Mórok,

Teljes szövegű keresés

Mórok, az észak-afrikai mohammedán tartományokban a városi lakosság azon rétege, mely a hódító araboknak a benszülött (berber) népekkel való vegyüléséből eredt. Egyrészt tehát a tiszta berber lakosságtól, másrészt a vegyületlen arab beduinoktól különböznek. Nevük az ókori Mauri névre vezetendő vissza, amelyet a hódító rómaiak Mauritania lakosairól használtak. A spanyolok moros-nak nevezték az országukba betörő arabokat, mely elnevezést aztán az összes mohammedánokra kiterjesztették. Innen van, hogy az európai irodalomban különösen a spanyolországi arabokat nevezzük M.-nak. Tőlük származnak a moriszkók (morisco), azok a spanyolországi mohammedánok, kik az araboknak a XV. sz. vége felé történt kiűzésekor, azért hogy az országban megmaradhassanak, külsőleg a keresztséget felvették. II. Fülöp 1609. még erélyesebben folytatta a moriszko népség üldözését; v. 250 000 vándorolt ki ez időben Észak-Afrikában, ahol a városok körül mint földmivesek letelepedtek és az ottani mohammedán lakossággal vegyültek. Családjaikban, melyeket még most is nagyrészt andalosznak neveznek, spanyolországi származásuk hagyományai még nem indultak feledésnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem