Évszakok

Teljes szövegű keresés

Évszakok, a tropikus évnek részei, melyekre ezt a Napnak az év folyamán elfoglalt különböző helyzete szerint felosztjuk. Minthogy pedig az ekliptikának az egyenlítőhöz való hajlása folytán - melytől pedig a Napnak helyzete függ - az ekliptika egy évben kétszer metszi az egyenlítőt és kétszer távolodik el, attól legmesszebbre, egyszer észak-, egyszer délfelé, azért az évnek négy ily része, É.-a van, még pedig tavasz, nyár, ősz és tél. Az egyenlítőbe március 20 v. 21-én és szept. 22 vagy 23-án jő a Nap, amaz a tavaszi, ez az őszi napéjegyenlőség (aequinoctium), egyben a tavasznak, illetve ősznek kezdete. Junius 21. vagy 22-én hagyja el a nap északfelé legjobban az egyenlítőt, elérve a ráktérítőhöz - ez a nyári napfordulat (solstitium aestivum), az északi féltekén a nyárnak kezdete; december 21. va. 22-én pedig délfelé tér el leginkább egészen a baktérítőig, ez a téli napfordulat (solstitium brumale), az északi féltekén a tél kezdete. Az évszakok eme sorrendje a déli féltekén éppen fordított; mikor nálunk tél van, ott nyár van s fordítva. Hogy az É.-at a Földtengelynek a Földpályához való hajlása idézi elő, azt már Copernicus fölismerte. Ezen - 66° 32'-nyi - hajlás, mely mellett a Föld tengelye magamagával párhuzamosan halad, okozza azt, hogy az év folyamán a nappalok hossza különböző és különböző a Napnak a látóhatár feletti legnagyobb emelkedése, déli magassága. Ez a két körülmény pedig maga után vonja azt, hogy a Nap a Föld felületét többé-kevésbé melegíti át. Az aequinoctiumok idején a nappal tartama 12 óra és Budapesten a Nap délben 42° 5'-nyi magasságban áll; a leghosszabb nap (az északi féltekén junius 21-22-e) Budapesten majdnem 16 óra tartamu és a Nap déli magassága 66° ; a legrövidebb nap hossza (az É. féltekén dec. 21-22) Budapesten 8 1/4 óra és a Nap magassága délben 19°. L. még Föld; Hőmérséklet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem