Műnyelv
Műnyelv (terminologia), valamely művészet, tudomány v. mesterség műszavainak összege. A műszók, műkifejezések v. mesterszók (termini technici), a tudomány, művészet vagy ipar valamelyik ágához tartozó szók, melyek az illető tudománynyal gyakorlatilag foglalkozók, valamint az azon tudomány elméletét fejlesztők előtt egyenlőkép ismeretesek. Egy-egy szaknak műszavait műszótárban v. mesterszótárban foglaljuk össze, p. újabban Révész Samu, Vasúti szótár; Balogh, Orvosi műszótár; Barts József, Orvos-gyógyszerészeti műszótár. A magyar M.-nek gazdag elméleti irodalma van, különösen a Magyar Nyelvőrben, hol többnyire azokat a műszókat rostálgatták, melyeket a nyelvújítás erőszakosan és hibásan alkotott (ezek a hibás szók legnagyobb tömegben találhatók Bugát Természettudományi Szóhalmazában és Ballagi szótáraiban). Az újabb idevágó irodalomból említendők: Alexander B., Műszavainkról és fordítónkról (Nyelvőr 7. s 8. köt.); Bánóczi József, A bölcselet műnyelvéről (5-11. köt.; ugyanerről Horváth C. a Bölcseleti Folyóiratban 1892 stb.); Fialowski, A természetrajz M.-éről (Nyelvőr 6-10. köt.); Volf Gy. és Csapodi István, Az orvosi M.-ról (u. o. 6., 12. s 13. köt.); Benke és Császár, A mennyiségtani M.-ről (u. o. 8. köt. stb.); Szily Kálmán, A természettudományi M.-ról, történelmi vázlat és javaslat (Természettudományi Közlöny 121. füz.); Herman Ottó, A M. kérdéséhez (Természetrajzi Füzetek); Bakos L., A m. jogi M. alapelvei (Budapest 1883) és A m. jogi M. kérdéséhez (akadémiai értekezés).
