Giolitti
Giolitti (ejtsd: dsolitti) János, olasz politikus, szül. Mondoviban (Cuneo mellett) 1843 okt. 27.; jogot végzett és összeköttetései révén hallatlan gyorsan haladt fel a közigazgatási pályán. Sella (1869) a pénzügyminisztériumba hivta, Depretis (1882) az államtanácsba nevezte ki, szülővárosa pedig képviselőnek választotta, mely állásban Magliani pénzügyminiszter tervei ellen kikelt. 1889 márc. 4. Crispi a kincstár elnökévé, Seismit-Doda visszavonulása után pedig
(1890 nov. 19.) pénzügyminiszterré is megtette. Két hét leforgása alatt azonban G. annyira meghasonlott Crispivel és Finalival, a közmunkák miniszterével, hogy dec.9. leköszönt. Azóta esküdt ellenfele volt Crispinek, szintugy a Rudini-minisztériumnak. Miután ezt a kabinetet is megbuktatta, a király őt bizta meg az uj kabinet alakításával (1892 máj. 10.) G. ekkor majdnem kizárólag balpárti képviselőkből állította össze kabinetjét. Crispi, Rudini és a többi pártvezér nyomban meg is támadták, és máj. 26. a kabinet csak 6 szótöbbséggel győzött, ami G.-t arra birta, hogy a királytól a képviselőház feloszlatását követelje. A király engedett kérelmének és a választások 1893 nov. a minisztérium nagy diadalával végződtek. G. azt igérte volt programmbeszédében, hogy Olaszország rákbaját, a deficitet, adóemelés nélkül fogja eltüntetni. Ezt az igéretet azonban nem tudta beváltani, anélkül hogy a hadi költségvetést alábbszállítaná, amitől azonban a hármas szövetség fentartása érdekében a király idegenkedett. A nov. 23. egybegyült parlament mindazonáltal ismételten nagy többséggel fejezte ki G. iránt való bizalmát. De midőn G. takarékoskodás céljából az épp oly fölösleges, mint költséges apró olasz egyetemeket fel akarta oszlatni, több helyen fegyveres ellenállásra talált; 1893 jan. 25. pedig a Banca Romana (l.o.) szennyes üzelmei hozták szenvedélyeket tüzbe. A radikálisok (Colajanni s Imbriani) nem csak több képviselőt, hanem magát G.-t is gyanuba fogták, hogy noha a római bank csalásairól tudott, mégsem rendelte el a sikkasztók ellen a vizsgálatot. G. ezen támadásokkal szemben tagadásra fogta a dolgot, és elvégül a képviselőház a bankok ellenőrzésére vonatkozó uj törvényjavaslatot elfogadta. Midőn a képviselőház máj. 19. az igazságügyi minisztérium költségvetését (1 szavazattöbbséggel) elvetette, a G.- kabinet beadta lemondását, Umberto király azonban csak Bonacci igazságügy minisztert és Grimaldi pénzügyminisztert ejtette el, a G.-kabinet többi tagjai megmaradtak tárcáik birtokában; Eula lett Bonacci, Gagliardo pedig Grimaldi utóda. Az őszi ülésszak előtt G. Dronero városában mondott nagyobb programmbeszédet, melyben az adóknak 40 millióval tervezett felemelését tudatta hiveivel, mely hir hatása alatt a kormánypárt az őszi ülésszak folyamában bomlásnak indult. A döntő válságot különben nem Crispi és Rudini támadásai, sem Imbriani menydörgései okozták, hanem a Banca Romana megvizsgálására kiküldött parlamentáris bizottság jelentése, melyből kiderült, hogy nem csak Miceli (volt kereskedelmi miniszter), hanem G. is (mint a Crispi-kabinet kincstárnoka) már 1889. birt tudomással a bank óriási deficitjéről. Ez a jelentés lerántotta a leplet arról a Panamino-ról, mely kisebb kiadása a francia Panama-botránynak és ugyanoly nagyfoku izgatottságot szült. Nov. 24. a G.-kabinet sietett lemondani. Azóta G. nimbusza tünőben van.
