Exegézis
Exegézis (gör.) a. m. kifejtés, kimagyarázás, egyes mondatok, szavak, sőt néha egyes betük értelmének feltüntetése. Tágabb értelemben az irodalmi müvek legnagyobb részénél van helye az E.-nek, mely kivált a régi irásoknál, de kiváló mértékben a bibliánál van alkalmazásban, melynek ugy az ó- mint uj-testamentomi részében számos oly szó s mondat fordul elő, melyeket a keleti s illetőleg a görög nyelv, az ó testamentomi nép történelme, régi szokásai, vallási szertartásai ismeretei nélkül megérteni nem lehet, v. melyek a lemásolások vagy egyéb körülmények következtében megcsonkíttattak vagy toldattak, eredeti értelmükből ki lettek forgatva s igy azok valódi értelmének megállapíthatása végett az irásmagyarázat eszközeihez kell folyamodni. De meg a keresztény felekezetek mindegyike a bibliát ismeri el vallási alapjaként, és ha ezek mégis a tanokban, a vallásos szertartásokban, az egyházszervezet és kormányzat elveiben oly igen eltérnek egymástól, ennek egyik főokát a szentirás egyes helyeinek különböző magyarázatában kell keresni, v. megfordítva, hogy a különböző keresztény felekezetek létjogosultságukat s igazhitüségüket igazolják, az E.-hez fordulnak. Igy p. minden jelentékenyebb keresztény felekezet elfogadja az urvacsora-tanra nézve irányadóul Krisztus eme szavait «Ez az én testem», és mégis mindegyik felekezetnek idevonatkozó tana egymástól eltérő, másképpen alkalmazván mindenik felekezet ezen mondatra nézve az E. szabályait. Az E. egyedül mondatra nézve az E. szabályait. Az E. egyedül helyes módja a grammatiko-historiai (nyelvtani-történelmi), mely abban áll, hogy valamely bibliai mondat értelméhez a nyelvtani szabályok és a történelmi kutatások felhasználásával igyekeznek jutni; hajdanta azonban ezen módszer alkalmazását a hittani elfogultság felettébb akadályozta; mert hiszen mindegyik hittudós s mindegyik felekezet vagy teologiai iskola saját dogmatikus nézeteit, sokszor a bibliától függetlenül megállapított hittételeit a szentirásból is igazolni törekedett. Igy azután a főcél nem az lett, hogy a szentirás egyes mondatainak igazi értelmét megtalálják, hanem hogy a szentirás egyes mondataival dogmatikus tételeiket bizonyíttassák. Igy jött szokásba már a II., még inkább a III. s IV. sz..-ban az allegóriai magyarázat-mód (l. o.), mely a biblia legegyszerübb elbeszéléseiben is a betüszerinti értelem mellett, mélyebb dogmatikus értelmet is keresett. Ehhez képest az ó-alexandriai iskola s főként Origenes szerint minden bibliai mondatnak hármas értelme van: betüszerinti, erkölcsi és szellemi. Ágoston és Nagy-Gergely a nyugati egyházban meghonosították a misztikus E.-t is, de csak mint a lelki építésre szolgálót. Szerintük a bibliában négyféle értelem keresendő: a betüszerinti, a tropologikus v. erkölcsi, az allegorikus vagyis az egyházra és az anagogikus vagyis a tulvilágra vonatkozó. Az antiókiai iskola tudósai, Tarsusi Diodor, Mopovestini Theodor, Chrysosthomus, Efrem stb. határozottan ellenezték az allegoriai E.-t, s a józanabb történelmi irásmagyarázatot gyakorolták.
A középkor teologusai a szentirás önálló tanulmányozásával nem foglalkoznak, hanem az előbbi kor nagy tudósainak irásmagyarázati műveiből készítenek kivonatokat, magyarázó jegyzeteket, u. n. catenakat, scholionokat. Csak a középkor vége felé ébred fel ismét a nyelvészeti kedv; az ó-testamentomra nézve buzdítókul s egyszersmind kalauzokul szolgálnak a XI. és XII. sz.-ban élt hires rabbik, mint Rasi, Aben-Ezra, Kimkhi, Maijmonides; az uj-testamentomra nézve főként a Konstantinápoly elfoglalása után nyugotra menekült görög tudósok. Az ó-testamentomi nyelvészet és az E. terén kimagaslanak Lyra Mikl., Valla Lőr., Renchlin, az uj-testamentom magyarázói között mindenek felett Erasmus és a francia Faber Stapulensis. A reformáció kizárólag a szentirást ismervén el a kereszténység alapjául, nagy buzgalommal karolta fel az E.-t, de itt is csakhamar ismétlődött az az eset, hogy nem annyira a szentirás valódi értelmére, mint inkább a felállított tantételeknek s hitvallásoknak a szentirásból való igazolására törekedtek. Igy a lutheri egyházban Gexhard szerint az egyszerü értelem mellett keresendő a szellemi értelem is (sensus spiritualis), Baier szerint a rejtett értelem is (s.occultus). Általában a lutheri egyház inkább hajlott a régi alexandriai, a kálvini az antiokiai iskolához. A XVII. sz.-ban a kálvin egyházban is Coccejus (l. o.) vezetése mellett fonák irányt vett E. ellenében különösen Grotius Hugó és az arminiánusok képviselik a józanabb történelmi irányt. A mult században Semler és társai a bibliai itészet alapelveit felállítván, majd De Wette, Gesenius és mások nagyszabásu nyelvészeti kutatásokat tévén, az E. tárgyilagosabb álláspontra helyezkedett, és kivált Ernestivel (l. o.), a nyelvészettörténelmi E. mindinkább uralkodóvá lett. Az ujabb időkben az egész bibliát felölelő jelesebb irásmagyarázati müveket adtak ki: Bunsen, Vollst. Bibelwerk für die Gemeinde; Lange, Theol. homilitisches Bibelwerk. Az ó-testamentomra nézve: Kurzgef. Exeget. Handbuch zum Alten Pest, Lipcse 1838-62 (Hitzig, Knobel, Hirzel, Olshausen). Az uj testamentomra: De Wette, Meyer.
