (mert egészben vagy részben ideiglenesen ezeket is meghódították) is kölcsönöz formákat, és azokat vallásának szelleméhez, éghajlatának követelményeihez módosítja; vallásos és egyéb nyilvános épületeihez követ, profán építményeihez a fát használja szárított téglával egyetemben; sirjai és oszlopcsarnokai igen karakterisztikusak. Nagyobbszerü templomok e korszakban nincsenek, mert vallásos szertartásaikat a szabad ég alatt végezték. Vallásos építészetüknek két érdekes faját az önállóan épített és a sziklafalba vésett királyi sirok képezik. Az elsők közül fölemlítendő Cyrus sirja (l. III. képmelléklet 7. ábra), mely emlékben az oromzatos sirkamara egy hétlépcsőzetü, gulaalaku alapzaton áll. A sziklába vésett sirok közül egyik legnevezetesebb a Dariusé (l. III. képmelléklet 8. ábra). Az alapot képező keskenyebb alsó rész egészen sima, minden diszítés nélkül; e fölött egy szélesebb fekvő paralellogramm közepén van a sir ajtaja kerettel és hornyolt párkányzattal, az ajtó mellett 4 sima féloszlop, fölöttük fogas gerendapárkánynyal. A legfelső rész egy csarnok belsejét ábrázolja, ahol a király diszes emelvényen trónol.

8. Darius sziklasirja.
A legnagyobb pompát a perzsák a királyi paloták építésében fejtették ki, mely paloták nem annyira lakásul, mint inkább ünnepélyek tartására, idegen követségek fogadására stb. szolgáltak. E paloták Perszepolisban voltak; lépcsőzetes alapon emelkedtek, falaik szárított téglából, oszlopaik márványból épültek. Egy nagy, 15 m. magas oszlopokkal biró Propylaeonon keresztül (romjait l. a III. képmelléklet 10. ábrájában) lépve, lépcsők vittek fel a Xerxes oszlopcsarnokába, az ó-világ egyik legkolosszálisabb alkotásába, mely nagyságra még az egyiptomi építkezéseket is fölülmulta; ezen oszlopcsarnok mellett volt a Darius és Xerxes palotája (ez utóbbinak képzeleti helyreállítását l. a III. képmelléklet 6. ábrájában), mig az egész palota-csoport középpontját a legnagyobb épület, az ugynevezett 100 oszlopos csarnok képezte.

6. Xerxes palotája Perszepolisban képzeletileg helyreállitva.

10. Xerxes Propileonjának romjai Perszepolisban.
Mindezen pompából és fényből egynehány még fennálló oszlop és egy óriási romhalmaz maradt reánk. Igen érdekes a persa oszlop kiképzése. Ennek harangalaku lábazata van lotuszlevelekkel diszítve; a törzs fölfelé vékonyodik és sok (36) keskeny barázdával van diszítve. Legeredetibb, és sok dekorativ tehetségről tanuskodik az oszlopfő, mely 3 tagból áll: az alsó tagot egy harang- és egy kehelyalaku profil képezi; a fölötte levő nyak olyanforma csigavonalas diszítménynyel van ékesítve, mint a joniai oszlopfők csigavonala, csakhogy itt e diszítmények függélyesen állanak és nem vizszintesen; a legfelső tag, a tulajdonképeni oszlopfej két egymásnak háttal fordult ökör- vagy lóalak előrészéből áll, az általuk képezett nyereg kettős kockával kitöltve (l. a III. képmelléklet 1. és 4. ábrákat). A karcsu és egymástól nagy távolságokban fölállított oszlopok minden bizonynyal fa-gerendázatot és tetőzetet hordottak.

1. Oszlop Perszepolisban (keleti csarnok).

4. Oszlop Perszepolisban (északi oszlopcsarnok).
A feniciai és zsidó E.
A feniciai É. asszir és egyiptomi befolyás alatt keletkezett, és fenmaradt emlékei részint az anyaországban (Sidonban, Tirusban, Marathusban stb.), részint gyarmataiban (Gadesben, Karthagoban stb.) találhatók. A feniciaiak, mint a többi művészetekben, ugy az építészetben is igen ügyesek voltak, és építőmestereket adtak a zsidóknak és a görögöknek; óriási kőkockákból, rendkivüli gonddal épült kikötő- és partépítkezéseiken kivül azonban alig maradt reánk valami. Egy marathus melletti templom még álló szentélyét mutatja a IV. képmelléklet 2. ábra.
ÉPITÉSZET. IV. (féniciai, zsidó és kis-ázsiai épitészet).

2. Féniciai templom szentélye Marathusban.
A templom maga egy sziklatalajból lefaragott térségen állott, melynek közepében van elhelyezve a fönnebbi szentély. Alapzata 3 méter magas, simára faragott szikla, melyen az elől nyitott és a nyilásban eredetileg valószinüleg oszlopokkal diszített cella épült fel; koronázó párkánya az egyiptomi befolyást bizonyítja. A marathusi siremlékek közül egyet a IV. képmelléklet 8. ábra mutat: nagyjában 3 tagból álló, hengeralaku lépcsőzetes építmény, fölül félgömbben végződve és a lépcsőzetek szélein faragással diszítve. A négyszögü talapzat sarkain oroszlánok vannak kifaragva. -

8. Féniciai siremlék Marathusban.
A zsidó É. az Egyiptomból származó hagyományok mellett közvetetlenül feniciai befolyás alatt állott; Salamon hires templomának építését Jeruzsálemben Hiram, feniciai építész vezette. E templom azonban teljesen elpusztult, csak óriási kőkockákból épült alapfalainak egyes darabjai maradtak reánk (l. IV. képmelléklet 9. ábra; szintén e templomból való oszlopfőt a IV. képmelléklet 5. ábra mutat).

9. Salamon templomának alapfala Jeruzsálemben.

5. Oszlopfő Salamon jeruzsálemi templomából.
Érc- és aranylemezekkel bevont cédrusfa-oszlopaiból, falburkolataiból stb. mi sem maradt fenn. Sirjaik számára vagy a sziklába véstek kamarát, vagy különálló épületet is emeltek. Az előbbiekhez tartozik Josafát király sirja a Kidron völgyében, melynek bejáró ajtaja kerettel és oromzattal van diszítve; az utóbbiakhoz tartozik Zakariás sirja (l. IV. képmelléklet 3. ábra) és az igen figyelemre méltó Absolon sirja (állítólag) (l. IV. képmelléklet 4. ábra), melynek négyszögü törzse joniai féloszlopokkal, párkányzata triglifekkel van diszítve; hengeralaku teteje fölül csucsban végződik. Vallásos tilalmak a zsidókat a diszítésben a leveles, növényornamentikára szorították; diszítéssel ellátott falfelületeik rendesen ezzel vannak borítva (l. IV. képmelléklet 10. ábra).

3. Zakariás sirja.

4. Az állitólagos Absolon-siremlék.

10. Zsidó sirkőlap diszitése.
A kisázsiai É.
Ide a lidiai, frigiai és likiai építészetet soroljuk, melyből azonban csak siremlékek maradtak reánk. A nép a görögökhöz rokon törzsekből állott és művelődésük egymásra kölcsönös hatással volt. Lakóházaik bizonyára fából voltak és a fa-építészet formáira emlékeztetnek siremlékeik vagy sziklába vágott sirjaik homlokzatai is. Ezen emlékek legrégiebbjei Lidiában maradtak reánk. Tantalos sirja Smirna mellett egy kerek kőalapzaton emelkedő kup (l. IV. képmelléklet 6. ábra), körülbelül 65 m. alsó átmérővel. Egy frigiai sziklába vájt sir homlokzatát a IV. képmelléklet 7. ábra mutatja (Midas királyét); ennek formái fa-építészetre, diszítése textilmintákra vallanak. De legkarakterisztikusabbak a likiai siremlékek, v. sziklába vájt oszlopos és határozottan jóniai formákat mutató homlokzattal (l. IV. képmelléklet 1. ábra), vagy mint szabadon álló kőemlékek hordozható kis faház formáit mutatva (l. IV. képmelléklet 11. ábra).

6. Tantalos sirja.

7. Midas sirja dogan-Luban.

1. Sziklasir homlokzata Lykiában Telmissos mellett.

11. Lykiai siremlék (jelenleg a British Muzeumban).
Az indus É.
A természetnek minden jótéteményeivel megáldott azon világrészben, melyet Indiának nevezünk és melyek látása, birtoka már ősidőktől kezdve vonzotta az emberiséget, a művészetek és velök az építészet is igen korán fejlődött ki, bár igazi virágzásuk a Kr. utáni 500-1000-ik évre esik. Az ind népet izzó, tulcsapongó fantázia jellemzi leginkább és ezen jellemvonást mutatja építészete is, mely emlékszerü ugyan és nagyságra, pompára nézve csak az ó-egyiptomi építészettel hasonlítható össze: de a szeszélyes diszítés tultengése által az arányos, szerves formai kiművelődésben megakadályoztatott és a fejlődésnek egy aránylag alacsonyabb fokán megállapodott. A két uralkodó vallásnak, a Bráhma és a Buddha vallásának kultuszában emelkedtek legjelentőségteljesebb épületeik, melyek között nagy szerepet játszanak a földalatti barlangokban épült sziklatemplomok. Nagyobb számban vannak Bráhma kultuszának emlékei, bár az ujabb vizsgálódások szerint az azok közül reánk maradtak későbbiek a buddhizmus fenmaradt épületeinél. A buddhizmus emlékei között a legrégibbek az ugynevezett Tope-k (Stupá-k), melyeket szentek ereklyéi fölé építettek s melyek rendesen köralaku alappal és kupolaforma tetővel birtak. Az ily emléket Dagop-nak is hivják és Indiában, Cellonban, Afganisztánban töménytelen számban vannak elszórva. A brahma-kultusz nagy templomait európaiasan pagodák-nak hivjuk; körítő fallal ellátott nagy épületcsoportok, több udvart képezve és tornyokkal ellátva. Mind e pagodák igazábban bucsujáró helyek és a főtemplom mellett számos melléktemplommal, kápolnával, tisztulásra szánt medencékkel, topékkel stb. birnak. Külső formáik meglehetős szakgatottak és fantasztikusok, számtalan lépcsőzetes gula- vagy kupolaalaku tornyokkal. (Az V. képmelléklet 9. ábra egy ilyen tipikus pagoda-elrendezést mutat).
ÉPITÉSZET. V. (indiai épitészet).

9. Pagoda Tirovalurban.
Hasonló pagodák vannak Chillambrom-ban, Madurá-ban, Ramisseram-ban stb. Az ugynevezett Jaina szekta igen nagy diszes templomokat emelt Ahmedabad-ban, Somnath-ban, az Abu hegyen és másutt. A sziklatemplomokat, melyek a hegyek gránit magjában vannak kivésve, különösen a buddhizmus kultiválja és legtöbbször nagy kolostorokkal (Viharákkal) hozza összeköttetésbe. A legrégibbek a Gajah mellettiek, a legnevezetesebbek egyike pedig a Chaitja (barlang-templom) Karli-ban. Az óriási félkörivben záró barlang oszlopzattal 3 hajóra van osztva. A félkör középpontjában van a Dagop. Patkóalaku boltives tető, melyet fa-bordák mezőkre osztanak, szolgál az egésznek mennyezetül. A barlang világosságot a bemenet fölött levő nagy nyilásból kap. (Hosszmetszetét a karli-i barlangtemplomnak l. az V. képmelléklet 3. ábrában).

3. Barlangtemplom Karliban.
Sokszor e templomok nemcsak benyultak a sziklatömbbe, hanem abból ki lettek faragva és egész szabadon állóan kiképzeve. Ilyenek nagy számban találhatók Ellora mellett; legjelentékenyebbjük a Kr. u. 1000. évben épült Kailasa templom (l. alaprajzát az V. képmelléklet 7. ábrában, udvarának perspektivikus nézetét az V. képmelléklet 8. ábrában).

7. Az ellorai Kailasa templom alaprajza.

8. Az ellorai Kaiasa templom udvara.
Az egész a sziklahegységből van kifaragva; egy diszes bejáró kapu a nagy, galeriákkal és kápolnákkal ellátott udvarba vezet, közepén a templommal, melybe egy quadrátikus előcsaronokon keresztül juthatni. A templom belseje hosszukás négyszögletes terem, oszlopsorokkal 5 hajóra osztva; a középső hajó vezet a szentélyhez, melyben az istenség szobra áll. Kivül alakos pillérek, számtalan szobor és domboru mű, fölirat és rendkivül gazdag ornamentális diszítés tükrözi vissza magának az országnak természetét: az imponáló tömegeket s az ezeken burjánzó állati életet, növényi szövevényeket. A szertelen alakos és ornamentális diszítésben egyedül a pillérek, oszlopok és pilaszterek azok, melyek építészeti tekintetben karakterisztikusok és bizonyos alapidomra visszavihetők. Lábazatuk kvadratikus; kerek törzsük alul - néha fölül is - erősen kidomborodik, többszörösen van vizirányosan tagozva, és diszítéssel sokszor tulhalmozva; fejük olyan, mint egy vánkos, melyet közepén egy gyürü összetart; a vánkos fölött gyámkövek hordják a gerendázatot (l. az V. képmelléklet 1., 2. és 6. ábráját). (l. 2. ábra.)

6. Oszlop Elefantában.

2. Pillér Mahamalaipurban.

6. Oszlop Ellorában.
A pagodáknak fantasztikus belsejéről az V. képmelléklet 4. ábrája nyujt egy halvány képet; ez a madurai templomnak a zarándokok befogadására épített nagy terme (Csultri), melynek födémét 124 négyszeres sorban álló, az oszlopfejig egy gránittömbből kifaragott oszlop tartja. Ugyanonnan egy pillért az V. képmelléklet 5. ábrája mutat.

4. Zarándokok terme Madurában.

5. Pillér a madurai zarándokok terméből.
A klasszikus É.
A) A pelazg É. A pelazg nép nem alkotott egy egységes nagy nemzetet, hanem különböző törzsekben szétszórva élt Kis-Ázsiában, a görög szigeteken, Olaszországban. Az a törzs, mely Nagy-Görögországba átment s azt meghódította, vetette meg egyszersmind a későbbi görög építészet alapját is. A pelazg É.-et a tisztán kőből szerkesztett építmények jellemzik, minden faépítészeti visszaemlékezések nélkül; korán ismeri a szabályos kötésben készült falakat és alkalmazza az álboltozatot. Építési emlékeiknek maradványai Görögországban, különösen pedig Tiryns, Mykenae és Missolunghi városokban a várfalak és ezzel kapcsolatos városkapuk és a sirok. Az erődítmények falai eleinte nagyméretü, szabálytalan alaku, minden kötőanyag nélkül egymásra illesztett kőkockákból, az u. n. Kyklopsz-falazatból állottak (l. VI. képmelléklet 1. ábra), de mihamarább fölváltja ezt a vizirányos rétegekbe rakott, derékszögü oldalakra faragott rendes quader fal (l. VI. képmelléklet 2. ábra).
ÉPITÉSZET. VI. (pelaszg és etruszk épitészet).

1. Kiklopfal Mikeneben.

2. Quaderfal Psophisban.
A kapu álboltozatos szerkezettel készül és vagy háromszögalaku (l. VI. képmelléklet 3. ábra) mint Missolunghiban, v. csucsives álboltozatu (l. VI. képmelléklet 4. ábra) mint Számoszban; néha valóságos ajtóragasztói is vannak, mely esetben a fölfelé keskenyedő nyilást egy erős szemöldök-kő tetőzi be; hogy ezen kőlemezt a fölötte levő suly meg ne repessze, a teher elhárítása végett fölötte álboltozatos háromszögü ürt szerkesztettek, melyet egy kőlappal födtek be. Ezen kőlap néha domboruműves ábrázolásokkal van ékesítve, mint p. a mykenaei kapu (l. VI. képmelléklet 5. ábra), mely fölött egy középoszlop felé két oroszlán ágaskodik.

3. Pelaszg kapu Missolunghiban.

4. Pelaszg kapu Samosban.

5. A mikenei oroszlán kapu.
A pelazg uralkodók által épített és a klasszikus iróktól annyira dicsért királyi palotákból mi sem maradt reánk. De fennmaradt néhány királyi sir (tólosz) - vagy mint azelőtt némely historikus hitte: kincseskamara - melyek rendesen földalatti gömbölyü építmények álboltozatos, hegyes, kupolás mennyezettel. Ilyen p. Atreus sirja Mikenaeben (l. alaprajzát és metszetét az 5. szövegábrában,


5. ábra. Atreus sirja Mikenében.
melynek belső falfelülete rézlemezekkel volt burkolva.
B) Az etruszk É. maradványaira leginkább Közép-Olaszországban, a mai Toscanában akadunk, a hová Kr. e. 1200-1000 évvel lidiai pelazgok vádoroltak be, s az ott élő törzsekkel egybeolvadva, az etruszk népet alkották. Az etruszkok É.-e tehát egészben véve a pelazgokéhoz hasonló, de korán eltanulván a feniciaiaktól a boltozat építését, azt rendszeresen legelőször ők művelik ki s adják át később a rómaiaknak. A városok falai kiklopsz-falazatból szerkesztvék, a kapuk azonban igen sokszor már egész szabályos boltivvel záródnak, mint p. Volterrában (l. VI. képmelléklet 10. ábra), Perugiában (l. VI. képmelléklet 12. ábra) és Faleriiben (l. Boltozat 14. ábra).

10. Kapu Volterrában.

12. Kapu Perugiában.
A boltozatot csatornák építésénél is használták, aminek a római cloaca maxima bámulatos példáját szolgáltatja (l. VI. képmelléklet 9. ábra). Siremlékeik rendesen egész nekropoliszokat képeztek és kétfélék: vagy szabadon álló tumulusok, vagy sziklasirok. Az első a talajba vájt sirkamara fölött emelkednek hengeralaku testtel, kupalaku tetővel (l. VI. képmelléklet 8. ábra), éppugy, mint Tantalus sirjánál. A sir maga sokszor több kamarából áll, melyeket folyosók kötnek össze; a falakat változatos ábrázolások diszítik. E fajta siroknak sajátságos változata Arunnak, Porsenna fiának sirja Albanóban (ez építmény a Horatiusok és Curiatiusok sirja alatt ismeretes), melynek négyzetes teste fölött egy középső nagyobb és a sarkokon 4 kisebb kupalaku diszítmény emelkedik (l. VI. képmelléklet 6. ábra).

9. A Cloaca maxima Rómában.

8. Tumulusok Cäreben.

6. Arun siremléke Albanóban (az ugyn. Horatiusok és Curiatiusok sirja.)
A sziklasirok homlokzatait egyszerübb építési formák jellemzik; krosszettás keretü ajtóik fölfelé keskenyednek, fölül tagozott - néha oromzatos - párkány képezi a koronát (l. VI. képmelléklet 13. ábra). Etruszk templom nem maradt reánk, mert gerendázata, tetőzete fából volt és elpusztult. Vitruv leirása szerint az majdnem quadratikus alaprajzu, oszlopos, oromzatos építmény volt, egymástól távol álló alacsony oszlopokkal; stilusa a rómaiaknál később az u. n. «toszkáni oszloprend»-nek veti meg az alapját. Vitruv leirása nyomán Semper képzeletileg helyreállította az etruszk templomot; ezen helyreállításnak a mását látjuk a VI. képmelléklet 11. ábra alaprajzában és a VI. képmelléklet 7. ábra homlokzatában. Nyilvános játékok számára is emeltek az etruszkok épületeket, melyek között igen figyelemre méltók a fiesole-i szinház romjai.

13. Sziklasir Norchia mellett.

11. Etruszk templom alaprajza.

7. Etruszk templom homlokzata Semper helyreállitása szerint.
C) A görög É. Görögországnak legrégibb, reánk maradt emlékeit a pelazg építészet alkotta (l. o.). A pelazgokat Kr. e. körülbelül a XI. sz.-ban az északról jövő dór törzsek az országból kiszorították vagy meghódították, de építészeti műveket egészen a Kr. e. VI. sz.-ig nem birunk tőlük. A pelazg és görög építményeket tehát körülbelül 500 év választja el egymástól, mely időközben az építészetet majdnem elvesztjük szemünk elől. De ezen hézag a görög építés történetében csak látszólagos; emlékek ugyan ez időszakból nem igen maradtak reánk, lévén azok nagyobbára fa-, vagy még meg nem állapodott kőszerkezetek, de ebben az időszakban megy át a görögök esztetikei és formai érzéke azon az átalakuláson, amely képessé tette géniuszukat arra, hogy a nemzeti építészetöket, fellépése után aránylag mesés rövid idő alatt, teljes és még eddig semmiféle más nép által el nem ért virágzásra emelje. Ez idő alatt kölcsönzi a görög művészet más, a műveltségnek akkor magasabb fokán álló népektől - mint az egyiptomi, a persa, a feniciai - az építési formákat, de nem másolja, hanem éghajlatához, szokásaihoz, vallásához, szóval nemzeti géniuszához alkalmazza, átgyurja azokat. Ezek a már most nemzeti tulajdonul tekinthető formák több ivadékon át, izléses művészek által mindinkább tökéletesbbíttetvén, a VI. sz. végén már oly tiszta stilusu és szép arányu épületeket teremtettek, hogy nem csoda, ha az a hit magát annyi ideig tarthatta, hogy a görögök önmaguk találták fel építészeti formáikat. A görög É. főbb jellegei a kőszerkezet és annak vizszintes (architrávos) betetőzése, a teherhordásra rendszeresen kiképzett oszlopzat és a tagozatoknak polikromikus befestése. Kő-anyaguk a legjobb minőségü márvány; égetett agyagot ugyszólván csak diszítésre használnak (akroteriák stb.).
A görög építészetnek, egyáltalában az egész görög művészetnek oly páratlan föllendülését rendkivül előmozdította a görög törzseknek két nagy családra: a komoly és harcias dórokra, és a finomabb, szellemesebb jónokra való oszlása. E két rözs folytonos vetélykedése volt az építőművészetükben annyira csodált erő és finomság tökéletes harmóniájának szülő anyja. Palotaépítkezésök a nép demokratikus érzülete következtében nem volt, de annál inkább kifejlődött templomépítkezésük, mely a görög építési műformát a legjellemzőbben képviseli. A görög templom eredeti elrendezésében egy hosszukás négyszögletü kamara volt (a cella), melyben az istenség szobra állott, a cellának bejárata előtt egy kis nyitott, oszlopos csarnokkal. Majd ezt, a templom bejárata előtti oszlopcsarnokot a cella tulsó végén is ismételték, utóbb az oszlopokkal az egész templomot egyszeres-kétszeres sorban körülvették. Szoros sorokban; duzzadó erővel nő ki az oszlopzat a lépcsőzetes alapból (krepidoma) és hordja a vizszintes koronázó párkányt. Ez ismét 3 részből áll: a legalsó és legegyszerübb az architrav, e fölött van friz v. képszék s a kettőt koronázza a vizszintesen tagozott és erősen kiugró párkánylappal ellátott, szorosabb értelemben vett koronázó párkány. A templom két keskeny oldala alapos oromzattal van diszítve, ennek mezejében legtöbbször egy - ugy kompozicióra, mint kivitelre nézve igen jelentékeny - szoborcsoportozattal. Az oromzat végpontjai még külön koronázó diszítményekkel (akroteriák) vannak ellátva. Aszerint, amint a celláknak elől vagy hátul, elől és hátul avagy köröskörül volt oszlopcsarnoka, a templomokat templum in antisz-, prosztilosz-, amfiprosztilosz-, peripterosz-, pszendoperipterosz, dipterosz, pszeudodipterosznak és monopterosznak hivják. (Lásd a templomnak ezen különböző nemeit az egyes elnevezések, ugyszintén Templom alatt). A templomnak keskenyebbik homlokzatát diszítő - mindig páros számu - oszlopok száma szerint a templomokat tetrasztilosnak (4 oszlopu), hexasztilosznak (6 oszlopu), oktasztilosznak (8 oszlopu), dekasztilosznak (10 oszlopu) és dodekasztilosznak (12 oszlopu) nevezik el. Végre az oszlopközöknek (intercolumnium) nagysága szerint van piknosztilosz (sürü oszlopzatu), szisztilosz (kis oszlopközü) eusztilosz (szép oszlopközü), diasztilosz (nagy oszlopközü) és areosztilosz (ritka oszlopzatu) templom. Az alaprajz négyszögü és 3 részből áll: a főhajó (naos vagy cella), az előhajó (pronaosz) és a hátsó hajó (posztikum). Nagyobb templomoknál meg hozzájárul a cella és portikum között a hátsó kamara (opisztodomosz), végre a körítő oszlopcsarnok. A templomok megvilágításának kérdése még maig sincs egészen tisztázva. Annyi bizonyos, hogy kisebb templomokat csak az ajtón át bejövő napsugár világított meg; de azon nagy templomokat, melyeknek belsejében a mennyezetet két, egymás fölött levő oszlopsor tartotta, a tetőnek egy nagyobb nyilása (opaion, hypaetroon) világította meg, melynek szerkezetéről még nincs tiszta fogalmunk. Ezen templomokat hipetrális templomoknak is nevezik és világításuk kérdésének egyik megoldását a 6. szövegábra

6. ábra. Hipetrális templom keresztmetszete.
és a VII. képmelléklet 1. ábra mutatják. A szerkezeti alkotórészeknek, különösen pedig az oszlopoknak formai sajátságai szerint a görög építészetben 3 építési rendszert különöbztetünk meg: a dórt, a jónt és a korintusit, a melyhez némely arkeologus szerint még egy negyedik, a kariatidos, perzsa reminiscenciás járul (l. az Erechteion kariatidos csarnokát Athénben).
ÉPITÉSZET. VII. (görög épitészet)

1. Hipetralis templom belső perspektivikus nézete.
Ezen építési rendszernek részletesebb tárgyalását l. a fönnebbi elnevezések és oszloprendek alatt. Általában véve a dór rendszernek egyszerübb, erőteljesebb, nehézkesebb tagozatai és részletei, nyomottabb arányai vannak; a jón rendszer könnyebb, kecsesebb, finomabb; a korintusi rendszer csak később, a kettőből együtt fejlődik ki, és közöttük a legváltozatosabb és a legdiszesebb. A dór rendszernek legkiválóbb alkotásai az Iktinos és Kallikratés által Kr. e. 454-438. épített Parthenos Athena temploma (rendesen Pathenonnak nevezve) Athénben (l. VII. képmelléklet 3. ábra), a Théseus templom ugyanott, a Zeus templom Olimpiában, az Athéné templom Eginában (l. VII. képmelléklet 5. ábra), a Poseidon templom Paestumban (l. VII. képmelléklet 4. és 6. ábrái) stb. A jón rendszer templomai közül kitünnek a pryenei Athena templom, a Pallas Polias temploma (Erechteion) Athénben (l. helyreállított előlnézetét a 7. szövegábrában,

3. A Parthenon Athénben (helyreállitva).

5. Athéné temploma Eginában (helyreállitva).

4. A paestumi Poseidon templom belső oszlopzata.

6. A paestumi Poseidon templom homlokzata.

7. ábra. Az Erechteion helyreállított előlnézete
a kariatidok csarnokát a VII. képmelléklet 7. ábrában), a didimeoni templom stb. Korintusi rendszerben a görögök keveset építettek; jelentékenyebb templom volt az Apollón templom Miletosban; a kisebb korintusi rendszerü építmények közül legnevezetesebb a Lysikrates emléke Athénben (l. Koragos-emlékek).

7. Az Erechteion Karyatidos csarnoka.
A görög építés alkotásai a templomokon kivül a propileumok (l. o.) vagyis, diszkapuk (Athénben és Eleuziszban), a szinházak, a stadiumok, a gimnáziumok, a stoá-k vagyis oszlopcsarnokokkal körülvett térségek, hol a nép gyülekezeteit tartotta, oltárok (mint a pergamoni, l. 8. szövegábra),
8. ábra. A pergamoni oltár.
nemzeti versenyeken aratott győzelmek kisebb emlékei (p. a Koragos-emlékek) stb. Mindezekről bővebbet l. az illető elnevezések alatt. A görög siremlék rendesen csekélyebb méretü és valamely domboru művel diszített álló sirkő volt (Stele, l. o.). Voltak kisebb templomalaku, magas alapzaton álló siremlékeik is. Mausólos, Kária királyának emlékszerü siremléke Halikarnasszusban e tekintetben kivételt képez (l. 9. szövegábra)

9. ábra. Mausólos helyreállított siremléke.
A görögök lakóházairól csak a későbbi időkből és leirások után tudunk valamit. Azok egy négyszögletes, oszlopcsarnokos udvar körül csoportosult, sokszor igen diszes oszlopos termekből és szobákból állottak, elől a férfi, hátrább a női osztálylyal, néha külön vendégosztályokkal is, melyek egymástól kisebb udvarokkal voltak elválasztva. Külsejök igen egyszerü volt, csupán a bejáró ajtót szokták jobban diszíteni. Majd minden görög városnak volt egy fellegvára, akropolisa (l. o.) s a város maga vastag, csorbázott pártázatu falakkal, helylyel-közzel tornyokkal volt megerősítve. A falazat kötése a legnagyobb gonddal volt elkészítve. A védőművek építésének egyik legszebb példáját Messzéné város falai és kapuja nyujtják (l. VII. képmelléklet 2. ábra). A görög É.-t rendesen 3 korszakra szokás osztani; az első Solóntól Kimonig (Kr. e. 590-470). leginkább dór rendszerü építményekkel; a második Kimóntól a macedoni uralomig (Kr. e. 470-338), v. Periklés korszaka, a görög építőművészet fénykora. Ekkor épül a Pantenon, az Erechteion, a Niké Apteros temploma stb. Athénben, a Démétér templom Eleuziszban stb. A 3-ik korszak, a makedon uralomtól a római hódításig (Kr. e. 338-146) a hanyatlás korszaka.

2. Messena köritő fala és a Megalopolisi kapu.
D) A római É. A római É.-et a példátlanul kifejlődött praktikus érzék jellemzi, nagyobb fantázia és a szép iránti mélyebb érzék nélkül; teremt nagy koncepciókat, de nem tudja azokat esztétikailag következetesen kiképezni. A művészetet a rómaiak nem tekintik életszükségnek, mint a görögök, hanem csak a hatalom és a gazdagság szivesen látott szolgálójának; gyors politikai sikereik és hódításaik között nem is igen érnek reá annak mélyébe hatolni, megadják a témát, de kidolgozását örömest bizzák idegen - etruszk, majd görög művészekre. Építményeik nem is viselik a nemzeti géniusz bélyegét magukon; azok inkább a kétségtelenül nagyot haladott építészeti technikának idegen művészi formákkal pazarul diszített alkotásai. A római praktikus érzék mindjárt észreveszi az etruszkok által már meglehetős ügyességgel szerkesztett boltozatoknak nagy építészeti ügyességgel szerkesztett boltozatoknak nagy építészeti értékét; át is veszi, nagy tökélyre is fejleszti azokat, azonban nem tud nekik szerves szerkezeti formákat adni, hanem csak diszíti a görög építészetből átvett elemekkel.Teszi pedig ezt sokszor a szerkezeti funkciók ellenére; összevegyíti az etruszk boltozatos építést a görög oszlopos építkezéssel és hatalmas, teherhordó pillérek elé oszlopokat ragaszt, melyek csak látszólag hordanak és egészen más terhet. E mellett a római építészet a görög oszlopos É.-et is mint olyant átveszi és azt szabadon műveli tovább. De a görög stilus egyszerübb oszloprendjeivel a pompakedvelő rómaiak nem elégesznek meg; a dór és jón építészeti rendszer helyett tehát inkább a korintusit választják, azt rendkivül gazdagon képezik ki és a jónival összevegyítve egy uj rendszert, a kompozitát alkotják meg (l. VIII. képmelléklet 7. és 9. ábrákat). A magában zárt, egységes belső építészet kifejlődését annyira elősegítő boltozatos építkezések nemeiből a rómaiak a donga-, a kereszt- és a kupolaboltozatot művelték (l. egyik legszebb példájában, a római Panteonban, a IX. képmelléklet 10., 11. és 12. ábrájában) (l. 11. ábra.). A templomépítésben a rómaiak a megközelítőleg négyzetes arányt és az etruszk kettős beosztást: az oszlopos előcsarnokot és a tágas cellát sokáig megőrizték.
ÉPITÉSZET. VII. (római épitészet I.)

