Eyck
Eyck Hubert (Huybrecht) és János (Jan) van, testvérek, a flandriai festészeti iskola tulajdonképeni megalapítói, Maeseyckből, a Maas folyó mellett, Mastricht közelében fekvő városkából származtak, Hubertnek, az idősebbiknek életéről vajmi keveset tudunk. Karel van Mander szerint 1366 körül született, 1424. Gentben élt, mint tekintélyes festő és a genti szt. Bavo-templomban levő sirjának felirata szerint 1426 szept. 18. halt meg. Jánosnak életéről bővebb tudomásunk van. Jóval fiatalabb volt bátyjánál, a festészetben valószinüleg Lüttichben képezte ki magát, 1422 okt.-tól 1424 szept.-ig Hágában tartózkodik, mint a kegyetlen János bajor herceg festője és komornyikja, annak halála után Jó Fülöp burgundiai herceg szolgálatába lép és csakhamar elnyeri annak kegyét. Ura titkos küldetésekre is fölhasználta. 1428. pedig elküldte Lilleből Lisszabonba avval a követséggel, mely menyasszonyáért, Izabella hercegnőért ott járt. János megfestette a hercegnő arcképét. Portugáliából hazatérve, 1429. Gentbe, 1432. Brüggébe költözött. Ott halt meg 1440 jul. 9. Urának kegyét mindvégig megtartotta; az gondoskodott róla és 1434. kis leányának keresztapja lett. Régebben az Eyck testvéreknek főleg a festési technika terén való nagy érdemeit magasztalták. Hol Hubertet, hol Jánost, hol mind a kettőt az olajfestési technika föltalálójának nevezik.
Az olajfestési technika csakhamar fényes diadalt aratott a világhirü genti szárnyas oltárral. Ezt az oltárt Vyd Jodocus, előkelő genti polgár és neje, Burlut Lisbet rendelték meg, eredetileg Hubertnél, kinek halála után a megrendelő kérésére János fejezte azt be (1432 máj. 6.). Hogy mindegyiküknek milyen része volt a munkában, azt alig lehet eldönteni; némelyek azt hiszik, hogy Hubert csak a vázlatokat készítette el, mások azt tartják, hogy a két testvér Hubert haláláig együtt dolgozott rajta. A 4 középső kép még eredeti helyén van, a genti szt. Bavo-templomban, a 6 nagy oldalszárny a berlini muzeumban van, a 2 kis felső oldalszárny a brüsszeli muzeumban. Hétköznapokon, mikor be volt csukva az oltár, a felső négy szakaszban az angyali üdvözlet volt látható, a két alsó szárnyon a középen Ker. és Ev. szt. János alakjai, szobrok gyanánt festve, szélről az ajándékozónak és nejének pompás, realisztikus térdelő alakjai, legfelül a körivekben két próféta és két Szibilla képe. Ünnepnapokon nyitva volt az oltár. A belső részen alul, középen volt a főkép, mely az Apokalipszis nyomán az isteni bárány lábainál fakadó élet forrása képében szimbolikusan a megváltás művét és a szenteknek azt imádó seregét ábrázolja. A két-kétoldalszárnyon jobbról vezeklők, remeték, zarándokok, balról fegyveres lovagok és fejedelmek sietnek a szent hely felé. A felső sorban középen látjuk az atyaisten életnagyságu, férfias szépségü, gyöngyökkel és drágakövekkel gazdagon diszített, trónoló alakját; tőle jobbra ker. János, balra Mária ül, a következő két szárnyon szt. Cecilia orgonázó alakja és éneklő angyalok kara, a két legszélső, keskeny szárnyon Ádám és Éva mezítelen alakjai láthatók, fölöttük a két körivben egy-egy jelenet Kain és Ábel történetéből. Nemcsak technikájuk volt uj az E. testvéreknek, mikor remek művüket megfestették; uj volt a felfogásuk, uj volt egész művészetük. Magának az ábrázolásnak a tárgya nem volt uj, szerepet játszott az már a legrégibb flandriai művészetben, de föléledve, ósdi ridegségét elvesztve, most tárgyul szolgált a természet legragyogóbb ábrázolásának. Nem volt festő előttük, aki olyan éles, szinte tuléles szemmel nézte volna a világot, mint ők, nem volt festő, aki az embert és ami azt környezi, olyan, a legapróbb részletekig menő gonddal teremtette volna meg ujra ecsetével. Igazi naturalisták. Egyenlő pontossággal festik meg az emberi arcot és a kis virág szirmait, festenek szép emberi alakokat is, de nem riadnak vissza a csunyától sem. A szép, ragyogó szinekben, a pompás drága ékkel diszített ruhákban kedvük telik. Művészetük minden tökéletessége dacára is, egy primitivebb korra vall: a kitünő kompozició mellett az alakok elrendezése nagyon is szabályos, a vonaltávlat tökéletes alkalmazása mellett a légtávlattal nem mindenütt bánnak egyenlő sikerrel. A genti oltárt, melyet már az E. testvérek kortársai igen nagyra becsültek, Coxcie Mihály 1559. II. Fülöp király számára lemásolta. A másolat részben Gentben az eredeti műnek kiegészítő részét képezi, részben a berlini muzeumban és müncheni képtárban van.
A genti oltáron kivül Hubertnek tulajdonítják némelyek A keresztény egyház győzelme a zsinagóga fölött c. képet (Madrid, Prado muzeum), melyet azonban közönségesen az E. testvérek valamelyik követője művének tartanak. Más képet Huberttól nem ismerünk. János művészetét egyéb művei is tanusítják. Kitünő vallásos- és tájképfestőnek mutatják vallásos tárgyu képei: Van der Pale kanonok Madonnája (Brügge, művészeti akadémia), Rollin kancellár Madonnája (Páris, Louvre), Madonna (Drezda, képtár), az u. n. luccai Madonna (Frankfurt Städel-féle intézet), Szt. Ferenc (Torino, képtár). Hogy milyen merész realista, milyen élesen jellemző pszihologus képmásfestő volt, bizonyítják hires képmásai: Arnulfini és felesége, A turbános férfi (London, nemzeti képtár), A szegfüs férfi (Berlin, muzeum), Egy öreg ember képe (Bécs, muzeum). Az E. testvérektől indult ki az egész flandriai festészet. Közvetetlen utódaik közül legkitünőbbek: Petrus Cristus, Gerard van der Meire, Hugo van der Goes, Jodocus van Gent, Rogier van der Weyden, de egyikük sem közelítette meg a mestereket. Különben nővérük, Margit is festőnő volt, de sem életéről, sem műveiről bővebbet nem tudunk.
