Gerincesek
Gerincesek (állat, Vertabrata), a jelenben elfogadott 9 állatkör egyike s ezeknek, tehát az állatországnak legmagasabbika, melynek fő jellemvonása az, hogy valamennyi állat fajának testében a hátoldalon porcogós vagy csontos belső váz van: a gerinchur vagy gerincoszlop, s éppen ettől nyerték e század elején a Gerincesek elnevezést. A test általában mindig kétoldali részarányos s csak ritkább esetekben fordul elő eltorzulás. (l. Félszeguszók). A gerincoszlop a test hátoldalának hosszában fut végig s a háton az agyat és gerincagyat, a hasoldalon ellenben az összes többi belszerveket zárja magában a bordáktól (l. o.), formált mell-, továbbá a hasüregben. Mindamellett a gerinoszlop nem az összes G.-nél egyforma szerkezetü és fejlettségü, mert vannak olyanok is, amelyeknél csupán többé-kevésbé tagolt porcogós hurból, az ugyenevezett háthurból (chorda dorsalis) áll, mint különösen a Porcogós halaknál, a magasabbaknál már elcsontosodott gyürükből, ugynevezett csigolyákból (. o.) áll, amelyek ugy az egyes osztályoknál, mint ugyanazon egy gerincoszlopon is különbözőek. A csigolyáknak különböző nagyságu és különböző irányban álló nyujtványai vannak, melyek közül a hátiak a gerinccsatornát zárják körül s ebben fekszik a gerincagy; a csigolyák testével és harántnyujtványaival izesülnek a mellkast körülzáró bordák. A gerincoszlop mellső része koponyává módosult s az agyat zárja körül. Ez maga szintén csigolyákból formálódott. A koponyával mell- és hátoldal felé porcogós, vagy csontosodott vázrészek izesülnek, s ezek a száj és orrüreget zárják körül, tehát a gerincesek feje koponyából és arcból áll. A test többi része törzsre és farkra különült, mely utóbbi azonban főleg az alsóbbrendü G.-nél fejlődött ki jól és sok esetben helyváltoztató szervül is szolgál. A végtagok száma állandóan két pár, egyes esetekben azonban egyik, néha pedig mindkét pár elcsenevészedhetik. (L. Kigyók.). A végtagok majd uszók, majd szárnyak, majd kezek vagy lábak, de minden esetben azonos, vagy legalábbis is igen hasonló belső csontszerkezetet mutatnak. A testhez való izesülésüket külön csontok eszközölhetik, s ezek a vállövet és medenceövet formálják; az első meglehetős mozgékonyan függ a gerincoszlophoz, az utóbbi azzal többé-kevésbbé szilárdan összenőtt.
A gerincoszlopok részeinek, a fejnek, a végtagoknak s általában az egész testnek a mozgását az izmok eszközlik, amelyek a bőrtől elkülönültek és bőrizomtömlőt nem képeznek. A bőr mindig két rétegből áll, a hámból és irhából, mely utóbbiból csontok is fejlődhetnek, az u. n. bőcsontok; ezenkivül főfelületén hajszának, szőrök, sörték, tüskék, tollak, pikkelyek fejlődhetnek s e sorozatba tartoznak a körmök és karmok is. Az irharétegben edény-, ideghálózatot, továbbá különböző váladékot szolgáltató mirigyeket is találunk (l. Bőr). Az idegrendszer középpontja a koponyában fekvő agy s az ezzel összefüggő gerincagy (l. Gerincvelő), amelyekből a test minden részét behálózó idegek erednek (l. Agy); a magasabbrendü G.-nél az egy tömege jóval fölülmulja a gerincagyét, mig az alsóbbrendüeknél megfordított a viszony. A belső szerveket az ugynevezet együttérző- vagy szimpatikus idegrendszer látja el idegekkel. A magasabbrendü külső érzékszervek valamennyien a fejen foglalnak helyet s az agytól nyerik idegeiket; de a tapintás érzékének végkészülékei a testföfelület más pontjain is emelkedhetnek. A tapintás-, szaglás-, izlés-, hallás- és látás külső érzékszerveket valamennyi G.-nél megtaláljuk, az utóbbi azonban az állandóan sötétben élőknél el is csenevészhetik. A bélcsatorna mindig jól fejlett, rendesen hosszabb a testnél s ezért többszörösen hurkolt; több részletre különült. A szájnyilás mindig a hasoldalon nyilik, ugy az alfélnyilás is. A szájnyilást az alsó és felső állkapocs, valamint a szájpad fogja körül, melyek közül az első a koponyával mindig mozgékonyan izesül, mig a más kettő többé-kevésbbé szorosan összenőtt s a legtöbb esetben fogakkal fegyverzettek. A szájban fekszik a nyelv is s ezen kivül több mirigy is ide önti váladékát (l. Nyálmirigy). A szájnyilás a bárzsingba vezet, mely után az emésztőgyomor következik s az egyes esetekben bonyolódottabb szerkezetü (l. Kérődzők). A további részletek a vékony-, vastag-, vak- és végbél, amely aztán az alfélnyilással közlekedik. A lélegzés tüdőkkel, vagy kopoltyukkal történik (l. Kopoltyu és Tüdő). Az egyszerü, vagy kettős vérkeringés központját mindig a gerincoszlop alatt fekvő sziv képezi, mely 2-4 rekeszü és összehuzódása a vért a külön falakkal ellátott véredényeken át az erekbe s egész testben eloszlatja, majd ismét visszafogadja (l. Vérkeringés és Sziv). Kiválasztó szervekül a vesék szolgálnak, mig elválasztókul a máj, hasnyálmirigy, lés stb. A szaporodás ivaros uton történik, rendesen váltivaruak s csak ritkább esetben fordul elő himnősség (egykét hal), vagy eleveneket hoznak a világra, vagy pedig tojnak; az embrióknak mindig a háti oldala kezd hamarább fejlődni s ezek hasoldalukkal függenek össze a tápláló székkel. A geologiai korszakokban legelőször a halak jelentek meg, ezeket követték a kétéltüek, csuszómászók és madarak, végre az emlősök, mely utóbbiaknak első megjelenésre a triászra esik. Öt nagy osztályra osztatnak: Mammalia, Emlősök (l. o.); Aves, Madarak (l. o.); Reptilia, Csuszómászók (l. o.); Amphibia, Kétéltüek (l. o.); Pisces, Halak (l. o.).