7. Római korintusi oszlopfő.

9. Római kompozita-oszlopfő.

10. A római Pantheon előlnézete.

11. A római Pantheon alaprajza.

12. A római Pantheon metszete.
Építettek később majdnem egészen görög mintára készült templomokat, majd boltozott templomokat, a templom előtti mély oszlopcsarnokot azonban mindig megtartották. A római építés jelentőségét azonban nem a templomépítés adja meg; teremtő ereje abban a sokoldaluságban mutatkozik, melylyel a nyilvános és a magánélet különféle szükségleteit felölelte. A nyilvános élet számára emelték városaikban a forum-okat: emlékszerü épületekkel és oszlopcsarnokkal szegélyezett nagy tereket, melyekben államalkotó tevékenységük lüktetett; a törvénykezés és kereskedés számára a legkülönbözőbb alaku bazilikákat. Az egészség fentartására épültek a termák (l. o. és alább), ezek az óriási fürdők és a vizvezetékek (aquaeductok), a szórakozásra a szinházak, amfiteátrumok, cirkuszok (l. o.); kövezett országutakat, hidakat építettek mindenfelé, harci dicsőségüket emlékoszlopokkal, diadalivekkel, egyesek emlékezetét óriási siremlékekkel örökítették meg. A nyilvános építkezés pompájához méltán csatlakoznak magánépületeik, házaik, palotáik és villáik. Mindezen építkezést nemcsak Rómában magában találjuk, hanem mindenütt, ahová a légiók sasai a kapzsi római uralmat - de egyszersmind a civilizációt is elhordták. A rómaiak épitészetét a következő korszakokra osztjuk: I. korszak 700-250-ig Kir. e., etruszk művészet a rómaiak kezében; II. korszak 250-től körülbelül 40-ig Kr. e., átalakulás a görög építészet befolyása következtében; III. korszak 40-től Kr. e. körülbelül 180-ig Kr. u., a virágzás kora; IV. korszak a hanyatlás, 180-340-ig Kr. u. Az I. korszakból csak a Cloaca maxima (etruszk építészet) maradt reánk. A II. korszakban Róma foruma kétszer is átalakíttatik, nagy templomokkal és bazilikákkal diszíttetik (a legrégibb bazilika, a Basilika Porcia, Kr. e. 148. épül); ekkor épül a Kapitolium lejtőjén Tabularium is, a kincstár és az archivum számára. Legtöbb emlék maradt reánk a római császárság első két évszázadából, mely az építészet III. korszakával, vagyis annak virágzásával körülbelül összeesik. Kr. e. 26. épült a Pantheon Rómában (l. fönnebb); Augusztus márványból építteti ujra a téglákból készült régi emlékszerü épületeket; az ő idejéből való Franciaorszában nîmes-i ugynevezett «maison carrée» (Cajus és Lucius Caesar temploma), mely legpregnansabban mutatja a görög befolyást a római templomépítészetre (l. VIII. képmelléklet 2. ábra). Claudius hires vizvezetékét Kr. u. 52. építteti (l. VIII. képmelléklet 5. ábra).

2. A »maison carrée« Nimes-ben.

5. Claudius vizvezetéke Rómában.
Nero ezután, hogy Rómát fölégette, azt ujra szabályosabban és pompásabban építi föl; a kapitoliumot Vespasianus, majd Domitianus megujítják, Trajanusnak foruma Rómában pedig minden izében csodálatra méltó nagyszerü alkotás. Hadrianus építi Kr. u. 135-ben az örök város legnagyobb ismert templomát, a Venusét és Rómáét (l. VIII. képmelléklet 4. és 8. ábrákat); ez boltozott templom, a középen egymásnak támaszkodó két fülkével, melyekben az istenségek szobrai állottak.

4. A római Venus és Róma templomának alaprajza.

8. A római Venus és Róma templomának hosszmetszete.
A római templomépítészetre nézve igen karakterisztikusak a kerek templomok, legtöbbnyire Vesztának szentelve; ilyenek a római és a tivolii Veszta-templomok (ez utóbbinak nézetét l. a IX. képmelléklet 16. ábrában). A szinházak, mint p. Scaurusé, Pompejusé, Marcellusé (ez utóbbinak romjai fönmaradtak) gör. nyomokon haladnak, de csakhamar kiszoríttatnak a vérengző látványosságok számára épült amfitéátrumoktól (l.o.); ezeknek romjai Arles-ban, Nîmes-ben, Polában, Veronában, Rómában (a Colosseum) stb. maradtak reánk. A termák (l. o.) - fürdők - Rómának legkeresettebb szórakozó helyei voltak és nagy fényüzéssel épült óriási épületkomplexusokat képeztek. Az elsőt Agrippa építette (ennek egyik melléképülete volt a Panteon, l. fönnebb és a IX. képmelléklet 10., 11. és 12. ábrákat), hiresek voltak még a Titusé, Diocletiáné, főleg azonban Caracalla termái (egyik termének belső nézetét l. a IX. képmelléklet 17. ábrában, alaprajzát termák alatt).

16. Vesta templom Tivoliban.

18. Hadrián képzeletileg helyreállitott mauzoleumának előlnézete.
E korszakból még nagyobbszerü hidak (Pons Delius, Pons Palatinus Rómában, Pons Augusztus Riminiben stb.), emlékoszlopok (Trajanusé, Marcus Auréliusé Rómában) és a római építőművészetet egész imponáló nagyságában jellemző diadalivek maradtak reánk. E diadalivek kapufomában egy- v. háromnyilásuak voltak, a pillérek előtt oszlopokkal, az oszlopok fölött szobrokkal és egy óriási domborműves v. föliratos attikával. Emlékei az összes római tartományokban maradtak, igy Franciaországban: St.Rémyben, Rheimsban, Besançonban; Spanyolországban: Alcantarában, Meridában és másutt; Istriában: Pólában; Olaszországban: Beneventumban, Susában, Anconában, stb. A nagyobbszerü római diadaliveket Drusus, Titus, Septimius Severus és Konstantinis építették; ez utóbbié egyike a legszebbeknek, bár nem e korszakba tartozik (l. VIII. képmelléklet 3. ábra). A siremlékek v. jelentéktelenebb földalattiak (ha sziklába vájtak akkor katakombák; Rómában, Nápolyban, Szirakuzában stb.), néha azonban falazottak és beboltozottak, mint a Furia-család siremléke Frascati mellett, v. jelentékenyesbb földfölöttiek sziklába vájva, v. teljesen szabadon állóan. Ez utóbbiaknál az etruszk sirok tumulus alakja volt divatos; ilyenek voltak a sok között Cecilila Metella és a Crassus nejének siremléke, Augusztusnak még életében készült nagy köralaku sirja és a Hadrianus mauzóleuma (l. képzeletileg helyreállítva a IX. képmelléklet 18. ábrában), mely a mai Angyalvárnak magvát képezi. A rómaiak lakóházaiban görög és etruszk elemek vegyültek, a női osztály azonban nincs oly szorosan elkülönítve mint a görögöknél. Az épület utcára eső részében az atrium (l. o.) foglalta el a főhelyet, melyhez hátul az oszlopcsarnokos födetlen udvar támaszkodik, jobbra és balra kisebb szobákkal, ebédlőkkel, exedrákkal stb. Rómában magában nem maradt ránk lakóház; de a pompéji lakóházak a rómaiakkal nagy rokonságban voltak, s azért a lakóházhoz magyarázó ábrákul a pompéji Pansa-féle ház alaprajzát (l. IX. képmelléklet 15. ábra), hosszmetszetét (l. IX. képmelléklet 13. ábra) és atriumának perspektivikus nézetét (l. IX. képmelléklet 14. ábra) adjuk, melyek a rómaiak házának beosztását világosan megadják. Gazdagok és nagy kiterjedésüek voltak az előkelőknek és a császároknak villái és palotái, mint p. Neronak «aranyos háza», Domitiánusnak palotája, Hadrianusnak villája Tivoliban, mely utóbbi nagy termákat, szinházakat, csarnokokat stb. foglalt keretében.

3. Konstantin diadalive Rómában.

17. Caracalla termáinak egyik képzeletileg helyreállitott terme.

18. A pompéji Pansa-féle ház hosszmetszete.

14. A pompéji Pansa-féle ház átriumának perspektivikus nézete.
A hanyatlás korszakában mind gazdagabb, bujább lesz a római E.; végleg eltünik a görög építőművészet nyugodtsága, fensége, jellemző vizirányos tagozása, és helyébe a tömegek hatása, a festői csoportositás és a függélyes tagozások hangsulyozása lép. A belső térhatásban és az alaprajzok szerves kiképzésében még mindig nagyszerüt alkot e korszak is, de építészete - bár nagy stilusban - csak diszít. Az oszlopok ritmikus egymásutánját azoknak csoportosítása váltja föl kettesével egymás mellett, pilaszterekkel összeköttetésben; a falfelőlieket fülkék, arkádok diszítik egymás mellett, egymás fölött, magas oromzatos párkányokat hordva; ott pedig, hol más diszítés nincs, maga a falfelület quaderrozva lesz. Az ornamentika is rendkivül gazdaggá, tultömötté fejlődik ki, óriási fölületeket von be, ekkép ugyan hozzájárulván a festői hatáshoz, de a nemes izlés és finomság rovására. A római építészet hanyatlásának kezdetét ugy látszik a Keleten kell keresni, ahol ez időben, különösen a Palmira és Héliopolis (Baalbek) városok építésével rendkivüli építészeti tevékenység fejlődött ki. Ehhez még más dusgazdag ázsiai város is csatlakozván, az építészeti formák csakhamar oly tultömötté lesznek, ily szeszélyesek: hol esetlenek, hol tulságoan finomak, mint még eddig soha. Jellemző példákat nyujtanak erre az ázsiai Petra város sziklasirjainak homlokzatai, melyek közül egyet a VIII. képmelléklet 1. ábrában mutatunk be. Kr. u. a IV. sz.-ban Diocletianus császár Salonában (a mai Spalato) egy óriási fényes palotát épít, melynek egy-egy oldala 220 m. hosszu volt, falakkal, tornyokkal körülvéve. (E palota egyik falfelületének szeszélyes tagozását a VIII. képmelléklet 6. ábra mutatja). Róma városának e korszakból reánk maradt régiségeiből fölemlítendők az Aureliánus által épített pompás Sol templomnak maradványai, Vespasiánus temploma a forumon (Concordia templomnak elnevezve), Konstantin bazilikája, mely a jövő építészetnek már életképes csiráit tartalmazza, Constanciának mauzoleuma a város falain kivül stb. Az építő művészet hanyatlásának ezek a tagadhatatlan jelei azonban egy uj stílusnak a magvát rejtették magukban, melyből a III. sz. végén és a IV. sz. elején a kereszténység elismerése és uj népek beolvadása által bekövetkezett szellemi és erkölcsi átalakulás egy egészen uj építő művészetet, az ó-keresztény építészetet fejleszti ki.

1. Sziklasirk-homlokzat Petrában.

6. Falfelület diszités Diocletián palotájában Spalatoban.
A keresztény és mohammedán É. Az ó-keresztény É.
Az ó-klasszikus világ romjaiból diadalmasan kibontakozó kereszténység az építészetet is az eddigiektől lényegesen különbözö irányban művelte és fejlesztette ki. A kibontakozás azonban csak lassan és fokozatosan történt, mert a régi keresztények római alattvalók v. maguk is rómaiak lévén, igen természetes volt, hogy építészeti formáikat a hozzájuk legközelebb eső római építészettől kölcsönözték. A meg-megujuló üldöztetések, melyek a keresztényeket arra kényszerítették, hogy összejöveteleiket, istentiszteleteiket katakombákban v. magán lakóházakban tartsák, nevezetesebb építészeti reformot még nem tettek lehetségessé, jóllehet már ezen időszak építményeinek térbeosztása, a falaknak szimbolikus festéssel való diszítése (l. Katakombák, Sirok) bizonyos rendszer szerint történik. Amint azonban Kr. u. 312. Nagy Konstantin a keresztény vallást pártfogásába veszi és a következő uralkodók a keresztény istentiszteletek számára régi pogány templomokat engednek át, majd egészen ujakat is emelnek; a régi templomokat az uj vallás természetéhez kellett átidomítani és az uj templomokban az uj irányt továbbképezni. A pogány templomoknak csak az istenség képmását magában foglaló, aránylag szük és gyér világításu cellája a pompás külső architekturával nem egyezett meg az uj vallás követelményeivel. A keresztényeknek tágas, nagy sokadalmat befogadó csarnok kellett, melynek elsősorban belső architekturája és diszítése volt a lényeges, mig a külső - legalább eleinte - mellékes. E követelményekhez térbeosztás és alaprajz tekintetében leginkább az antik bazilikák, ezen, a kereskedelem és a törvénykezés számára épült csarnokok állottak legközelebb, minélfogva a kereszténység ennek alapformáit használta föl előszeretettel. Ezeket azonban csakhamar más elemekkel is megtoldotta. Igy átveszi az egyiptomi templomnak csarnokát az előtte fekvő nagy oszlopcsarnokos udvarral és a mosakodásra szánt kuttal, mely tipus a szentföldön is föl volt található; a szentek tetemei és ereklyéi fölé emelt oltár s az azt befogadó templom a pogány római mauzoleumok motivumaira viszi tekintetét és fölhasználható elemeket szolgáltatnak a római magánházak atriumai, impluviumai stb. Igy fejlődik ki a pogány bazilikából az oszlopcsarnokos udvar, a kereszthajó és a diadaliv hozzájárulásával az ős keresztény bazilika (l. o.), a mauzoleumból a vértanuk sirkápolnái s a baptiszteriumok stb. Az igy nyert alapidomok architektonikus részletei eleinte szintén egészen klasszikus mintára képeztetnek ki, sőt a kézi ügyesség akkori alacsony szinvonala miatt az uj keresztény egyházak majdnem egészen a szétrombolt pogány templomok elemeiből építtetnek föl; azonban már az V. század közepe táján - főleg bizanci befolyás következtében - a részletekben is önállóbb fölfogás és szabadabb kiképzés kezd nyilatkozni. (A nevezetesebb római őskeresztény templomokat l. Bazilika alatt.) A VII., VIII. sz.-beli Angol- és Spanyolországban épült számos bazilikából nem maradt fenn semmi, a Nagy Károly alatt Németorszában épültek pedig inkább bizanci befolyást mutatnak fel.
Sziriában az ős-keresztény építészet igen nevezetes emlékeket hagyott reánk, még pedig nemcsak templomokban, hanem a profán építészetben is, mint villákban, házakban stb. Háromhajós bazilikák maradtak fenn Chaggá-ban, Tafkhá-ban, Kherbet-Hass-ban és másutt. A turmanini bazilika tipikus alaprajzát l. a X. képmelléklet 6. ábrában. Sneideh-ben egy öthajós bazilika romjai maradtak fenn. Az e korbeli profán építkezésekről a többek között a mudjeleia-i házak nyujthatnak fogalmat.
ÉPITÉSZET. X. (bizánci és ó-keresztény épitészet).

6. A turmanini bazilika alaprajza.
A Magyarországban épült legelső templomok - bár jóval későbbiek az ős-keresztény bazilikáknál - mégis azoknak mintájára épültek (l. fölsorolva a Bazilika alatt). Eltérést mindössze abban mutatnak, hogy mig az olasz bazilikáknak csak ritkán volt tornyuk, és ha igen, akkor az a templommal semmi szerves összefüggésben nem volt, addig a magyarországi bazilikáknak majdnem mindig a templom alaprajzával szerves összeköttetésben levő 4 saroktornyuk volt, amint azt p. a Henszlmann ásatásai következtében napfényre került Szt. Istvbán által épített székesfejérvári bazilika alaprajza is bizonyítja (l. X. képmelléklet 7. ábra). Ennek a bazilikának a főhomlokzatára 2 nagyobb, az apszisa mellett 2 kisebb tornya volt, melyek magasan kiemelkedtek a tető fölött, amint az a bécsi képes krónika egyik metszetén látható, mely a sz.-fehérvári bazilikát égve ábrázolja. Hasonlók voltak az esztergomi, a nagyváradi, a pécsi stb. bazilikák (ez utóbbinak alaprajzát l. a X. képmelléklet 8. ábrájában).

7. A székesfejérvári bazilika alaprajza.

8. A pécsi bazilika alaprajza.
 
Bizánci É.
Mikor Nagy Konstantin császárságának székhelyéül Bizancot választotta, építészeti emlékeket, melyeket mintául használhatott volna - mint p. o. az olaszhoni ős-keresztény építészet a római emlékeket - ott alig talált. Igen természetesen igy a bizanci első építményeken a római befolyás érvényesült; maga Konstantin ott több bazilikát épített és utódai is, egyideig a bazilika alapformáinál maradtak. Ázsia közelsége azonban csakhamar uj irányba tereli az építőművészetet; persa és tatár befolyások érvényesülnek, melyek egészen összhangban vannak az uj császárság szigoru formáival és az annak védő szárnyai alatt kifejlődő keleti egyházzal, mely többek között a templomban a férfit és a nőt elválasztja egymástól és mindkettőt ismét a funkcionáló papságtól. E befolyások következtében a bazilika alapformája teljesen átalakul; a hosszu hajó megrövidül és az épület egyes tagozásai egy egységes középpont körül csoportosulnak. A csoportosítás e neme, de talán a fahiány és a tüztől való félelem is azt eredményezték, hogy a bazilika vizirányos famennyezete helyett a boltozat lép előtérbe, s ha már e lépés megtörtént, a centrális elrendezésü alapidom méltó befejezéséül csakis a kupolát választhatták. Igy lett a kelet, mely mindeddig következetesen kerülte a boltivet, a kupolás építkezés továbbfejlesztője. A kerek falon nyugvó római kupolát azonban alaprajzi tekintetben továbbképezni nem lehetett s igy a legközelebbi föladat az volt, hogy miként lehetne a kupolát eleinte sokszögü (leginkább 8-szög), később pedig egészen egyszerü quadratikus alapra szerkeszteni. A szerkesztés ezen nagyszerü föladatát a bizanci építészet ugy oldotta meg, hogy a négy sarokpillért összekötő boltivek közeit pendentifokkal (magyarul csegelynek is irják néha) töltött ki és az igy képződött alapra építette fel a kupolát (l. X. képmelléklet 2. ábra). A szerkezetileg igy tökéletesült központi épületből szükségszerüleg fejlődött ki a görög keresztalaku alaprajz - a gör. kereszt karjai egyenlő hosszuak - melyet azután az egész bizanci egyházi építészet alapidomul elfogad (l. X. képmell.éklet 4. ábra). Az egyes építészeti részletek, melyeknek eleinte római részletek szolgáltak mintául, keleti és klasszikus görög befolyások alatt szintén átalakulnak.

4. Bizánci kupolás szerkezet alaprajza.
A korintusi oszlopfők levelei kisebbek, szárazabbak lesznek; a voluta többszörösen elágazik, fölfelé csavarodik. Majd egészen kockaalaku, alul legömbölyített, vagy lefelé fordított csonka gulaalaku oszlopfők lépnek föl változatos lomb- és szalagékítménynyel borítva, monogrammokkal és szimbolikus alakokkal diszítve. Az oszlopfőnél szélesebb boltöv egy erős, nagy abakuszon nyugszik. Az oszloptalp többszörösen és élesen tagolt (l. X. képmelléklet 1. és 5. ábrákat). Az aranytól csillogó, szinekben gazdag mozaikdiszt, mely az ó-keresztény bazilika belsejét jellemzi, a bizanci építészet is megtartotta, sőt annak fényét még inkább fokozta. Viszont a bizánci templom külseje éppen olyan egyszerü és igénytelen, mint a bazilikáé.

1. Oszlop Torcelloban.

5. Oszlop Ravennában.
A bizánci kupolaszerkezet fejlődése a IV. és V. században Közép-Sziriából indul ki, Ravennában az V. század végén és a VI. sz. elején folytatódik és Konstantinápolyban Justinianus idejében (527-565) befejeződik. Részint négy-, részint nyolcszögü alappal biró kupolás épületek szerkezetének legelső kisérleteit Chaggában, Turmaninban, Ezrában stb. találjuk. Ravennában, mely az V. sz. óta teljesen a kelet befolyása alatt állott, nevezetes a baptiszterium, Galla Placidia sirkápolnája, különösen pedig a San Vitale templom (527). Ezen utóbbinak kupolája 8-szögü alaprajzon épült föl (l. 10. szövegábra)

10. ábra. A ravennai San-Vitale templom alaprajza..
Az erőteljes 8 pillért egymás között félkörives fülkék kötik össze, fölül pedig a 8-szög pendentifok által közvetetlenül a kupola alatt 16-szögbe vitetik át (l. X. képmelléklet 3. ábra). A konstantinápolyi Szt. Sergius és Bacchus temploma ismét egy ujabb lépést tesz a kupola szerkezetének tökéletesbítése felé, de legszebben képezi azt ki a Justinián által ugyanott egy leégett templom romjai fölé emelt Zsófia-templom. E templomot a trallesi Anthemios és a miletoszi Isidoros építőművészek építették (527-542) és vele az emberi géniusz egyik legtökéletesebb alkotását teremtették meg. A kupola ugyan 537-ben egy földrengés következtében bedőlt, de 558-ban ujra fölépült. A templom alaprajza négyszögü (l. X. képmelléklet 9. ábra), közepében már nem 8, hanem 4 hatalmas pillérrel, melynek hevederivein és az azok közé feszített pendentifokon nyugszik a lapos kupolatető (l. 11. szövegábra)

3. San-Vitále Ravennában.

9. A konstantinápolyi Zsófia-templom alaprajza.

11. ábra. A Zsófia-templom hosszmetszete..
Az 571/2 méter magasságu és 341/2 méter átmérőjü kupolát kelet és nyugat felé félkupolák határolják, melyek az oldalhajók boltozataival együtt a főkupola oldalnyomását fölfogják. A félkupolákat ismét kisebb félkupolás fülkék metszik. A templomnak, részben egymás fölé helyezve s igy emporiumot alkotva, 100-nál több monolit-oszlopa van s a falakat gazdag mozaikképek födik, melyek azonban ez idő szerint be vannak meszelve. A bizánci építés befolyása Velencében különösen érvényesült; a 976-ban megkezdett, de csak a XII. sz. végén befejezett Szt-Márk-templom (alaprajzát l. a 12. szövegábrában)

12. ábra. A velencei Márk-templom alaprajza. A fekete falak az eredeti templom falai.
öt kupolájával és páratlanul diszes szinpompáju belső diszítésével ez építési módnak egyik legszebb alkotása; főhomlokzata később a bizanci építéstől eltérőleg fejeztetett be. Hasonlókép bizanci befolyás alatt készültek a milanói San Lorenzo-templom és az aacheni Münsternek 796-804-ig készült 8-szögü kupolája (l. 13. szövegábra)

13. ábra. Az aacheni Münster eredeti alaprajza..
A bizanci stilus meghonosodott Örményországban (az ani-i templom stb.), Szerbiában, Bulgáriában és Oroszországban; ez utóbbiban azonban később egészen orosz nemzeties jelleget öltött (l. Moszkva). Magyarországban a közeli szomszédság és a gyakori érintkezés dacára sem tudott gyökeret verni.
A román É.
Amint a IX-X. sz. viharai átzajlottak Európán s a népvándorlások bevégződtek és a Nagy Károly monarkiájának romjaiból kibontakozott 3 népcsalád: az olasz, a francia és a német, a keresztény vallás közös alapján ugyan, de nemzetileg és közműveltségileg külön-külön kifejlődött, három századon keresztül, a X-XIII. sz.-ig, Nyugat-Európának egyik jelentékeny történeti korszaka domborodik ki. Ezen korszaknak sajátos építési rendszere a román nevet nyerte, mert alapjában a római építészetből fejlődött ó-keresztény stilusból indult ki, melyet bizanci és germán befolyások alakították át. Az É. története a román építészetben is, mint minden teljesen kifejlődött stilusban korai, kifejlődött és késői román stilust különböztet meg; a korai stilust bizonyos számu előkészítő évek választják el az ős-keresztény építészettől, a későit pedig az ugynevezett átmeneti stilus köti össze a csucsives építési móddal. E korszakok Európa különböző országaiban egymástól meglehetősen eltérő időszakokban fejlődtek ki. A román építési mód előkészítését már Közép-Sziriában látjuk az V-VII. sz.-ban s innen viszik át a sziriai és bizanci építőmesterek déli és nyugati Európába, hol az a IX-X. sz.-okban ver gyökeret. A kifejlődött román stilus a X-XI. sz. végeig tart, a késői a XII. sz.-ba, az átmeneti kor pedig a XII. sz. végére és a XIII. sz. elejére esik. Magyarország időrend tekintetében sokkal később következik. Itt - mint az ős-keresztény építészet fejezetében láttuk - Szt. István még a XI. sz.-ban is ős-keresztény minta szerint építtet és a román építési mód csak a XII. sz.-ban terjed el. A román vallásos építészet az ó-keresztény bazilikát választja templomának mintájául, de annak építészeti szerkezetét az által változtatja lényegesen át, hogy a templom hajóit a vizirányos famennyezet helyett beboltozza, emellett azonban megtartja a bazilikának hosszu hajóját és nem rövidíti azt meg ugy, mint a bizanci építészet. A hosszu hajó árkádjainak oszlopai tagozott pillérekké alakulnak át, fölnyulnak a középhajó tetejéig és az átellenes pillérekkel széles, nehéz, félkörives boltövekkel köttetnek össze. A boltövek közötti tér keresztboltozattal bővíttetik ki (lásd XII. képmelléklet 11. ábra).

11. Román templom boltozata.
Ott, hol a hosszu hajó és a kereszthajó egymást metszi, a pillérek erősebbek és egy nagyobb keresztboltozatot tartanak. A templom alaprajza Ny.-Európában rendszerint a latin keresztidom, 3 hajós hosszu szárral (a középső hajó kétszer olyan széles mint a mellékhajók), többnyire kereszthajóval, ritkábban anélkül. A hosszu hajó és kereszthajó metszésénél képződött négyzet kivülről gyakran toronynyal is ki van tüntetve. A hosszu hajónak a kereszthajón tul, kelet felé kinyujtott része alkotja a szentélyt, mely - ha alatta sirbolt van - a templom többi részénél magasabb. Rendesen egy, néha 3 szentély is van, melyek sokszögü vagy kerek apszissal záródnak; a szentélyt sugáralakulag övező kápolnák különösen Franciaországban voltak szokásosak. A templom nyugotnak eső főbejárata a fal vastagságában kifelé erősen szélesedik - a hivőket mintegy magához hivja - és pillérekkel és oszlopokkal váltakozva, többé-kevésbbé gazdagon van diszítve. A középhajót az oldalhajóktól elválasztó román oszlopok zömökök, nehézkesek, lábuk még leginkább megtartja az antik formát, csak a plintus négy sarkára borul egy-egy levél a toruszból (l. XI. képmelléklet 1. ábra). Az oszlopfő igen változatos, de lényegileg a kocka- és kehelyformára vihető vissza (l. a XI. képmelléklet 3. és 4.,; 4.b. és a XII. képmelléklet 9. ábrákat). Ott, hol a boltozatok sulyát az oszlopok már nem birnák el, helyökbe, amint mondottuk, pillérek jönnek, a bolthevederek és boltgerincek szerint tagolva. A román templom külsejét kiválóan jellemzik a tornyok - elül kettő, néha hátul is kettő és a négyzeten egy - melyek most már szerves összefüggésben vannak az alaprajzzal; alul négyszögüek, fölül gyakran sokszögbe mennek át és oromzatos vagy csucsos sisaktetővel birnak. Az ornamentika rendkivül változatos, kezdve a legegyszerübb törött vonalu vagy fogrovatos ékítménytől a kacskaós indáju, szövevényes levéldiszítés közé iktatott maszkok és egyéb fantasztikus állati és emberi alakzatokig.

1. Román oszlopláb.

3. Román alakos oszlopfő.

4. Román kehely-formájú oszlopfő Jákon.

4. Román kehely-formájú oszlopfő Jákon.

9. Román kockaformájú oszlopfő.
A román építészet Németországban fejtett ki legnagyobb tevékenységet. Egyik legrégibb emléke a 997-1021-ig épült quedlinburgi vártemplom. Ehhez sorakoznak még a paulinzellai, heilsbronni, hildesheimi stb. oszlopos, a bambergi (Sz. Mihály), a godehardi és trieri pilléres templomok. A legteljesebb kifejlődést a 3 középrajnai: a mainzi (l. a XI. képmelléklet 2. ábrában az alaprajzát és a XI. képmelléklet 6. ábrában keleti homlokzatát), a wormsi és a speyeri domok mutatják. A franciaországi román templomok a németeket izlésben és a formák tisztaságában még fölülmulják. A legrégiebbek közé tartozik a perigueux-i Saint Front, a X. század elejéből, melyben - bizonyosan keleti befolyás következtében - keresztboltozatok helyett kupolás boltozatok vannak (l. 14. szövegábra)

2. A mainzi dom alaprajza.

6. A mainzi dom keleti homlokzata.

14. ábra. A perigueux-i Saint Front templom belseje.
Nevezetesebb emlékek még Clermontban, Issoire-ban (l. a XII. képmelléklet 12. ábrában az issoire-i Saint Paul templom sugárkápolnás alaprajzát), Puy en Vélay-ben, Poitiersben (rendkivül gazdag homlokzatát l. a XI. képmelléklet 7. ábrában), a Caën-ban, Arlesban (gyönyörü kapuzatát l. a XI. képmelléklet 5. ábrában) stb.

12. Az issoire-i Saint-Paul templom alaprajza.

7. A Notre-Dame templom homlokzata Poitiersben.

5. Az ariesi Sainte-Trophime templom kapuzata.
Ugyancsak Franciaországban - de azonkivül mindazon országokban is, hova a normannok harcias, kalandvágyó és a művelődésre fogékony népe eljutott, az általuk épített normann román templomok is igen nevezetesek, mint p. Franciaországban a bocherville-i, a bayeux-i, a caën-i stb., mig Angolországban a normann uralom alatt emelt román egyházak egyik legelőkelőbbike a XII. században épült norvichi. Alsó-Olaszországban, különösen pedig Siciliában szintén számos normann románkori emlék van, ez utóbbiban erősen arab elemekkel vegyülve; közülök legkiválóbb a székesegyház Monrealeban Palermo mellett. Olaszországba csak lassan hatolnak be a román építés elemei; Róma a XII. sz.-ig ragaszkodik az ó-keresztény bazilikához, Toscanában pedig a bazilika 3-5 hajós román templommá alakul át. A templomok külseje rendkivül gazdag oszlopos és ornamentális diszítésü, a négyzet fölött többnyire nyolcszögü kupolával. A torony nem lép szerves összefüggésbe a templom testével. A legjellemzőbb építmények Pisában a székesegyház (l. XII. képmelléklet 10. ábra), a baptiszterium - benne Nicolo Pisano világhirü márvány szószékével - és a harangláb (a pisai ferde torony), Velencében a Márkus templom homlokzata, Veronában San Zenone, Milanóban S. Ambrogio, Firenzében S. Miniato és mások. Spanyolországban - mint Siciliában - a román építés arab elemekkel vegyül; legkiválóbb emléke a tarragonai székesegyház. A románkori profán építészetből sajnos, alig maradt reánk valami. A fenmaradtak között kiválik egy lakóház Kölnben (l. XII. képmelléklet 13. ábra). A franciaországi tipust Viollet le Duc tanulmányai után ismerjük. A XII. képmelléklet 8. ábra egy ilyen ház homlokzatát mutatja.

10. A pisai székesegyház és ferde torony.

13. Lakóház Kölnben.

8. Francia-román-kori ház homlokzata.
Magyarország építészetének a román stilus alkotja fénykorát. Az alig megfogamzott kereszténység, az ifju hitbuzgalom, az uralkodóknak rendkivüli bőkezüsége és a sürüen keletkező szerzetesi házaknak és monostoroknak tevékenysége, melyek majd mind külön-külön művészeti iskolát alapítanak, aránylag rövid idő alatt oly sok és kiváló izlésü egyházi épülettel gazdagítja az országot, amilyenek sem a román korszak előtt, sem utána, egészen a legujabb időkig, hazánkban nem építtettek. A román stilus nyugotról jött hozzánk és a behivott francia és német szerzetesek által egyidejüleg e két nemzeties irányban műveltetett. Első korszaka a XI. sz. közepére esik és fénykorát a jáki templom befejezésével - a XIII. sz. közepén - üli, de innen kezdve aztán gyorsan átmeneti és csucsives stilusba megy át. Alaprajz tekintetében a magyarországi román templomokat feltünő egyszerüség és kicsiny beépített alapterület jellemzi. A legkiválóbb emlékeken hiányzik a kereszthajó; szentély is ritkán van s a főhajót közvetetlenül zárja az apszis. Torony rendesen csak kettő van, a főhomlokzaton. és hiányzanak a szentély melletti és a négyzet fölötti tornyok. A magyarországi tornyoknak azonban az a sajátságuk, hogy egészen az oldalhajó folytatásához épülnek föl s igy a torony alatti csarnok mintegy az oldalhajóhoz tartozik. A kisebb templomok 1 hajósak, a nagyobbak rendesen 3 hajósak; vannak azonban 2 hajós román templomaink is (a hajniki). Kiváló előszeretettel és nagy diszszel képeztetnek ki a főkapuk s e tekintetben a legjelesebb külföldi emlékekkel is kiállják a versenyt. Az ornamentika leginkább a növénydiszt kedveli. Fenmaradt emlékeinkből bemutatjuk az 1207-ben épült lébényi templom alaprajzát (l. XV. képmelléklet 13. ábra), mely 3 hajós kereszthajó nélkül; a kereszthajós ócsai templomot (l. XIV. képmelléklet 10. ábra) és a ciszterciek által épített egyenes szentélyzáródásu kereszthajós apátfalvi templomot (l. XIV. képmelléklet 12. ábra).

13. A lébényi templom alaprajza.

10. Az ócsai templom alaprajza.

12. Az apátfalvi templom alaprajza.
A lébényihez hasonlók a deákmonostori, jáki, zsámbéki stb. apátsági templomok; kereszthajósak a gyulafehérvári, arácsi, kisbényi templomok. A külső architekturát az egyszerübb és kisebb egyházak közül a börzsönyiben mutatjuk be (l. XIII. képmelléklet 5. ábra), a nagyobbakéból a XII. sz.-beli felső-őrsi templomot (l. XIV. képmelléklet 7. ábra), a lébényi (l. XV. képmelléklet 16. és 18. ábrák) és a minden tekintetben elsőrangu jáki templomot adjuk (l. XIII. képmelléklet 6. ábra).

5. A börzsönyi templom oldalnézete.

7. A felső-őrsi templom homlokzata.

16. A lébényi templom nyugoti homlokzata.

18. A lébényi templom keleti homlokzata.

6. A jáki templom perspektivikus nézete.
Ugyancsak a jáki templomnak ornamentális és figurális (Krisztus és 10 apostol) diszben oly rendkivül gazdag főkapuját a XIII. képmelléklet 4. ábrán látjuk; e kapu után készültek a zágrábi és karcsai templomoknak főbejárói, melyekhez méltán sorakoznak az iliai, horpácsi (l. XIV. képmelléklet 11. ábra) stb. templomok kapuzatai. Mint jellemzőbb építészeti részleteket és diszítményeket a következőket mutatjuk be: a XIII. képmelléklet 1. ábra a jáki, a XV. képmelléklet 14. ábra a károlyfehérvári templomok egy-egy oszlopfője, a XIII. képmelléklet 2. ábra apszis friz, a XIV. képmelléklet 9. ábra alakos domboru mű és XIII. képmelléklet 3. ábra ablak a jáki templomból, a XIV. képmelléklet 8. ábra a börzsönyi templom apszisának koronázó párkánya. Hogy mily nagy volt hazánkban a románkorbeli építés tevékenysége, kitünik abból, hogy a nagy pusztulás dacára, eddig ismert román izlésü építési emlékeink száma a négyszázat megközelíti.

4. A jáki templom díszkapuja.

11. A horpácsi templom főkapujának részletei.

1. Oszlopfő a jáki templomból.

14. Oszlopfő a károlyfehérvári templomból.

2. Friz a jáki templom fő-apszisán.

9. Domború mű a jáki templomból.

3. A jáki templom fő-apszisának ablaka.

8. A börzsönyi templom apszisának koronázó párkánya.
Átmeneti stilus a román É.-ből a csúcsivesbe.
Szorosan véve átmeneti stilusnak nevezhetnők mindazon korszakok építési módját, melyek az egyik stilusból a másikba való gyorsabb vagy lasubb átmenetet közvetítik. Az építészet történelme azonban speciálisan azon korszakot érti az átmeneti stilus elnevezése alatt, melyben a késői román építészet a félkörivet fölcseréli a csúcsivvel és formailag és szerkezetileg lassan a csúcsivesbe megy át. De először csak formailag, és éppen ez jellemző az átmeneti stilusra; fölveszi a csúcsivet, átgyurja már az egyes építészeti részleteket, hanem a román szerkezetet lényegében még megtartja. A csúcsiv alkalmazása azonban csakhamar követeli a szerkezet átalakítását is. Amint hogy a csúcsiv s igy a csúcsives boltozat is lehet hegyesebb és tompább, ugy kellett a boltozat nyomását is vagy felülfalazással, vagy külső támokkal - későbben valóságos támasztó ivekkel - ellensulyozni. Ennek következtében a boltozatot hordó pillérek kisebb átmérőjüek és karcsubbak lehettek, és a zömök, sokszor nehézkes román szerkezet nyulánkabbá, elegánsabbá válhatott. A pillérek, hevederek és gerincek tagozása élesebb, változatosabb lesz, és mikor az épület falfelületének nagy vizirányos beosztásait mindinkább a függőleges tagozás váltja fel, az átmeneti stilus teljesen fölolvad a csúcsivesben. Ez az átmenet Európában nyugoton indul meg s lassan halad keletnek; Franciaországban már a XII. sz. első felének vége felé találjuk, Németországban a XIII. sz. elején lép föl (1208-ban a magdeburgi domon, 1227-ben a trieri Boldogasszony-templomon), hazánkba pedig csak a XIII. sz. közepében jut és a század végén alakul át tiszta csúcsives stilussá. Már a román építészet alatt fölsorolt emlékeink egyikén-másikán találkozunk a csúcsivvel, anélkül azonban, hogy a szerkezeten a legcsekélyebb változást is észrevehetnők; igy a jáki templom diszkapuja csúcsivben törik meg, az ócsai templom apszisa is közeledik az átmenethez. Egészen ehhez tartozik a margitszigeti templom-rom, a szepes-váraljai és zsámbéki (XIII. század közepe) prépostsági templomok (ez utóbbinak alaprajzát és homlokzatát l. a XV. képmelléklet 15. és 17. ábrákon), a budavári főtemplom (Mátyás templom homlokzatát l. Budapest a.) és mások.

15. A zsámbéki templom alaprajza.

17. A zsámbéki templom főhomlokzata.
A csúcsives É.
A csúcsives építészetet gót építészetnek is szokás hivni, mely elnevezést az olasz művészektől kapta, kik azt barbárnak (gótnak) csufolták, mert teljesen klasszikus elemek hijján volt. Ujabb időben azonban mindinkább a «csúcsives» elnevezést használják, mert éppen a csúcsiv a legjellemzőbb sajátsága. Nem mintha ezt e korszak találta volna fel. Már az ó-korban is találkozunk a csúcsivvel s a mohamedán építés is ismerte azt, de inkább csak diszítésül alkalmazta és nem aknázta ki szerkezeti sajátságait. A késői román építés öntudatosabban kezdi hazsnálni a csúcsivet s az «átmeneti É.» fejezetében elmondottuk, miképpen szorítja ki lassan-lassan a csúcsives forma a félköriveset és az ennek nyomán kifejlődött csúcsives szerkezet a románt. A csúcsivnek megfelelően a boltozat is megváltozik; az ősrégi keresztboltozat hevederei és gerincei erős profilokat kapnak, ugy hogy egy nagyobb zárókőben egyesülvén, szerkezetileg azok viszik az egész boltozat terhét, és igy a közéjük feszített boltsüvegek csak a nyilások befödésére szolgálnak. Az egyszerü keresztboltozatból hálós, majd csillagboltozatok fejlődnek ki (l. Boltozat) és a sokszorozódott gerinceknek megfelelőleg a pillérek kisebb-nagyobb, egymástól erős bevágások által elválasztott féltörzsekkel tagoztatnak (az igy profilozott pillért pillér-kötegnek hivjuk). A pillér fejét, mely legtöbbnyire kehelyalaku, könnyü levéldisz ékesíti; lábazata igen keveset ugrik ki. A pillérek tagozatai a csúcsives boltozatot hevedereiben mintegy folytatódnak és a boltozat tömegét kisebb részekre osztják. (A 15. ábra

15. ábra. Csúcsives pillér alaprajza.
a csúcsives stilus egy pillérének alaprajzát, a 16. ábra

16.ábra. Tagozott heveder metszete.
egy tagozott heveder metszetét mutatja. A XVII. képmelléklet 4. ábra egy oszlopfő a győri templomból; a XVII. képmelléklet 5. ábra egy oszlopfő és talp, a XVII. képmelléklet 6. ábra egy pillérköteg a soproni bencések templomából; a XIX. képmelléklet 13. és 14. ábra két bolthevedert tartó gyámkő a soproni bencések káptalanházából).
ÉPITÉSZET XVII. (csúcsives emlékek).

9. Oszlopfő a győri templomból.

5. Oszlopfő és talp a soproni bencések templomából.

6. Pillérköteg a soproni bencések templomából.

13. Gyámkő a soproni bencések káptalan-házából.

14. Gyámkő a soproni bencések káptalan-házából.
A boltozás sulya a gerincek és hevederek által egészen a pillérekre háríttatván, ezek az épület külsején gyámolító pillérekkel és támasztó ivekkel (l. Contrefort) lesznek megerősítve, minek következtében az egyes pillérek közötti falazat nem hord semmit, csak töltelék, s igy azt nagy ablaknyilásokkal át lehet törni. Az ablaknyilások is csúcsivesek és nagy felületük az ólomba rakott üvegképek befogadása miatt valamely geometrikus diszítménynyel (l. o.) több keskenyebb mezőre van osztva. A csúcsives templom 3, nagyobb székesegyházaknál azonban 5 hajós is; a bazilika alapidomaiból indulván ki, különösen Franciaországban mindig megtartja a magasabb, közép- és az alancsonyabb oldalhajós elrendezést. Németországban azonban csakhamar egyenlő, vagy majdnem egyenlő magasságban kezdik a hajókat beboltozni s igy megalkotják az u. n. csarnoktemplomokat (l. o.), melyek hazánkban is nagy előszeretettel építettek, jól lehet az előbbi - a bazilikális - alak a tökéletesebb. A csúcsives templom belsejének karcsu, merész, függélyesen fölfelé törekvő és az élesen profilozott pillérek és hevederek által hangsulyozott harmonikus tagozásai,a finom ornamentális ékesség és a szines ablaküvegeken át beszürődő diszkrét világítás sajátságos, művészileg teljesen átgondolt jelleget kölcsönöznek. Hasonlóképp van a templom külseje is kiképezve. A nyugoti homlokzaton a mellékhajóknak megfelelő két, és csak ritkábban egy közép-torony emelkedik, a kapufél a román korszakénál is rézsutosabb lesz és nagy változatosságu oszlopokkal, gazdag - sokszor mát tulgazdag - figurális és ornamentális szobrászati diszítménynyel lesz ellátva. A hosszoldalaknak és a szentélynek külső támaszai merészen a koronázó párkány fölé szöknek (fiálék, l. o.) s a magas tetőfölületet élénkítik; az ablakokat gazdag ornamentális diszítésü keret és hegyes oromfal (Vimperga, l. o.) ékíti, kiálló levélcsomókkal (l. o.) és keresztvirágokkal (l. o.) csipkézve. Az élesen profilozott főpárkányból a támaszok kiszögeléseinél vizokádó szörnyalakok meredeznek ki, a körvonalakat pikánsul szakítva meg.
A csúcsives É.-nek céltudatos művelése Franciaországból indul ki a XII. sz. közepén és a Suger apát által 1140-ben épített St. Denis-i apátsági templom az első, melyen már nemcsak a csúcsives külső forma, hanem a csúcsives rendszerü szerkezet is alkalmaztatik. A csúcsives építés itt hamar éri el virágzásának tetőpontját (XIII. sz.) és hanyatlásában elhuzódik egészen a XVI. sz. elejéig. Angolországban a XII. sz. végétől a XVI. sz. közepéig, Németországban a XIII. sz. elejétől a XVI. sz. elejéig tart. Magyarországban csak a XIII. sz. második felében lép föl és szintén a XVI. sz. elejéig tart. A műtörténelem a csúcsives É.-ben is megkülönböztet korai, kifejlődött és hanyatló (flamboyant, l. o.) korszakot, nemzetek szerint pedig különösen francia-, angol-, német-, németalföldi- és részben olasz csúcsives stilust.
Franciaországban St. Denis-ből kiindulva, az észak-keleti részek: Isle de France, Champagne, Burgundia csakhamar csúcsives katedrálisokkal telnek meg; Normandia is már a XII. sz. végén elfogadja az uj stilust, mig az a déli tartományokban a legkésőbb érvényesült. Legnevezetesebb műemlékei a párisi Notre-Dame egyház (1163. elkezdve) gyönyörü szobrászati díszszel s a királyok hires galériájával a homlokzatán, továbbá a chartres-i, a sens-i, a laon-i (egyenes szentélyzáródással) és az amiens-i székesegyházak. Ez utóbbinak nagyszerü - kápolnakoszoruval ellátott - alaprajza van, mely a kölni domnak mintául szolgált; a rheimsi székesegyház (l. Rheims) egyik leggazdagabb, a párisi St. Chapelle egyik legnemesebb remeke a csúcsives vallásos É.-nek. E korszak Franciaországban a profán É.-ben is nagyszerü emlékeket emelt. Számos palota (Avignon, Laon, Sens, Rouen stb.), középület (Rouen, Perpignan stb.) és magánház (l. XVI. képmelléklet 2. és 3. ábrákat) hirdeti a mai napig logikus gondolkozását; erősített hidak - Avignonban, Montaubanban, Orthezben, merész szerkezeteit és számtalan vár és megerősített kastély - Coucy, Pierrefonds, Carcassone, Vitré (l. XVI. képmelléklet 1. ábra) stb. védelmi építkezéseinek leleményes és festői csoportosítását.

2. Csúcsives ház Laonban.

3. Faház a csúcsives korszakból Andelysben.

1. Várkastély Vitrében.
Angolországban rövid idő alatt egészen nemzeti jelleget ölt a csúcsives É. A formák rendkivül gazdagok lesznek, a tagolások sokszorozódnak, az ornamentika játszibb, ötletszerübb, de az egész architektura még sem lesz oly szervesen kiképezve, mint Franciaországban. A korai műemlékek közül fölsoroljuk a canterbury-i, salisbury-i (XIII. sz. eleje) és exeteri (XIII. sz. vége) székesegyházakat. E stilus legtökéletesebb építményeinek egyike a yorki székesegyház a XIV. sz. elejéből, melynek pompás homlokzatát l. a XVI. képmelléklet 6. ábráján). A késői angol csúcsives stilus nagy előszeretettel alkalmazza és rendkivüli gazdagsággal képezi ki a csillag- és legyezőalaku boltozatokat (l. o.); nevezetesek e tekintetben a gloucesteri székesegyház keresztfolyosója (1381), a Szt. György kápolna Windsorban, a King's College kápolnája Cambridbe-ben (1441-1530) és VI. Henrik mesésen gazdag diszítésü sirkápolnája Londonban a Westminster-templomban. Maguk az angolok csúcsives É.-üket 3 korszakra osztják: early english (korai angol XIII. sz.), decorated style (ékes stilus XIV. sz.) és perpendicular style (XV. és XVI. sz.).

6. A yorki székesegyház.
Németország az előbb nevezett két országnál jóval később karolja föl a csúcsives stilust, de aztán annál következetesebben is képezi azt ki, és óriási tevékenységet fejt ki benne. Első csúcsives alkotásait l. az átmeneti É. fejeztében. A kiválóan német jellegü csarnoktemplomok legelsője - a marburgi szt. Erzsébet templom, 1283. fejeztetett be. A német csúcsives É.-nek minden tekintetben a legnemesebb szülötte a kölni dom, mely különben is az összes gotikus alkotások legelőkelőbbjei között foglal helyet. 1248-ban alapíttatott, de tornyai csak napjainkban fejeztettek be. Alaprajza egészen a franciaországi amiensi székesegyház mintájára készült; külső arcitekturája azonban már egészen szakít a francia befolyással, a vizszintes galériákat, a főkapu fölötti kerek ablakot elhagyja és a homlokzatot egyöntetüen és következetesen fölfelé törekvő függélyes tagozásokkal képezi ki (a kölni székesegyház ábráját l. Köln). A strasszburgi templom méltán nevezetes homlokzata és tornya Steinbach Ervin géniuszát dicséri (XIII. sz. vége); a freiburgi (Breisgau-ban) Münster egytornyos templomáról és különösen annak szép áttört művü toronysisakjáról hires.
Fölemlítjük még a nürnbergi Boldogasszony, Szt. Lőrinc és Szt. Szebáld templomokat, a regensburgi, ulmi, prágai és bécsi székesegyházakat stb. Németországnak északkeleti részeiben épített csúcsives emlékek egszerübbek, igénytelenebbek az előbbieknél, jóllehet óriási arányokban vannak építve (Lübeck, Stralsund, Danzig stb.). A csúcsives profán É. Németországban is sokat teremtett, bár középületeiből kevés maradt fenn (a braunschweigi városház a XV. sz.-ból); mégis Nürnberg, Frankfurt, Münster, Regensburg és több más város számos e korbeli érdekes épületet mutathatnak fel.
A németalföldi és belgiumi csúcsives stilusnak meglehetősen nehézkes formái vannak; egyházi pületei néha egészen sivárak - minden diszítés nélkül, máskor meg diszítő motivumokkal tulhalmozottak. A legjobbak egyike a XIV. sz.-beli székesegyház Antwerpenben, a szt. Gudula templom Brüsszelben, a sz. Péter templom Louvainben. Nyilvános épületeiket, mint városházaikat, kereskedelmi csarnokaikat, stb. óriási méretekben és nagy művészi tökélylyel képezik ki és e tekintetben minden más nemzeten tultesznek. Ilyenek p. a louvaini városház a XV. sz. második feléből (l. XVI. képmelléklet 4. ábra) a bürsszeli, genti, oudenardi városházak, az ypres-i szép tornyu nyilvános csarnok stb.

4. A louvaini városház.
Olaszországban a csúcsives építés merev ellenállásra talált és teljesen soha sem birt meghonosodni. Csak külsőleg hódolt a más országokban divatos építésnek, amikor annak egyes elemeit, mint a csúcsivet, a hegyes ormokat, a fiálékat és egyéb profilokat fölvette, de szerkezeti következetességeitől mindvégig idegenkedett. Az olasz csúcsives stilusról tehát, mint egységes egészről nem is igen lehet szó, mert az, gadzag diszítményeinek dacára, szerkezetileg nyers és fejletlen. Az olaszországi csúcsives emlékeknek egyik legkorábbika az assisi-i Szt. Ferenc-templom, mely 1218-1230-ig épült. A sienai domnak sajátos és nemes arányai vannak; homlokzatát, melyet Giovanni Pisano 1284-ben épített, l. a XVI. képmelléklet 5. ábráját. Ezen emlékekhez sorakozik a pisai Campo Santo, a firenzei Santa Croce és Santa Maria del Fiore egyházak; ez utóbbinak négyzetén emelkedő kupola a renaissancenak első alkotása. Olaszország legnagyszerübb csúcsives vallásos építménye a milanói székesegyház, mely 1386-ban lett megkezdve és a XV. sz. végén befejezve, és melylyel csak a Pávia melletti Certosa vetekedhetik (1396-1499). A templomok mellett előkelő helyet foglalnak el a városi nyilvános épületek, a paloták és privát házak, melyeknek diszítését az olasz gotika oly harmonikusan és sajátos művészi érzékkel oldotta meg, hogy e nembeli alkotásai az építő művészetnek legkiválóbb emlékei közé tartoznak. Ilyenek Firenzében a Palazzo Vecchio, a Loggia dei Lanzi, Cremonában a Palazzo de' Giureconsulti (l. 17. szövegábra)

5. A sienai dom homlokzata.

17. ábra. Cremonai palota.,
Bolognában a Loggia dei Mercanti, Milanóban a Spedale grande és mások. Velencének e korszakbeli építményei igen sajátos jellegüek, amennyiben ott a csúcsives stilus a bizancival vegyült és nagy fényt és gazdagságot fejtett ki. Gazdag, de nehézkes a XVI. sz.-ban épült Doge palota, kecsesebbek a Giustiniani, Foscari a Ca d 'oro (l. Velence) stb. paloták.
Spanyolországban és Portugáliában inkább meghonosodott a csúcsives É. mint Olaszországban, de viszont erősen vegyült más elemekkel is. Fölhozzuk a burgosi és barcelonai székesegyházakat ez utóbbi 1217-ben alapítva, (de homlokzata csak 1442-ben kiépítve) a guadalupe-i és valladolidi kolostorokat, a barcelonai városházat, a valenciai börzét. Portugalliában a batalhai kolostor temploma a csúcsives korszaknak egyik igen nemes alkotása; ugyanott Manoel király mauzoleuma (XVI. sz. kezdete), valamint a belemi kolostor temploma a csúcsives, mór és renaissance formáknak tulgazdag és fantasztikus vegyülékével van diszítve.
Magyarországban a csúcsives építés elterjedése összeesik a tatárjárás utáni nagymérvü német bevándorlással s mig a román É.-ben erős francia befolyást is tudunk fölmutatni, addig csúcsives É.-ünk - néhány jelentékenyebb alkotást kivéve - egészen a német iskola jellegét viseli magán. Korántsem vetekedhetik azonban a külföldi csúcsives építmények nagyszerüségével, koncepciójával és méreteivel, sőt e tekintetben aránylag még a hazai románkori műemlékek mögött is elmarad. Nálunk is, mint mindenütt, hova eljutott, sokat alkotott; de teljesen, összhangzón kifejtett nagyobb arányu emlékekkel - az egy kassai domot kivéve - mi nem birunk; egyes részletek semmi kivánni valót sem hagynak fenn, ezeknek azonban ritkán felel meg az alapterv egyöntetüsége vagy a szerkezet korrektsége. A templomok szentélyének izlésességével sokszor ellentétben áll a hajó esetlensége; a szentély körül kápolnakoszoru sehol sincs (ilyenek voltak egykor az egri és nagyváradi templomok, de ezek elpusztultak), sőt a mellékhajó is csak egyetlen egy példányban futja körül folyosószerüleg a szentélyt: a budapest-belsővárosi plébániatemplomban; háromnál több hajós avagy külső támasztó ives templomunk nincs; a csúcsivek kelleténél nyomottabbak és a tornyok kiképzése - az egyetlen pozsonyi sz. ferencrendiek egyházát kivéve - sok kivánni valót hagy hátra. Nyugatról keletnek indulva, egyházi műemlékeink jelentékenyebbjeit a következőkben soroljuk fel: A pozsonyi székesegyház, 3 hajós csarnoktemplom, diszes ajtóval északkeleti oldalán. Ugyanott nevezetes a szt. ferenciek temploma (1290), először Magyarország legszebb áttört művü csúcsives tornya miatt (l. XVIII. képmelléklet 9. ábra), mely méltán vetekedik a freiburgival és másodszor a templom hajójához épített szt. János kápolna miatt (a XIV. század második feléből), melynek alaprajzához méltó gyönyörü arányu architekturája és ornamentális diszítése van. (Alaprajzát l. a XVIII. képmelléklet 7. ábrájában, karcsu arányait feltüntető hosszmetszetét a XVIII. képmelléklet 8. ábráján). Sopronban fölemlítendő a francia befolyás alatt készült bencés-templom (a szentély északi oldalán a támaszok közötti tért a széles ablakok egészen kitöltik), az ál-kereszthajós szt. Mihály templom (t. i. a kereszthajó csak kivülről van akcentuálva) és az igen érdekes, központi elrendezésü sirkápolna (szt. Jakab kápolna) a XIII. századból, melynek alaprajzát a XVIII. képmelléklet 10. ábráján, metszetét a XVIII. képmelléklet 11. ábráján adjuk. A csötörtökhelyi XV. századból való kápolna elegáns arányait l. a XIX. képmelléklet 15. ábráján. A lőcsei templom a csarnok berendezésnek hazánkban a legtökéletesebb mintája (XIV. század); említésre méltók az eperjesi és bártfai csarnoktemplomok is. Valamennyit fölülmulja és remek csúcsives architekturájával mintegy unikum áll hazánkban a kassai dom. Alapját V. István vetette meg 1260-1270 között, de befejezve csak a XV. században lett. Napjainkban teljesen átépítik és barokk sisakkal ellátott déli tornya is a csúcsives stilusnak megfelelő betetőzést fog kapni. (Alaprajzát l. a XIX. képmelléklet 17. ábráján, főhomlokzatát a XIX. képmelléklet 18. ábráján). Ugyancsak Kassán igen eredeti csúcsives műemlék a XIII. század végéről a dom mellett fekvő szt. Mihály kápolna (l. XIX. képmelléklet16. ábra). Megemlítjük még a bazini, nagyszombati, szent-benedeki, máriafalvai, körmöci, selmeci, besztercebányai és a kolozsvári, brassói, szebeni, segesvári stb. templomokat. E korszak profán építészeti emlékei nagyobbára elpusztultak, az Anjouk, Zsigmond és Mátyás palotáiból kő kövön alig maradt. Fenmaradt középületeinkből megemlítjük a pozsonyi városházat (l. homlokzatát a XVIII. képmelléklet 12. ábráján) a XIV. századból és a bártfait a XV. századból; ez utóbbiban azonban már tulnyomók lévén a renaissance diszítő elemek, a renaissance fejezetében fogunk vele foglalkozni.

9. A Ferenciek templomának tornya.

7. A pozsonyi Szt.-János kápolnának alaprajza.

8. A pozsonyi Szt.-János kápolnának hosszmetszete.

10. A soproni Szt.-Jakab kápolnának alaprajza.

11. A soproni Szt.-Jakab kápolnának metszete.

15. A csütörtökhelyi kápolna.

17. A kassai székesegyház alaprajza.

18. A kassai székesegyház homlokzata.

16. A kassai Szt.-Mihály kápolna.
.
12. A pozsonyi városház homlokzata.

2. Vajda-Hunyad vára.

3. Vajda-Hunyad várának udvara.
Városépítészetünkben itt-ott maradt fenn egy-egy kápolna, lovagterem, donjon, de átalán véve nagyon kevés és építőművészetileg nem nagyszabásu. Kivételt e tekintetben Vajda-Hunyad képez, mely a csúcsives várkastély kitünő példánya; jeles mint erődítmény és jeles mint építőművészeti alkotás. Alaprajzát, külső és belső nézetét l. a XVII. képmelléklet 1., 2. ábrán, és 3. ábráján.

1. A vajda-hunyadi királyi vár első emelete.
F) A középkori mohammedán É.
A történelemben párját ritkító gyorsasággal terjedt el Mohammed tana és az arab hódítók egymásután foglalták el Kis-Ázsiát, Sziriát, Egyiptomot, majd Észak-Afrikát, Spanyolországot, Sziciliát és Kelet-Indiát. A mindeddig nomád életü népnek igen természetesen nem volt ideje e gyorsaság mellett egy nemzeti építészet kiművelésére gondolni s azért kölcsönzi építészetének nemcsak első elemeit a rómaiak, a persák, az ős-keresztények, a bizanciak és indiaiak építőművészetéből, de még az első építészeket is leginkább a bizanciaktól veszi. Azonban már a hedzsira 150-ik esztendejében (Mohammednek 622-ik esztendei menekülése után 150 évvel később) konstatálható, hogy a kölcsönzött elemekből egy egészséges stilus kezd kifejlődni, mely dacára a birodalom szétágazottságának, mindenütt ugyanazon alapelveken épül fel. A mohammedán vallásu népek között legrégibb az arabok építészete; lényegében ugyancsak arab építészet marad, de az azt sajátos irányban művelő néptörzsek után lesz elnevezve a mór és szaracén É.; országok és népek szerint jön azután az indiai mohammedán, a persa mohammedán, a modern egyiptomi, török stb. É. Mindezen különböző mohammedán népek építészetének közös jellemző vonásai: az egyforma mecset alaprajz (l. o.); az elkerülése minden figurális alakításnak, a diszítést tehát csakis növényi motivumok szolgáltatják; a merész szerkezet, mely az arabok mély matematikai tudományában gyökerezik; a technikai előrehaladottság bizonyos iparágakban, igy a mázas téglák és burkoló lapok, a gipsz ornamentek, a stalaktit boltozatok stb. alkalmazása; szövevényes, gazdag ornamentika, harmonikus polikromia stb. A mecsetek mellett korábban épülnek föl a minaretek, mint a keresztény építészetben a templomok mellett a tornyok; a fapárkányok igen nagy, a kőből valók csak csekély kiugrással birnak; oszlopaik magasak, karcsuk; ivformáik a félkör (erősen meghosszabbított szárakkal), a patkóalaku iv (l. XX. képmelléklet 4. ábra), a csúcsiv, a kettős görbületü iv (l. XX. képmelléklet 5. ábra) stb. Az arab építészetet l. Arab művészet fejezet alatt, valamint a mór, szaracén stb. É.-t a mecset, alhambra, alkazar szavak alatt.
ÉPITÉSZET. XX. (mohamedán épitészet)

4. Kettős görbületű ív.

5. Patkó-alakú ív.
A mohammedán építészetnek illusztrálására e fejezet alatt a következő ábrákat mutatjuk be: a XX. képmelléklet 1., 2. és 3. ábrái különböző oszlopfők, a XX. képmelléklet 6. ábra oszlopfő boltvállal; a XXII. képmelléklet 11. ábra

11. Falfelület-diszités az Alhambrában.
arab módja a falfelület diszítésének; a XXI. képmelléklet 9. ábra a cordovai mecset belsejének perspektivikus nézete; a XXI. képmelléklet 10. ábra a segoviai Alkazar (arab várfalak és tornyok); a XX. képmelléklet 7. ábra

7. Mecset Ispahanban.
mecset Ispahanban; a XX. képmelléklet 8. ábra

8. Mecset-mauzoleum Egyiptomban.
mecset, egyuttal mauzoleum, Egyiptomban.

1-3. Arab oszlopfők.

6. Arab boltváll és oszlopfő.

9. A cordovai mecset belseje.

10. A segoviai alkazár.
A renaissance É.
Amint láttuk, a középkor vége felé a csúcsives építési mód körülbelül egész Európában el volt terjedve. Mig azonban az egyes országokban - mint p. Olaszországban - már kezdettől fogva sem tudott teljesen érvényre jutni és kifejlődni, addig más országokban - mint p. o. Francia- és Németországban - a teljes kifejlődsét csakhamar hanyatlás váltja föl és a következetes, könnyü szerkezetet és a hozzá simuló átgondolt ornamentikát majd teljes sivárság és szárazság, majd pedig tulterhelt és szövevényes formák követik, De amint e korban a spiritualizmust a humanizmus váltja föl és a közművelődés e nagy átalakulásában reformot szomjaz az egyház, a tudomány és az irodalom: ugy a művészetek és kiváltképpen az építészet is elhagyja a megdermedt csúcsives architekturát és a klasszikus római kor épületmaradványainak tanulmányozására veti magát. Az É.-nek ezt az uj irányát, mely az ó-klasszikus formákat ujra fölveszi és azokba mintegy uj életet lehel, nevezzük a renaissance-építésnek (renaissance franciául ujjászületést jelent). Ez föladatának megoldásához a lényeget maga alkotja; de a részleteket a klasszikus építészetből kölcsönzi, azokat szabadon átalakítja, és tekintet nélkül a szigoru szervezeti összefüggésre, alkalmazza. A renaissance-építészet az egyéniség önállóságát is megőrzi, szabályokhoz magát nem tartja és a feladat sokfélesége szerint a megoldást minden egyes ország, város és individuum a saját művészi érzéke szerint keresi. Bölcsője Olaszország volt és fölléptének első korszaka a XV. század eleje, melyet Ghiberti (1381-1455), Brunelleschi (1377-1446) és Donatello (1386-1468) jeleznek. Az olasz renaissance-ot 3 korszakra szokás osztani: a korai renaissance a XV. század elejétől a XV. század végéig (quattrocento), a virágzó renaissance a XV. század végétől a XVI. második feléig (cinquecento) és a késői renaissance, mely ez időpont után hamar a barokkba és a rokokoba megy át. Az olasz korai renaissance ellentétben minden eddigi építési-móddal, nem a templomot, hanem a palotát és a lakóházat tekinti egyik főfeladatának és annak építésében fejt ki legnagyobb önállóságot és teremtő erőt. A palotát alaprajzából (melyet egy oszlopcsarnokos négyszögü udvar, lépcsőházak és termek célszerü és hatásos berendezése jellemez) szervesen építi föl, a fal szerkezeti jelentőségét érvényesíti, diszítést csak az ablak- és ajtónyilásoknak ad. A templomok építészetében ügyesen használja föl ujra az ó-keresztény bazilika formáját, annak belsejét római boltozatokkal és architektonikus részletekkel, majd bizanci módon épült kupolákkal élénkíti. Vidék és város szerint igen számosak e korszaknak építési iskolái. A legjelentékenyebb a toscanai iskola, melyet Firezne képvisel. Itt építette a már említett Brunellesco a San-Lorenzo és San-Spirito templomokat, a Pitti palotát, főképpen pedig a székesegyház merész kupoláját, mely egy dobon büszkén emelkedik a magasba és sulyát - minden oldaltámasztás nélkül - közvetlenül 8 pillér hordja. A Pitti palota szolgál a többi firenzei palotáknak is mintául: jellegük várszerü, sima, nagy falfelületek minden diszítés nélkül, az egyes szerkezeti elemek - kockakövek - külön-külön kiemelve és érvényesítve (l. Rustica). A következő firenzei és sienai építészek e kissé nyers alakítást művészi köntösbe öltöztetik; az épületet alul kellő talapzattal, fölül hatalmas koronázópárkánynyal látják el, az egyes emeleteket választópárkányokkal tüntetik ki, az ablakoknak kecses, könnyed diszítményt adnak. Ilyen paloták p. a Michelozzo Michelozzi által Medici Cosimo számára épített palota Firenzében (most Riccardi palota), a Benedetto de Majano által 1489. megkezdett Strozzi palota ugyanott (l. XXIII. képmelléklet 4. ábra), a Piccolomini palota Sienában stb. E korszak firenzei építészei közül megemlítendők még Bernardo Rosselino, Agostino di Guccio, Baccio Pintelli és Leo Battista Alberti, ki inkább irodalmilag volt tevékeny (1398-1472).
ÉPITÉSZET. XXIII. (renaissance).

4. A Strozzi palota Firenzében.
Az egyszerü komolyságával és méreteivel imponáló toscanai palotának egészen ellentéte a velencei palota-tipus. Velencében a renaissance bizanci befolyást vesz föl, melynek hatása alatt az architektura könnyebb, elegánsabb lesz s a falfelületek sokszinü márványlapokból összerakott diszítő motivumokkal ékesíttetnek. A templomok külső kiképzésében igen sokszor alkalmazzák a szintén bizanci eredetü félkörives oromzatokat. Az ott működő építészek között a Lombardo család tagjai fejtettek ki nagy építőművészeti tevékenységet; különösen pedig Lombardo Márton és Péter korszakos művei közül fölemlítjük a Pisani, Angarani, Corner-Spinelli, Vendramin-Calergi, (1481. P. Lombardotól; l. XXIII. képmelléklet 2. ábra) Contarini (Scamozzitól a XVI. században). Manin (Sansovinótól, XVI. század stb. palotákat; a San-Zaccaria templomot (M. Lombardotól 1457. l. XXIV. képmelléklet 5. ábra), a Scuola di San-Marcot és San-Roccot, a S. Giovanni e Paolo templomot stb. Velencei befolyás érvényesült Padua, Vicenza, Bergamo, Zara, Sebenico és Spalato városokban is. Igen nevezetes a téglából épült felső-olaszországi paloták tipusa: a földszinten az utca felől arkádos nyilt folyosó, terrakotta-keretek az ablakok és ajtók körül, kitünően szerkesztett gazdag főpárkány. Kiváló emlékek Bolognában a Fava, Fibbia, Izolani stb. paloták (l. XXIV. képmelléklet, 6. ábra).

2. A Vendramin-Calergi palota Velencében.

5. San-Zaccaria templom Velencében.

6. Bolognai palota.
A XVI. században az olasz renaissance nagyobb kritikával használja ugyan föl a klasszikus formákat, de egyszersmind elveszti azt a naiv, költői zománcot és csapongó fantáziát, mely a XV. század műveit jellemzi. Róma lesz ezen korszak építészeti középpontja; benne épülnek föl a virágzó renaissance legbámulatraméltóbb remekei, falai között tevékenyek e korszak legnagyobb genie-jei. A római palota lényegileg az marad, ami a firenzei volt, de még nagyobb emlékszerüségre törekszik; a falfelület pilaszterekkel tagoltatik s igy a fal maga csak mint pillérek közötti töltelék jön tekintetbe. Majd egy másik tipusban a pilaszteres architektura egészen elmarad s a fősuly a nyilások diszítésére és az emeleteket elválasztó párkányok kiképzésére fektettetik, mig ismét más tipusoknál az egész falfelület sgraffito (l. o.) vagy stucco (l. o.) diszítéssel élénkíttetik. Bramante, a virágzó renaissance egyik legelőkelőbb mestere (1444-1514) megalkotja a Cancellariát és a Giraud palotát; Peruzzi (1487-1537) a Villa Farnesinát, a Massimi palotát stb. Antonio de Sangello, a fiatalabb (meghalt 1546) építi a Farnese palotát, a virágzó renaissance egyik leghatalmasabb alkotását. Rafael, a nagy festő, mint építész is jeleseket alkot (l. XXIV. képmelléklet 9. ábra). Nemcsak a renaissance, de minden idők egyik legnagyobb mesterének, Michelangelo Buonarottinak (1474-1564) teremtő-géniusza már tulcsapong a korlátokon és a formákat kénye-kedve szerint gyurva és átalakítva a későbbi visszaéléseknek nyitott tág ajtót. Legkiválóbb művével, mely egyszersmind a renaissancenak legnagyobbszerü alkotása: a római szent Péter templommal egy külön fejezet alatt foglalkozunk (l. Szent Péter templom). Michelangelo tanítványai a mester önkényeit a túlzásba viszik és a késői renaissancenak, vagyis jobban mondva a barokknak vetik meg alapját. Giacomo Barozzi, vagy Vignola Rómában és Galeazzo Alessi Genuában kortársai voltak Michelangelonak. Az első szorosan tartja magát a klasszikus formákhoz és könyvet is ir az 5 oszloprendről (l. o.); főműve a caprarolai várkastély a róma-viterbói uton. Alessi különösen a belső beosztásnak hatásos és festői elrendezése miatt jutott hirnévre. A XVI. sz.-ban Olaszország más városaiban is sajátos jellegü építészeti műveket alkottak. A genuai Alessit már fönebb említettük; Veronában kitünik Michele Sanmichele (1484-1559), Velencében Sansovino (1479-1570), a San Marco könyvtár épületének tervezője Vicenzában Palladio, a renaissancenak szintén egyik nagy mestere, kinek legjellemzőbb alkotása a vicenzai ugynevezett bazilikának homlokzata (l. XXIV. képmelléklet 7. ábra); az építőművészetről egy nagyhatásu művet is irt.

9. Római stucco diszitményű palota homlokzata Rafaeltől.

7. A vicenzai ugynevezett bazilika homlokzata.
A késői renaissance építészet - a barokk-stilus - Michelangelo nyomán mindinkább a meglepő hatást vadászsza, anélkül, hogy a formák tisztaságát szem előtt tartaná, vagy eszközeit valami nagyon megválogatná. Carlo Maderna (1556-1639) és Lorenzo Bernini (1589-1680) ez iránynak első jelentékenyebb képviselői, mig Francesco Borromini (1599-1667) már a legönkényesebb kombinációkban tetszeleg. Ő alatta és követői alatt alaprajzban és homlokzatban már alig marad egyenes fölület és vonal, minden görbe és cikornyás lesz, és a főtagozatok helyett sokszor a legalárendeltebbek viszik az első szerepet. Itt Giuseppe Sardi és Camillo Guarini említendők főképpen. A XVIII. század mesterei, mint Filippo Ivara, Lugi Vanvitelli stb. már nem esnek az előbbieknek szertelen tulzásaiba. Az olasz renaissance temérdek merész szerkezetü és rendkivül könnyü, kecses ivezetü hidat épített (p. a firenzei Santa Trinita-híd és mások), a városépítészetben azonban a lőfegyverek tökéletesbítése az építőművészeti részletek alkalmazását mindinkább kiküszöböli, ugyhogy majdnem kizárólag csak a bejáró kapuk lesznek építőművészetileg kiképezve. Ilyen erőteljes architekturáju kapuk vannak Velencében, Veronában stb.
Franciaországban a XVI. század elején kezdődik a renaissance formáknak a művelése. Valamint Olaszország a csúcsives stilus ellen, ugy Franciaország a renaissance ellen védekezett a legtovább és akkor is, mikor azt végérvényesen elfogadja, nem tagadja meg soha a csúcsives építés hagyományait. Ezen küzdelemben, mely egészen a XVII. sz. kezdetéig eltart, az épületeknek még gotikus szellemben megalkotott szerkezete, de a rajtuk már föllépő renaissance formák rendkivül bájos ensemble-t teremtenek meg és a francia renaissance-ot az olasztól élesen megkülönböztetik. A francia renaissanceban itt, a korait, a virágzót, a későit, vagyis a barokkot és rokokót különböztetjük meg és azokat a francia irók szokása szerint, az egyes irók neveiről nevezzük el. Igy a korai renaissance - mely a XVI. sz. közepéig tart - XII. Lajos és I. Ferenc stilusa; a virágzó ren. - a XVI. sz. közepétől a XVII. sz. első pár évtizedéig - II. Henrik, IX. Károly, III. és IV. Henrik stilusa, mig a barokk XIII. Lajos uralkodása alatt (1610-1634) lép érvényre. I. Ferenc alatt éli a korai francia renaissance a legbrilliánsabb korszakát; ekkor épül a chambordi palota (Pierri Nepvell 1525), a bloisinak egyik (északi) szárnya (gyönyörü lépcsőházzal), a caën-i Péter templom szentélye, a chenonceaux-i palota, a beaugency-i városház, a Hôtel d'Ecoville Caën-ban (Blaise le Prestre 1530) stb. A virágzó renaissance korszakából fölemlítjük a következőket: a Louvre Párisban, melynek régibb részeit Pierre Lescot 1548. fejezi be (udvari homlokzatát l. a XXIII. képmelléklet 3. ábrán), a tuileriák épülete, melyet Jean Bullant és Philibert de l'Orme 1564. kezdenek meg, de be nem fejeznek, az écoueni palota stb.

3. A régi Louvre udvara Párisban.
A XVII. sz.-ban Brosse építi a Luxembourg-palotát Párisban, Perrault a Louvrenak dagályos főhomlokzatát, Hardouin Mansart a versailles-i kastélyt (a róla elnevezett magas födeleket l. Mansart födél a.) stb. Ugyancsak Mansart építi a rokkantak palotáját Párisban (igen szép kupoláju templommal), a XVIII. sz.-ban pedig Germain Soufflot a St. Genevieve templomot (most Pantheon) Párisban szintén nagyszerü kupolával. A XV. Lajos alatt divatba jött építési stilust nevezik a franciák Style rocaille-nak, melből azután a rokoko szó származott. A szerkezetnek teljes negálása, a kacskaós cikornyák, kagylós és allegorikus diszítések, a megszakított és hajlított vonalak, nagy páthosz stb. jellemzik ez irányt, mely azonban Franciaországban még mindig előkelő marad és nem esik oly tulzásokba, mint az olasz és a német. XVI. Lajos kora a tisztább, klasszikus formákhoz való visszatérést jelzi, bizonyos szárazsággal ugyan, de igen finoman, izléssel. A barokk épitészek közül még fölhozzuk Blondel-t, Bruan-t, Lepautre-t a rokoko kornak építészei közül Cotte-ot, Oppenort-ot stb. A rokoko diszítési módját a XXV. képmelléklet 11. ábra

11. Teremdiszités a Hotel Soubise-ben Párisban.
mutatja, mely a párisi Hôtel Soubise egyik termének ötletszerü, de végtelen kecses diszítését ábrázolja.
Spanyolországba V. Károly császár idejében jött a renaissance; ő építteti Machuca tervei szerint az Alhambra melletti palotát, melynek meglehetős sivársága annyira elüt a mór kastély játszi fantasztikus architekturájától. II. Fülöp emeli az Escoriált, a világ egyik legnagyobb kiterjedésü épületét; Juan de Toledo kezdi meg 1563. és Juan de Herrera végzi be 1584. Angolországban a XVII. sz. előtt nem igen lép érvényre a renaissance-építés. Inigo Jones művei alapítják azt ugyszólván meg (1572-1652), ki Palladio nyomán halad. A whitehalli királyi palota, a greenwichi kórház egyik része stb. maradtak fenn tőle. Legelőkelőbb művelője Christofer Wren, ki 1675-től 1710-ig a londoni szent Pál templomot építi. Az ugynevezett «Ezsébet stilust» l. o. Németalföldön gazdag, sőt diszítményekkel meglehetősen tulterhelt renaissance fejlődik ki Antwerpenben, Leidában, Haarlemben stb. Van Campen Jakab építi a XVII. sz. közepén az amsterdami nagy városházat. Dániában Fredericksborg,Rosenborg stb. királyi kastélyok és a kopenhágai börze épülete a legkiválóbb renaissance-alkotások.
Németország a XVI. század közepén fogadja el a renaissanceot; 1520-1550-ig tartanak az első kisérletezések, mig a XVII. században a ren. egészen a barokkstilusba megy át. A németországi renaissance-nak a stilus-jellege: az individualitás, meglehetősen ártalmára volt, mert oly genialis építészei mint Olasz- és Franciországnak, nem voltak. Hiányzott a formaérzék; azért a német renaissance mindig a keresés és a kisérletezés benyomását kelti, mely tiszta kifejléshez nem vezetett. Az architektonikus alakítás a stilus gyönge oldala; előnye a helyes érzék a festői csoportosításhoz és a fesztelen ornamentális diszítés, mely utóbbi inkább uralja a koncepciót, mint a nagyra és az emlékszerüségre való törekvés. Még 1556-1559-ből származik a korai német renaissance egyik jelesebb alkotása, a heidelbergai várkastélynak u. n. Otto-Henrik szárnya (l. XXIII. képmelléklet 1. ábra).

1. A heidelbergi várkastélynak Ottó Henrikről elnevezett szárnya.
Valamivel későbbiek az altenburgi, rothenburgi, ulmi stb. városházak. 1579-ből való a kölni városháza elé épített gyönyörü kétemeletes csarnok. A XVII. sz.-ból nevezetesek az ágostai (Elias Holl), a nürnbergi (Karl Holzschuher) és főképp a brémai városházak, a sz. végéről a berlini fegyvertár. A magánházak többnyire magas oromfallal birtak, melyek a gazdagabb városokban, mint p. Nürnbergben, Ágostában, Kölnben, Lübeckben, Danzigban, Braunschweigban (az u. n. «Gewandhaus») stb. rendkivül diszesen képeztettek ki. Dacára annak, hogy a német barokk-építészet egészen a franciának nyomában halad, egynéhány kiváló művészeti érzékkel megáldott építész erős egyénisége következtében attól magát mégis függetleníti és sajátos nemzeti jellegü emlékműveket alkot. Ilyenek voltak Andreas Schlüter, ki 1699-1706-ig építi a berlini királyi palotát (egy jellemző motivumát l. a XXIV. képmelléklet 8. ábrán), Mathäus Dániel Pöppelmann (1662-1736), ki a pompás drezdai vigalmaknak szánt királyi palotát (részletét lásd a XXV. képmelléklet 10. ábrán)

8. Részlet a berlini királyi palotából.

10. Részlet a drezdai "Zwinger"-ből.
építi és a két Fischer von Erlach, kik Bécsben (császári palota, szent Péter-templom, a magyar gárda palotája, a Károly-templom stb.), Schönbrunnban (a császári palota), Prágában (Clam Gallas palota) stb. nagy és művészileg igen jelentékeny épületeket emelnek. A rokoko kornak építészei közül jelesebbek Neumann, ki a würzburgi érseki palotát építi (1720-1744) és Knobelsdorff, ki II. Frigyes számára épít Berlinben és Potsdamban (Sanssouci palota). Délnémetország legszebb rokoko műemlékét a nymphenburgi palotának «Amalienburg»-nak nevezett részét egy francia építész , François Cuvillié és építette.
Magyarországban a renaissance-építészet I. Mátyás király uralkodása alatt - tehát már a XV. sz. második felében honosodik meg. Mátyás alatt ugyan még szép diadalokat arat a csúcsives stilus is (akkor épül a budavári templom Mátyás tornya, a kassai székesegyház egyik tornya, a székesfejérvári sirkápolna, Vajda-Hunyad jelentékeny része stb.), de a király által behivott olasz művészek azt mindinkább kiszorítják és végtére teljesen a renaissance-szal helyettesítik. De amily fényesen indul meg tevékenysége, az ország kétségbeesett politikai viszonyai és a mohácsi vészt követő török hódoltság annak hamarosan sirt ásnak; hamarább, hogysem szelleme a tömegeket áthatotta és formaképzése a nemzeti sajátosságokhoz átidomulhatott volna. Korszakának első idejében alkotott fényes emlékei kivétel nélkül elpusztultak, ugy hogy azokből kő kövön nem maradt; az idők viharai ugyszólván csak Felső-Magyarországban őriztek meg számunkra több-kevesebb alárendeltebb jellegü műemléket, néhány részletet, diszítményt vagy butordarabot, melyek bármi csekélyek is, élénken bizonyítják, hogy a renaissance építő-művészet fejlődéséhez hazánkban is megvolt a kellő talaj, de kiműveléséhez hiányzott az idő és - intenziv nemzeti élet hijján - az alkalom. A török hódoltság után éppen a barokk korszak virágzásában - Magyarország nemcsak politikailag, de művészetileg is teljesen Ausztria befolyása alá jött. Mig a román korszakban részben francia, a renaissanceban olasz izlés érvényesült - addig a barokk és rokoko korszakban majdnem kizárólag az osztrák építési mód divott; osztrák építőmesterek emelik az arisztokracia palotáit, azok a városi köz- és magánépületeket. Csak a jelen század második felében tudta e befolyás alól hazai építészetünk magát némiképpen fölszabadítani. - I. Mátyás Budán, Visegrádon, Tatán stb. olasz művészet által fényes palotákat emelt, de ezek - a mint föntebb mondottuk - mindenestül elpusztultak. Számára dolgozott da Majano, Chimenti, Camilia, Baccio és Francesco Cellini, Fioravanti és a két dalmáciai származásu, de olasz nevelésü építész: Traui Jakab és János. Renaissance-unknak első korszakából csak egyetlenegy jelentékenyebb emlékmű maradt reánk: a Bakocs Tamás biboros-érsek által 1507. Esztergomban épített kupolafedésü kápolna, mely most a székesegyház déli hajójába nyilik. Eredetileg sirkápolnának volt tervezve; alaprajza (l. XXVIII. képmelléklet 8. ábra) majdnem görög kereszt alaku.

8. A Bakocs kápolna alaprajza.
Szép korintusi pilaszterek tartják a diszes párkányt, a kereszt szárai fölötti donga-boltozatok kasszettásak, a kupolát (mely most már nincs meg) hordó pendentifekben cimeres médaillonok vannak. (Metszetét l. a XXVIII. képmelléklet 7. ábráján). A kápolna tervezője ismeretlen; diszes oltárát fehér márványból Andrea Ferrucci készítette. Bártfa városházát bizonyos Sándor mester 1505. kezdi építeni. Igen érdekes, csúcsives és olasz renaissance-elemekkel diszes épület; magas oromfalai és szép erkélytornyocskája van, belül a majdnem quadratikus tanácsteremnek ajtaját l. a XXVI. képmelléklet 2. ábráján.

7. A Bakocs kápolna keresztmetszete.

2. A bártfai városház fő bejáró-ajtaja.
Ezen időből valók a budapesti belső városi plébániatemplom két pasztoforiuma (l. a XXVI. képmelléklet 1. ábrát),

1. A Budapest-belvárosi plebánia-templom pastoforiuma.
a kis-szebeni és a berzevicei templomoknak ajtói, amelyeket Raguzai Vince készített 1510-ben és a gyulafehérvári templom remek kapuzata. Igen érdekes a sárospataki várkastély; tulajdonképen csak egy quadratikus donjon 22 m. hosszu oldalakkal és 4,50 m. vastag falakkal. A belső termeket Perényi Péter látja el 1534. diszes olasz művü részletekkel, ajtókkal, kandallókkal, intarziákkal stb. Fenmaradt magánházaink közül, melyek majdnem mind olaszos - attikás - homlokzattal birnak s bár részleteik nehezek és arányaik nem mindig szerencsések, bizonyos sajátos eredeti jelleget tőlük elvitatni nem lehet, fölemlitjük: a lőcsei Thurzó-házakat (l. a XXVI. képmelléklet 3. és 4. ábrákat), az eperjesi házakat (egyikét l. Eperjes), a kézsmárki házakat és kampanilét (l. Kézsmárk), stb.

3. Lőcsei Thurzó-házak.

4. Erkély a lőcsei Thurzó-házban.
A sárosvmegyei fricsi várkastélyt Sorger Mihály 1630. építi; alaprajza egészen franciás, főpárkánya fölötti csorbázatai és az azokat diszítő sgrafittók, ajtói stb. igen izlésesek. Az 1655-ből való zborói Rákóczy-kápolnának pompás sztukkói vannak, mig Micsinyén, Márkusfalván, Demétén stb. érdekes alaprajzzal és részletekkel biró várkastélyok maradtak fenn. A kizárólag idegen szellemi tőkével megindult barokk építészetünk emlékei közül fölsoroljuk a pozsonyi sz. János kápolnát, a szombathelyi székesegyházat és a Buda visszavétele után az ország fővárosában Martinelli Antal, Hildebrand József és más bécsi építészek által emelt templomokat és palotákat, mint: az egyetemi templom és az angol kisasszonyok temploma, a Martinelli által épített rokkantak palotája (most Károly-kaszárnya), melynek kiválóan monumentális jellegü homlokzata van, a Hildebrand által 1748. megkezdett és 1777. befejezett budai királyi palota. Mária Terézia idejében Budapesten számos diszesebben kiképzett palota és magánház is épült; ilyen volt a nem rég lerombolt Grassalkovics-féle palota a Kossuth Lajos-utcában

(l. XXVII. képmelléklet 6. ábra), a jelenleg is álló kötő-utcai 10. sz. ház

(l. XXVII. képmelléklet 5. ábra) és még sok más. Vidéken az Esterházyak, Festetichek, Károlyiak stb. építtettek jelentősebb barokk palotákat és templomokat (mint p. Tatán és Pápán templom és palota, Egerben a nagyszerü liceum stb.).

6. Az egykori Grassalkovics palota Budapesten.

5. Kötő-utcza 10. sz. ház Budapesten.
A XIX. század építészete.
Erről az «építészeti stilusok» alcimben már szóltunk. A jelen század építészetében minden tekintetben Franciaország jár elől; az adja meg az impulzust az egyes építészeti stilusok felkarolására és ha fölkarolta, az is műveli ki ezeket a legizlésesebben. Az első francia császárság tér vissza először a klasszikus görög formák mélyebb tanulmányozására és megalkotja a száraz, ugynevezett style empire-t; e stilus jellemző képviselői az Etoile-téri diadalkapu Chalgrin-től és a Madelaine-templom Vignon-tól. Majd szerencsésebben és szabadabban kezdi művelni az antik formákat; Percier és Fontaine építik a Louvre uj udvarát, a kölni születésű Hittorf és Lepere a St. Vincent de Paul templomot és a Concorde-tér architektonikus befoglalását. A század második felében Duban, Labrouste, Duc, Visconti stb. első rangu művelői részint a klasszikus stilusnak, részint a renaissancenak, mig ugyanazon időben a középkori stilusok is divatba jönnek, különösen Viollet-le-Duc alapos tanulmányai (melyeket monumentális munkájában a Dictionnaire de l'architecture-ben tett közzé) és szerencsés restaurációi (a Notre-Dame templom és a Sainte-Chapelle Párisban stb.) következtében. Garnier-nek a 70-es években befejezett operaházának alapdispozicióját azóta egész Európában utánozták, mig az 1878. és 1889. évi nemzetközi kiállítások kiinduló pontjai voltak egy realisztikus irányu építészetnek, mely a vasat is bevonja az építő-művészetileg kiképzendő anyagok közé és műemlékeinek formáit annak tulajdonságai szerint igyekszik megoldani. Jelentős építészeti tevékenységben Franciaország után mindjárt Németország és Ausztria következnek. Németországban a teoretikus-archeologikus irány legkiválóbb képviselője Schinkel, ki görög formákkal Berlinben építi a régi muzeum oszlopcsarnokát, a Schauspielhaus-ot, Potsdamban a Nikolai templomot, a Krim-ben az Orianda palotát stb. Klenze Münchenben szinte antikizáló stilust honosít meg a Glyptotek-ban, a Ruhmeshalle-ben stb. és a regensburgi Walhalla-ban. Semper, a leggeniálisabb német építészek egyike, az olasz renaissance nyomdokain halad, de műveire saját egyéniségének bélyegét süti; a drezdai szinház és muzeum, a zürichi politechnikum, a winterthuri városház, a bécsi uj muzeumok stb. jelentőségteljes alkotásai. Gärtner, Eisenlohr és Hübsch a középkori stilusokat művelték több-kevesebb szerencsével. Ausztriában Bécs városának föllendülése és az I. Ferenc József uralkodása alatt ott megindult óriási építészeti tevékenység Európa legkülönbözőbb országaiból vonzotta oda a geniális építészeket. Igy építi ott a svajci Müller az altlerchenfeldi templomot, a dán Hansen az arab stilusu arzenált, a teljesen görög formákban kiképzett börzét, a parlamenti palotát stb., Van der Nüll és Siccardsburg az operaházat; a porosz Schmidt restaurálja az István templom tornyát és építi korai csúcsives stilusban a városházát, az osztrák Ferstel csúcsives stilusban a Votiv-templomot, renaissanceban az egyetemet stb. A bécsi legujabb építészeti irány, melyet Rumpelmeyer pozsonyi születésü és francia műveltségü építész inaugurált a 70-es évek elején - különösen a barokk stilust karolja fel. Magyarországban a század elején a mi csekély építőművészeti emléket alkottak, az az empire stilus jellegét viseli magán - ebben ellenkezőleg Ausztriával, hol ez izlés sohasem honosodott meg. Legkiválóbb képviselője Pollák Mihály, ki 1805-ben építi Budapesten a mai Gizella-téren a régi német szinházat, 1837-1847-ig pedig jelentékeny építményét, a nemzeti muzeumot; Hild József építi 1827-1830-ig Budapesten a mai Ferenc József-téren a kereskedelmi csarnok épületét és ő készíti a lipótvárosi plébánia templom első tervét. Az akadémia palotáját Budapesten Stüler porosz építész építi 1862. olasz renaissance-ban. Eddig legjelentékenyebb építészünk Ybl Miklós volt, ki különösen a diszítésnek igen finom izlésü mestere. Tőle van Budapesten a ferencvárosi templom, a várkerti bazár, a margitszigeti fürdőház, az uj lipótvárosi templom, az operaház, azonkivül temérdek palota és magánház, Fóthon a templom stb. Schultz Ferenc (a vajda-hunyadi vár helyreállítója), Storno Ferenc, Schulek Frigyes (a budavári plébánia templom helyreállítója) különösen restaurációikkal tünnek fel; Steindl Imre építette az uj városházat és építi csúcsives stilusban az uj országházat és az erzsébetvárosi templomot. A fönebbiek mellett a csúcsives irányt még Petz Samu, a klasszikusat Czigler Győző, a renaissance-ot és barokkot Hauszmann Alajos, Meinig Artur stb., az ujabb formák iránti törekvéseket Lechner Ödön, Pártos Gyula és a fiatalabb építészek egész gárdája képviselik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages