Fabchich

Teljes szövegű keresés

Fabchich (Fabsich) József, műfordító, szül. Kőszegen Vasmegyében 1753 márc. 3., megh. Győrött 1809 dec. 23. Iskoláit szülővárosában, a jezsuiták vezetése alatt kezdette meg, majd Győrött folytatta, ott 1770. világi pap-növendékké, 1775. pedig pappá lett. Ugyancsak 1775. megbizták a győri gimnázium nyelvtani osztályának a tanításával s e hivatalát 22 éven át folytatta, amikor is 1798. ugyancsak Győrben a hittani szeminárium tanárává lett s mint ilyen halt is meg. F. rendkivül lelkes barátja volt a magyar nyelvnek, az iskolában az akkori szokás ellenére leginkább magyarul tanított, maga is verselt, tanítványait is magyar versek irására buzdította, lelkesen gyüjtötte a magyar tájszókat és régies kifejezéseket, a magyar nyelvből minden idegen szót számüzni akart. A magyar irodalmon és nyelvészeten kivül igen sokat foglalkozott a görög lirikusokkal és drámairókkal, kül. Pindarussal, Aeschylussal és Sophoklesszel, kiknek munkáit fordította. A görög lirikusok és tragikusok ez átültetése uttörő munka volt; magyaros, de rögös nyelvéből azonban hiányzott a költői kellem. Jó barátságban élt Révaival és Rajnissal. Nevezetesebb, részint megjelent, részint kéziratban maradt munkái: Tudosítás Pindarus Anakreon munkájának fordítása iránt (Győr 1803.); Magyarra fordíttatott P. Álceus Záffo Stezikorus Ibikus Anakreon Bakkilides Szimonides Alkmán, Arkilokus (u. ott 1804.); M. Kalepinus; Kisebb versezetei; Pindarus stb. (kézirat); Aeschylus, Sophocles, Euripides tragédiái. Verseit leginkább egyes ünnepies alkalmakra irta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages