Machiavelli

Teljes szövegű keresés

Machiavelli (ejtsd: makiavelli) Miklós, olasz államférfiu és történetiró, szül. Firenzében 1469 május 3., megh. u. o. 1527 jun. 22. Ifjusága éveiről alig tudunk valamit. Valószinü, hogy már a kilencvenes évek elején irogatott s igy jogcímet szerzett arra, hogy polgártársai 1498. megválasszák a tizek tanácsa titkárának és az ugynevezett második kancellária fejének. A republikánus és demokrata párt ez időtől fogva tizennégy évig tartotta kezében az állam gyeplőit, s ez alatt M.-nek a lehető legfontosabb szerep jutott hazája kül- és hadügyei intézésében. Majd minden évben rábiztak egy-egy diplomáciai küldetést, néha többet is, ugy hogy hivataloskodása idejében huszonháromszor képviselte a várost idegen fejedelmek szine előtt. E mellett ő szerkesztette a legfontosabb állami okiratokat, a főtanácsok jegyzőkönyveit, a külföldi hatalmasságokkal kötött szerződéseket.E küldetései alatt az a meggyőződés érlelődött meg benne, hogy az olasz államok nem fogják megóvhatni szabadságukat mindaddig, míg területüket csupán zsoldos csapatok fogják megvédelmezni. Átértette és kimondta, hogy a bérenc hadsereg helyébe nemzeti honvédelmet kell tenni. S ekkor egész M. leghiresebb munkája az Il Principe (1513), Medici Péter fiának, Lőrincnek ajánlotta, kinek számára X. Leo pápa egy új signoriát akart megalapítani. Ebből az ötletből fejti ki neki, mely módokon juthat valaki a hatalom birtokába, miképen szilárdíthatja, miképen fejlesztheti uralmát. A tanácsok, melyeket M. fejedelmének osztogat, kétségkivül erkölcstelenek. A cinquecento e tekintetben bizonyos «moral insanity»-ban szenvedett. A diplomáciai kódex egyik legfontosabb tana volt: csalni és orgyilkossággal dolgozni. Ezt látta M. mindenütt, ezt a gyakorlatot foglalta elméletbe. Ez elmélet, melyet Janin a «politikai eszközök iránt való közömbösség tanának» nevez, tette M. nevét nemcsak hiressé, hanem sokáig és sokak előtt hirhedtté is; ennek révén mentát a nagy iró neve a közbeszédbe, mely a machiavellizmus szót ma is csak megbélyegző értelemben használja. A Principe tanait kiegészíti a Discorsi sopra la prima Deca di Tito Livio (Értekezések Titus Livius tiz könyvéről). A Principe-t és a Discorsi-t kiegészíti az Arte della Guerra vaskos kötete. A két előbbi munkában is, de főkép a Discorsi-ban sokat szól M. a «háboru mesterségé»-ről, főkép a nemzeti önvédelem szükségét fejtegetve. Amit e műveiben vagy csak vázolt, vagy rendszertelenül vetett oda, azt alaposantárgyalja az Arte della Guerra hét könyvében. Már korábban, hivataloskodásának tartama alatt is talált időt némely kisebb politikai munka megirására. Ma politikai röpiratoknak hinók e műveket, melyek legnagyobb részt egy-egy aktuális napi kérdésről mondtak véleményt.Ilyen a Discorso sopra le cose di Pisa (értekezés a pisai dolgokról, 1499); a Del modo di trattare i popoli pella Val di Chianaribellati (Hogyan kell bánni a fellázadt val di chianai lakossággal, 1502). Egy-két követi jelentése is bátran ide iktatható, irodalmi művei sorába. Ilyen a Rapporto delle Cose della Magna (Jelentés a németországi dolgokról, 1508); a Ritratti delle cose della Francia (Képek a franciaországi dolgokról, 1510). A Csare Borgia mellett töltött hetekről is bőven adott számot, leirva, miként ölte meg a zsarnok Vitellozzót és társait. Ilyen kisebb politikai művei vannak munkássága második korszakából is; köztük a legérdekesebb az 1520. irt Vita di Castruccio Castracani, egy luccai zsarnok eszményesített életrajza, melyben szintén egyik eleven példáját kivánta bemutatni Principe-jének. M. mint belletrista is igen előkelő helyet foglal el az olasz irodalomban. Mandragora c. vigjátéka a század Plautus-utánzó darabjai közül magasan kiemelkedik, mesteri képet adva a korabeli Róma megromlott erkölcseinek. Másik vigjátéka a Clizia, Plautus Casina-jának átdolgozása. Irt M. egy Belfagor c. novellát, néhány olasz verset, számos levelet és egy Dialogo-t az olasz nyelvről is. M. munkáinak számos kiadásai közül legteljesebb az 1813-iki firenzei. A róla szóló munkák közül legkiválóbbak: Villari P., N. M. e i suoi tempi (Firenze 1877-1882) és Tommasini O., Le vita e gli scritti di N. T. (Torino 1882). Magyarul megjelent a Fejedelem (ford. Perlaky Sándor, Pest 1848) és az Értekezések Titus Livius első tiz könyvéről (ford. Pados János, u. o. 1862).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT