Hó, a légköri csapadék (l. o.) egyik neme, képződik, midőn a felhőkben a párák 0° alatt megsürüsödnek. Egyébként keletkezése, mennyisége, elosztása ugyanazon tényezőktől függ, mint az esőé (l. o.). Különböző nagyságu és alaku jégkristályokban mutatkozik, melyeknek közös jellege az, hogy rajtuk a hatszögü rendszer formái tisztán felismerhetők. Valószínü, hogy a hókristályok közvetlen a lángnemü állapotnak a szilárd állapotba való átmenetének eredményei, anélkül, hogy a cseppfolyós az átalakulást közvetítené. Erre vall az a körülmény, hogy a 0°-nál melegebb vizcseppek - ha hirtelenül megfagynak - alaktalan jégtömböcskék képében esnek a földre (ólmos eső); továbbá hogy a tulhütött vizcseppek - amiként azt léghajókon tapasztalták - sem adnak kristályokat, hanem zuzmarás képződményeket, ha szilárd testekbe ütődnek. Ujabban a hókristályokkal behatóbban foglalkozott Hellmann (Schneekrystalle, Berlin 1893), ki gyönyörü mikrofotográfikus felvételeket közöl. Hellmann szerint a hókristályok két főcsoportra sorozhatók: a) lemezes alakuakra, mikor a főtengely nagyon kicsiny és a fejlődés inkább a 3 melléktengely irányában ment végbe és b) oszlopos alakuakra, melyek a 4 tengely irányában egyenlően ki vannak fejlődve. Az első csoporthoz tartoznak a legsürübben előforduló szabályos 6 sugaru csillagok, melyek az ábrán is láthatók.
Csendes időben a kristályok legszabályosabbak, mert a légáramlás a kristályok tökéletes fejlődését gátolja. Azonkivül esés közben is deformálódnak, midőn egyes kristályok egymáshoz surlódnak. A hőmérséklet befolyással van a kristályok alakjára és nagyságára; Hellmann mérései szerint -6°-nál átmérőjük 3,4 mm., -12°-nál azonban csak 1,2 mm. Enyhe időben a kristályok esés közben összenőnek és mint nagyobb pelyhek hullanak alá. Nagy hidegben igen aprók és -20°-nál igen ritkán van havazás, a levegő csekély páratartalma miatt.
Ha a talaj hőmérséklete 0° alatt van, akkor a hő a földön nem olvad meg, hanem hóréteget alkot, mely nálunk télen a földnek rendes takarója. Mezőgazdasági szempontból a hóréteg jelenléte igen fontos, amennyiben kemény hidegben az őszi vetést a megfagyástól megóvja. Vizrajzi szempontból a hóréteg vastagása érdemel figyelmet, mert tavasszal hirtelen olvadás idején áradást okozhat. A havas csapadékot meteorologiai állomásokon ugy szokás mérni, hogy a belőle olvasztás utján nyert hóvizet az eső módjára mérik meg (l. Esőmérő). Viharos időben a szél a hóréteg felső részecskéit felkapja és a levegőbe sodorja (hófuvás). A hideg égövben, vmint magas hegyeken a csapadék legnagyobb része hó alakjában jut a földre; az egyenlítő felé haladva, a havazás mindinkább ritkábbá válik. Már Dél-Olaszországban ritka látvány, de volt már eset rá, hogy Palermót is rövig ideig hó borította. Corfuban minden 10-12 esztendőre jut egy-egy havazás; Palesztina déli része körülbelül már határát képezi a havazásnak.Különben a havazás határa (a tengerszini magasságot értve) nincs egy bizonyos földrajzi szélességhez kötve. Mig p. Európában a 36. szélességi fok tekinthető a havazás határának, addig Kelet-Ázsiában már 23° 12' alatt is észleltek havat (Cantonban), Észak-Amerikában pedig 26 fok alatt. A déli földgömböt illetőleg felemlíthetjük, hogy Sydneyben (33,9° déli szélesség) már szintén láttak havat.
Vannak helyek, melyeken a hó még nyáron sem olvad el egészen, ahol tehát egész esztendőn keresztül van hó (örök hó, állandó hó). A sarkvidéken a hó az alacsonyan fekvő lapályokban már megmaradt, az egyenlítő közelségében azonban csak igen magas hegyeken maradhat meg. Azon magasságot, melyen tul a hó többé el nem olvad, az állandó hó határának vagy röviden hóhatárnak mondják. Renou szerint a hóhatár valamely éghajlatban abban a magasságban található, ahol a melegebb félév átlagos hőmérséklete = 0°. Nagyjából mondhatni, hogy a hóhatár a földrajzi szélességgel változik, a valóságban azonban a helyi viszonyok, nevezetesen a fekvés, is vannak reá befolyással. Igy ismeretes dolog, hogy az északi félgömbön a hóhatár valamely hegy déli lejtőjén sokkal magasabb, mint északi lejtőjén, ami nyilván az inzoláció erősségével függ össze. Oly szük völgyekben, repedésekben, ahová napsugár sohasem ér, a hóhatár mélyebbre huzódik. A Magas-Tátrában, még pedig annak északi oldalán, már 2180 m. magasságban akadni olyan mélyedésekre, ahol a hó nyáron át is megmaradt. A következő összeállításban néhány hegység hóhatárát találjuk különböző földrajzi szélesség alatt (Berghaus szerint):
| Hegység | Földrajzi szélesség | | Hóhatár | | Évi közép-hőmérséklet |
| Kordillerák Onitóban | Egyenlítő | | | 4800 m. | | 1 C° |
| Himalája, indiai oldal | 27-37° é. | | | 4900 m. | | 0,5 C° |
| Himalája, tibeti oldal | 27-34° é. | | | 5670 m. | | 2,8 C° |
| Karakorum | 28-36° é. | | | 5800 m. | | 3,9 C° |
Közép- és Nyugati
| Tiroli Közép-Alpesek | 47° é. | | | 2820 m. | | 3,8 C° |
| Magas-Tauern | 47° é. | | | 2860 m. | | 3,4 C° |
| Novája-Zemlja | 73 1/2° é. | | | 600 m. | | | 11,0 C° |
| Spitzberga | 77° é. | | | 460 m. | | | 10,0 C° |
Nagyjából e táblázat mutatja az összefüggést a hóhatár magassága és évi középhőmérséklete között. É-felé tehát a hóhatár mindinkább a tengerszin magasságára ereszkedik le. A klimatikus viszonyok azonban itt is nagy eltéréseket okoznak, igy északi Szibériában még -16°-nyi középhőmérséklet mellett sem fekszik a hóhatár a föld felszinén, mert a tél és nyár közötti hőmérsékleti ingadozás igen nagy és a csapadék kevés.
