Móra

Teljes szövegű keresés

Móra István, iró, szül. Kunfélegyházán 1864 okt. 24. Ott végezte a gimnázium első négy osztályát, aztán Kecskemétre került a piaristákhoz. Mikor a hatodik osztályt elvégezte, szülővárosának tanítóképzőjébe lépett s tanító lett, előbb Jász-Karajenőn, majd a csongrád vármegyei Mindszenten, utóbb Horgoson Szeged mellett. Az a vágya, hogy Szegedre válaszszák meg tanítónk, nem teljesedett, noha a tanítógyüléseken - melyeknek mindig előadója volt - élénken szerepelt s első versei is Szegeden keltettek föltünést. Horgosról, ahol megházasodott, Zentára hivták meg tanítónak, a város egyik tanyai iskolájába. Az itt töltött hat esztendő mély nyomot hagyott poétai fejlődésében. Szegényül, de elégedetten itt irta java verseit, melyeket Pósa Lajosa ajánlatára a budapesti Singer és Wolfner cég adott ki e címmel: Földszintről. A kritika szokatlan melegséggel fogadta a verskötetet. 1895. Budapestre került tanítónak s most a főváros egyik elemi iskolájában működik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem