Irás

Teljes szövegű keresés

Irás (l. a mellékletet),
A LEGFONTOSABB IRÁSOK TÁBLÁZATA.
(Az átirás [érték] nem magyarosan van adva, hanem nemzetközi nyelvészeti átirással {pl. sh = magy. s stb.}).
azok a látható jelek, amelyek az egyes szavakat vagy egyes hangokat szemünk elé állítják. Az I. feltalálása a legrégibb időkbe esik és egyidejü a rajzolás első kezdeteinek feltalálásával, melyeknek nyomára már a kőkorszakban is rá lehet akadni. A szorosabb értelemben vett I. alakjának a fogalomirás vagy az ideográfia tekinthető, amely a tárgyakat bizonyos jelek által állítja elénk és ekként közvetetlenül hat az értelemre. Ehhez tartozik aztán a tulajdonképeni képirás, amely csak az érzékeink körébe eső, megfogható tárgyakat állítja elénk és amely a képeket nagyon is megrövidítve v. egészük helyett csak egyes jellemző részeiket ábrázolja; továbbá a szimbolikus irás, amely nem érzékelhető tárgyak fogalmait érzékelhető tárgyakkal való hasonlóságuk alapján az utóbbiak képeivel állítja elénk. Ide tartozik mindenekelőtt az emlékirásul használt legrégibb hieroglifikus I. (l. Hieroglifok); továbbá a már Kr. e. a harmadik évezredben a khinaiak között elterjedt képirás, amelynek helyébe a lassanként mindinkább tovább fejlődő rövidítés utján végre egy még most is használatban lévő szóirás lépett, amelyben minden szónak külön jele van. Ezeket az egyes jeleket aztán a rokonhangzásu szók jelölésére kezdték alkalmazgatni és a fogalom közelebbről való meghatározása céljából ugynevezett csoportjegyet alkalmaztak (Rébusz-I.).
További fejlődésében a szavaknak jelek utján való ábrázolása a hang- vagy fonétikus iráshoz jutott, amely az egyes szóelemeket (hangokat) külön-külön jegygyel jelöli. Ez az I. lehet vagy szótag-I., amelyben egyes jegyek segítségével egész szótagokat jelölnek, vagy (betü-) hang-I., amely minden egyes, szót alkotó hangot külön jegygyel ábrázol. A régi hieroglifikus I.-tól a szótagiráshoz és innen a tiszta hangiráshoz már a régi egyiptomiak is eljutottak; általános használatba az utóbbi I. azonban csak a IX. sz. táján a feniciaiaknál jött, akik betüjegyeikkel (valószinüleg 22 ilyen jegyük volt) nyelvük minden szavát kifejezhették. A tudósok legjava az ékirásban (l. Khaldea) mezopotámiai találmányt lát, amely képirásból szótagirássá és a régi persáknál kezdetleges hangirássá önállóan fejlődött. A feniciai abécének a szótagok jelölésében az a sajátsága van, hogy csak a mássalhangzókat tünteti fel, a magánhangzókkal való kiegészítést pedig az olvasóra hagyja. A feniciai ábécé eljutott a többi szemita néphez is és csekély eltéréssel belőle keletkeztek az arámi-szir, a héber és arab ábécé, amely utóbbit aztán a persák, afghánok, hindusztánok és törökök is elfogadták. A régibb arámiszir ábécéből fejlődött Irán zend és pehlevi ábécéje, a régi szanszkrit ábécé viszont a páli és a legtöbb ind nyelv ábécéjének szolgált alapjául. Hogy a görög ábécé a feniciaiból van átvéve, az már a betüknek részben hasonló megnevezéséből is kitünik, továbbá a legrégibb görög betüjegyek alakjából s abból, hogy a görögben elő nem forduló feniciai mássalhangzókat a görögök magánhangzókul alkalmazták. Kitünik még ez abból is, hogy a görög ábécét, épp ugy mint a többi szemita ábécét, eleinte jobbról balra irták; később felváltva jobbról balra és balról jobbra (bustrophedón) volt szokás irni s csak aztán honosult meg a balról kezdődő I. A görög magánhangzók különbözősége okozta, hogy pontosabban jelölték meg az ε és η hangokat, a hosszu é jelölésére a régi hehezetjelt (H) használván fel; a hosszu ó jelölésére pedig a rövid o-t alkalmazták, két vonást csatolván hozzá Ω. Még e fejlődés bevégződése előtt a latinok, etruszkok és más itáliai népek elkölcsönözték a görög ábécét. A legrégibb római ábécé 20 jegyből állott, amelyek közt még számos feniciai van (H, K, Q), és csak később bővítették a szükséghez képest más jegyekkel. A római ábécé utóbb az európai népek korábbi I.-módjait is kiszorította, igy p. a germánok ruháit (l. o.). A görög ábécéből fejlődtek később a következő I.-ok: a gót, az örmény, a georgiai, a kopt (Egyiptom) és a cirill (l. o.) a szláv népeknél. Az utóbbiból származott az orosz I., amelyet a délszlávok is használnak. A latin I. eredeti alakja az idő folyamán számos változáson ment át, igy p. különválasztották az u-t és a v-t; főként Német- és Angolországban az egyszerü V-ből W-t képeztek és igy két uj betü állott elő; a németek használatba hozták az ä-t, ö-t, ü-t. A könyvnyomtatás meghonosulása idejekor divatozó gót v. fraktur I.-t csak Németországban, továbbá részben Dániában, Svédországban és Finnországban őrizték meg; a többi országban a római antiqua betükhöz tértek vissza. L. még Paleográfia, Betük és Helyesirás.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages