Hohenlohe
Hohenlohe, német grófi, 1800 óta hercegi nemzetség, mely az 1806. mediatizált H. hercegséget birta. A nemzetség Eberhard frank herceget tartja ősatyjának, I. Konrád kortársát; legrégibb tagjai közül Henrik és Konrád nevezendők, kik Rőtszakállu Frigyes császár idejében éltek. H. Gottfried és Konrád II. Frigyes pártján harcoltak a guelfek ellen és jutalmul a romagnioliai grófságot kapták Olaszországban (1229). Ez a Gottfried a most is virágzó ágnak őse, mig a braunecki és a speckfeldi ág 1390., illet. 1410. kihalt. H. György (1448-1551) fiai közül Lajos Kázmér a H.-Neuenstein, Eberhard pedig a H.-Waldenburgi ágat alapította. A H.-Neuensteini főág jelenleg két mellékágban virágzik, a H.-Langenburg és a H.-Ingelfingen ágban. Annak jelenlegi feje H. Hermann herceg, szül. 1832-ben, emennek, még pedig a H.-Öhringen ágnak Hugó, Ujest hercege (szül. 1816), az összes H. család jelenlegi szeniorja, a H.-Ingelfingen ágnak pedig Frigyes Vilmos, szül. 1826. Ezek az ágak protestánsok. A H.-Valdenburg-(Schillingsfursti)i főág, melynek tagjai a katolikus vallás hivei, a) a H.-Bartenstein, b) a H.-Bartenstein-Jagstberg, c) a H.-Waldenburg-Schillingsfürst idősb és ifjabb ágára oszlik; ebből az ifjabb ágból szintén egy idősb és ifjabb mellékág virágzik; ez utóbbié a ratibori és corvey hercegség és ez okból retibori hercegeknek is hivják annak tagjait. Az a) ágnak feje jelenleg János herceg, szül. 1863., a b) ágé Albert hg., szül. 1842., a c) ág id. ágának feje Frigyes hg., szül. 1846 és az ifjabb ágé Klodvig hg., szül. 1819 (l. alább), mig a ratibor-corvey ág feje Viktor herceg, szül. 1847. A család tagjai közül még említendők:
1. H. Adolf, H.-Ingelfingen herceg, szül. 1797 jan. 29., megh. 1873 ápr. 24. Részt vett az 1815-iki háboruban. Politikai működését a negyvenes években kezdette meg, mint a sziléziai tartományi gyülés marsalja. 1850. tagja lett a porosz országgyülés első kamarájának, majd az urakházában lépett, melynek 1856. elnöke lett. 1862 márc. 11. (a liberális minisztérium bukása után) konzervativ minisztériumot alakított, de ennek vezetését már szept. 23. Bismarcknak engedte át.
2. H. Frigyes Károly József, H.-Waldenburg-Schillingsfürst herceg, szül. 1814 márc. 5., megh. 1884 dec. 26. Mint heraldikai iró vált ki, az orosz cár szárnysegéde volt és több fontos munkát irt. Főbb művei: Das Hohenlohische Wappen (az Archiv für Hohenlohische Geschichte 1. kötetében, 1859); Sphragistisches Album. Mittelalterliche Siegel der gegenwärtig noch blühenden Geschlechter des hohen deutschen Adels (Stuttgart és Frankfurt 1859-66, 4 füz.); Zur Geschichte des Fürstenbergischen Wappens (1860); Der sächsische Rautenkranz (Stuttgart 1863); Das heraldische Pelzwerk (1868., u. o. 2. kiad. 1876); Über den Gebrauch der heraldischen Helmzierden im Mittelalter (u. o. 1868); Dreihundert mittelalterliche Siegel (Heilbronn 1882).
3. H. Frigyes Lajos, H.-Ingelfingen herceg, porosz tábornok, szül. 1746 jan. 31., megh. 1818 febr. 15. A hétéves háboru alatt a birodalmi hadsereg soraiban küzdött, de már 1768. a porosz hadseregbe lépett, hol mint ezredes, majd mint tábornok a francia forradalmi háboruk első éveiben több izben (különösen Kaiserslauternnál) kitünt. Az 1806-iki hadjáratban a porosz hadsereg azon részét vezette, melyet okt. 14. Napoleon Jenánál tönkre vert. Miután ugyanakkor Braunschweigi Ferdinánd is megveretett és halálos sebet kapott Auerstädtnél, H. mint fővezér a porosz hadsereg romjait az Odera vonala mögé vezette, hol azután 17.000 emberével Prenzlaunál okt. 28. a fegyvert letette. Szerepét ezzel lejátszotta, mert bár igyekezett eljárását igazolni, a porosz hadseregből kénytelen volt kilépni s szolgálatát később az 1813-iki háboruban sem vették igénybe.
4. H. Gusztáv Adolf, H.-Schillingsfürst hercegbibornok, H. Klodvig Károly Viktor öcscse, szül. 1823 febr. 26. Papi pályára lépett s 1866. bibornokká tették. Mivel azonban az 1870-iki vatikáni zsinat határozatait nem helyeselte, Rómát elhagyta és Schillingsfürstbe vonult vissza. 1872. Bismarck keresztülvitte kineveztetését a német birodalom római követévé, de IX. Pius pápa határozottan vonakodott a herceget udvarába fogadni. XI. Pius halála után H. bibornok ismét összeköttetésbe lépett a szent-székkel s 1876 óta megint Rómában lakik.
5. H. György gróf (1421-1423), esztergomi érsek, pataviai német püspök volt, kivel Zsigmond királyunk a konstanci zsinaton ismerkedett meg s akit a király az esztergomi érseki székbe ültetni szándékozott (1421 szept.). Nem sokáig kormányozta a megyét, mert a salzburgi érsek, kinek hatósága alá mint pataviai püspök tartozott, nem menté őt fel s igy püspöki megyéjébe visszatérni kényszerült. Mielőtt azonban utra kelt volna, meghalt. V. ö. Török, Magyarország prímásai.
6. H. Hermann, H.-Langenburg herceg, Gleichen gróf, szül. Langenburgban 1832 aug. 31-én. Katonai pályán működött, előbb württembergi, később osztrák szolgálatban s résztvett az 1859-ki olasz hadjáratban. 1862. a badeni hadseregbe lépett át, mint tábornok s e minőségben küzdött az 1870-71-iki francia hadjáratban. 1871-79. tagja és egyideig második alelnöke volt a német birodalmi gyülésnek. 1894 okt. 30. II. Vilmos császár kinevezte Elzász-Lotaringia helytartójának.
7. H. Hugó Frigyes Vilmos Jenő, H.-Öhringen és Ujest hercege, szül. Stuttgartban 1816. máj. 27., porosz gyalogsági tábornok ala suite és württembergi lovassági tábornok, a H.-család jelenlegi szeniorja és a nagykiterjedésü hitbizomány ura. Legidősb fia Keresztély Kraft herceg, szül. 1848., porosz kapitány, a württembergi első kamarának tagja. Maga a herceg az 1866. háboru idején az okkupált Morvaországban mint helytartó működött, 1867-71. az észak-német, 1871-76. pedig a német birodalmi gyülésnek volt tagja.
8. H. Klodvig Károly Viktor, H.-Schillingsfürst herceg, Ratibor és Korvei hercege, német államférfiu, volt bajor miniszter és jelenlegi német birodalmi kancellár, szül. 1819 márc. 31. Jogi tanulmányait a göttingai, heidelbergai és bonni egyetemeken végezte s miután mint másodszülött fiu nagy jövedelemre nem számíthatott, porosz állami szolgálatba lépett, melyet csak akkor hagyott el, midőn 1845. bátyja Viktor a raibori hercegséget örökölte. H. ekkor a schillingsfürsti uradalmat kapta s e minőségben a bajor országgyülés tagja lett, hol nemzeti és szabadelvü politikai fellépésével csakhamar feltünést keltett. Nagy politikai szereplése 1866. kezdődik, midőn a bajor király felismerve a Poroszországhoz való csatlakozás szükségességét, őt 1866 dec. 31. miniszterelnökké és külügyminiszterré nevezte ki. 1868. megkapta a Szt. István-rend nagykeresztjét. Ellentétben a bajor partikularistáktól követelt délnémet szövetséggel, H. az északnémet szövetséggel való federativ-egyesülést, a német államszövetség megvalósítását tervezte s ha ezt teljesen nem is vihette keresztül, a külügyi téren az egyetértést az északnémet szövetséggel szorosan fentartotta és hozzájárult a bajor hadseregnek porosz minta szerint való átalakításához és gyarapításához. Midőn azonban az uj iskolatörvénynyel az egyházat és iskolát el akarta választani, maga ellen ingerelte a klerikális pártot, mely őt az 1869-iki választásoknál megbuktatta s miután az ujonnan elrendelt választások is az ultramontánok javára ütöttek ki, a király H.-nek már előbb benyujtott lemondását 1870 márc. 7. elfogadta. Mint a felsőház tagja 1870 juliusban a francia háboruban való részvétel, később pedig az uj birodalmi alkotmány elfogadása mellett nyilatkozott. Tagja és első alelnöke lett a német birodalmi gyülésnek s 1874. (Arnim elbocsáttatása után) párisi nagykövetté nevezték ki. E minőségben sokat tett a Franciaország és Németország közötti barátságtalan viszony javítása érdekében. 1885-ben Elzász-Lotaringia helytartójává nevezték ki Manteuffel helyébe. Ezen kényes állásában nagy nehézségekkel kellett megküzdenie s bármennyire igyekezett a német birodalom iránt kedvező hangulatot teremti, az elzásziak az 1887-iki választások alkalmával csupa tiltakozó képviselőt küldöttek a német parlamentbe. Hogy Elzász alkotmányát ekkor el nem törölték, mint azt berlini kormánykörökben sokan kivánták, első sorban H. érdeme, ki hévvel és erélylyel lépett fel a birodalmi tartomány érdekében s kinek lelkiismeretessége és tapintatos modora nem kevéssé hozzájárult ahhoz, hogy azóta engesztelékenyebb lett a hangulat Elzászban. Caprivi lemondása után II. Vilmos császár 1894 okt. 29. német birodalmi kancellárrá nevezte ki. Ebben az állásban a Liebknecht elleni pörön kivül leginkább az Umsturz-tövényjavaslat megszavazását sürgette a birodalmi gyülésen, mig az Elzász-Lotaringiában fennálló diktatura megszüntetését ellenezte. Csekély szónoki képessége és hajlott kora parlamentáris sikerek kivivásában nagyban megakadályozzák. A herceg egyik legjobb arcképét Balló Ede hazánkfia készítette. Neje Mária, szül. Sayn-Wittgenstein-Barleburg hercegnő, 1887. örökölte bátyjának, Sayn-Wittgenstein Péter hercegnek litvániai nagy birtokait, de mivel az 1887-iki orosz törvény a nyugati tartományokban idegen földbirtokost meg nem tür, a hercegné kénytelen volt e birtokokat eladni. V. ö. Chlodwig Karl Victor, Fürst von H.-Schillingsfürst, biographische Skizze (Metz 1885).
9. H. Konstantin Viktor, H.-Schillingsfürst herceg, I. Ferenc József főudvarmestere, szül. Rotenburgban (Hessen-Cassel) 1828 szept. 8. 1848. lépett az osztrák hadseregbe, részt vett az olasz harcokban és 1859. I. Ferenc Józsefnek szárnysegéde lett. Azóta egyre emelkedett a katonai rangfokozatokon és azonfelül 1865. udvari marsallá, 1867. pedig főudvarmesterré neveztetett ki és egyuttal az aranygyapjas rendet kapta, 1873. pedig a Szt. István-rend nagy keresztjét. 1875 óta táborszernagy, 1884 óta lovassági tábornok; azonfelül a csász. és kir. testőrgárdák ezredese és az urak házának tagja. Politikai tekintetben a konzervativ zászlót követi. Élénk figyelemmel kiséri a bécsi művészi, különösen a zenei életet. Az Augertanban levő lakása ritka becsü műgyüjteményt rejt magában.
10. H. Kraft Károly Ágost, H.-Ingelfingen herceg, porosz tábornok és katonai iró, szül. 1827., megh. Drezdában 1892 jan. 16. Egész életét a katonai pályán, nevezetesen a porosz tüzérség soraiban töltötte, melynek kiképzése körül nagy érdemeket szerzett. Részt vett az 1866. és 1870-71. háborukban, azután I. Vilmos császárnak főhadsegéde lett, 1879. pedig nyugalomba vonult. Munkái közül nevezendők: Militärische Briefe. I. Über Kavallerie (3. kiad. 1890); II. Über Infanterie (1887); Gespräche über Reiterei (1887); Ideen über Befestigungen (1888); Die Feld-Artillerie (1889.)
11. H. Lajos Alajos, H.-Waldenburg-Bartenstein herceg, francia marsall, szül. 1765 aug. 18., megh. 1829 máj. 30. 1792. mint ezredes a francia emigráns hadseregbe lépett s kitünt a weissenburgi ütközetben. Azután hollandi, majd osztrák szolgálatba állott s 1799. mint tábornok küzdött Károly főherceg alatt a franciák ellen. 1806-ban tábornagygyá s 1807. Galicia helytartójává nevezték ki. A Bourbonok visszatérése után a francia hadserege lépett s miután 1823. a spanyol hadjáratban részt vett, marsallá és pairré tették.
12. H. Sándor Lipót Ferenc Imre, H.-Waldenburg-Schillingsfürst herceg, szül. 1794 aug. 17., megh. Vöslauban. Bécs mellett 1849 nov. 14. Buzgó vallásos anyja, Reviczky Judit magyar bárónő, már születésekor a papi pályára szánta s miután teologiai tanulmányait a bécsi, nagyszombati és ellwangeni papi szemináriumokban elvégezte, 1815. pappá szentelték. Mint müncheni, majd mint bambergi lelkész csudagyógyításaival tett hirnévre szert. Első kisérletét egy Schwarzenberg hercegnőn végezte, egy Martin Mihály nevü paraszt társaságában s ennek sikere által felbátorítva, imáival minden betegséget gyógyíthatónak hirdetett. A betegek tömegesen zarándokoltak hozzá; de midőn csodatevő ereje több izben cserben hagyta, elkedvetlenedett s 1822. Magyarországba tette át lakását, hol nagyváradi kanonokká, 1829-ben nagypréposttá s 1844. cimzetes sardicai püspökké nevezték ki. 1848. a szabadságharc kitörésekor Ausztriába menekült. V. ö. Scharold, Lebensgeschichte Alexanders von H. (Würzburg 1824); Aus dem Nachlasse des Fürsten A. H. (1851. kiadta Brunner Seb.); Pachtler, Biogr. Notizen über d. prinzen A. zu. H. (Ausgburg 1850).
