Levél
Levél (növ., folium, phyllon , összessége a frons a. m. lomb v. lombozat, l. a mellékelt képet),
LEVELEK.
a növény szervezetének alapképlete, a törzsnek az oldalszerve, mely a tenyészőkúpból, az ágképződést megelőzőleg s eleinte vele megegyezően fejlődik, de azután tőle nevezetesen eltér, mert a L. újabb levelet létre nem hozat, mint a törzs, a gally, ág, hajtás, sarj stb. képében, ezenkivül a L. növekedése korlátozott. A szár v. az ág tenyésző kúpjából újabb ág és L. együttesen képződhetik, a levéléből legfeljebb levélsallang v. levélfog. A L. csak a szárnak v. a hajtásnak legvégső és fiatal részén, a rügyben támad, főképen szélességében és hosszaságában növekedik, azért leggyakrabban a lapos szokott lenni. A L. vastagsága a szélességéhez és hosszuságához mérve nem tetemes. Levelen rügy vagy más L. nincs. Ha némely esetben gyökéren v. levélen rügy, tehát leveles sarj támad, ez nem a L.-nek első tenyésző csúcsából lesz, hanem akárhol más helyről és másodlagos folyamatok okozzák. A L. legtöbbnyire a szárnak oldalából ered és sok morfologus ezt a L. főbélyegének tekinti, de nem teljes alapon, mert valóságos szártetőző L. (folium terminale), azaz a csúcsból eredő L. is van. Morfologiai értelemben a törzs és L. korrelativ fogalom, egyik a másika nélkül nem is gondolható; törzs csak az, ami leveleket visel; L. csak az, mely a törzs oldalából keletkezik, szóval a L. és szár egy egész részeinek bizonyos viszonyait jelöli. L. és ág közt az a különbség, hogy ág mindig a L. tövéből ered; előbb két L. szemölcsének (l. Levéldudor) kell már lenni, csak ezután fakad az elsőbbik tövéből az első ág szemölcse. A L., a harasztok sarjait kivéve, magához hasonló képletet nem hoz létre mint az ág, s céljának megfelelően magára az ágakétől eltérő alakot ölt. Levele csak igazi száras növénynek van, a moháktól kezdve felfelé tehát minden növénynek van levele v. L.-képlete. Ellenben a száratlan kriptogamáknak levele nincs (gomba, zuzmó, moszat), itt bizonyos lemezforma részt, p. a kalapos gombák himeniumát csak hasonlatosság útján nevezik L.-nek, de ezeknek v. a moszatoknak L.-féle formáit a száras növények levelével egyértékünek tekinteni nem lehet. A L. helyzete és rendeltetése szerint lehet: csira-L., fedő- (l. Hegyelevél, Pelyva, allevél), lomb- és virág-L. A legelsőt szik-L. v. maglevélnek (cotyledon) is nevezik. A L.-nek, ha legtöbb, 3 része van: hüvelye (vagina), nyele (petiolus) és lemeze (lamina foliorum) vagyis maga azigazi L. Három része lehet a L.-nek akkor is, ha a hüvely helyett pálha v. mellék-L. van, valamint ilyen a pázsitfélék levele is a L.-hártyával, a L.-hüvely és lemez határán. Ha két része van a L.-nek, lehet éa L. nyeles (folium petiolatum) v. hüvelyező (folium vaginans v. vaginatum), ekkor a L.-nek csak hüvelye meg a lemeze van. A kukoricacső héja lehet egészen lemeztelen hüvely is. A L.-hüvely szűkebb v. tágabb szokott lenni és a szárat hüvely módjára fogja körül. A pázsitfélék meg az ernyősek hüvelye elől nyitott, vagyis a két széle szabad, legfeljebb egymásra fekszik (1. ábra), ellenben a sásfélék hüvelye zárt vagy csöves (2. ábra). A L. nyele az elvékonyodó rész (3. ábra), de ez is különböző lehet. A narancsé elszélesedik, a kankalinén a lemez fut le. Lehet olyan eset is, hogy lemez nincs, a L.-nek csak a nyele van meg, meg a mellék-L. (levéltelen bükköny). A nyél néha lapos és széles, ez az állevél phyllodium, akácfajok). A L.-nyél gyakran dagadt
| 1. ábra | 2. ábra | 3. ábra |
| Nyitott hüvelyü levél . | Zárt hüvely. | Kurtanyelü levél. |
ízzel illeszkedik a törzshöz. Ha ez az íz nagy és egy része a L. lehulltával is a törzsön marad, levélpárna (pulvinus) a neve. A lehullott L. helyén különben többnyire forradás marad (cicatrix). Ha L.-nek se nyele, se hüvelye nincs, nyeletlennek (folium sessile) mondjuk. Ez amint a szárat félig v. egészen átkarolja, félig v. egészen szárölelő (f. semiamplexicaule et amplexicaule). Különös fajtája az átnőtt L. (l. o., f. perfoliatum) meg az összeforradt v. egybeforradt L. (f. connatum,
4. ábra. A lonc egybeforradt levele.
4. ábra) vagyis a tövén összenőtt két L. A nyeletlen L. továbbá lefutó (f. decurrens), ha a L. az illeszkedés pontjánál (insertio) nem szünik meg, hanem szegély képében a száron egyik L.-től a másikig folytatódik; ha a lefutás L.-től L.-ig nem ér, a L. félig lefutó (f. semidecurrens).
A levél alakja.
A L.-nek főrésze tulajdonkép a lemez, s ez majd minden gondolható alakot magára ölthet. Lehet 1. egyszerű (f. simplex), ha egy nyélen csak egy lemezt visel; 2. ágas, fűzött v. összetett L. (f. compositum, a kender), ekkor a levélkék külön nyelecskével v. ízzel illeszkednek a közös nyélre.
Mind az egyszerü, mind az ágas L. lemezének a kerülete nagyon különböző lehet. Szálas (f. lineare), a L., ha szélességénél sokszor hosszabb, ezenfelül alulról majd egész a hegyéig egyenlő széles s legvégül elhegyesedik, mint p. a pázsitféléké. Ha az ily L. merev is, s mintegy kardformán görgül, mint a nősziromféléké, akkor kardformának nevezzük (f. ensiforme); ha pedig keskenye, kemény és szúrós, mint a fenyőféléké, akkor tűalakú L. (f. acerosum) vagy röviden csak tű a neve.
5. ábra. Lándsás levél.
A lándsás L. (f. lanceolatum) kétszer-négyszer hosszabb mint a széles és mind a két vége vagy csak a teteje hegyes (1. 5. ábra). Ha még hosszabb, keskeny lándsás vagy szálas lándsás a neve. A kerülékded (f. ellipticum s ovale) és a hosszukás (f. oblongum) L. alja és csúcsa kerekített, amaz kétszer-háromszor, emez négyszer-többször hosszabb, mint széles. Minő a tojásdad (f. ovatum, 6. ábra), fordított v. visszás tojásdad (f. obovatum), kerekded (f. subrotundum), körded (f. orbiculare), szívforma
| 6. ábra. Tojásdad levél . | 7. ábra. Szívforma levél |
(l. 7. ábra, f. cordiforme vagy cordatum), visszass szivforma (f. obcardatum), a három-, öt- s többszögletü (f. triangulare, pentagonum) és rombalaku L. (1. 8. ábra, f. rhomboideum v. rhombiforme), a választott melléknevek jelentik.
8. ábra. Romb alaku levél.
Vesés a L. (f. reniforme, gólyahír, 1. 9. ábra) akkor, ha szélesebb, mint hosszabb, a hegye le van kerekítve, s a lemez alja (válla, basis) két kerek karéjjal végződik. A nyilas (f. sagittatum) és dárdás L. (f. hastatum) kihegyezett, az alja hegyeslemezü az a szög, melyet ez a lemez a nyéllel alkot, a nyilas L.-en hegyes, a dárdáson tompa a pajzsdad L. (f. peltatum) nyele a lemez közepe tájából ered. Az ékalaku L. (f. cuneatum, vadgesztenye levélkéje) lassacskán, a lapátforma (f. spathulatum, l. 10. ábra) hirtelen keskenyedik az alja vagy a nyele felé.
A L. hegye. Gyakran a L. hegyét (apex) is külön kell leirni, p. egy elliptikus kerületü, de hosszu hegyü L.-ét. Ez lehet tompa (f. obtusum), hegyes (f. acutum), kihegyezett (f. acuminatum), szálkahegyü (f. mucronatum), csonka (f. truncatum), kicsípett avagy csorba (f. emarginatum).
A L. hasítéka v. cakkja. A L. gyakrabban hasogatott mint hasítatlan. A hasíték legtöbbször csak apróbb és csak a levélszél alakját változtatja meg. A mélyebb hasítékból új L.-alakok támadnak, de apró metszetkék is lehetnek a mélyebbekkel együtt egy L.-en. Az apró bemetszéstől a L. lehet fogas (f. dentatum, dem tekintve a szegélyző rojtot), fürészes (f. serratum), kétszer fürészelt (f. duplicato-serratum, csipkés (f. crenatum), kanyargós élü v. kikanyargatott (f. repandum), rojtos (f. ciliatum, ha az éle szőrös), töviskes (f. spinosum), végre érdes v. éles (f. scabrum), ha a szélén
9. ábra. A mogyoróalj vesés levele
v. a lapján gyakran alig látható apró fogacskák vannak. Bemetszés nélkül a L. épszélü (f. integerrimum).
A mélyebb hasíték alapján a L. 1. osztott (f. partitum), ha a hasíték a lemez közepén tul halad, de nem ér egész a lemez alapjáig v. a közép-érig 2. hasogatott (szabdalt, mételt, f. sectum), midőn egész addig ér, vagy nagyon közel van hozzá. Ha a L. darabja (amott rész a. m. pars, itt szelet a. m. segmentum) öt és egy pontból ered, a L. ujjasan v. kézformán osztott, v. hasogatott (l. melléklet, 11. ábra). Ha e sallangok hosszabb gerincen szemben állanak v. váltakoznak, szárnyasan osztott (f. pinnatipartitum), v szárnyasan hasogatott (f. pinnatisectum, Acanthus) 3. a csipdelkés L. (kacúros, runcinatum) 4. a félbe szárnyas (lantalaku, f. lyratum, 1. mell., 12. ábra) L.-nek a felső szele osztatlan, alsó fele pedig szárnyasan osztott (mell., 13. ábra) s ka sallangok lefelé apróbbak végre 5. a sallangos L. (f. lacinitatum), látszólag szabálytalanul és vékony szálakra szabdalt vagy hasogatott. 6. A hasadt L. (f. fissum) hasítéka (lobus) körülbelül a L. közepéig halad, mindig keskeny és hegyes. A karéjos (f. Lobatum) és öblös levelek (f. sinuatum) hasítéka (lobus, karéj, cakk) széles és a L. egy-egy oldalán körülbelül 1/3 -áig ér. 7. A karéjos L. öble és cakkja hegyes (cserfa), az öblösé kerekített tölgyfa). A karéjok száma szerint lehet a L. három-, öt-, héthasébu. v ennyi karéju (f. trifidum, trilobatum) az ötkaréjut ujjas karéjunak (f. palmatilobatum) mondjuk (borostyán).
10. ábra. Lapátforma levél
Agas levelek. Az ágas (fűzött v. összetett) levelek darabjai egymástól tökéletesen szabadok, az egyszerü levelekhez hasonlítanak, gyakran nylecskéjük (petiolulus) is van. Ilyen 1. az ujjas v. tenyeres (f. digitatum s. palmatum), 2. szárnyalt, 3. az ölbefogott L. Amannak közös nyele hegyén több (3, 5 agy 7, ritkábban 49 lemez van s ágnak (négyágu lóhere) vagy levélkének (foliolum) nevezzük, a L. pedig a levélkék száma szerint hármas (f. ternatum), ötös (f. quinatum, kender, szeder) vagy hetes (f. septenatum, vadgesztenye, l. mell., 14. ábra). Ha a L.-nyél a tetején két fő és széthajló ágra válik s ezeknek lefelé néző éle aljából újabb levélkék nőnek, a L. ölbefogott (f. pedatum, mell., 15. ábra).
A szárnyalt L. (f. piatum) ágai közös nyél, azaz a L. gerince (rachis) hosszából páronkint v. csaknem páronkint nőnek ki, mint a lepke szárnya. Midőn e gerinc hegyét egyetlen egy L. tetőzi, akkor a L. páratlanul szárnyalt (f. imparipinnatum, l. mell., 16. ábra), különben párosan szárnyalt (f. paripinnatum), s ekkor a gerinc kacskaringóval v. hosszabb szálkával végződik (1. mell., 17. ábra), v. rövidre csonkított. Szemben álló két levelecske egy pár L. (jugum), ekkor a L. ellenesen szárnyalt (f. opposite pinnatum) ha a levélkék nincsenek szemközt váltakozva, szárnyalt (f. alterne-pinnatum). A párok számát a szisztematikában értékesítjük. A szaggatottan szárnyalt (f. interrupte-pinnatum) levélkéi apróbbakkal váltakoznak.
Némelykor az összetétel ismétlődik s a levelet többször fűzöttnek (f. supradecompositum) nevezzük. Ilyen a kétszer hármas (f. biternatum), a kétszer (f. bipinnatum), a háromszor, egész ötször szárnyas (f. tri-, quinquepinnatum, 1. mell., 18. ábra). A kétszer szárnyas L.-nek közös nyélre fűzött levélkéit szárnyaknak vagy sallangoknak (pinna), ezek levélkéit pedig első-, másodrangu szárnyacskáknak (pinnulae) nevezzük.
Levélezeret.
(Neravtura foliorum).
(Neravtura foliorum).
Nagyon módosítja a levelek alakját az erezet szétoszlása. A levélerek (levélín, levélideg, costa) mint világosabb és emelkedettebb vonalak (alsó lapon) a lemezt behálózzák. A legerősebben kiképződöttet, mely a L. nyeléből jut ide, fő- vagy középérnek (c. media) nevezzük, s ez a levél közepén húzódik végig. A kétsziküekéből a nagyobb oldalerek (nervi laterales) erednek, ezek ismételve vékonyabb erecdskéket (venae) bocsátanak s a lemezben hálózhatosan összefonódnak (folia anguli-nervia). Ezeknek határozott iránya nincs. Ha a L.-nek csak egy, ágatlan főere van, mint a fenyőfajoknak, akkor az erezet (nervatio) egyszerü (n. simplex, folium simplicinerve), ha pedig az ér a nyélből a lemezbe átlépve, mindjárt több s majdnem egyenlő vastag
19. ábra. Hajlott erü levél.
ágra oszlik, akkor a L. saját alakja szerint tenyeres erü (f. palmatinerve), ölbefogott erü (f. pedatinerve) v. pajzsos erü (f. peltatinerve). Ha csak egy főér van a L.-ben s ez egész a L. hegyéig halad s olvalvást vékonyabb ágakat bocsát, a L. szárnyalterü (f. pinnatinerve, a kender). Midőn a L.-be több ér lép be, lehet az egyenes és egymással párhuzamos, mint a pázsitféléké, v. pedig hajlott (19. ábra), mint a gyöngyvirágé, e szerint az egysziküek levele párhuzamos és hajlott erü (f. parallelinerve et curvinerve). A levelek a főérnek mind ak ét oldalán többnyire részarányosan, ritkábban ferdén, részaránytalanul fejlődnek, mint a begoniáké (l. o.) vagy a szilfáé, hársfáé. A L. ritkábban hengerded (lamina teres), fonálalaku (l. filiformis, a vizi boglárka lemerült levelei), prizmatikus a jegenyefenyőé, csöves (l. fistulosa) a metélő hagymáé, gordós (l. inflata) a vöröshagymáé, sőt kancsó (ascidium, a Nepenthes-fajoké), v. hólyag (ampulla) alakjában is mutatkozik. Ritkán a levél át van lyuggatva, p. a Tornelia fragrans nevü kedvelt díszé (l. Atlikadás). Egy és ugyanazon növénynek továbbá gyakran különbözőkép szabott levele is lehet, kiváltképen a vizi növényeknek a lemerült és úszólevelük nagyon eltérő lehet, p. a vizi boglárkáé. Gyakran a szárazföldi növénny alsó levele is másforma, mint a fölsőbb (pásztortáska, l. Felemás lomb, Felemás növény). Állománya szerint a L. fünemü, gyengeleves (saláta) vagy kövér (pozsgás), p. a crassulaceaké. A L. a száron különböző ideig maradhat. E szerint a növény, kivált a fa, lombhullató vagy lombváltó, ha levelét őszönkint és szinváltozással lehullatja, és örökzöld v. télizöld, ha télen át is megtartja s az öregebb levelek zölden, azaz szinváltozás nélkül hullanak le (babér, citrom). Az erdei fenyő tűje 2-3, a jegenye- és szurkos fenyőé 8-12 évig sem hull le. A L. zöld szine a sejtjében levő klorofillumtól ered. Némely sápadt növényben (Orobanche, aranka, gomba) nincs levélzöld, a tarkalevelüekben a foltok helyén nincs. Némely L.-nek szine az év folytán többé-kevésbbé megváltozik; igy p. a szőllő levele eleinte zöld, őszkor megpirosodik, másé megsárgul. A piros bükk L.-e tavaszkor nagyon barnapiros, később lassankint megzöldül.
