Kacagány

Teljes szövegű keresés

Kacagány (rokon a tatár kuzsagán a. m. befoglaló, becsavaró szóval), régi magyar öltönydarab, mely kétségtelenül már a honfoglaláskor az ősmagyar öltözetnek részét képezte. Eredetileg párduc vagy tigris bőréből készült felső ruha, melynek helyébe később a mente lépett. Ugy a magyaroknál, mint a rokon török népeknél a méltóság és fenség jele volt. A dervisek keleten ma is párducbőrt vetnek vállukra. A K. később katonai öltözet lett; a dolmány s néha a páncél fölött viselték. Igy fordul elő a XVI. századbeli rajzokon (p. Csoknyay Benedeknek 1580-ik évi cimeres levelén). Ekkor már nemcsak párducbőrből készítették, de farkasbőrből is. Farkas-K.-okat viseltek a hajduk a kuruckorban, még pedig ugy, hogy a K.-t a bal vállon kötötték meg, hogy a kar szabadon mozoghasson. Mindezen divatokkal párhuzamosan a köznép, kivált a pásztorok cserzett báránybőr-K.-t viseltek (igy látjuk ezt a pécsi székesegyház egyik árpádkori domborművén). Mint katonai öltönydarab a K. ma is megvan a magyar testőrség diszruháján (párducból), külföldön pedig (ahová elszármazott) történeti nevezetességü a nagy Ziethennek, II. Frigyes huszárgenerálisának K.-a a berlini «Zeughaus»-ban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages