Ezüstleletek
Ezüstleletek (l. a mellékelt képet).
1. Csésze a hildesheimi leletből.
2. Ivóserleg a hildesheimi leletből.
3. Ivóserleg a hildesheimi leletből.
4. Borvegyítő-üst.
5. Disztál.
6. Boroskancsó a Bernay.i ezüstleletből, Kr.e.I.század.
7. A polgárdi ezüst tripos a Kr.u.III. századból.
8. Csoportozat a polgárdi ezüst tripos egyik lábának felső végéről.
9.Csoportozat a polgárdi ezüst tripos második lábának felső végéről.
10. A polgárdi ezüst tripos egyik lábának alsó végéről való figurális diszitmények.
Egyiptomból már a Kr. e XVII. sz.-ból ismerünk E.-et. Az 1867. párisi világkiállításon volt kiállítva a XVI. dinasztia utolsó királya feleségének Aah-Hotepnek sirkincse, melyben a számos diadémon, melldiszen, láncon, nyakfüzéreken, csattokon, gyürük- és karpereceken kivül, melyben arany- és ezüstdarabok vegyesen fordulnak elő; voltak arany- és ezüstbaltácskák és különösen egy négykerekü bárka, mely részben arany, részben bronz, de részben ezüstből volt készítve. E sirkincs ékszereinek és különösen a bárkának nagyon választékos izlése és finom kivitele azt mutatják, hogy Egyiptomban sokkal előbb kellett már kifejleni az ezüstművességnek s csakugyan nem ezt kell Egyiptomban sem a legrégibb E.-nek tartanunk. A kairói muzeumban ugyanis van öt darab igen szép ezüstedény, melyeket Tell-el-Tmai-ban találtak s ugy látszik, hogy e város valamely templomának kincseiből valók; ezen edények felettébb tiszta stilje és lotoszlevélből stilizált diszítései számos ismert és biztosan megállapított koru más emlékekkel egybehasonlítva, azt mutatják, hogy egy a nemzeti dinasztiákat jóval megelőzött korszakból erednek. Tudjuk, hogy Palesztina különösen Dávid és Salamon korában bővelkedett arany- és ezüsttárgyakban, hogy a keleti hatalmas fejedelmek mily rengeteg kincshalmazzal birtak, hogy a görögök már igen korán, de különösen a persa háboruk után remek edényeket s más használati tárgyakat készítettek ezüstből, mindazonáltal mind e művekből alig birunk jelentősebb leletekkel, mután mind ez értékes tárgyak osztoztak azon közös sorsban, hogy tekintettel az értékes anyagra, melyből készültek, a későbbi korokban beolvasztattak s vagy pénzzé verték, vagy átdolgozták őket. A görög művészet azonban, miután Görögország is Róma uralma alá került, Rómába tette át székhelyét, hol a fényüző társadalom elég munkát adott neki. Ebből a korszakból már, nevezetesen a római császárok korszakából tekintélyesebb leletek maradtak reánk. Legnevezetesebb ezek között ugy száma, mint tárgyainak szépsége tekintetében a Hildesheimban (Hannover) talált E. E lelet több mint 70 drb használati tárgyat tartalmaz, melyek között diszedények, ivóedények, asztali edénykék, konyhaeszközök, továbbá háromlábak, kandalaberek stb. vannak. Mindezen edények oly nemes, tiszta izlésben dolgozvák, hogy a szakemberek legnagyobb része minden habozás nélkül helyezi készítésük korát a Kr. u. első századba. A diszedények, paterák, urnák, medencék, melyek e leletben előfordulnak, ugy formaszépség, mint diszítés tekintetében fölötte jelentékeny művészet termékei. Ezek közül különösen szép a képmelléklet l-5. ábráján bemutatott öt edény, melyek közt egy talpas csészét, egy ivóserleget, egy borvegyítő üstöt s egy diszes paterát látunk. Az utóbbinál oly rendkivül tiszta stillel állunk szemben, hogy lehetetlen egy a jó görög izlés idejéből származó modellre nem gondolni, mely után ez készülhetett. Semmi nehézségbe nem ütközik felismerni a középenülő alakban Minervát, kit szokásos attributumai környeznek s igy minden alapot nélkülöz némely német régésznek az a felfogása, hogy ezen alakban Róma személyesített alakját, vagy Róma védő istenasszonyát, a Dea Roma-t kellene látnunk. A hildesheimi E.-nek csaknem minden darabjába be van verve az illető darab sulya, ami egyenesen a római idők szokása. A praktikus római u. i. akarta tudni rögtön azt is, hogy a tárgynak művészi értékétől eltekintve is, mennyi a tényleges belső értéke. Pliniusból tudjuk, hogy voltak egyes oly edények, melyeket a római amateurök öt-hat millió sestertiussal fizettek. A másik igen nevezetes E. szintén a római időkből a párisi Cabinet des antiques tulajdonában van s ez a hires Bernay-i E., melyet a Departement l'Eureben fekvő Bernay helység mellett a mezőn találtak s mely szintén nem egyes darab, hanem egész kincs. (Egyikének képe a melléklet 6. ábráján látható.) A lelet több, mint hatvan darabból áll s mintegy huszonöt-huszonhat kilogrammot nyom. A paterák és diszedények különböző sorozatai, melyek rendesen domborműves előállításokkal vannak diszítve. A lelet legrégibb darabjai a római császárság első éveiből, legujabb darabjai pedig a Kr. u. III. sz.-ból erednek. Az előbbi darabok felirataiban rendesen római, utóbbiakéban azonban gyakran gallus tulajdonneveket találunk, ami azt bizonyítja, hogy ez időben már erősen elterjedt a római ezüstművesség Galliában s a többi provinciákban is.
Ezt a körülményt különben több más E. is megerősíti, igy hazánkban a polgárdi triposz, melyről alább szólunk s Galliában az a gyönyörü ezüstkorong, v. diszkosz, melyet mintegy kétszáz évvel ezelőtt a Rhône-ben leltek és sokáig tévesen Scipio pajzsa név alatt ismertek. E diszkoszt, mely az eddig ismertek közt a legnagyobb (átmérője 70 cm.), jelenleg Párisban a Cabinet des antiques-ben őrzik. Tekintve alakját és előállításait, egyáltalán mi sem igazolhatja régi nevét. Először is nem pajzs, hanem egy olyan korong, melyhez hasonlókat a rómaiak lanx név alatt ismertek s másodszor a rajta lévő domborműves előállítás egyáltalán nem Scipio önmérsékletét, hanem azon jelentet tárgyazza, midőn Priamus kiváltja fiának, Hektornak holttestét; annyi azonban bizonyos, hogy szintén a Kr. u. III-IV. században készült. A Kr. u. első századból, tehát szintén a jobb korszakból származik a bécsi cs. és kir. gyüjtemény egyik legszebb E.-e, az Agrippa-féle votiv paizs. E gyüjtemény igazgatója, Arneth, igen pontos összeállítást készített az összes arany- és ezüstleletekről s ez a legjobb eddigi utbaigazító. A római birodalom bukását előidézett népvándorláskor leleteiben főszerepet az arany játszik. Ami e leletekben ezüst, az vagy római , illetőleg görög importból származik, illetve ilyen hagyományok szellemében készült, vagy pedig aranynyal borítva, mint a tárgyak belső magja vagy váza jelentkezik, vagy végül mint kisebb jelentőségü ékszer, persze sokszor nagy számban (mint függők, gyürük, csattok, fibulák, szijvégek, bullák stb.), fordul elő.
Ami a hazai E.-et illeti, ezeket három osztályba sorozhatjuk. Az egyikbe tartoznak az u. n. keltakori E., melyek részben a római foglalást megelőzött, részben a római uralom alatt élő keltáktól származnak. E leleteket az ezüstnek pazar és maszsziv használata, s a sokszor izlésteli forma mellett is durva feldolgozás jellemzi. Rendesen fibulák, torquesek, karspirálisok és karperecek. Legnevezetesebbek e nemben a pátkai és veprovai leletek. A második csoportba a római császárkorból származó leleteket kell sorolnunk. Ezek között legnevezetesebbek a polgárdi ezüst-triposz, melyet a képmelléklet 7-10. ábráján is bemutatunk. E nevezetes lelet 1878. került napfényre s akkor hét darabból állott, melyek később összeillesztettek és restauráltattak. E hét darabból azonban a háromlábnak csak két lába s a hozzátartozó pántok kerültek ki; a harmadik láb s a hozzátartozó lap, v. csésze hiányzottak s igy a harmadik láb, a restaurálás alkalmával galvánmásolattal helyettesíttetett. A triposz lábai 1,13, összekötő pántjai 0,82 m. hosszuak. A felső csoportocskák 0,105 szélesek, 0,8 magasak. A közép-griffmadár-diszítmény 0,19 magas. Delfinen nyargaló gyerek diszíti a triposz lábainak alját, e felett emelkedik a nagyszemü gyöngysor közt levéldiszítménynyel ékes egyenes szár, melyen szép kanyarítással kettős virágkehelyből egy szárnyas, tarajos griffmadár felső része emelkedik ki s választékosan megtöri a láb egyenes vonalának egyhanguságát. Nyaka megett ismét felfut a szár, mint egy pillér, melynek jól tagozott fejét csoportozat diszíti; az egyik lábnál triton haluszonyokkal s farkkal, tengeri rák ollóval halántékán, csigát tart jobbjában, evezőlapátot baljában; haltestén Vénus ül, baljában tartva jelvényét, az almát, jobbjában a feje felett ivvé hajló leplét; nyakláncán kivül mi sem fedi testét. A második lábon a tritonnak lólába van s fuvolán játszik; hátán Nereid ül, mely jobbját felé nyujtja. A háromláb alsó részén gyermekfővel s két gyöngysorral diszített négyszöggyürü veszi körül a szárt; ehhez egy-egy rózsa által vannak hozzáillesztve a bevésett levéldiszítménynyel ékes keresztpántok, ugy hogy a rózsának tengelye körül mozoghatnak s a gyürük fel- vagy letolása által a háromlábat bővítik, vagy szükítik. A pillérfejek alatt belülről egy-egy meghajlított emberujj nyulik ki, ebbe lehetett beleakasztva a lap v. csésze, mely nélkül a triposz nem teljes. A polgárdi triposz a görög triposzok jellegét képviseli. Vizi istenségnek volt szentelve (mindamellett, hogy a griffdiszítmény Apolló jelvénye), erre mutatnak a Nereid és Vénus maga is, ki szintén tengeri istennő. Korára nézve irányadó azon két bronzcsoportozat, melyre Karapannos Nikomediában Diocletián palotájának felásatása alkalmával egy diszkocsi töredékei között akadt. E két csoportozat alak és kompozició tekintetében megegyez a polgárdi triposz csoportozataival, de ezeknél durvább stilü. A polgárdi triposz tehát Diocletián e diadalkocsijánál régibb; választékos rajza jobb kor tradicióit őrzi s bár kivitele nem oly szabatos mint Hadrianus vagy Marcus Aurelius korának technikája, s kétségtelenül már maga is hanyatló művészet terméke, mégis alig későbbi Caracalla, vagy Heliogabalus koránál. A harmadik csoportba végül a népvándorlás, ősmagyar és Árpádkori E.-et kell hogy sorozzuk, melyekre nézve ugyanaz áll, ami más országok leleteire nézve.
